2014. április 12., szombat

Un sueno en realidad II. - 19.fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a folytatást! :) Nem érzem túl jól sikerültnek, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket. :) Hétfőn megyek felvételizni az egyetemre, közben munkát keresek és nem tudok annyira az írásra koncentrálni, mint szeretnék, de azért igyekszem. Minden jót Nektek és jó olvasgatást a részhez!
Puszi:
Tangolita Saavedra


- Alejandra ezt láttad? Ilyen gólt kapni! Én hazamegyek! – vágta a földhöz Ana a dobozt, amiben a maradék pattogatott kukoricája volt. A valladolidi játékos beadását Marquitos juttatta kapuba 3:2-re módosítva a meccs állását. Sergio, aki lemaradt fintorogva csóválta meg a fejét és szemével megkereste kettősünket a lelátón. Amint a legjobb barátnőm észrevette, hogy az andalúz őt nézi, felpattant a helyéről és középső ujját felmutatva üzent a védőnek majd elegánsan visszaült a székre. A pályán a vendégek befejezték az ünneplést és folytatták a játékot. Ahogy peregtek a percek, bennem egyre nőtt az izgalom és a nyugtalanság, egyre többet tekintgettem a pálya szélén melegítő játékosokra.
-         Nyugodj meg Alejandra, játszani fog! – tette a kezét az enyémre Ana.
-         Legyen igazad! – sóhajtottam.
-         Nekem mindig az van! – húzta ki magát mosolyogva. – Benzema szart se ér, mi meg nyerni akarunk, csak nem lett volna izgalmas a meccs, ha már az első perctől a pályán van a csodafegyverünk. – kacsintott rám. – Nézd csak, fut is a kispadhoz! Veszi le a mellényt. - intett a fejével a pálya szélén futó csatár felé.
Gonzalo megállva a kispad előtt ledobta magáról a melegítőfelsőt és miközben az edző utasításait hallgatta széthajtotta a hófehér mezt és belebújt. Ivott néhány kortyot, aztán odasétált az oldalvonal mellé, ahol a negyedik játékvezető már várta kezében a táblával és ellenőrizte a csatár szerelését. A hófehér, patyolat tiszta mez szinte ragyogott a reflektorok fényében, Gonzalo pedig olyan volt a lelátóról nézve, a Madrid szerelésében akár egy angyal. A táblán pirosan világított Benzema mezszáma, aki lassan sétált el az oldalvonalhoz, hogy pacsizva egyet a csapattársával átadja az argentinnak a helyét. Gonzalo még öt perce sem volt a pályán, amikor Xabi Alonso remek meglátással passzolta tovább a labdát neki. Az argentin egy villanásnyi időre felnézett, aztán lágyan alányúlva a labdának a kapus felett átemelte, a játékszer pedig gyönyörű ívet lehullva landolt ahálóban bebiztosítva ezzel a királyiak győzelmét.
-         Én most elmegyek az Esquinába. Te gondolom úgyis köszönni akarsz Gonzalonak... – kezdett el szedelőzködni a hosszabbítás utolsó percében Ana.
-         Nem együtt megyünk haza? – kérdeztem.
-         Szerintem mi még elmegyünk valahová Martínnal.
-         Milyen Martínnal? – néztem rá meglepődve.
-         Azzal a pasival az Esquinából. A meccs előtt említettem!
-         Á már tudom! – bólintottam – Ana – fogtam meg a csuklóját – Biztos jó ötlet?
- Tudom mit csinálok. – nézett a szemembe magabiztosan – Majd hívlak! Legyetek nagyon rosszak Pipitával! – ölelt meg búcsúzásképp, aztán felsietett a lépcsőkön és eltűnt a tömegben. A spanyol lánnyal ellentétben én nem voltam annyira biztos benne, hogy jó ötlet elmennie azzal a Martínnal bulizni. Számomra a napnál is világosabb volt, hogy csakis azért tesz úgy, mintha nem viselte volna meg kicsit sem az ami köztük történt Sergioval, mert épp az ellenkezője igaz. A világot becsaphatta azzal, hogy több időt töltött a baráti körével és velem, mint ezelőtt, hogy többet és harsányabban nevetett, hogy szórakozni járt, de sem saját maga sem pedig én előlem nem tudta eltitkolni a valódi érzéseit. Azonban én vissza nem tarthattam, csak a véleményemet mondhattam el és tanácsokat adhattam neki, amit aztán meghallgatott és eldönthette, hogy megfogadja-e vagy nem. Sajnos Ramosszal kapcsolatban szinte sosem fogadta meg.  Lassan én is szedelőzködni kezdtem, amikor meghallottam, hogy valaki a pálya széléről a nevemet kiabálja. Meglepetten néztem a pálya felé, amikor a csapat orvosát láttam meg a reklámtábla mögött állva.
-         Gyere, erre rövidebb! – intett Carlos én pedig a vállamra kapva a táskám lesiettem a lépcsősor végére és átugorva a reklámtáblát a spanyol mellett termettem. – Na hogy van a kedvenc táncosnőm? – puszilt meg két oldalról.
-         Sokat dolgozik és még mindig kijár a meccsekre. – válaszoltam neki mosolyogva miközben a játékoskijáró felé vettük az irányt.
-         És újabban mindig elfelejt beköszönni a Real Madrid orvosának. – nézett rám durcás képet vágva.
-         Ne haragudj rám Carlos, nem szándékosan teszem. Csak folyton rohanok...
-         Semmi baj Alejandra. Nem azért mondtam. – karolta át a vállam egy pillanatra. – Hogy van a lábad?
-         Hidegfrontra érzékeny, de egyébként semmi bajom vele.
-         Tudok rá egy jó kenőcsöt...
-         Carlos, néha ki tudsz azért bújni abból a fehér köpenyből? – nevettem el magam, amikor megálltunk a klubcímeres szőnyegen.
-         Persze! – nevette el magát ő is – Ha hazamegyek rockot fogok hallgatni és pizzát eszek. Megkaptam az AC/DC legújabb koncertfelvételét, már alig várom, hogy betehessem a lejátszóba!
-         És a nyakkendődet a fejedre kötöd úgy ugrálsz majd a kanapén?
-         Kigombolt ingben és alsógatyában.
-         Na jó, azt hiszem ez több volt, mint amit tudni akartam. Megyek, megvárom Gonzalot.
- Én meg elpakolok és hazamegyek. Majd beszélünk! – ölelt meg búcsúzásképp, aztán sarkon fordulva elindult az orvosi szoba felé, én meg a hazai öltöző felé vettem az irányt, ahonnan Alberto Gambino Purpurinája szűrődött ki. Marcelo az ajtó előtt teljesen átadva magát a zenének a szereléséhez tartozó és igencsak sáros fehér rövid nadrágban mozgott a kinn is tisztán hallatszó dallamokra, ám egyszer csak valaki leállította a zenét és visszaállította a szám elejére, majd Arbe énekelni kezdte a szöveget.
-         Héééé! Már majdnem végigtáncoltam! – kiabált be az ajtón Marcelo.
-         Alvaro! – kiáltott Gonzalo  - Kicsinállak! Az az én törülközöm!
-         Bocs, de ezt nem hagyhattam ki! – jött ki Marcelo mellé Alvaro a vállán Gonzalo törülközőjével, amit valószínűleg egyenesen az argentin derekáról kapott le, miután kijött a zuhany alól.
-         Pipita, amarra menj! Minket nem érdekel, Alejandra meg már biztos sokat látta, hogy mid is van.
-         Én a helyedben az utóbbit kihagytam volna. – mutatott rám Alvaro, mire a kis brazil is rám nézett.
-         Óh...szia Alejandra!
-         Mit is láttam sokat?
-         Na gyere már szívem! – jelent meg Pepe az ajtóban és nyávogós hangon próbálta behúzni magával az öltözőbe Marcelot.
-         Hagyjál már! Szerelmes vagy belém vagy mi van? Udvarolj Crisnek!
-         Cris nem akar táncolni! Most jön a kedvencünk! – mire egy nagy sóhaj után megadta magát a kis brazil és eltűnt az ajtó mögött.
-         És megesszük az összes pizzát! – dugta ki a fejét Iker is kezében egy szelet pizzával, mire Alvaro is bement. – Óh...Szia Alejandra! Kérsz?
-         Nem köszi! – nevettem el magam.
-         Ikeeeeeeeeeeeer, én akartam megenni az utolsó szalámist! – méltatlankodott Sergio.
- Bocs Serg, de én is szeretem. – kiabált be neki a kapus – Mindjárt szólok Gonzalonak. – mosolygott rám, aztán ő is eltűnt az ajtó mögött. Nagy sóhajjal dőltem hátra, neki a falnak és keresztbe fontam a karjaim úgy vártam, hogy megjelenjen az argentin az ajtóban és mosolyogva hallgattam az öltözőből kiszűrődő zajokat. Az argentinom mosolyogva lépett ki a folyosóra, félig a vállára vett, jól megtömött hátizsákjával. Barna szemeivel boldogságtól csillogóan ám kissé fáradtan nézett rám, amikor pár szökkenés után a nyakába ugrottam és megcsókoltam.
-         Azt a gólt neked lőttem. – súgta szinte a számba.
-         Köszönöm! Sajnálom, hogy a stadionban nincs visszajátszás, mert még jó párszor megnéztem volna újra és újra. – simogattam meg az arcát és a tenyerem rásimítottam a frissen borotvált bőrére.
-         Ennyire tetszett?
-         Gyönyörű emelés volt!
-         Majd megpróbálom megismételni – kacsintott rám és egy apró csókot nyomott a számra – Menjünk haza! Fáradt vagyok. – jelentette ki és átkarolva a vállam elindultunk a garázs felé.
-         Mondd csak, ezek mindig ilyenek? – intettem a fejemmel a magunk mögött hagyott öltöző felé még mindig mosolyogva.
-         Nem. Sokkal rosszabbak. – válaszolt nevetve.
-         Azért egyszer szívesen megnézném, hogy mit csináltok egy-egy összetartáson. – mondtam álmodozó hangon.
-         Hidd el, hogy vannak dolgok, amiknek örökké a Mirasierra Hotel falai közt kell maradniuk! – állt meg velem szemben és az egyik kezét a vállamra tette. – Tudom miről beszélek.
-         Mi nem is szoktunk rosszalkodni! Alejandra, el ne hidd neki! – termett mellettünk Marcelo a semmiből. - Én mindig lefekszem aludni, amikor az edző azt mondja, hogy fellőtték a pizsamát.
-         ...miután hajnali háromkor századszor szúrja le az egész társaságot, hogy saját szabad felfogású activity meg póker helyett már régen aludni kellene. – jelent meg a garázsban Iker is kezében a slusszkulcsával.
-         Iker! – mordult rá a mosolygó kapusra a két dél-amerikai csapattársa, én pedig majd megpukkadtam a nevetéstől.
-         Várjunk csak! Ha Iker ennyire tudja, akkor valószínűleg ő sem épp aludni szokott hajnali háromkor. – nézett Gonzalo az autójába beszállni készülő kapusra, aki csak legyintett miután bekapcsolta a biztonsági övét és indított.
-         Holnap elkapjuk – nézett a távolodó Audi után a kis brazil és a garázs távolabbi sarka felé vette az irányt, ahol az ő autója parkolt. – További szép estét galambocskáim! – intett még egyet felénk és kinyitotta a fekete német csoda ajtaját.
-         Nekem nincs más vágyam, csak bebújni az ágyba... – nyitotta ki az ezüst színű R8 vezető oldali ajtaját Gonzalo.
-         Támogatom az ötletet. – ültem be mellé a másik oldalról.
- Várjál, még nem fejeztem be! Szóval be akarok bújni az ágyba veled, lehetőleg meztelenül és aztán... – fordult felém miközben beindította a motort és duruzsolni kezdett a villanyfényben még ezüstösebben csillogó motorháztető alatt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve odahajoltam hozzá és megcsókoltam, nem hagyva, hogy befejezze a mondatot. Kezem az izmos combjára helyeztem és egyre feljebb csúsztattam rajta, miközben minél több szenvedélyt vittem a csókunkba, egész addig, amíg csak bírtam oxigénnel. Sebesen zakatoló szívvel és még mindig kapkodva a levegőt néztem mélyen a szemébe, mire ő pimaszul elmosolyodott. – Valami ilyesmire gondoltam én is. – jegyezte meg és egy apró csókot adott a számra. A tekintetét az út felé fordította és kimanőverezte az autót a parkolóból.

*

A Buddha, mint minden szombat este, ezen a napon is tömve volt szórakozni vágyó emberekkel. A pultosok és a Dj-k keze egy percre sem állt le, a tánctérről egyre sűrűbben nyomakodtak oda a pulthoz italokért és a zene sem hallgathatott el egy percre sem Madrid legexkluzívabb szórakozóhelyén. A galérián, elkülönített asztaloknál a spanyol sztárvilág krémje élvezte a bulit és az italokat. Híres színészek és énekesek mellett számos fővárosi csapatoknál játszó labdarúgó is ott próbálta meg megünnepelni a csapata győzelmét vagy elfelejteni a vereségét. Az egyik legjobb asztalnál Guti, Cristiano és Karim ült néhány régi és újonnan megismert barátjukkal és Sergioval, aki lerázva egy újabb nála próbálkozó nőt felállt a helyéről és otthagyta a társaságot. Kezében a koktéljával a közlekedőn sétált fel-alá, míg egy üres helyet nem talált és nekidőlve a korlátnak kicsit lehajtotta a fejét. Gondolkozni akart, de ez minden elfogyasztott koktéllal egyre nehezebben ment neki. Hosszú napok és lassan már hetek teltek el azóta, hogy Ana még csak szóra sem méltatta, hiába próbált meg szinte mindent. Kezében jobban megszorította a koktélos poharat és egy újabb kortyot döntött le az erős italból. Tudta és érezte, hogy a lány ellentétben azzal, amit mutatni akar, még mindig érez valamit iránta. Az, ami köztük volt, nem múlhat el hirtelen egyik napról a másikra még azok után sem, ami történt. De hogyan próbáljon meg a közelébe férkőzni és hogyan érje el, hogy meghallgassa? Az összes ötletük csődöt mondott, amit csak kitaláltak Alejandrával, de mégsem  akarta feladni, ahhoz túlságosan szerelmes volt Anába, hogy csak így elengedje. Szerelmes...mióta nem is mondta ki, mielőtt megismerte ezt a bolondos, szeszélyes, borzasztóan makacs, egyszerűen szeretnivaló, gyönyörű nőt? Próbálta felidézni, de hiába kutatott az emlékei között, egyedül csak Ana járt a gondolataiban. A fejét felemelve megszédült egy kicsit, de a korlát segített neki, hogy stabilan tudjon állni. Nem lehet így vége! Akkor is visszaszerzi a lányt, ha még évekig kell küzdenie érte. – határozta el magában és a táncteret kezdte el figyelni, amikor a szeme egy ismerős női alakon akadt meg. A neki kissé oldalt álló lány felsője szabadon hagyta az egyik vállát, amire mint egy gyönyörű zuhatag omlottak le hosszú, sötét fürtjei. Kezében egy koktélos pohárral láthatóan nagyon jól érezte magát.
-         Amigo, jól vagy? Szellemet láttál? – állt meg mellette Guti és nekitámaszkodott a korlátnak.
-         Ana itt van.
-         Ana? – vágott meglepett képet Guti.
-         Nézd meg azt a nőt! – ragadta meg a tarkóját Sergio.
-         Van ott egy csomó nő. Baszki, ez tényleg az exbarátnőd!
-         A barátnőm. – nézett csúnyán a csapattársára az andalúz.
-         Bocs!
-És nincs is egyedül! Ki ez a faszi? Fogd meg! – nyomta az italát a csapattársa kezébe Sergio. – Letöröm a kezét és feldugom a seggébe! Hogy meri tapizni a csajomat? – hadarta idegesen és összeszedve magát a sarkában Gutival lesietett a tánctérre, hogy átvágva magát a tömegen, elrendezze azt az idegent. Ana és Martín eközben mit sem sejtve flörtöltek egymással, amennyire ez lehetséges lehetett a tömött szórakozóhelyen, a nagy hangzavarban. A lány kihívóan nézett az alkoholgőzön át a vele szemben álló férfira, amikor hirtelen ott termett Sergio és megragadva Martínt arrébb lökte Anától.
- Előjegyeztetlek a hullaházba! – kiáltotta, aztán nekiesett a férfinak.

*

Hiába éreztem minden tagomban a fáradtságot, képtelen voltam elaludni. Óvatosan felültem az ágyban és a lábaim felhúzva ültem az alvó argentin mellett. Itt, a város felett minden olyan nyugodt volt, semmi sem ért el ide a belvárosban szórakozó tömegek zajából. Odakinn már egész hűvösek voltak az éjszakák, még a fák is össze-összerezzentek, amikor a csípős északi szél átsuhant az ágaik között, táncoló árnyékképeket vetítve ezzel az ablakkal szemközti falra. Gonzalo álmában mocorogni kezdett és a hasára fordulva folytatta tovább az alvást. Mosolyogva néztem a bajnoki hősét, a forduló gólját szerző csatárt, amint álomország útvesztőit fedezte fel. Bármilyen tervei is voltak az esténket illetően, nem váltotta be egyiket sem. Hazaérve a Bernabéuból alig vártam, hogy lezuhanyozhassak és mire végeztem Gonzalo már elaludt. Csendben tettem-vettem még egy kicsit a hálóban, aztán óvatosan felemeltem a takarót és bemásztam mellé, de nem tudtam elaludni. A gondolataim cikázva száguldoztak fel-alá a fejemben egy perc nyugalmat sem hagyva nekem. Éreztem, hogy valami történni fog ezen az éjjelen és aggódtam Ana miatt. Ismertem őt annyira, hogy tudjam, mennyire hajlamos arra, hogy a pillanat hevében hozzon döntéseket, még ha ennek az is az ára, hogy később mindezt megbánja. Hosszú napok teltek el azóta, hogy a spanyol lány sírva jelent meg az ajtóban, hogy szállást kérjen nálunk, de hiába volt minden igyekezetünk Sergioval, ez a lassan több, mint egy hét nem volt elég arra, hogy megbékítsük Anát. Kettejük ügye egy tapodtat sem mozdult előre. Féltem, hogy Ana megint olyat fog tenni, amit másnap reggel bánni fog, de ezúttal egy megbánás nem lesz elég. Nagyon jól tudtam, hogy az egész műsort csak Sergionak csinálja, de mi lesz ha túlmegy egy határon pusztán azért, mert még mindig sértve érzi magát? Legszívesebben hazarángattam volna, de azt se tudtam hová ment. A homlokom a térdemnek támasztottam és vettem egy mély levegőt, amikor megszólalt a telefon és Guti nevét írta ki a készülék.
-         Halló! – súgtam bele a telefonba, miközben óvatosan kimásztam az ágyból.
-         Szia Alejandra! Guti vagyok és bocsi, hogy felébresztettelek, de segítened kéne...
-         Miről van szó? – ültem le a kád szélére a fürdőszobában.
-         Sergio verekedést provokált a törzshelyünkön és kidobtak minket. Itt vagyok a Buddha előtt Sesével, Cristianoval, Anával és volt itt még valami pasas, akivel még benn a haverom feltörölte a padlót.
-         Martín – mondtam inkább magamnak, mint Gutinak.
-         Tessék?
-         Semmi.
-         Az a partyarc elment egy taxival és azzal fenyegetőzik, hogy feljelenti Sergiot, miközben ezek ketten már lassan azt sem tudják, hogy hányadikán van elseje, főleg Sese. Ha láttad volna, hogy elkapta azt a faszit! Repült ott minden! Csak aztán megjelent pár kigyúrt figura és megkértek minket, hogy tíz percen belül hagyjuk el a bulit, erre nem Ana esett neki Sergionak? De arra még volt eszük, hogy egy-egy üveggel a legdrágábból kicsempésszenek magukkal és a parkolóban nyakalják be az egészet...Sergiot valahogy hazatámogatjuk Cristianoval, bár őt is inkább vezetni kellene, de megoldjuk, viszont Anát nem akarjuk itt hagyni. Neki is kellene egy váll, amire kisírhatja magát, ugyanis most épp abban a stádiumban van, hogy mindenen bőg.
-         Amíg oda nem érek egy tapodtat se mozduljatok! Oké? – adtam ki az utasítást és a vállammal a fülemhez szorított telefonnal magamra rángattam a szennyes kosár tetejéről elvett, még vállalható tisztaságú farmerem. – Tudtam, hogy Ana bulizni készül, de hogy pont oda megy, ahová ti is, azt nem gondoltam! Éreztem, hogy hülyeséget fog csinálni valamelyik...
-         Ha ez bekerül a másnapi újságokba...
- Botrány lesz... – kezdtem el begombolni a kockás blúzom. – Leteszem és sietek, ahogy tudok. – mondtam, aztán meg sem várva az elköszönést, bontottam a hívást. Kisiettem a fürdőszobából és a telefont a táskámba dobtam, aztán magam elé húzva a cipőimet megkapaszkodtam az ajtófélfában és kibújva a papucsból felhúztam a sportcipőm.
-         Alejandra....hol vagy? – simított végig a maga melletti üres helyen Gonzalo, aztán még kissé álmosan felült az ágyban. Kezeit ökölbe szorítva megdörzsölte a szemét és a kislámpa fényétől hunyorogva végignézett rajtam. – Hová szöksz? Valami baj van?
-         Nyugi, nem történt semmi komoly. – kerültem meg az ágyunkat - Elmegyek Anáért, te aludj nyugodtan. – simogattam meg az arcát.
-         Hány óra?
-         Két óra múlt. – néztem meg az éjjeliszekrényen heverő karóráját.
-         De mégis mi történt? Jól sikerült a felejtés?
-         Sergio meglátta Anát meg azt a pasit, akit említettem a Buddhában, összeverekedtek és kidobták őket.
-         Az igen! – bólintott egyet az argentin – Ennél már csak az lett volna jobb, ha Ana Sergionál kötött volna ki a végén. Igazi szappanopera!

-         Az biztos! – nevettem el magam, de ekkor szöget ütött a fejembe egy gondolat – Gonzalo, te egy zseni vagy! Köszi! – nyomtam egy puszit a homlokára és kisiettem a hálószobából.