Sziasztok!
Meghoztam a folytatást. Ez a rész jó hosszú lett és történik benne pár dolog, egyszóval eseménydús fejezet lett. :) Remélem tetszeni fog Nektek! :) A pipákat és kommenteket nagyon köszönöm továbbra is!:)
Így 2012 vége előtt néhány órával BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK és BETÉRŐNEK!
Puszi:
Detti
A naptár már
szeptembert írt és az iskolában megkezdődött a tanítás. A tanév első napjának
estéjén a diákok előadták a Greaset, aminek hatalmas sikere volt. Az előadáson
az iskola támogatói is képviseltették magukat, így rögtön azután hogy lement a
függöny egy fogadás vette kezdetét. Én is ott voltam és a díjátadóra vett
világoskék estélyimben sétálgattam a többségében spanyol felső tízezer tagjai
közt. Carment többen is körülvették és ő boldogan számolt be mindenkinek a
terveiről erre az évre, Alicia pedig egy másik sarokban franciául társalgott
néhány agyonsminkelt és plasztikázott idősebb nővel. Kezemben fogtam egy pohár
pezsgőt és céltalanul kerestem a helyem, amit nem találtam. Senkihez sem
tartoztam, sehová sem illettem. A gyöngyöző italt letettem az egyik asztalra,
aztán a legeldugottabb sarokban ültem le és bámultam a flancos társaságot. Ana
erre az estére magával hozta Sergiot is, ők egymás mellett álltak a terem másik
végében. A spanyol lány engem figyelt és csak a fejét rázta.
-
Mi a baj
mamacita? – simított végig a barátnője karján Ramos.
-
Alejandra.
Most nézd meg.... – biccentett a fejével felém.
-
Látom. –
nézett arra Sergio is.
-
Te
boldognak látod?
-
Nem.
-
Na ez
az. Amióta csak visszajött mániákusan próbálja azt bizonygatni, hogy mennyire
boldog és milyen jól érzi magát, hogy táncolhat, de hiába veszi elő a
legszélesebb mosolyát a szemében még mindig ott a szomorúság.
-
Gonzalo
ugyanezt csinálja. – jegyezte meg Sergio.
-
Két
makacs öszvér! – csattant fel Ana, aztán ismét halkabban kezdett el beszélni –
Nagyon aggódom ezért a lányért. Amióta Guilloval szakítottak még rosszabbul
fest. Rossz embernek tartja magát, mert tönkre tette Guillot, legalábbis ezt
mondja és hiába beszélt már vele telefonon nem egyszer a spanyol, mégsem veri
ki ezt az egészet a fejéből, hanem csak emészti magát. Ráadásul Gonzalo is
hiányzik neki. Nem mondja, de látom rajta. Lehet, hogy nem kellett volna
elintéznem, hogy neki kelljen beugornia a díjátadóra....ha nincs az az este...
-
Ha nincs
az az este, akkor még együtt marad Guilloval, ő még jobban beleszeret és később
nagyobb fájdalmat okozott volna vele Alejandra, ha akkor jön rá, hogy ez mégsem
műkődik.
-
Az igaz,
de Gonzalo...legalább miatta nem szenvedne annyira. Na mindegy, majd kitalálok
valamit. – sóhajtott - Nem fogom ölbe tett kézzel nézni, hogy két barátom is
inkább belerokkan, minthogy szóba álljon a másikkal és megbeszéljék ezt az
egészet. Sergio, ugye mi nem fogunk soha sem ilyen hülyén viselkedni?
-
Ezt nem
tudom előre megmondani. A szerelemben ismét gyerek lesz az ember és képes
hülyeségekre.
-
Sese, te
ilyeneket is tudsz mondani? – nézett tetett csodálkozással a védőre Ana.
-
Igen és
még sok mást is tudok. Például azt is tudom, hogy hihetetlenül szexi vagy. –
ölelte át hátulról a barátnőjét Sese. – Mi lenne, ha most lelépnénk és hagynánk
a népet bulizni?
- Én benne vagyok.
Unom már, hogy a jó kislányt kell játszanom. – kacsintott rá Ana a barátjára és
kézenfogva indultak az ajtó felé. Menet közben megálltak egy pillanatra, mire
én intettem, hogy menjenek csak nyugodtan. Visszaintegettek nekem és kiléptek a
teremből, aztán én is szedelőzködni kezdtem...
Másnap a tanórákra
még javában tartott a feliratkozás és a táncórákat még nem is tartottuk meg,
mert amíg nem tudtuk meg a végleges létszámot, nem oszthattuk el a csoportokat
köztem, Javier és a titokzatos harmadik tanár közt. Javier megpróbálta
kiélvezni az utolsó szabadnapjait és csak nagyon kevés ideig rontotta az iskola
levegőjét, a harmadik tanár pedig még nem is járt benn, így az enyém volt csak
az emeleti próbaterem. Úgy mint már hetek óta minden áldott nap, ekkor is
odabenn gyakoroltam, mert másképp képtelen voltam kiszabadulni a rám telepedő
fekete fellegek alól. Igyekeztem minél kevesebbet Guillo lakásában tartózkodni,
amit már nem tudtam otthonnak hívni, mert amióta megtörtént az a beszélgetés
köztünk úgy éreztem magam, mint aki csak vendégségbe érkezett. Már aludni sem
tudtam éjjelente az ágyban, mert egyfolytában maga előtt láttam amikor a
beszélgetésünkkor megmondtam neki, hogy nem vagyok belé szerelmes és lehajtotta
a fejét, aztán ismét rám nézett. Láttam, hogy bár tudta és fel volt rá
készülve, mégis fájtak neki azok a szavak és nekem is fájtak. Elüldöztem a
saját lakásából és mindezt azért, mert egy éjszakán, amikor úgy éreztem, hogy
megfojt a magány a karjaiba vetettem magam. Ana mellett ő volt a másik olyan
ember, aki nyáron is mellettem állt, én mégis páros lábbal tapostam a lelkébe.
Guillo nem ezt érdemelte...Odamentem a HiFihez és a CD-n beállítottam egy másik
dalt, aztán visszamentem a terem közepére és mit sem törődve mással táncolni
kezdtem. Ahogy a dal utolsó hangja is el nem halkult még kicsit a vége
pozicíóban maradtam, így vártam a következő számot. A Listen to your heart első
szólamai kúsztak elő én pedig mozogni kezdtem a zenére egy ponton azonban a
gondolataim közé furakodott Gonzalo. Amióta kimondtam azt a mondatot
Ezequielnek még kínosabban ügyeltem rá, hogy semmi se juttassa eszembe az
argentint, de az álmaimat bármennyire szerettem volna is, képtelen voltam
irányítani. Nappal ha el is sikerült kerülnöm, éjjelente akkor is ott láttam
magam a Casa Américában, ahogy vele táncolok, ahogy azon az estén is. Egy olyan
érzés kezdett ismét birtokba venni, ha rá gondoltam, amit vele kapcsolatban a
nyár eleje óta nem éreztem: hiányzott. Néha már arra gondoltam, hogy meg sem
állok a mirasierrai házig, de valahogy mégsem tudtam megtenni az első lépést.
Mit is tettem volna? Bekopogtattam volna hozzá, hogy itt vagyok, beszélgessünk?
Egyáltalán őt ég érdekli egyáltalán, hogy mi van velem? Amikor esténként ültem
a kanapén mindig megjelent mellettem a régi ismerősöm, a magány. Kínzó vágyat
éreztem azután, hogy valaki leüljön a mellettem lévő helyre és átöleljen, csak,
hogy érezzem, hogy valaki még szeret, de hiába bámultam a kanapé másik felét
egész addig, míg el nem bóbiskoltam, mikor kinyitottam a szemem, még mindig
üres volt az a hely. Ahányszor kiléptem az ajtón és elindultam az iskolába úgy
éreztem magam, mint aki végre leveti a bilincseit és egy hosszú rabság után
újra megízlelheti a szabadság édes ízét. Amíg táncoltam nem fájt semmi, a
lelkem végre szabadon szállhatott a zene szárnyán. Nem tőrödtem semmi mással,
még enni vagy inni sem nagyon jártam ki, ha mégis bekaptam valamit, az egy
madár napi adagjának felehetett meg csak és már rohantam is vissza, hogy ismét
úgy érezzem, hogy a világon semi baj sincs. A híres Roxette dal a végéhez ért,
én pedig egy újabb számot állítottam be, de ahogy elindítottam volna a CD-t, a
hangosbemondó szólalt meg és Jauregui mindenkit a tanáriba hívatott. Elvettem a
törülközöm a balettkorlátról és megtöröltem vele a homlokom, amikor is egy
pillanatra meg kellett kapaszkodnom, mert hirtelen fordult egyet a világ.
Lehunytam a szemem és csak a légzésemre koncentráltam, aztán lassan elengedtem
a korlátot. Meg tudtam állni a lábamon és a hirtelen erőssé lett szédülésem is
csak alig éreztem már. A hátamra terítettem a melegítőfelsőm, aztán kiléptem a
folyosóra és meg sem álltam a tanáriig, ahol már ott volt az összes kollégám és
izgatott suttogás hangjai töltötték be a helyiséget. Nekitámaszkodtam a tanári
közepén lévő nagy asztalnak, így vártam, hogy Alicia végre elárulja, hogy miért
hívatott minket.
-
Mindenki
itt van? – kiáltotta el magát Jauregui és mivel heves bólogatásba kezdett
mindenki folytatta a mondanivalóját – Mint azt már régóta tudjátok az iskolánk
egy új tánctanárt is felvett erre az évre. A diákok egy új tárgyra is
feliratkozhatnak holnapig, ez pedig a színpadi és schowtánc, az új kollégátok
ezt a tárgyat fogja tanítani. Át is adom a szót Carmennek, hogy ő mutassa be
nektek.
- Nem nagyon
szeretném rabolni az időtöket, hisz tudom, hogy tanév elején épp ebből van a
legkevesebb mindenkinek, úgyhogy rövid leszek. Az új kollégátok egyike a világ
elismert táncosainak, számtalan fellépés van már mögötte. Egész eddig a nyárig
a Primavera Társulat egyik vezető táncosa volt és minden évben turnékon
szerepelt. – ennél a résznél izgatottan kaptam fel a fejem. Csak nem?... – Fellépett
már New Yorktól Barcelonán át Moszkváig rengeteg színpadon és mindenhol csak
elismerően szóltak róla. Nem is szaporítanám tovább a szót, bemutatom nektek
Guillermo Carrascot! – nézett az igazgatónő az ajtó felé, ami elválasztja az
iroda belső helyiségét a külsőtől, ahol az értekezleteket szoktuk tartani és
rögtön ahogy kimondta a nevét, Guillo megjelent mellette. Elmondhatatlanul
örültem neki, amikor megpillantottam őt belépni az ajtón. Rám kacsintott, aztán
Carmenre figyelt, aki köszöntötte őt a tanári kar nevében. Már alig bírtam
kivárni, hogy az igazgatónő befejezze és odamehessek hozzá. Csak a pillanatot
vártam és ahogy Carmen elindult Aliciaval az ajtó felé, rögtön ott is termettem
előtte.
-
Alejandra
– mondta ki a nevem és átölelt. – Hiányoztál amiga!
-
Már
nekem is hiányzott az a hülye fejed! – nevettem el magam és kicsit elhúzódtam
tőle. – Miért nem szóltál erről?
-
Mert akkor
nem lett volna meglepetés. – mosolygott rám.
-
Mióta
titkolod?
-
Ugyanakkor
kaptam meg a papírokat, amikor te.
-
Még
Pesten? – kérdeztem meglepődve.
-
Igen. De
addig nem akartam aláírni, amíg nem voltam biztos benne, hogy visszajössz
Madridba tanítani.
-
Ez nem
mondod! Jól van Carrasco ezért még számolunk! – fenyegettem meg a
mutatóujjammal. – Megyek vissza táncolni.
-
Alejandra!
– szólt utánam, mire én visszanéztem rá – Később majd szeretnék veled beszélni
négyszemközt.
-
Rendben.
– bólintottam komollyá vált arckifejezéssel, aztán folytattam volna az utamat,
de hirtelen megint megszédültem.
-
Dios
Mio! Jól vagy? – kapott utánam ijedten
Guillo és megtartott hátulról, el ne essek.
-
Igen
köszi! Csak egy kicsit megszédültem, de már semmi baj. – álltam ismét a saját
lábamra. – Nyugodj meg!
-
Biztos?
Falfehér vagy.
-
Mi
történt? Alejandra! Rosszul vagy? – termett mellettem Ana is és megfogta a
kezem így fürkészte az arcom.
-
Semmi
bajom, csak megszédültem. Biztos az időjárás van ilyen hatással rám.
-
Aggódom
érted. – vezetett arrébb a barátnőm – egész nap csak a próbateremben táncolsz
és egyáltalán nem figyelsz oda magadra. Ettél ma már valamit?
-
Igen
anyuci. – füllentettem.
-
Biztos?
-
Biztos.
Ana, nem vagyok már kisbaba! – csattantam fel.
- Akkor menj és csinálj,
amit akarsz! – vágott vissza keményen Ana és otthagyott az ajtónál állni. Én
csak fintorogva csóváltam meg a fejem és kimentem a folyosóra. Sietősen mentem,
nem néztem se jobbra, se balra. Kivágtam a próbaterem ajtaját, aztán ledobtam a
melegítőfelsőm és előkerestem azt az albumot, amelyen az Aurora hallható.
Beállítottam a zenét és táncolni kezdtem. „Nekem senki ne mondja meg mit
csináljak.” Egy hirtelen mozdulatnál azonban ismét rosszul lettem, de makacsul
folytattam egész addig, amíg a következő fordulásnál meg nem kellett kapaszkodnom
a balettkorlátban. A világ forgott körülöttem és hiába hunytam le a szemem a
helyzet nem javult, csak rosszabb lett. A szorításom a korláton egyre gyengébb
lett, a fejem pedig zúgott egész addig, amíg el nem sötétült minden és estem a
földre a balettkorlát mellett.
-
Guillo,
beszélned kellenne vele! Borzasztóan aggódom Alejandra miatt. – indult el Ana
és Guillo a folyosón a próbaterem felé.
-
Most már
én is. Látom rajta, hogy nincs rendben, bármit is mond. – vágta zsebre a kezeit
a táncos.
-
Ennyire
szét esve még soha nem láttam. Tudod, hogy amióta beszéltetek kettőtökről
egyfolytában emészti magát és bűntudata van, mert belerángatott ebbe az
egészbe.
-
De én
már annyiszor elmondtam neki, hogy miattam ne legyen bűntudata! Én nem
haragszom rá.
-
De ő
haragszik saját magára és Gonzaloról sem akar tudomást venni. Azóta minden
áldott nap reggeltől késő délutánig itt van az iskolában és megállás nélkül
táncol. Hetek óta minden nap. Az a gyanúm, hogy enni is csak akkor eszik, ha én
megyek be érte és csalom el ebédelni, különben azt is hanyagolja. Attól félek,
hogy rossz vége lesz. Ráadásul Javier is egyfolytában szekálja, Alejandra pedig
fel is vesz mindent, amit tőle hall.
-
A
kimerülésig akarja hajtani magát? Így is látom rajta, hogy fogyott.
-
Olyan
mint egy őrült. Hallod? – álltak meg egy pillanatra – Megint táncol. Sajnos rám
már nem hallgat, de talán tudsz beszélni a fejével!
-
Ha kell
erővel cipelem ki abból a teremből és megkötözöm, de ma többet nem fog
táncolni. – jegyezte meg Guillo a próbaterem ajtajában Anának, aztán belökte az
ajtót. – Alejandra! – kiáltott fel.
-
Mi
történt? – futott be a helyiségbe a spanyol lány. – Jézusom! Megyek hívom az
orvost, a mentőket meg amit kell! – kapta elő a mobilját Ana aztán remegő
kézzel tárcsázott és miután befejezte a beszélgetést visszalépett a
próbaterembe.
-
Ma már
tényleg nem fog táncolni. – vette a karjaiba az ájult lányt Guillo. – Vigyük ki
innen, mert ha magához tér még képes lenne megint táncolni.
- Tudok egy üresen
álló kollégiumi szobát. Gyere utánam! – lépett ki sietősen a spanyol lány a
teremből és a folyosó végéig a táncossal tartott. – A 103-as az. – állt meg az
ajtó előtt és kinyitotta. Guillo belépve a napsütötte helyiségbe óvatosan az
ágyra fektette Alejandrát és elhúzta a függönyt az ablak előtt, hogy ezzel is
csökkentse a beáramló erős fényt. Az ágy mellé térdelve ráült a sarkára és
megcirogatta a lány arcát. „Térj magadhoz Alejandrita! Hidd el nem haragszom
rád...”
Eközben Ana írt
egy sms-t Sergionak majd visszament a próbaterembe, hogy összeszedje a táncosnő
holmiját. A törülközőt és a melegítőfelsőt belegyömöszölte a táskába, aztán a
CD-ket is eltette és ezekkel együtt sietett a 103-as szobába.
-
Mi
történt a barátnőddel? – kérdezte Javier.
-
Semmi
közöd hozzá!
-
Szegény,
csak nem beteg?
-
Neked
itt „Kuss!” a neved. Tudom, hogy ma is voltál benn nála. Mondd csak, legalább
te miért nem tudod békén hagyni?
-
Én csak
beszélgetni akartam vele.
-
Beszélgetni?
Te?
-
Ha nem
bírja az iramot, akkor mondjon fel.
-
Inkább
te takarodj el kurv@ messzire! Így is elég baja van, nem kellesz még te is ide.
-
Csak nem
az a focista a baja? – kérdezte pimaszul, mire Ana hátat fordított neki és a fal
mellé dobta le a táskát. – Ana, tudod nekem nem szokás nemet mondani és én
mindig megszerzem azt akit akarok. Mindig. – tette hozzá Velasco. Ana hirtelen
visszafordult.
- Te szemétláda! –
kiáltotta el magát és nekiugrott az előtte álló tánctanárnak. - Egy utolsó
gerinctelen féreg vagy, de ez még túl szép szó rád. – sziszegte a fogai közt a
spanyol lány, miközben néhány jobb egyenes-bal horog kombinációt vitt be
Javiernek. Ő bár próbált védekezni, Ana olyan gyorsan váltogatta, hogy mikor
épp hová és melyik kezével üt vagy épp rúg, hogy a tánctanár azt sem tudta hová
kapjon. Javier is bedühödött és már épp ütésre emelte a kezét, amikor valaki
egy hirtelen mozdulattal kicsavarta a karját.
-
Ha hozzá
mersz érni, meghalsz! – húzta még hátrébb Javier karját Sergio, aztán lökött
rajta egyet. Ahogy a patkányok menekülnek a süllyedő hajóról, úgy sietett el Velasco
onnan. – Mi történt? Ugye nem ütött meg? Ha igen, visszacipelem ide és a saját
két kezemmel ölöm meg. – hadarta el Serg idegesen.
-
Velem
semmi baj. Nem ütött meg, de én őt annál inkább. – húzta ki magát Ana.
-
Te
harcias amazon. – adott egy puszit a barátnője szájára a védő - Megjött az
orvos is. Előttem fordult be a térre. – jegyezte meg Sergio, aztán átkarolta
Ana vállát és a kezébe fogva Alejandra holmiját a 103-as szoba felé vették az
irányt.
***
Lassan kezdett el
ismét kitisztulni a tudatom. A nagy massza, amit a hangok képeztek fokozatosan
váltak szét és végre meg tudtam különböztetni a beszélgetést az utcáról
beáramló zajoktól. Elég furcsán éreztem magam és borzasztóan gyengének. Arra
sem éreztem magamban elég erőt, hogy a szemem kinyissam, csak a hangokból
próbáltam tájékozódni. Már nem a padlón feküdtem, hanem valami puhán, talán egy
ágyon. Először azt hittem, hogy kórházban vagyok, de nem éreztem az ott mindent
belengő fertőtlenítő szagát, így elbizonytalanodtam. Az ajtótól fokozatosan
távolodó beszélgetés vagy talán vitatkozás hangjai jutottak el hozzám.
-
Joder
nem azt kérem, hogy vedd feleségül, csak pár napig figyelj oda rá! – csattant
fel Ana.
-
De pont
én? – kérdezte Gonzalo. Nem, még mindig nem vagyok maganál, ő nem lehet itt,
akárhol legyek is.
-
Igen te!
Értsd már meg, hogy nálunk nincs hely Serg rokonai miatt. Ugye Sese?
-
Mi? –
kérdezett vissza az andalúz mire Ana a cipője sarkával rátaposott a lábára –
Bocsi nem figyeltem. Igen, itt vannak a rokonaim Sevillából és sokan vannak.
-
A
lakásban, ahol most él csőtörés volt, oda nem vihetjük. Különben sem szívesen
hagynám egyedül...
-
Addig
nem hagysz békén ugye, amíg igent nem mondok?
-
Ismersz
Gonza. Vagy igen mondasz vagy inkább ne tudd meg mit teszek.
-
Jól van,
maradjon itt pár napig. – adta meg magát az argentin.
-
Itt van
néhány cucca, ezeket vidd be neki. Ha valami baj van vele hívj fel és itt
leszek. Mi akkor megyünk is. Gyere Serg, el kell mennünk a rokonaidért a
repülőtérre. – Nem kell kikísérned, kitalálunk egyedül is. Szia! – intettek ind
a ketten és kimentek a mirasierrai ház ajtaján. Amint becsukodott mögöttük és
már Gonzalo nem hallhatta egymásra néztek.
-
Biztos
jó ötlet volt? – kérdezte Sergio miközben a kocsijukhoz sétáltak.
-
Gonzalo
bevette. Hidd el, jobb helyen nem is hagyhattuk volna...vigyázni fog rá, mert
szereti. Hátha így végre rájönnek, hogy nekik egymás mellett kell
megöregedniük. – mondta Ana, aztán beszállt az autóba.
Hozzám a
beszélgetésből csak pár hangfoszlány jutott el, nem is igazán értettem, hogy
miről beszélnek, de tisztán hallottam, hogy Ana az exemmel beszél. Egyszer csak
a bejárati ajtó becsukodott, majd valaki beindított egy autót, aztán csend
lett. A következő pillanatban résnyire nyílt az ajtó és valaki halkan
lépegetett el az ágyam előtt. Letett valamit egy székre talán és visszament az
ajtóhoz, amit betett maga mögött. Semmi mozgás nem hallatszott már odakintről
így megpróbáltam kinyitni a szemem. A szobában egész sötét volt, az ablak előtt
be voltak húzva a sötétítő függönyök. Vártam míg hozzá szokik a szemem a
sötéthez és amikor már tisztán láttam a plafont felültem, hogy körülnézzek a
szobában. Ahogy megláttam a környezetemet rögtön visszadőltem a párnámra és
megdörzsöltem a szemem. Nem akartam elhinni. Ismét felültem és körülnéztem. A
calle peña del soli ház egyik vendégszobájának ágyában ültem, már cseppnyi
kétéségem sem volt felőlle. Kicsúsztam az ágy szélére, hogy felállhassak, de
ahogy ez törvényszerű volt, lebuktam.
-
Na, na
nem kelhetsz fel! Ana megöl, ha kiengedlek ebből a szobából. – terett előttem
Gonzalo és gyengéden visszanyomott az ágyba.
-
Haza
akarok menni! Engedj el! – tiltakoztam. Minél előbb a lehető legmesszebbre
akartam kerülni az argentintól, a háztól és az emlékektől.
-
Nem
hiszem, hogy jó ötlet lenne. – rázta meg a fejét.
-
Miért?
Nincs szükségem dadára.
-
Csőtörés
volt a lakásban.
-
Pompás.
Egyébként hogy kerülök ide?
-
Az
iskolában elájultál úgy talált rád Ana meg a pasid, hívtak hozzád egy orvost,
aki azt mondta, hogy kimerült vagy, pihenned kell és valakinek oda kell
figyelnie rád, aztán meg nem tudom miért hoztak ide.
-
Értem. Köszönöm, hogy eddig vendégül láttál, de most
már jól vagyok. – hajtottam félre a takarót – Elmegyek.
-
Hová? –
nézett rám kérdőn miközben én már az ágy mellett álltam.
-
Hát azt
nem tudom. – ültem vissza.
- Akkor szépen itt
maradsz. A vita le van zárva. – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Kicsit
kiment a szobából, majd pedig egy bögre forró teával jött vissza. - Még teát is
csináltam neked, tessék idd meg! Jót fog tenni. – nyomott a kezembe egy bögrét,
én pedig csendben kortyoltam egyet a teából, borsmenta tea volt.Elismerően
hümmögtem,ő pedig ezt bókként könyvelte el.
-
Köszönöm!
– motyogtam hálásan.
-
Alejandra...
– kezdett bele egy mondatba, de a többi szót még csak kereste. Egy ideig
tanácstalanul fixírozta a szőnyeget, aztán felemelte a fejét és rám nézett,
amitől a kezeben megremegett a bögre – Szeretném ha ezt az egész ápolósdit nem
értenéd félre. Ana kért meg, hogy vigyázzak rád és ha nem tenném eg képes lenne
eltenni láb alól. Nagyon aggódik miattad és számíthatsz tőle egy fejmosásra,
erre készülj fel!
-
Értem
én, ne aggódj!
-
Én már
úgy nem akarok tőled semmit. – jelentette ki, de nem nézett a szemembe. Ez a
váratlan mondat annyira mellbevágott, mintha valaki sorozatban vágott volna
gyomron néhányszor. A bögrét letettem az éjjeliszekrényre és összefontam a
karjaim a mellkasom előtt.
-
Én sem tőled.
– válaszoltam kurtán.
- Viszont lenne
egy ötletem. Sokat gondolkoztam és arra jutottam, hogy nem akarok veled minden
kapcsolatot megszakítani. Megpróbáljuk a múltat elfelejteni és tiszta lappal
kezdve barátok maradunk? – állt elő egy kérdéssel Gonzalo, amire én hirtelen
nem tudtam mit felelni. Felém nyújtotta a kezét, de én csak bambán néztem magam
elé, míg valaki nem csengetett és térített ezzel vissza a való világba.
-
Rendben.
Barátok vagyunk. – nyújtottam felé a kezem. Mosolyogva rázta meg, aztán kisietett
a szobából. Hallottam, amikor kinyílt a bejárati ajtó és köszön valakinek, aki
felőlem érdeklődik. Nem sokkal később Ezequiel társaságában jelent meg a szoba
ajtajában.
-
Hola
Ezequiel! – köszöntem a másik argentinnak.
-
Alejandra
te meg miket művelsz, ha egyedül hagynak? Nem hittem, hogy így fogok veled újra
találkozni. – ült le az ágya szélére.
-
Ti
ismeritek egymást? – vágott meglepett képet Gonzalo.
-
A
múltkor beszélgettem vele a La Doradában. – válaszolt Eze.
-
Aha. –
méregetett minket furcsa szemmel Higuaín – Na jó, nekem mennem kell. Pilar már
vár. Sziasztok! – fordult ki az ajtón.
- Van itt neked
valami, mindjárt behozom. – lépett ki egy pár pillanatra a szobából Eze is,
aztán kezében egy tálcával egyensúlyozva jött be ismét. A tálcát letette elém
és rajta egy nagy tányér levest találtam. Az illata fenséges volt, csak úgy
csiklandozta az ízlelő bimbóim. A gyomrom megkordult, így jelezve, hogy ma még
semmit sem kapott, mire Eze elnevette magát. Elvettem a kanalat, aztán
nekiláttam az ételnek.
-
Anya
főzte. Ízlik?
-
Igen.
Köszönöm szépen!
-
Hogy
érzed magad? – kérdezte elkomolyodva.
-
Most már
jól vagyok, köszi!
-
Ennek
örülök, de nem csak fizikailag értettem.
-
Nincs
semmi bajom.
-
Én nem
úgy hallottam. Alejandra a kimerülésig hajtottad magad.
-
Sok a
dolgom mostanában.
-
Javíthatatlan
vagy.
-
Honnan
tudtad, hogy itt vagyok? Csak mert nem tűntél túl meglepettnek, hogy itt
talátál. – váltottam témát.
-
A
szomszédomtól. Megkért, hogy nézzek rád, amíg nincs itthon.
-
Te
Gonzalo szomszédja vagy? – néztem rá meglepetten.
-
Igen. De
egyél csak, mert ha ezt itt mind el nem tűnteted, nem kapsz utána meglepetést.
-
Nem
vagyok már gyerek! – vágtam vissza durcás hangon.
-
Csönd és
egyél!
-
Már
eszem is tovább.
-
Szeretném
látni.
Szépen
bekanalaztam a levest Eze pedig az ágy végében ült és megvárta, amíg végeztem. Levitte
a tálcát a konyhába és mikor onnan visszajövet ismét letelepedett az ágyra majd
elővett a zsebéből egy pakli kártyát.
-
Tudsz
trucozni?
-
Más o
menos.
-
Akkor
játszunk!
-
Játszunk!
Megkeverte a
kártyát majd osztott. Elég sokáig játszottam vele és hol ő nyert, hol én. Sokat
beszélgettünk és nevettünk, kicsit el is terelte a figyelmem minden olyan
dologról, ami bántott. A drámai trucoháború után elbúcsúzott és hazament én
pedig a párnára hajtottam a fejem és azonnal elnyomott az álom. Éjfél felé járt
az idő mikor felébredtem, mert szomjas voltam. A sötétben az ágy alatt kézzel
kitapogattam, hogy hol van a papucsom, belebújtam és kicsit botladozva, lassan
indultam a lépcsőhöz, hogy lemenjek a konyhába egy pohár vízért. A lépcső
tetején állva Gonzalo hangját hallottam a nappaliból felszűrődni…aztán pedig
egy nő hangját. Hallhatóan jól érezték magukat, nevetgéltek….nekem meg elmúlt a
szomjúságom.Visszafutottam a vendégszobába és visszabújtam az ágyba. Még azt is
hallottam, amikor feljöttek a lépcsőn és bementek Gonzalo szobájába. Az ágyból
kiugorva odamentem a táskámhoz és az MP3 lejátszómat kivéve rögtön be is
kapcsoltam. Nem akartam több dolgot is meghallani. Hasra fordulva ököllel
boxoltam a párnámat, aztán belefúrtam az arcom. Tudtam: mi Gonzaloval soha nem lehetünk
barátok, akkor már inkább soha többet ne szóljunk egymáshoz...
Más o menos - Többé-kevésbé