Sziasztok!
Meghoztam a folytatást! :) Nem érzem túl jól sikerültnek, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket. :) Hétfőn megyek felvételizni az egyetemre, közben munkát keresek és nem tudok annyira az írásra koncentrálni, mint szeretnék, de azért igyekszem. Minden jót Nektek és jó olvasgatást a részhez!
Puszi:
Tangolita Saavedra
- Alejandra ezt
láttad? Ilyen gólt kapni! Én hazamegyek! – vágta a földhöz Ana a dobozt, amiben
a maradék pattogatott kukoricája volt. A valladolidi játékos beadását Marquitos
juttatta kapuba 3:2-re módosítva a meccs állását. Sergio, aki lemaradt
fintorogva csóválta meg a fejét és szemével megkereste kettősünket a lelátón.
Amint a legjobb barátnőm észrevette, hogy az andalúz őt nézi, felpattant a
helyéről és középső ujját felmutatva üzent a védőnek majd elegánsan visszaült a
székre. A pályán a vendégek befejezték az ünneplést és folytatták a játékot. Ahogy
peregtek a percek, bennem egyre nőtt az izgalom és a nyugtalanság, egyre többet
tekintgettem a pálya szélén melegítő játékosokra.
-
Nyugodj
meg Alejandra, játszani fog! – tette a kezét az enyémre Ana.
-
Legyen
igazad! – sóhajtottam.
-
Nekem
mindig az van! – húzta ki magát mosolyogva. – Benzema szart se ér, mi meg
nyerni akarunk, csak nem lett volna izgalmas a meccs, ha már az első perctől a
pályán van a csodafegyverünk. – kacsintott rám. – Nézd csak, fut is a
kispadhoz! Veszi le a mellényt. - intett a fejével a pálya szélén futó csatár
felé.
Gonzalo megállva a
kispad előtt ledobta magáról a melegítőfelsőt és miközben az edző utasításait
hallgatta széthajtotta a hófehér mezt és belebújt. Ivott néhány kortyot, aztán
odasétált az oldalvonal mellé, ahol a negyedik játékvezető már várta kezében a
táblával és ellenőrizte a csatár szerelését. A hófehér, patyolat tiszta mez
szinte ragyogott a reflektorok fényében, Gonzalo pedig olyan volt a lelátóról
nézve, a Madrid szerelésében akár egy angyal. A táblán pirosan világított
Benzema mezszáma, aki lassan sétált el az oldalvonalhoz, hogy pacsizva egyet a
csapattársával átadja az argentinnak a helyét. Gonzalo még öt perce sem volt a
pályán, amikor Xabi Alonso remek meglátással passzolta tovább a labdát neki. Az
argentin egy villanásnyi időre felnézett, aztán lágyan alányúlva a labdának a
kapus felett átemelte, a játékszer pedig gyönyörű ívet lehullva landolt ahálóban bebiztosítva ezzel a királyiak győzelmét.
-
Én most
elmegyek az Esquinába. Te gondolom úgyis köszönni akarsz Gonzalonak... –
kezdett el szedelőzködni a hosszabbítás utolsó percében Ana.
-
Nem
együtt megyünk haza? – kérdeztem.
-
Szerintem
mi még elmegyünk valahová Martínnal.
-
Milyen Martínnal?
– néztem rá meglepődve.
-
Azzal a
pasival az Esquinából. A meccs előtt említettem!
-
Á már
tudom! – bólintottam – Ana – fogtam meg a csuklóját – Biztos jó ötlet?
- Tudom mit
csinálok. – nézett a szemembe magabiztosan – Majd hívlak! Legyetek nagyon rosszak
Pipitával! – ölelt meg búcsúzásképp, aztán felsietett a lépcsőkön és eltűnt a
tömegben. A spanyol lánnyal ellentétben én nem voltam annyira biztos benne,
hogy jó ötlet elmennie azzal a Martínnal bulizni. Számomra a napnál is
világosabb volt, hogy csakis azért tesz úgy, mintha nem viselte volna meg
kicsit sem az ami köztük történt Sergioval, mert épp az ellenkezője igaz. A
világot becsaphatta azzal, hogy több időt töltött a baráti körével és velem,
mint ezelőtt, hogy többet és harsányabban nevetett, hogy szórakozni járt, de
sem saját maga sem pedig én előlem nem tudta eltitkolni a valódi érzéseit.
Azonban én vissza nem tarthattam, csak a véleményemet mondhattam el és
tanácsokat adhattam neki, amit aztán meghallgatott és eldönthette, hogy
megfogadja-e vagy nem. Sajnos Ramosszal kapcsolatban szinte sosem fogadta meg. Lassan én is szedelőzködni kezdtem, amikor
meghallottam, hogy valaki a pálya széléről a nevemet kiabálja. Meglepetten
néztem a pálya felé, amikor a csapat orvosát láttam meg a reklámtábla mögött
állva.
-
Gyere,
erre rövidebb! – intett Carlos én pedig a vállamra kapva a táskám lesiettem a
lépcsősor végére és átugorva a reklámtáblát a spanyol mellett termettem. – Na
hogy van a kedvenc táncosnőm? – puszilt meg két oldalról.
-
Sokat
dolgozik és még mindig kijár a meccsekre. – válaszoltam neki mosolyogva
miközben a játékoskijáró felé vettük az irányt.
-
És
újabban mindig elfelejt beköszönni a Real Madrid orvosának. – nézett rám durcás
képet vágva.
-
Ne
haragudj rám Carlos, nem szándékosan teszem. Csak folyton rohanok...
-
Semmi
baj Alejandra. Nem azért mondtam. – karolta át a vállam egy pillanatra. – Hogy
van a lábad?
-
Hidegfrontra
érzékeny, de egyébként semmi bajom vele.
-
Tudok rá
egy jó kenőcsöt...
-
Carlos,
néha ki tudsz azért bújni abból a fehér köpenyből? – nevettem el magam, amikor
megálltunk a klubcímeres szőnyegen.
-
Persze!
– nevette el magát ő is – Ha hazamegyek rockot fogok hallgatni és pizzát eszek.
Megkaptam az AC/DC legújabb koncertfelvételét, már alig várom, hogy betehessem
a lejátszóba!
-
És a
nyakkendődet a fejedre kötöd úgy ugrálsz majd a kanapén?
-
Kigombolt
ingben és alsógatyában.
-
Na jó,
azt hiszem ez több volt, mint amit tudni akartam. Megyek, megvárom Gonzalot.
- Én meg elpakolok
és hazamegyek. Majd beszélünk! – ölelt meg búcsúzásképp, aztán sarkon fordulva
elindult az orvosi szoba felé, én meg a hazai öltöző felé vettem az irányt,
ahonnan Alberto Gambino Purpurinája szűrődött ki. Marcelo az ajtó előtt
teljesen átadva magát a zenének a szereléséhez tartozó és igencsak sáros fehér
rövid nadrágban mozgott a kinn is tisztán hallatszó dallamokra, ám egyszer csak
valaki leállította a zenét és visszaállította a szám elejére, majd Arbe
énekelni kezdte a szöveget.
-
Héééé!
Már majdnem végigtáncoltam! – kiabált be az ajtón Marcelo.
-
Alvaro!
– kiáltott Gonzalo - Kicsinállak! Az az
én törülközöm!
-
Bocs, de
ezt nem hagyhattam ki! – jött ki Marcelo mellé Alvaro a vállán Gonzalo
törülközőjével, amit valószínűleg egyenesen az argentin derekáról kapott le,
miután kijött a zuhany alól.
-
Pipita,
amarra menj! Minket nem érdekel, Alejandra meg már biztos sokat látta, hogy mid
is van.
-
Én a
helyedben az utóbbit kihagytam volna. – mutatott rám Alvaro, mire a kis brazil
is rám nézett.
-
Óh...szia
Alejandra!
-
Mit is
láttam sokat?
-
Na gyere
már szívem! – jelent meg Pepe az ajtóban és nyávogós hangon próbálta behúzni
magával az öltözőbe Marcelot.
-
Hagyjál
már! Szerelmes vagy belém vagy mi van? Udvarolj Crisnek!
-
Cris nem
akar táncolni! Most jön a kedvencünk! – mire egy nagy sóhaj után megadta magát
a kis brazil és eltűnt az ajtó mögött.
-
És
megesszük az összes pizzát! – dugta ki a fejét Iker is kezében egy szelet
pizzával, mire Alvaro is bement. – Óh...Szia Alejandra! Kérsz?
-
Nem
köszi! – nevettem el magam.
-
Ikeeeeeeeeeeeer,
én akartam megenni az utolsó szalámist! – méltatlankodott Sergio.
- Bocs Serg, de én
is szeretem. – kiabált be neki a kapus – Mindjárt szólok Gonzalonak. –
mosolygott rám, aztán ő is eltűnt az ajtó mögött. Nagy sóhajjal dőltem hátra,
neki a falnak és keresztbe fontam a karjaim úgy vártam, hogy megjelenjen az
argentin az ajtóban és mosolyogva hallgattam az öltözőből kiszűrődő zajokat. Az
argentinom mosolyogva lépett ki a folyosóra, félig a vállára vett, jól
megtömött hátizsákjával. Barna szemeivel boldogságtól csillogóan ám kissé
fáradtan nézett rám, amikor pár szökkenés után a nyakába ugrottam és
megcsókoltam.
-
Azt a
gólt neked lőttem. – súgta szinte a számba.
-
Köszönöm!
Sajnálom, hogy a stadionban nincs visszajátszás, mert még jó párszor megnéztem
volna újra és újra. – simogattam meg az arcát és a tenyerem rásimítottam a
frissen borotvált bőrére.
-
Ennyire
tetszett?
-
Gyönyörű
emelés volt!
-
Majd
megpróbálom megismételni – kacsintott rám és egy apró csókot nyomott a számra –
Menjünk haza! Fáradt vagyok. – jelentette ki és átkarolva a vállam elindultunk
a garázs felé.
-
Mondd
csak, ezek mindig ilyenek? – intettem a fejemmel a magunk mögött hagyott öltöző
felé még mindig mosolyogva.
-
Nem.
Sokkal rosszabbak. – válaszolt nevetve.
-
Azért
egyszer szívesen megnézném, hogy mit csináltok egy-egy összetartáson. – mondtam
álmodozó hangon.
-
Hidd el,
hogy vannak dolgok, amiknek örökké a Mirasierra Hotel falai közt kell
maradniuk! – állt meg velem szemben és az egyik kezét a vállamra tette. – Tudom
miről beszélek.
-
Mi nem
is szoktunk rosszalkodni! Alejandra, el ne hidd neki! – termett mellettünk
Marcelo a semmiből. - Én mindig lefekszem aludni, amikor az edző azt mondja,
hogy fellőtték a pizsamát.
-
...miután
hajnali háromkor századszor szúrja le az egész társaságot, hogy saját szabad
felfogású activity meg póker helyett már régen aludni kellene. – jelent meg a
garázsban Iker is kezében a slusszkulcsával.
-
Iker! –
mordult rá a mosolygó kapusra a két dél-amerikai csapattársa, én pedig majd
megpukkadtam a nevetéstől.
-
Várjunk
csak! Ha Iker ennyire tudja, akkor valószínűleg ő sem épp aludni szokott
hajnali háromkor. – nézett Gonzalo az autójába beszállni készülő kapusra, aki
csak legyintett miután bekapcsolta a biztonsági övét és indított.
-
Holnap
elkapjuk – nézett a távolodó Audi után a kis brazil és a garázs távolabbi sarka
felé vette az irányt, ahol az ő autója parkolt. – További szép estét
galambocskáim! – intett még egyet felénk és kinyitotta a fekete német csoda
ajtaját.
-
Nekem
nincs más vágyam, csak bebújni az ágyba... – nyitotta ki az ezüst színű R8
vezető oldali ajtaját Gonzalo.
-
Támogatom
az ötletet. – ültem be mellé a másik oldalról.
- Várjál, még nem
fejeztem be! Szóval be akarok bújni az ágyba veled, lehetőleg meztelenül és
aztán... – fordult felém miközben beindította a motort és duruzsolni kezdett a
villanyfényben még ezüstösebben csillogó motorháztető alatt. Egy hirtelen
ötlettől vezérelve odahajoltam hozzá és megcsókoltam, nem hagyva, hogy
befejezze a mondatot. Kezem az izmos combjára helyeztem és egyre feljebb
csúsztattam rajta, miközben minél több szenvedélyt vittem a csókunkba, egész
addig, amíg csak bírtam oxigénnel. Sebesen zakatoló szívvel és még mindig
kapkodva a levegőt néztem mélyen a szemébe, mire ő pimaszul elmosolyodott. –
Valami ilyesmire gondoltam én is. – jegyezte meg és egy apró csókot adott a
számra. A tekintetét az út felé fordította és kimanőverezte az autót a
parkolóból.
*
A Buddha, mint
minden szombat este, ezen a napon is tömve volt szórakozni vágyó emberekkel. A
pultosok és a Dj-k keze egy percre sem állt le, a tánctérről egyre sűrűbben
nyomakodtak oda a pulthoz italokért és a zene sem hallgathatott el egy percre
sem Madrid legexkluzívabb szórakozóhelyén. A galérián, elkülönített asztaloknál
a spanyol sztárvilág krémje élvezte a bulit és az italokat. Híres színészek és
énekesek mellett számos fővárosi csapatoknál játszó labdarúgó is ott próbálta
meg megünnepelni a csapata győzelmét vagy elfelejteni a vereségét. Az egyik
legjobb asztalnál Guti, Cristiano és Karim ült néhány régi és újonnan
megismert barátjukkal és Sergioval, aki lerázva egy újabb nála próbálkozó nőt
felállt a helyéről és otthagyta a társaságot. Kezében a koktéljával a
közlekedőn sétált fel-alá, míg egy üres helyet nem talált és nekidőlve a
korlátnak kicsit lehajtotta a fejét. Gondolkozni akart, de ez minden
elfogyasztott koktéllal egyre nehezebben ment neki. Hosszú napok és lassan már
hetek teltek el azóta, hogy Ana még csak szóra sem méltatta, hiába próbált meg
szinte mindent. Kezében jobban megszorította a koktélos poharat és egy újabb
kortyot döntött le az erős italból. Tudta és érezte, hogy a lány ellentétben
azzal, amit mutatni akar, még mindig érez valamit iránta. Az, ami köztük volt,
nem múlhat el hirtelen egyik napról a másikra még azok után sem, ami történt.
De hogyan próbáljon meg a közelébe férkőzni és hogyan érje el, hogy
meghallgassa? Az összes ötletük csődöt mondott, amit csak kitaláltak
Alejandrával, de mégsem akarta feladni,
ahhoz túlságosan szerelmes volt Anába, hogy csak így elengedje.
Szerelmes...mióta nem is mondta ki, mielőtt megismerte ezt a bolondos,
szeszélyes, borzasztóan makacs, egyszerűen szeretnivaló, gyönyörű nőt? Próbálta
felidézni, de hiába kutatott az emlékei között, egyedül csak Ana járt a
gondolataiban. A fejét felemelve megszédült egy kicsit, de a korlát segített
neki, hogy stabilan tudjon állni. Nem lehet így vége! Akkor is visszaszerzi a
lányt, ha még évekig kell küzdenie érte. – határozta el magában és a táncteret
kezdte el figyelni, amikor a szeme egy ismerős női alakon akadt meg. A neki
kissé oldalt álló lány felsője szabadon hagyta az egyik vállát, amire mint egy
gyönyörű zuhatag omlottak le hosszú, sötét fürtjei. Kezében egy koktélos
pohárral láthatóan nagyon jól érezte magát.
-
Amigo,
jól vagy? Szellemet láttál? – állt meg mellette Guti és nekitámaszkodott a
korlátnak.
-
Ana itt
van.
-
Ana? –
vágott meglepett képet Guti.
-
Nézd meg
azt a nőt! – ragadta meg a tarkóját Sergio.
-
Van ott
egy csomó nő. Baszki, ez tényleg az exbarátnőd!
-
A
barátnőm. – nézett csúnyán a csapattársára az andalúz.
-
Bocs!
-És nincs is
egyedül! Ki ez a faszi? Fogd meg! – nyomta az italát a csapattársa kezébe Sergio.
– Letöröm a kezét és feldugom a seggébe! Hogy meri tapizni a csajomat? –
hadarta idegesen és összeszedve magát a sarkában Gutival lesietett a tánctérre,
hogy átvágva magát a tömegen, elrendezze azt az idegent. Ana és Martín eközben
mit sem sejtve flörtöltek egymással, amennyire ez lehetséges lehetett a tömött
szórakozóhelyen, a nagy hangzavarban. A lány kihívóan nézett az alkoholgőzön át
a vele szemben álló férfira, amikor hirtelen ott termett Sergio és megragadva
Martínt arrébb lökte Anától.
- Előjegyeztetlek
a hullaházba! – kiáltotta, aztán nekiesett a férfinak.
*
Hiába éreztem
minden tagomban a fáradtságot, képtelen voltam elaludni. Óvatosan felültem az
ágyban és a lábaim felhúzva ültem az alvó argentin mellett. Itt, a város felett
minden olyan nyugodt volt, semmi sem ért el ide a belvárosban szórakozó tömegek
zajából. Odakinn már egész hűvösek voltak az éjszakák, még a fák is
össze-összerezzentek, amikor a csípős északi szél átsuhant az ágaik között,
táncoló árnyékképeket vetítve ezzel az ablakkal szemközti falra. Gonzalo
álmában mocorogni kezdett és a hasára fordulva folytatta tovább az alvást.
Mosolyogva néztem a bajnoki hősét, a forduló gólját szerző csatárt, amint
álomország útvesztőit fedezte fel. Bármilyen tervei is voltak az esténket illetően,
nem váltotta be egyiket sem. Hazaérve a Bernabéuból alig vártam, hogy
lezuhanyozhassak és mire végeztem Gonzalo már elaludt. Csendben tettem-vettem
még egy kicsit a hálóban, aztán óvatosan felemeltem a takarót és bemásztam
mellé, de nem tudtam elaludni. A gondolataim cikázva száguldoztak fel-alá a
fejemben egy perc nyugalmat sem hagyva nekem. Éreztem, hogy valami történni fog
ezen az éjjelen és aggódtam Ana miatt. Ismertem őt annyira, hogy tudjam,
mennyire hajlamos arra, hogy a pillanat hevében hozzon döntéseket, még ha ennek
az is az ára, hogy később mindezt megbánja. Hosszú napok teltek el azóta, hogy
a spanyol lány sírva jelent meg az ajtóban, hogy szállást kérjen nálunk, de
hiába volt minden igyekezetünk Sergioval, ez a lassan több, mint egy hét nem
volt elég arra, hogy megbékítsük Anát. Kettejük ügye egy tapodtat sem mozdult
előre. Féltem, hogy Ana megint olyat fog tenni, amit másnap reggel bánni fog,
de ezúttal egy megbánás nem lesz elég. Nagyon jól tudtam, hogy az egész műsort
csak Sergionak csinálja, de mi lesz ha túlmegy egy határon pusztán azért, mert
még mindig sértve érzi magát? Legszívesebben hazarángattam volna, de azt se
tudtam hová ment. A homlokom a térdemnek támasztottam és vettem egy mély
levegőt, amikor megszólalt a telefon és Guti nevét írta ki a készülék.
-
Halló! –
súgtam bele a telefonba, miközben óvatosan kimásztam az ágyból.
-
Szia
Alejandra! Guti vagyok és bocsi, hogy felébresztettelek, de segítened kéne...
-
Miről
van szó? – ültem le a kád szélére a fürdőszobában.
-
Sergio
verekedést provokált a törzshelyünkön és kidobtak minket. Itt vagyok a Buddha
előtt Sesével, Cristianoval, Anával és volt itt még valami pasas, akivel még
benn a haverom feltörölte a padlót.
-
Martín –
mondtam inkább magamnak, mint Gutinak.
-
Tessék?
-
Semmi.
-
Az a
partyarc elment egy taxival és azzal fenyegetőzik, hogy feljelenti Sergiot,
miközben ezek ketten már lassan azt sem tudják, hogy hányadikán van elseje,
főleg Sese. Ha láttad volna, hogy elkapta azt a faszit! Repült ott minden! Csak
aztán megjelent pár kigyúrt figura és megkértek minket, hogy tíz percen belül
hagyjuk el a bulit, erre nem Ana esett neki Sergionak? De arra még volt eszük,
hogy egy-egy üveggel a legdrágábból kicsempésszenek magukkal és a parkolóban
nyakalják be az egészet...Sergiot valahogy hazatámogatjuk Cristianoval, bár őt
is inkább vezetni kellene, de megoldjuk, viszont Anát nem akarjuk itt hagyni.
Neki is kellene egy váll, amire kisírhatja magát, ugyanis most épp abban a
stádiumban van, hogy mindenen bőg.
-
Amíg oda
nem érek egy tapodtat se mozduljatok! Oké? – adtam ki az utasítást és a
vállammal a fülemhez szorított telefonnal magamra rángattam a szennyes kosár
tetejéről elvett, még vállalható tisztaságú farmerem. – Tudtam, hogy Ana
bulizni készül, de hogy pont oda megy, ahová ti is, azt nem gondoltam! Éreztem,
hogy hülyeséget fog csinálni valamelyik...
-
Ha ez
bekerül a másnapi újságokba...
- Botrány lesz...
– kezdtem el begombolni a kockás blúzom. – Leteszem és sietek, ahogy tudok. –
mondtam, aztán meg sem várva az elköszönést, bontottam a hívást. Kisiettem a
fürdőszobából és a telefont a táskámba dobtam, aztán magam elé húzva a cipőimet
megkapaszkodtam az ajtófélfában és kibújva a papucsból felhúztam a sportcipőm.
-
Alejandra....hol
vagy? – simított végig a maga melletti üres helyen Gonzalo, aztán még kissé
álmosan felült az ágyban. Kezeit ökölbe szorítva megdörzsölte a szemét és a
kislámpa fényétől hunyorogva végignézett rajtam. – Hová szöksz? Valami baj van?
-
Nyugi,
nem történt semmi komoly. – kerültem meg az ágyunkat - Elmegyek Anáért, te
aludj nyugodtan. – simogattam meg az arcát.
-
Hány
óra?
-
Két óra
múlt. – néztem meg az éjjeliszekrényen heverő karóráját.
-
De mégis
mi történt? Jól sikerült a felejtés?
-
Sergio
meglátta Anát meg azt a pasit, akit említettem a Buddhában, összeverekedtek és
kidobták őket.
-
Az igen!
– bólintott egyet az argentin – Ennél már csak az lett volna jobb, ha Ana Sergionál
kötött volna ki a végén. Igazi szappanopera!
-
Az
biztos! – nevettem el magam, de ekkor szöget ütött a fejembe egy gondolat –
Gonzalo, te egy zseni vagy! Köszi! – nyomtam egy puszit a homlokára és
kisiettem a hálószobából.
Ahogy néztem a vidit a gólról, eszembe jutott, hogy Granero annyira hiányzik. :( Meg Raúl. :( Tudom, hogy Hegyi szokta ezt mondani, de most muszáj vagyok én is: Ez a Real Madrid már sosem lesz az a Real Madrid. :(
VálaszTörlésSzinte a lelki szemeim előtt látom, ahogy Marcelo átadja magát a Purpurina dallamainak! :D :D :D Arbeloa hangját meg egyértelműen hallom mellé! :D :D :D Bolondok! :D
Tetszett, várom a folyatást, kíváncsi vagyok, hogyan simítják el ezt a dolgot, és mi jutott eszébe Alejandrának a szappanoperákról! :D
Még ebben az idényben volt olyan kerete a Madridnak, amit még én is nagyon szerettem. Bár itt volt már Cé is, de még Raúl is meg Guti is....Nekem is hiányoznak.
TörlésHát igen...a mozgáskultúráját már láthattuk. :D Arbe meg a 2012-ben, amikor megnyertük a bajnokságot ha jól emlékszem énekelte a repülőn útban Madrid felé. :D
Nem lesz mindennapi. ;)
Szia Detti!
VálaszTörlésNagyon sajnálom, hogy még csak most értem ide, de megérte. Remek rész lett. Hol nevettem, hol mérgelődtem, de nagyon tetszett. Imádom, ahoy a te "tolladból" olvashatok egy-egy történést.
Imádom Ana személyiségét, karakterét. Mindig jókat nevetek makacsságán és temperamentumosságán. Teljesen így látom Őt, kivülről, ahogy Alejandra. A külvilágnak teljesen mást akar mutatni, mint, amit valójában érez és gondol. Sértettsége tényleg bajab sodorhatja, ahogy azt később láttuk. Gyönyörű gól volt Gonzalótól. Egyetértek z előttem szólóval, hiányzik az a csapat :) Guti, és a többiek. :(
A srácokban most sem csalódtam, Alvaron nevettem a legtöbbet. Az a törölköző elcsenés. Ötletes, de kinézem belőle. >.< Iker is lebukott, neki is aludni kéne az összetartásokon, nem? :D A zenénél, meg teljesen magam előtt láttam Alvarot énekelni. Megismerhettük már a hangját. Amit a mai napig nem vagyok képes elfelejteni. >.<
Sergioban most sem csalódtam. Az utolsó mondata nagyot ütött. Legalább megtudtuk, hogy ő komolyan gondolja a visszaszerzés dolgot és tettekben megint megtutta. Jó kis bunyó. Legjobb. Csak nehogy botrány legyen... :)
Kíváncsi vagyok, hogy értette Ana és Gonzalo ezt a szappanoperás dolgot.
Várom nagyon a folytatást!
Puszillak és Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok:
Vivian
Szia Csajszi!
TörlésSemmi gond, látod a rész nem szaladt el. :) Örülök hogy tetszett! Köszi szépen, jól esik és örülök neki, hogy ennyire szereted a történeteimet olvasni. :)
Ana érdekes személyiség. Néha írás közben is úgy érzem, hogy kicsit túl sok de ha elvennék a karakteréből, az már nem az az Ana lenne, akit megszoktunk és megszerettünk. Ő így Ana. :)
Nekem is...nem hiába választottam ezt a csapatot, ezt az idényt arra, hogy megörökítsem a történetemben. És ez a csapat volt az, amelyiket láthattam élőben is, a Bernabéuban játszani.
Alvarot valahogy így tudom elképzelni. :D Igen a videó...azt hiszem a bajnoki ünneplés után a repülőn is a Purpurinát énekelte hazafelé. :)
Majd kiderül, hogy botrány lesz-e ebből vagy nem és mire utal a szappanopera... ;)
Puszillak és Boldog Nyuszit! :)
szija !:) új olvasód vagyok :) végig olvastam az első évadot és beértelek :P szóval mostantól én is kommentelni fogok és várom makd a folytatást :) csak annyit még hogy nagyon ügyes vagy ! :)
VálaszTörlésSzia!
TörlésNagyon köszönöm a kedves szavaid! :) Örülök, hogy ennyire tetszik a történetem. :)