2012. március 30., péntek

Un sueno en realidad I. - 18. fejezet

Sziasztok!
Megérkezett a friss ropogós új fejezet. :) A követező frissítés nem tudom, hogy mikor tudom majd hozni, mert április 2 - 4. közt Pesten leszek, akkor lesz az alkalmassági vizsga a Hittudományin. 
Közkívánatra pedig nekiláttam a madridi hétvégémet taglaló különkiadásba is, ami előreláthatólag 2 részes lesz. :)
Nem tudom, hogy mikor jelentkezem a legközelebb, addig is puszilok mindenkit! :)

Kezemben tartva az utolsó, kisebb dobozt még utoljára körülnéztem az eddigi otthonomban. Furcsa volt, hogy nem voltak ott megszokott dolgaim a nappaliban és a szekrények is üresen álltak. Amennyire ott volt eddig a saját kéznyomom a lakáson, olyannyira nem volt már észrevehető így kipakolva és lecsupaszítva.
-         Jössz? – állt meg a hátam mögött Gonzalo.
-         Persze, csak még bezárok és odaadom a házinéninek a kulcsokat. Addig leviszed nekem ezt a dobozt? – fordultam felé mutatva neki a tárgyat.
- Szívesen. A kocsinál várlak. – vette el tőlem és elindult le a lépcsőn, én pedig bezártam a lakás ajataját és leadtam a kulcsokat. Miután hosszas ölelgetés és kézszorongatás után elengedett a házi néni, boldogan léptem ki a belvárosi ház kapuján. Gonzalo az Audinak támaszkodva állt és épp egy aláírást osztott ki egy Madrid melegítős iskolásnak, aki hálálkodott neki egy sort mielőtt  továbbindult. Az argentin a filccel és a kupakkal kezdett játszani amíg rám várt, a vége pedig ismét az lett, hogy a kupak leesett és a lábam elé gurult úgy, mint az első találkozásunkkor. Lehajoltam a kis tárgyért és odavittem Gonzához.
-         Valamit elhagytál, nem? – nyújtottam oda neki.
-         Köszi! – fogta meg a kupakot a kezemmel együtt.
-         Már másodszor. – mosolyodtam el.
-         Igen és most megteszem azt, amit már legelőször meg kellett volna. – húzott magához és megcsókolt. – Na indulhatunk haza? – tette vissza a kupakot a filcre miután szétváltunk.
-         Igen. – szálltam be az autóba, aztán ő is beült mellém, majd indított, én pedig alig vártam, hogy odaérjünk a Calle Peña del Solra az utolsó néhány cuccommal.
- Üdv itthon! – mosolygott rám miután befordult a saját udvarára és leállította a motort. Furcsa érzés volt így hallani Gonzalo szájából. Kiszállva az autóból még nem mentem be, csak a motorháztatőre támaszkodva szemléltem a házat, ami kívülről nem nézett ki kacsalábon forgó palotának és cseppet sem rítt ki a többi ház közül. Vettem egy nagy levegőt és megfogtam az utolsó dobozomat, aztán bementem a házba, aminek az előszobájában az én költöztetődobozaim sorakoztak, oda tettem le ezt is. A ház belülről sem volt csicsásabb, mint akármelyik spanyol ház, egyedül csak a szekrény polcain sorakozó érmek és kupák soráról jött rá az ember, hogy nem egy hétköznapi ember nappalijában nézelődik. Azzal a boldog tudattal néztem körül a házon a szoba ajtajából, hogy ez már az én házam is. Mosolyogva döntöttem a fejem a ajtófélfának megpróbálva elképzelni a majd itt töltendő közös napjainkat és észre sem vettem, hogy Gonzalo mögém osont.
-         Mire gondolsz Aleja? – ölelt át hátulról és egy apró puszit nyomott a nyakamra.
-         Csak álmodoztam, de a valóság ezerszer jobb, mint bármelyik ábrándképem. – fordultam felé és megcirogattam az arcát.
-         Nem ünnepeljük meg, hogy ideköltöztél? A pakolás megvár. – húzott magához.
-         Nekem most nincs kedvem elmenni itthonról. – mondtam és meglepődtem, hogy ilyen könnyen megszoktam az új lakhelyem.– Te most ehetsz pizzát? – kérdeztem az argentint.
-         Elméletileg nem, gyakorlatilag észre sem veszik.
-         Akkor rendeljünk pizzát meg valami üdítőt és csak lógassuk a lábunkat.
-         Már megtörtént. Hát mondtam én egy szóval is, hogy el akarok menni itthonról? – vigyorgott az arckifejezésemet látva, aztán magával húzott a nappaliba és leültünk a kanapéra.
-         Pezsgő és pizza, ez aztán a fejedelmi vacsora. – kuncogtam.
-         Van kóla is a hűtőben, de azzal nem lehet koccintani. – töltött mindkettőnknek a pezsgőből. – Igyunk a jövőnkre, amit ezek között a falak közt fogunk tölteni!
- Kettőnkre! – koccintottunk aztán ittunk pár kortyot a pezsgőből majd letéve a poharakat nekiláttunk az előttünk heverő pizzának. Miután eltüntettük az utolsó morzsát is, jóllakottan fészkeltem be magam Gonzalo ölébe. A fejem a mellkasának támasztottam és csak élveztem, hogy a karjai közt feküdhetek.Odakinn közben sötét fellegek gyülekeztek Madrid felett és egyszer csak eleredt az eső. Megnyugtató érzés volt hallgatni a nappali ablakán kopogó cseppeket egész addig, amíg el nem nyomott az álom Gonzalo karjai közt...




Határozott léptekkel sétáltam oda az igazgatói iroda elé és bekopogtattam. Az iskolához tartozó kollégiumban a diákok még csak ekkor kezdtek ébredezni és a kollégáim közül is a legtöbben még félig alvó tudatállapotban álltak sorban a reggeli kávéjukért. Alicia azonban már nagyon is éber volt és a fáradtság legapróbb jele sem látszott az arcán. Merev tartással ült a székében és úgy nézett rám, ahogy az angol királynő nézhet az alattvalóira. Hellyel kínált aztán az udvariassági körök után belekezdett a mondandójába.
-         Írtam egy beosztást, kérlek nézd át! – nyújtott át nekem egy papírt. Elvéve tőle, átnéztem és csodálkoztam volna, ha nem nem találtam volna benne semmi kivetnivalót.
-         Kedden és szerdán nem vállalok egy csoportot sem, a többi rendben. – adtam vissza neki a papírt.
-         Azt hiszem félreértettél. Ez lesz a beosztás.
-         Alicia, nem arról volt szó, hogy azért vártál ma reggel, hogy megbeszéljük? – kezdtem kiakadni.
-         Én vagyok az igazgató, te a beosztott, én megírtam, te átnézed és tudomásul veszed.
-         A megbízott igazgató vagy – javítottam ki – én meg nem vagyok a rabszolgád. Csak egy cserét szeretnék kérni, a többi rendben van.
-         Alejandra, nem fogjuk a Real Madrid meccsnaptárához igazítani a munkarendedet!
-         Figyelj Alicia, tegyük most kicsit félre a beosztást, mert mind a ketten tudjuk, hogy itt most nem csoportokról van szó. Mondd el, hogy mi a bajod velem! – hajoltam előre a széken.
-         Ez még kérdés a számodra? – dobta az asztalra a golyóstollát.
-         Igen, mert fogalmam sincs, hogy miért vagy ennyire ellenszenves velem azóta amióta itt dolgozom. Tudtommal nem bántottalak egy szóval se, de ha mégis akkor szeretném tudni, hogy mi volt az! Beszéljük meg és tegyünk végre pontot ennek az ellenségeskedésnek a végére, mert én igazán nem szeretnék veled rosszban lenni.
-         Jól van, átírom a beosztást. De most menj légy szíves és hagyj magamra! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Bármennyire is szerettem volna megtudni, hogy miért ilyen ellenséges velem Jauregui, mégsem mertem tovább faggatni.
-         Köszönöm! – álltam fel és az ajtó felé indultam.
- Alejandra! – szólt utánam, én pedig megálltam és felé fordultam. – Lucas tandíját valaki kifizette, méghozzá az egész tanévre előre. Majd az órádon találkozunk 10-kor! – intett, hogy menjek, én pedig kilépve az irodából becsuktam magam mögött az ajtót. Belépve a tanáriba az asztalamon egy félbehajtott papírlap várt. Elvettem és széthajtva a lapot olvasni kezdtem.

„Kedves Tanárnő!
Soha nem fogom elfelejteni, amit értettem tett. KÖSZÖNÖM! Örökké hálás leszek a segítségéért!
Lucas Moreno”

Örömmel töltött el, hogy segíteni tudtam neki, de a reggel éledő iskolát figyelve azon járt az agyam, hogy ugyan ki fizette ki a tandíjat? Egész évre előre hatalmas összeg a tandíj és egy tanári fizetésből nem igazán telik rá Carmen Arranz iskolája ide vagy oda. Kezemben egy bögre frissen gőzött kávéval kimentem a folyosóra és nekidőlve a korlátnak tárcsázni kezdtem Gonzalot, mert közben eszembejutott, hogy neki is meséltem Lucasról. Szerencsére nem kellett sokáig csörgetnem.
-         Gonzalo Higuaín, tessék! – ásított bele a telefonba.
-         Te nem fenn voltál amikor elindultam otthonról?
-         Visszaaludtam. Na mire jutottál a boszorkával? – érdeklődött.
-         Volt egy kis vitánk a beosztás felett, de nem ez a lényeg. Azt mondta, hogy valaki kifizette Lucas tandíját. Jól sejtem, hogy ebben a te kezed is benne van? – tértem azonnal a lényegre.
-         Igen, de nem szeretném, ha megtudná. Maradjon titokban.
-         Lucas nagyon köszöni és irtó hálás! Egy egész tanévre be van fizetve a tandíja, ez hihetetlen!
-         Állj! Én csak erre a félévre fizettem ki. – szakította félbe a lelkendezésemet.
-         Akkor ki fizette be neki az összeg másik felét? – rökönyödtem meg.
-         Nem tudom. Egy titokzatos adományozó.
-         Majd megpróbálok utánajárni. Ez nagyon rendes volt ám tőled.
-         Semmiség.
-         Szerénykedsz, mint mindig. – mosolyodtam el. – Nekem  viszont mennem kell, mert fel kell készülnöm az órámra.
-         Nekem meg lassan indulnom kell az edzésre. – sóhajtott egyet lemondóan.
-         Több lelkesedést! Nem örülsz, hogy ismét labdába rúghatsz? – kuncogtam a telefonba.
-         Annak örülök, csak futni ne kéne előtte... Na de én most akkor le is teszem és elkezdek készülődni. Siess majd haza bomboncita, mert már most hiányzol! Szeretlek!
-         Én is téged Gonza! Szia! – bontottam a hívást és eltettem a telefont.
Aznap az első órám az első évesekkel volt. Most nem tanítottam nekik új táncot, hanem feladatul adtam nekik, hogy 3-4 fős kis csoportokban ők maguk válasszanak ki az általam adott listából 1-1 zeneszámot és arra találjanak ki koreográfiát. Még engem is meglepett, hogy mennyire kreatívak tudnak lenni a diákok, nem egy kiváló koreográfiát láttam az alatt a majdnem 2 óra alatt és a legjobbaknak meg is ígértem, hogy nálam nem kell majd vizsgázniuk, hanem megajánlom az ötöst. Miután vége lett az órának csak annyi időm maradt, hogy kimenjek a mosdóba és igyak pár korty vizet, mert máris ott volt a másod- és a harmadévfolyam tagjaiból összeverbuvált kis csapat, akikről úgy gondultuk Aliciával, hogy alkalmasak lehetnek majd a reklámspotban való szereplésre. Nem sokkal később Jauregui is bejött és mellémsétált. A kezében lévő papírokat odaadta a legelől ülő harmadéves srácnak, hogy ossza szét a diákok között, aztán nekem is adott egyet és beszélni kezdett.
-         Mindenki itt van? Pompás. Nem sok időm van, mert hivatalos vagyok egy üzleti ebédre, úgyhogy el is kezdem. Mint látjátok 2 csoportra szedtelek szét titeket. Az „A” csoport tagjainak én segítek a felkészülésben, a „ B” csoportnak pedig értelemszerűen Alejandra. Mivel szerdán délután jönnek castingot tartani, ezért nincs sok időnk addig, szóval mindenkitől maximális koncentrációt és tisztességes hozzáállást várok el! Az én csoportomat délután 3-ra várom a balett teremben és ha nincs több kérdés, akkor én megyek is. – nézett végig a maroknyi diákon.
-         Én Alejandra csoportjában szeretnék lenni. – állt fel Silvia és farkasszemet nézett a nagynénjével.
-         Silvia, kérlek viselkedj profi táncos módjára és tedd félre a családi problémákat! – utalt kettőjük nem éppen a legharmonikusabb kapcsolatára.
-         Vagy Alejandra csoportjába teszel, vagy nem indulok. – vágott vissza. Silvia örökölte a Jauregui családtól a táncosi géneket, mert az iskola egyik legtehetségesebb balett táncosa volt, aki idővel talán még Aliciát is túlszárnyalhatja. A flamenco sem állt messze tőle, köszönhetően az andalúz származásának, ezért ha ő nem indul,  jelentősen megcsappan annak az esélye, hogy a mi iskolánk egyik diákja szerepelhessen a reklámfilmben.
-         Kérlek ne csinálj botrányt itt mindenki előtt!
-         Jó, akkor felejts el nénikém! Nem vagyok hajlandó veled több időt egy légtérben eltölteni, mint amennyi a balettóra miatt szükséges. Alejandrának veled ellentétben legalább van fogalma arról, hogy hogyan kell tanítani, tudja, hogy mi az az emberség és nem nézi le a másikat csak azért mert szegény.
-         Silvia, ezt muszáj itt megbeszélni mindenki előtt?
-         Igen, így legalább meglátják, hogy nem vagyok protekciós és mindenki megtudja, hogy milyen is vagy valójában, nénikém.
-         Az a fiú nem volt hozzád való. Mi csak jót akarunk neked.
- Akkor haggyatok békén és ne akarjátok irányítani az életem apával! – rohant ki a teremből Silvia, én és a többi diák pedig csak kapkodtuk a fejünket a veszekedést hallgatva. Alicia nem szólt semmit, csak felkapta a táskáját és kisietett a teremből. 
Alicia

Silvia
Megbeszéltem egy időpontot az én csoportommal és elengedtem őket. Nem sokkal később azonban Silvia és Lola lépett be az ajtón és megkértek, hogy segítsek nekik egy közös koreográfiát elkészíteni a castingra, amibe én örömmel beleegyeztem. Miután elment a 2 lány, rendet tettem a teremben és felmentem a tanáriba, hogy elkönyveljem az első évesek jegyeit. Mivel több dolgom nem volt aznapra összepakoltam mindent és hazaindultam. Átsétálva a Plaza de Castillán a napsütés miatt hunyorogva néztem fel a 2 híres toronyépületre. Valószínűtlennek tűnt, hogy az előttem álló napokban olyan dolgok fognak történni, amelyek alapvetően változtatják majd meg az életemet...és Gonzaloét is...

2012. március 26., hétfő

Díj

Sziasztok!

A blogom megkapta a második díját. Nagyon köszönöm Whitney & Claire és Deveczke! :)


Szabályok:
1. Értesítsd a blog tulajdonost, aki adja, hogy megkaptad.
2. Tedd ki a blogodra!
3. Írj le 6 dolgot magadról!
4. Írd ki, hogy kitől kaptad!
5. Add tovább 4- azaz négy - írónak!
6. Írd ki a szabályokat, hogy mindenki tudja!
7. Értesítsd a díjazottakat!

6 dolog magamról:
1. Most épp az Internátus és a Rex felügyelő a 2 legkedvencebb sorozatom. :)
2. A kedvenc könyvem Somogyváry Gyula Vihar a levelet... c. regénye. :)
3. Gyűjtöm a focimezeket - persze van amelyik csapat tabu - és a focihoz kapcsolódó könyveket, relikviákat egyszóval mindent :D leginkább a Real Madrid címeres cuccok érdekelnek <3 :) Álmom egy Higuaín mez :)
4. Nagyon szeretem a macskákat, nekem is van 2. :)
5. Szeretem Garfieldot :)
6. Odáig vagyok az operettekért :)

Akiknek továbbadom:
2. Vii

2012. március 25., vasárnap

Un sueno en realidad I. - 17.fejezet

Sziasztok!
Íme a folytatás! :)Képeket még most sem hoztam a részhez, mert még vigyázok a nettel, ugyanis engem is meglepett, hogy 2 napja jó itthon. *kop-kop* De lehet, hogy ez csak átmeneti, nem tudom...
puszi: Detti

Péntekre szabadnapot vettem ki és kis túlzással mást sem csináltam egész nap, sőt még másnap sem a meccsig, mint néhány hónap után ismét dobozokba pakoltam bele az életemet, hogy vasárnap már tényleg csak be kelljen őket dobálni a kocsiba és átvinni a Calle Peña del Solra. Ana átjött munka után és nálam aludt, rengeteget segített a dobozolásban, közben pedig csak beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk, én pedig már teljesen el is felejtettem, hogy az értekezlet után kicsit rá is nehezteltem. Szombaton este úgy terveztük, hogy együtt indulunk el a Bernabéuba, ahová a találkozót beszéltük meg Sergioval, ugyanis a spanyol eltiltás miatt nem léphetett pályára. Felhúztam egy farmert és hozzá felvettem a Real Madrid mezemet, fejemre nyomtam a szintén klubcímeres  sapkámat és még a sálamat is magamhoz vettem, úgy jöttem ki a fürdőszobából. Ana a kanapén ült és hasonló szerelésben volt, mint én leszámítva a sálat. Nevetve karolt belém, miután bezártam a lakás ajtaját és úgy mentünk le a lépcsőn. Ahogy kiléptünk az utcára egy luxuskocsi parkolt le a ház elé és Sergio szállt ki belőle.
-         Ejha! – csettintett egyet a spanyol védő – Csak nem a Real Madrid meccsre készülődtök? – kérdezte nevetve.
-         Jé ez egy Real mez? – nézett végig magán Ana. – Amúgy szerinted hová máshová mehetnénk így? Olyan okos vagy néha Sese, de nem baj, én így szeretlek. – veregette meg a barátja vállát a spanyol lány.
-         Te meg rossz kislány vagy, de én meg pont azokat szeretem. – csapott egy kisebbet a barátnője fenekére. – Elvihetlek titeket?
-         Elfogadjuk a fuvart, igaz Aleja? – nézett rám kérdőn Ana.
-         Persze. – bólintottam és odasétáltam az autóhoz én is. Ahogy beszálltam jól megnéztem magamnak ezt a 4 kerekű csodát belülről, mert azelőtt még soha nem ültem ilyen felső kategóriás autóban.
-         Jean, kérem vigyen a Bernabéuba! – adta ki a parancsot Ana.
- Ahogy kívánja, asszonyom! – nevetett rá Serg és  indított. Az utat végignvetegéltük és számunkra csak másodperceknek tűnő idő alatt értünk el a Real Madrid stadionjáig. A Bernabéu környéke már tele volt szurkolókkal, akik tömött sorokban igyekeztek a kapuk felé kezükben a jegyükkel. Sergio a játékosoknak fenntartott parkolóba tette le az autót, én pedig ahogy kiszálltam körüljárattam a szemem a drágábbnál drágább kocsik közt, ahol megtaláltam a frissen mosott, csillogó fekete Q7-est is, amelyik Gonzalo szponzori Audija volt. Egy külön kis folyosón indultunk el az  egyik VIP páholyba, amit elsősorban azoknak a játékosoknak tartanak fel, akik sérülés vagy eltiltás miatt nem játszhatnak egy-egy bajnokin, ugyanis a Madridnál még ma is az íratlan szabályok közé tartozik, hogy ha valaki nem kerül be a keretbe, akkor is ott kell lennie a meccsen. Csodálatos volt onnan a rálátás a pályára, de én mégis úgy éreztem magam, mintha egy akváriumba lennék és ahogy észrevettem Ana is feszengett a szponzorok küldötteiből, a madridi felső tízezer tagjaiból és a néhány játékos rokonából álló társaságban. Mind a ketten jobban szerettünk valamelyik peña tagjaival összekapaszkodva ordítani a különféle szurkolói rígmusokat, ahogy csak a torkonkun kifért, de hogy vette volna ki magát, ha Sergio egyedül üldögél idefenn az akváriumban, mi meg odalenn szurkolunk? Így is eléggé kilógtunk a társaságból, mert Van der Vaart és Sneijder gyerekein meg rajtunk kívül máson nem is volt még csak egy mez vagy csak egy sál sem, úgyhogy inkább csendben ültünk le Serg 2 oldalára, hogy onnan nézzük meg a Real Madrid soron következő bajnokiját. A csapat játéka eléggé hullámzó volt az utóbbi időben, de azért nem hagyták nagyon megszökni a Barcelonát. A Madrid soron következő ellenfele az Athletic Bilbao volt és mind a két csapaton rajta volt a pontszerzési kényszer ezért egy nagyon izgalmas és jó mérkőzésre volt kilátás. Már az első percben láthattuk, hogy a pályán lévő 2 csapat közül, a mienk a veszélyesebb.Sneijder már a 2. percben kapura lőtte a labdát, de picit elszámolta magát és a játékszer a reklámtáblán csattant, nem sokkal később pedig Robben ugratta ki Higuaínt, ám a bíró befújta a lest, mire mindenki talpra ugrott a stadionban, aki a hazaiak híve volt, köztük mi is Anával. Én csak magamban átkoztam a katalán bíró összes létező felmenőjét, de Ana ki is mondta, amire gondolt.
-         B*zi katalán! – ugrott fel a helyéről, mire az összes szem rászegeződött. – Én egy meccsre jöttem szurkolni. – nézett hátra a válla felett a szörnyülködő sznobok felé, aztán visszaült a helyére.
A 12. percben végre megtört a jég és a Madrid betalált: Heinze passzolt hajszálpontosan Sneijdernek, aki megindult vele a kapu felé, a védő lemaradt róla Wes pedig az alkalmas pillanatban ellőtte ballal, hogy aztán előadhassa a gólörömét. Miután Ana elrendezte a sznobokat már én se éreztem kellemetlenül magam, amikor felugrottam megünnepelni a vezető gólt és a spanyol lánnyal előadtuk a Puta Barca nevű rigmust az elit szörnyülködésével kísérve, miközben Sergio talán még életében nem mulatott ilyen jót, mint amilyet akkor a VIP páholyban.  A Bilbao szívósabban támadott, a Madrid pedig jól reagálta le a helyzetet. Hogy mennyire jól az a 28. percben derült ki, amikor egy összjáték végén épp Gonzalo találta a kapuba, miután 2 védő közt elsült a jobb lába. Fülig érő szájjal ugrottam fel a helyemről egy hatalmas kiáltás kíséretében és a boldogságom csak még nagyobb lett, amikor a gólörömét látva észrevettem, ahogy egy kis szívet rajzolt a levegőbe, innen tudtam, hogy ez a gól nekem szól. Anával összekacsintottunk és amikor a stadion szpíkere a góloknál szokásos módon bemondta a gólszerző keresztnevét, mi a többi 80 ezer emberrel együtt eresztettünk el egy Higuaín felkiálltást, aztán jót mulattunk hármasban azon, amikor az elit egy része még inkább megpróbált elkülönülni tőlünk. Azonban a jó hangulatúnak nem tartott soká, mert először csak szépített a Bilbao, de aztán a bíró még egy véleményes tizenegyest is befújt nekik,amit berúgtak, így 2-2-vel mentek pihenőre a csapatok, Ana pedig ismét nem bírt magával.
- Casero! Hijo de puta! – füstölgött magában, a bírót szídva, miközben a sznobok már majdnem belefulladtak a páholy hátterében számukra felszolgált koktélokba a szörnyülködéstől, Serg meg én pedig a visszatartott röhögéstől. A második félidő elején ugyanaz kezdett el lejátszódni, mint a meccs elején. Záporoztak a lövések, a kapufák zengtek. Majd az 58. percben Gago felnézett, észre vette rögtön a csapattársát elől és passzolt. Ezzel ugratta ki 3 védő között Higuaínt, aki ellőtte a labdát Iraizoz mellett és mehetett az aznapi második gólját ünnepelni. Ismét fülig érő szájjal pattantam fel a helyemről és úgy ugrottam Ana nyakába is, hogy aztán ismét a szurkolókkal együtt kiabáljuk mi is a gólszerző nevét. A meccs további részében már nem esett gól, de rengeteg volt a meg nem adott tizenegyes, a meg nem történt kiállítás és a tévesen beintett les, azért kellet egy kicsi égi segítség is, hogy behúzzák a meccset, de sikerült. Felállva tapsoltuk meg a fiúkat mi is a VIP páholyban, amikor Ana ismét rám kacsintott, aztán mikor meglátta, hogy a bírói hármas a játékoskijáró felé vette az irányt elkáromkodta magát.
-         Árbitro, cabrón! Puta madre! - aztán rákezdtünk a  híres egysorosra, amit az ilyen meccsek után szokott énekelni az Ultras Sur, meg akkor, ha valaki a csapatból bombagólt lő – Así! Así! Así gana el Madrid!
-         Lejössz velünk az öltözőkhöz? – kérdezte Ana, amikor sietve szedtük össze a cuccainkat.
-         Persze.
-         Akkor siess, már elkezdtek befelé szállíngózni a srácok. Ha szerencséd van elcsípheted az argentinodat.
-         Indulhatunk. –mondtam, aztán Serget követve elindultunk egy újabb folyosón, miközben odabenn a páholyban hálát adtak az égnek a felső tízezer tagjai, hogy végre elmentünk. A spanyol védő meg majd megpukkadt a röhögéstől.
-         Hát ez nem volt semmi! Ki lesztek tiltva a VIP páholyból. – törölgette a könnyeit.
-         Látod Sese, ezért utálom az akváriumot! Még engem néznek hülyének, mert szurkolni merek egy futballmeccsen. Tudod mit? Máskor inkább te is gyere le a lelátóra! Hidd el szívesen fogad ott mindenki!
-         Azt gondoltam, de ha már itt ez a páholy... – tárta szét a kezeit a védő.
- Engem ide többet nem hozol fel, az biztos. –nézett csúnyán a barátjára Ana. - Na megérkeztünk. – jegyezte meg a spanyol lány megállva a klubcímeres szőnyeg közepén. Előttünk pár lépéssel végződött a lépcsősor, ami a szent gyepre vezet ki, a tágas tér 2 oldalából pedig ismét egy-egy rövidebb folyosó nyílt. A jobb oldali a vendégöltözőhöz vezetett, míg a bal oldali a hazaihoz.
- Bejött már? Vagy még kinn van a pályán? – türelmetlenkedtem.
- Nyugi, biztos elkapták még egy-két pályaszéli interjúra és mindjárt itt lesz. – próbált Ana csítitani.
Odaköszöntem a többi játékosnak is, akik a szurkolók buzdításának megköszönése után az öltöző felé vették az irányt, de én már azt vártam egyre türelmetlenebbül, hogy a kis argentinom jöjjön. Nem sokkal később megláttam, ahogy battyogott fel a lépcsőn Gagoval és Marceloval beszélgetve, és épp nevetgéltek valamin. Marcelo vett észre először már messzebbről kiabált nekem:
- Hozzuk a nap hősét.Aztán jutalmazd meg érte az éjszaka. - tette hozzá röhögve egy kacsintás kíséretében.
- Na de Marcelino! - vágta nyakon játékosan Higu.
Mezét hanyagon a válla felett átvetve hozta és úgy lépkedett fel a lépcsőfokokon.
- Biztos meg akarsz ölelni egy kicsit koszos és izzadt focistát? - kérdezte, mikor átöleltem.
- Túl későn kérdezted.Amúgy meg nem érdekel. Gratulálok a duplához! El se hiszed,hogy mennyire örülök neki!
- Azt látom.
- Észrevettem a szívecskét is. – bújtam hozzá mégjobban.
- Mind a 2 gólt neked lőttem. – mosolygott rám.
- Köszönöm és büszke vagyok rád!
- Köszönöm! De ha nem haragszol megyek és rendbe szedem magam. Megvársz?
- Ilyen hülye kérdést.Persze. Addig beülök a kávézóba,majd gyere oda.
- Rendben. De előbb kérek valami előleget a jutalomból! – jelent meg huncut fény a szemeiben.
-  Remélem előlegnek megteszi. - kacsintottam rá és megcsókoltam. - Na de most menjél, mert így maradsz, de akkor nem kapsz semmit! – fenyegettem meg játékosan, aztán sietve eltűnt az öltöző ajtaja mögött...

*

Sergio és Ana a meccs után rögtön hazamentek. Ramos míg beállt a kocsival a garázsba és mindent elrendezett, addig Ana bement a hatalmas házba. Amint kinyílt az ajtó már rohant végig a szobán, Odi, Ramos kutyája és már vidáman ugatva ugrálta körül a lányt.
-Na várjál csak,mindjárt kapsz finomat enni.Látom megetted már,amit kitettünk mielőtt elindultunk.Te kis haspók,még rajtam is túl teszel.-Vette fel a kezébe a kutyust és megsimogatta, amiért hálából Odi megnyalogatta a kezét.Tett ki neki az éjszakára egy kis kaját és vizet, majd bement a konyhába és kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, amiből kivett egy tál epret, ám azt nem vette észre, hogy Sergio mögé lopódzott.
-         Már megint éhes vagy? – kérdezte a védő, mire Ana ijedtében összerezzent és majdnem elejtette az epres tálat.
-         Jesuscristo, úgy megijesztettél! – kapott a szívéhez, letéve a tálat.
-         Csak nem rossz a lelkiismereted? Mondjuk azokután,amit leműveltél a VIP páholyban nem csodálom.
-         Én csak szurkoltam. Különben pedig Alejandra is benne volt.
-         Még elrontod azt a lányt, aztán Gonzalo mit fog ehhez az egészhez szólni?
-         Á, nem olyan könnyű az. Alejandra jó kislány.
-         Te pedig rossz kislány vagy. Nagyon rossz. – húzodott még közelebb Anához Serg. A lányt teljesen elbódította a férfi közelsége
-         Amúgy csak a pezsgőhöz gondoltam ezt a kis epret. – habogta.
- Szerintem előbb kóstoljuk meg így pezsgő nélkül. – indítványozta Serg majd szájába véve egy szem ízletes gyümölcsöt, odahajolt Anához. A lány tudta, hogy mit akart ezzel és gondolkozás nélkül megcsókolta, hogy ketten együtt, egszerre ízleljék meg az epret és a gyümölccsel együtt egymást is. Ennyi is elég volt, hogy mind a ketten teljesn beinduljanak és egymásnak essenek a konyhában, de egy pillanatra szünetet tartottak.
-         Felmenjünk? – kérdezte meg Sergio.
-         Nekem jó lesz itt is.
A védő nem válaszolt, hanem felemelve a lányt feltette az asztalra és ott folytatták tovább a nem éppen csendes élvezkedést. Serg Ana testéről falta fel az epret, de egy idő után úgy érezte, hogy már semmi szükség a gyümölcsre és félretette a tálat.Finoman és gyengéden kezdtek mozogni, hogy felvegyék a ritmust, aztán fokozatosan gyorsítottak a tempón, mígnem egszer csak összedőlt alattuk az asztal, ők pedig a földre kerültek.
- Hostia! Elfelejtettem, hogy már rég meg kellett volna csináltatnom ezt az asztalt. –nevetett Sergio a földön feküdve.
- Jókor jut eszedbe. – nevetett Ana is.
- Ezek szerint az asztalt elfelejthetjük.
- Akkor menjünk fel a hálóba! –tápászkodott fel Sergioról Ana.
- A fürdőbe...és azt csinálhatsz velem,amit csak akarsz. – állt fel Sergio is.
- Tetszik az ajánlat. – nézett sokat mondóan a barátjára, aztán mind a ketten felmentek a lépcsőn, hogy egy újabb mámoros éjszakát töltsenek együtt....


Lábjegyzet :)
Életemben eddig egyszer voltam Madridban és akkor természetesen a Real Madrid soros bajnokiját sem hagyhattam ki. 2010 tavaszán, az Osasuna elleni hazai bajnokin én is ott ugráltam a lelátón további 80 ezer madridista társaságában. Magamra is szedtem pár rigmust és káromkodást is, amit beletettem a részbe. Hát nézzük is,hogy melyek ezek! :)
Puta Barca = Ki nem ismeri? Minden meccsen hallani,amikor rákezd az Ultras Sur. K*csög Barca, kb. ennyit tesz magyarul :D
Casero! = bunda!
Árbitro cabrón! = S*ggfej bíró! Ezt is imádják kántálni.
Así! Así! Así gana el Madrid! = Ezt is sokat hallani, amikor valaki bombagólt lő, ha gálázik a Real vagy ha a bíró a Madridot sújtó vitatható ítéletei ellenére is nyerni tud a csapat. Így nyer a Madrid, kb ennyit tesz magyarul.:)
Hostia ! = A fenébe!
A többit meg nem fordítom le, azok is káromkodások.:D

2012. március 21., szerda

Un sueno en realidad - 16.fejezet

Sziasztok!


Mint ahogy azt írtam a chaten otthon sajnos korlátozott a net hozzáférésem, úgyhogy otthonról nem tudok frissíteni. Olvasni tudok, sőt még kommentet is tudok írni,csak fríssiteni nem enged. Nem tudom, hogy meddig tart még ez az állapot, de ha valahogy meg tudom oldani, akkor hozok frissítést.


Köszönöm a türelmetek és megértéseteket!

*
Még mindig elgondolkozva ültem a kávézóban és az iskola felé siető Lucast figyelve azon járt az agyam, hogy miként tudnék neki segíteni. Annyira el voltam merülve a gondolataimban, hogy észre sem vettem, amikor Gonzalo a semmiből ott termett és leült velem szemben.
- Alejandra! Hahó! – hajolt előre a széken az argentin.
- Szia Gonza! – vettem elő a legszebb mosolyom. – Ez aztán a meglepetés!
- Az iskolában kerestelek, ott mondta Ana, hogy itt talállak. – állt fel és áthajolva az asztal felett megcsókolt. – Látom nagyon elgondolkoztál. –ült vissza a székre.
- Megpróbálok felkészülni a délutáni értekezletre. Azt hiszem lesz egy elég kemény köröm még Jaureguivel. – húztam el a szám.
- Megint beszólt valamit? – szorult ökölbe a keze.
- Nem, most nem ez a baj. Az egyik tehetséges diákomért próbálok meg közbenjárni. Nagyon nehéz helyzetbe került, mert a szülei vállalkozása csődbe ment és így nem tudja fizetni a tandíjat, hiába dolgozik több helyen is. Ördögi körbe került, mert a munka miatt órákra sem tud járni rendesen, amiért az ösztöndíját is elvették, Jauregui pedig ki akarja rúgni. – magyaráztam el a helyzetet az argentinnak élénk gesztikulációval kísérve.
- Értem. – dőlt hátra Gonza a széken és elkomorulva a gondolataiba mélyedt.
- Gonzalo – szólaltam meg pár percnyi csendet követően, mire ő felkapta a fejét – egyébként gondolkoztam ezen az összeköltözés dolgon is. – váltottam témát.
- És mire jutottál?
- Szombaton lesz meccsetek, ugye? – bólintott egyet válaszul – Én ma délután meg holnap mindent bedobozolok és ha neked megfelel, akkor vasárnap áthurcolkodok.
- Tökéletes. – derült fel az arca. - Már alig várom, hogy ott legyél velem és végre ne érezzem üresnek a házamat. – mosolygott rám - Viszont most bocsáss meg, de mennem kell! – állt fel és én is követtem a példáját.
- Nekem is. Nem sokára kezdődik az értekezlet.
- Holnap ugye ott leszel a Bernabéuban? – ölelt át.
- Ki nem hagynám.
- Rendben. Akkor majd a meccs után találkozunk!
- Okés. – bólintottam, aztán megcsókolt búcsúzásképp, aztán ő odalépett a kocsijához, míg én az ellenkező irányba indultam el.
- Aleja! – szólt utánam mire én a vállam felett néztem rá – Szurkolok! Majd meséld el, hogy mire jutottál azzal a pávával.
- Köszi! Majd hívlak! – fordultam vissza, amikor ismét az argentin hangját hallottam meg a hátam mögött én pedig ismét megálltam és a vállam felett ránéztem.
- Csak azt akartam mondani, hogy szeretlek és borzasztóan hiányozni fogsz! – állt a kocsija mellett fél karjával a nyitott ajtóra könyökölve. A szám mosolyra húzódott és visszasétáltam Gonzalohoz.
- Elárulok egy titkot. – néztem mélyen a szemébe – Én is szeretlek és te is hiányozni fogsz nekem! – súgtam a fülébe lábujjhegyre állva, aztán egy puszit adva az arcára elsiettem az iskola felé. Beérve az épületbe elmentem átöltözni aztán leültem az asztalomhoz és átnéztem Lucas aktáját. Szinte minden tárgyból kitűnő volt, kivétel a balett, de az sem ment neki rosszul. Más panasz nem is volt rá az óralátogatás elmulasztásán kívül és ez is akkor kezdődött, amikor összecsaptak a hullámok a diákom feje felett. Már tudtam, hogy mivel fogok érvelni és bár belül remegtem az idegességtől, a legmagabiztosabb formámat igyekeztem kifelé mutatni. A hónom alá kaptam Lucas papírjait és a színházterem felé vettem az irányt, hogy megkezdhessük a félév egyik legpaprikásabb hangulatú értekezletét...

*

- Ana, kérlek mondd el a többieknek, hogy az előttünk álló hónapban milyen rendezvények lesznek, amikre oda kell figyelnünk! – szólította meg Alicia a spanyol lányt, aki egy kézzel teleírt lapott vett maga elé és felállva a helyéről sorolni kezdte a következő havi összes programot.
- A következő 4 hétre nem sok hirdetnivaló akad, de amennyi van, az mind nagyon fontos. Először is a Teatro de Zarzuelában válogatást tartanak egy zenés gyermekdarabhoz 2 hét múlva. Több szerepre is lehet pályázni, nálam megtaláljátok a részletes kiírást. –nézett végig rajtunk Ana – Aztán a Telemadrid kiírt egy pályázatot, ahová maximum 15 perces kisfilmeket várnak, egész november végéig folyamatosan lehet beküldeni a pályaműveket. A részletes tudnivalókat az aulában lévő hirdetőre fogom kitenni. Kérlek hirdessétek a diákok között! Jövő hét szerdán –sorolta tovább – az iskolába látogat egy reklámszakember, egy rendező és az egyik neves parfümgyártó fejese, mert a reklámjukhoz keresnek táncosokat. Mivel a parfüm a rendkívül találó andalúz éjszaka fantázianevet viseli, ebből kitalálható, hogy flamencoról lenne szó. Akiről úgy gondoljátok, hogy alkalmas lenne a reklámspotban szereplésre, annak szóljatok, hogy gyakoroljon. Végül és nem utolsósorban pedig a városvezetés szeretné látni, hogy mit is támogat anyagilag, ezért a 3 hét múlva kezdödő 1 hetes kulturális programsorozatuk záró állomásaként egy nagy gálát terveznek ahol az iskola diákjai is fellépnének. Röviden ennyi lenne és bárkinek bármilyen kérdése van akármelyik hirdetett dologgal kapcsolatban az nyugodtan keressen meg engem. – nézett végig rajtunk és visszaült a helyére.
- Köszönöm! – biccentett felé Jauregui – Zárásként még lenne pár szavam hozzátok. Mint látjátok Marta nem jelent meg az értekezleten és hogy már most megcáfolhassam a kezdődő pletykákat elárulom, hogy azért nincs itt, mert térdszalagszakadást szenvedett tegnap este, amikor beugrott a Teatro Zarzuela egyik előadásán a tánckarba. Több hónapig nem erőltetheti meg a lábát és nagyon valószínű, hogy ebben a tanévben már nem találkozunk vele az iskola falai közt. A félév hátralévő részében én és Alejandra fogjuk megosztani a feladatokat utána pedig keresek majd egy helyettest. Hétfő reggel gyere majd be hozzám és akkor megbeszéljük, hogy a külsős csoportokból melyiket veszed át te és melyiket én. Rendben? – nézett rám az asztal másik végéről Alicia.
- Rendben. – bólintottam – Akkor egyúttal beszéljük meg azt is majd, hogy mi lesz a reklámspottal és a gálával.
- Bueno, akkor hétfőn reggel a tanítás előtt várlak az irodámban. Ha nincs több megbeszélnivalónk akkor most mindenki hazamehet, mert üzleti vacsorára vagyok hivatalos és nem akarok elkésni.
- Nekem van még mondanivalóm. – álltam fel a helyemről. – Lucas Morenoról lenne szó.
-Hallgatlak! – dőlt hátra a székében Alicia.
- Ma leültem beszélgetni vele és elmesélte, hogy milyen nehéz helyzetbe került és azt is mondta, hogy ki akarod rúgni.
- Ez az iskola nem szeretetszolgálat.-jelentette ki hidegen - Ő is aláírta a papírt év elején amiben vállalja, hogy betartja a tanulmányi szabályzatot és a szabályzat világosan előírja a kötelező óralátogatást és a tandíj fizetését ellenkező esteben pedig mind a két vétség magával vonja a kirúgást.
- Alicia, van neked szíved egyáltalán? – pipultam be és odasétáltam mellé– Még ha egy lógós és semmirekellő lenne, de nem az! Nézd meg a papírokat, itt benne van, hogy rendesen járt az órákra, semmi panasz nem volt rá és tulajdonképpen most sincs eltekintve az óralátogatástól. – dobtam elé az asztalra a srác aktáját - Lucas hihetetlenül tehetséges szinte minden művészeti ágban és ilyen 10 évente egy ha születik. Nem rúghatod ki csak azért, mert elszegényedett a családja! – emeltem meg a hangom.
- De kirúghatom mert perpillanat én vagyok az igazgató és ha ilyen hangnemet engedsz meg magadnak velem szemben te is mehetsz utána! – emelkedett fel a székéből.
- Ne játszd a királynőt, mert te sem vagy több ember mint én vagy bárki más aki ebben a teremben van! – vágtam vissza miközben a többi kollégám döbbent csendben nézte végig ezt a jelenetet.
- Nagyon rosszul méred fel az erőviszonyokat! Az év végéig Carmen rám bízta az iskolát, tehát én vagyok az igazgató és én már azóta itt tanítok, amióta létezik ez az iskola. Ezzel szemben te csak nyár végén jöttél, teljesen kezdőként és semmit sem tettél még le az asztalra. A helyedben én csendben ülnék a helyemen és nem provokálnám egyfolytában a főnökömet. Alejandra, ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad! – mondta fenyegetően – Egyébként pedig ha hétfő éjfélig megérkezik a tandíj teljes összege, amivel tartozik Lucas akkor maradhat, ha nem érkezik meg, akkor csomagolhat. Most pedig nekem mennem kell, mert jobb dolgom is van ennél a vitánál. – indult el kifelé a teremből és amikor elsétált mellettem megvetően nézett végig rajtam.
Amikor becsukodott mögötte az ajtó, akkor kezdett el mindenki felocsúdni az előbbi események hatása alól. Juan és Ana rögtön odajött hozzám és döbbenten ám de csodálattal a szemükben néztek rám.
- Te be mertél szólni ennek a klímaxos balerinának? – nézett rám leesett állal Juan.
- Ez az én nevelésem! Nem vagy teljesen reménytelen Aleja! – nevetgélt Ana.
- Az lehet, de én arra számítottam, hogy más is mellém áll. Tévedtem. – fordultam sarkon csalódottan és elmentem összeszedni a cuccaim otthagyva a többieket a színházteremben. Az iskolában persze rögtön híre ment annak,ami a zárt ajtók mögött zajlott és figyelő tekintetek hada kisért a mögöttem összesúgó diákok sutyorgásával keveredve, amikor végigmentem a folyosón, hogy kilépve a térre, elinduljak a lakásom felé.

2012. március 13., kedd

Un sueno en realidad I. - 15.fejezet

Hola!
Köszönöm a türelmeteket, íme itt a folytatás! :)


*
-         Jó reggelt princesita! – ült le Serg az ágy szélére és úgy nézte az ébredező barátnőjét.
-         Neked is Sese! – nyújtozott egyet a lány és adott egy puszit a védő szájára. – És neked is Ody! – simogatta meg a barátja kiskutyáját, aki közben felugrott mellé az ágyra.
-         Ody! Gyerünk innen lefelé! Neked is van saját ágyad!- szólt a kutyusra a gazdája.
-         Ugyan hagyjad már!
-         Nem hagyom. 2 nappal ezelőtt szétszedte az egyik párnámat és idebenn minden csupa toll volt.
-         Azért kellett nálam aludnod? – ölelte át a nyakát Ana.
-         Igen.
-         Csak azért? – biggyesztette le a száját Ana és olyan szomorúan nézett a barátjára, amennyire csak tudott.
-         Nem. Az irtó szexi barátnőm mellett akartam lenni, ugyanis már nagyon hiányzott. – döntötte vissza a párnára Anát, aztán a nyakát kezdte el csókolgatni.
-         Serg...én  ízé....szóval nem akarlak megzavarni...Úristen.... de ha elkésel a fotózásról, akkor nagyon pipák lesznek rád. – figyelmeztette a barátnője a védőt, miközben igyekezett a tér és idő érzékét megtartani. Serg nem igazán akart tudomást venni Ana mondandójáról, ám pár pillanattal később röhögve esett le az ágyról,amikor Ana gyomra egy hangos kordulással jelezte, hogy ideje lenne valamit enni.
-         Neked sohasem szokott korogni a gyomrod? – hasalt végig az ágyon a lány és úgy nézett le a földön vihorászó szerelmére.
-         Mamacita, nem is te lennél. – törölgette a könnyeit Serg. – Még ilyenkor is a kajára gondolsz?
-         Te meg egyfolytában a szexre? – nézett angyali mosollyal rá Ana.
-         Amikor így ülsz az ágyamon akkor másra nem tudok gondolni.
-         Én meg ha éhes vagyok, akkor nem tudok másra gondolni.
-         A konyhában találsz harapnivalót. Megyek összekészítem a dolgaimat. – csókolta meg szenvedélyesen a barátnőjét Serg. – Majd elviszlek a suliba.
Ana csak bólintott egyet, aztán kimászott az ágyból és felöltözött. Ezelőtt is már nagyon sokszor járt Ramos hatalmas házában és már tökéletesen kiismerte magát a sok szoba útvesztőjében. Először nem nagyon értette, hogy minek neki ekkora ház, amikor csak ő él benne, de az első Ramos-féle buli után nagyon hamar rájött a megoldásra. Az ilyen bulikon mindig rengeteg ember van ott, köztük akadnak olyanok is, akiket még maga a házigazda se ismer, de ez nem nagyon zavarja. Mindenki elengedi magát és az összes energiáját a bulizásba fekteti bele. Ahogy emelkedik a hangulat, úgy fogy az alkohol is és sokan nem igazán kerülnek olyan állapotba, hogy hazataláljanak, ezért másnap reggel a buli eseményeit felidézni próbáló sereg áll sorban aszpirinért a konyhában. Szerencsére ezek a bulik nagyon ritkák, mert a Real Madrid meccsei miatt nincs ilyesmire idejük, amikor 2-3 naponta másik városban, másik országban lép pályára a csapat. Az eddigi utolsó nagyszabású bulit hónapokkal ezelőtt tartották, még a nyári szünetben és a téli szünetig erre nem is lesz lehetőségük. Ana izgatott várakozással lépett oda a hűtőhöz és nyitotta ki a frigó ajtaját, de ahogy belenézett rögtön lefagyott az arcáról a mosoly.
-         Sergio Ramos, ugye nem mondod komolyan, hogy 3 tojáson, 1 szelet sonkán és egy répán kívül semmi sincs a hűtődben?
-         Hopp! Elfelejtettem bevásárolni. – dőlt neki az ajtófélfának a védő.
-         De akkor mit eszel? Miből élsz?
-         Rendelek kaját. – vont vállat.
-         Most nincs időm, hogy rántottát csináljak, úgyhogy szerintem induljunk, aztán majd útközben veszünk valamit. – csukta be a hűtőt Ana és ismét korgott egy hatalmasat a gyomra.
-         Oké. Gyere, nehogy éhen halj nekem! – kapta fel a kocsikulcsot és vigyorogva megpördítette az ujján Serg.
-         Nem vicces. – vágta nyakon játékosan Ana, amikor elsétált mellette.


Miután Serg bezárta a házát, beült Ana mellé a fehér R8-asba és kihajtott a kapun. Útközben megálltak a Starbucksnál és Ana vett magának meg a szerelmének reggelit és a magának életmentő kávét. Serg félretette kicsit a saját kis csomagját, a barátnője azonban villámgyorsan eltüntette a saját croissantját.
-         Melyik újsághoz is fotóznak most? – kérdezte Ana, miközben belekortyolt a kávéjába.
-         A GQ – válaszolt Serg le sem véve a szemét az útról. – páran a válogatottból leszünk majd rajta a következő szám címlapján.
-         Értem.
-         Lisa azt mondta, hogy ő is ott lesz. – mosolyodott el a védő.
-         Lisa? – akadt majdnem a lány torkán a kávé a név hallattán.
-         Igen, én kértem, hogy hívják őt is. Szerintem csodálatos képeket készít és valahogy a hangulat is jobb lesz, érzem.
-         Meghiszem azt. – morogta az orra alatt Ana. Valahogy már a kávé sem kellett már neki, tökéletesen éber állapotba került.
-         Ana, kérlek ne féltékenykedj már állandóan! Ő csak egy barát, érted?
-         Persze értem. Egy barát, aki egyébként egy bombanő. – bámult ki az ablakon Ana.
-         Hogy értessem meg veled, hogy nincs okod a féltékenységre?
- Megjöttünk. – jegyezte meg Ana, Serg pedig befordult a térre és amikor leállította az autót az iskola előtt, a másik irányból épp akkor érkeztünk meg Gonzával és a fehér R8-assal szemben leparkolt a fekete Q7-es. Ahogy kiszálltam láttam, hogy Ana nincs éppen jó hangulatban. 

Lisa, akiről szó van :)
Benn az iskolában mérgesen dobta le a táskáját a székére és dúlva fúlva szabadult meg a kabátjától is. Odamentem az asztalához és épp szólásra nyitottam volna a számat, amikor intett, hogy ne mondjak semmit. Nagyot fújva leült a székre és csak egy szót mondott.
-         Lisa.
-         Már megint miatta vitatkoztatok?
-         Igen. Sese most valami fotózásra sietett és ott lesz ez a nő is. Tudom, hogy mit akarsz mondani Alejandra, de gondold bele magad az én helyzetembe! Te mit szólnál ha kiderülne, hogy Gonzalo legjobb barátja történetesen egy nő sőt tovább megyek egy bombanő?
-         Őszinte leszek, nem tudom, hogy hogyan reagálnék. De én hiszek a férfi és nő közti barátságban.
-         Ez szép dolog, de Sesének van múltja az ilyen dolgokban és nem is rövid a női listája.
-         Tudom, de bízz benne! Serg nagyon szeret téged!
-         Benne bízok, Lisában viszont nem. Na mindegy, hagyjuk is! Nem akarom még jobban elrontani a mai napomat. – fintorgott – Viszont te elmesélhetnéd, hogy mi történt tegnap! – hajolt előre a széken Ana. – Láttam, hogy Pipita hozott el.
-         Igen. – pirultam el.
-         Ezek szerint az éjjel is együtt voltatok. Jól gondolom?– dőlt hátra a székén Ana sokat mondó mosollyal. – Annyira szurkoltam, hogy kibéküljetek! Na de mesélj! – dörzsölte össze a két kezét -  Hogy történt a nagy összeborulás? Részleteket akarok!
Elmeséltem neki a publikus részleteket és annyira belejöttünk a társalgásba, hogy még az időre se figyeltünk oda, emiatt pedig majdnem lekéstem a tanórámat. Kapkodva öltöztem át és rohantam le az emeletről a földszinti próbaterembe. Végeztem pár bemelegítő gyakorlatot, megkerestem a választott dalokat tartalmazó CD-ket, aztán pontban a csengő szavára megjelentek a másodéves diákok a teremben. Elővettem a papírt a névsorral és azzal kezdtem az órát, hogy 2 csoportra szedtem a másodikosokat, aztán kiadtam a feladatokat.
- Bueno -tettem le a papírt - Akkor az első csoporttal – néztem a jobb kéz felől állókra – Madonna Hung Up c. számára készítünk egy koreográfiát, a másik csoporttal pedig – néztem a bal kéz felől álló kis csoportra – az ABBA Gimme,Gimme,Gimme c. dalára a Mamma Mia filmből. Gondolom azt nem kell elmagyaráznom, hogy mi a közös a két dalban. Nos akkor melyik csoport akar kezdeni? – sétáltam előre és megálltam velük szemben várakozón nézve rájuk. – Ennyire ne tolongjatok, mert nem tudok választani! – fontam keresztbe a két karom, mert egyik csoport sem akart kezdeni, mígnem egy bátor jelentkező el nem döntötte a kérdést és az ABBA dalát kifogó csoporttal láttunk neki a munkának, a többiek pedig addig ültek a terem másik végében és onnan nézték a társaik  produkcióját. Az óra nagyjából felénél tartottunk egy kis szünetet, amíg ki nem fújtam magam egy kicsit és helyet cserélt a 2 csapat. Kicseréltem a CD-t a HiFi lejátszóban, amikor is kinyílt az ajtó és Lucas Moreno lépett be rajta.
- Buenos Días! Elnézést a késésért! – dobta le a cuccát a sarokba és beállt a csoport legelejére.
- Lucas, beszélni szeretnék veled az óra után. – néztem rá jelentőségteljesen a vállam felett. Lucas az iskola egyik legtehetségesebb és legjobb táncosa volt, de az utóbbi időben valami miatt rendre elhanyagolta az óralátogatást. Nagyon érdekelt, hogy mi folyhat a háttérben, mert nem szerettem volna, ha emiatt bajba kerül. – Mindenki megvan? Akkor kezdhetjük! – álltam vissza a helyemre és elindítva a zenét megmutattam a diákoknak az első lépéseket. Egészen az óra végéig ezen akoreográfián dolgoztunk, míg el nem engedtem őket 5 perccel a szokott időpont előtt. Lucas lehajtott fejjel jött oda hozzám és szótlanul állt meg  velem szemben.
- Lucas, ha ezt a hiányzást is beírom, akkor bajba kerülhetsz. Nagyon sok az igazolatlan órád, ugye tudod? – csóváltam meg a fejem a névsort a kezemben tartva.
- Tudom és nekem már úgyis mindegy, mert Jauregui már megüzente, hogy a napjaim meg vannak számlálva az iskolában.-sóhajtott egyet fájdalmasan.
- De ha tudod, akkor miért nem jártál be rendesen? Valami baj van? Segítségre lenne szükséged? Nekem elmondhatod, ha akarod akkor nem árulom el senkinek, de segíteni szeretnék. – tettem a vállára a kezem.
- Nincs időm órára járni, mert dolgozom. 3 étteremben is mosogatófiúként dolgozom, hogy el tudjam tartani magam és tudjam fizetni a tandíjat. Először azt hittem, hogy bírni fogom, de egyre inkább kicsúszik ez az egész a kezeim közül. A szüleim vállalkozása csődbe ment és nem tudnak támogatni ebben a tanévben, magamtól kell talpon maradnom és ezt senki sem érti meg. Senkinek sincs fogalma róla, hogy milyen nehéz ez az egész! Jauregui ki fog rúgni és akkor mehetek vissza Huelvába és sohasem lesz belőlem színész. – döbbenten hallgattam Lucas mondandóját.
- Nem írom be a hiányzásod. – tettem el a tollat. – Mond csak, biztos, hogy ki fognak rúgni?
- Igen.
- Mennyivel tartozol az iskolának? – faggatóztam tovább. Éreztem, hogy nagyon nehezére esik a helyzetéről beszélni, de minél többet meg kellett tudnom róla, hogy segíteni tudjak neki.
- Idén még egy részletet sem fizettem be és mivel sokat hiányoztam elvették az ösztöndíjamat is.
- Értem. – bólintottam elgondolkozva – Most lesz órád?
- Nem.
- Akkor gyere, meghívlak egy kávéra és mesélj nekem egy kicsit a családodról és erről az egészről.
- De biztos van jobb dolga is a tanárnőnek, minthogy az én problémáimmal foglalkozzon. – kezdte el a parkettát bámulni.
- Lucas, segíteni szeretnék neked valahogy! Ha van valaki,aki megérdemli, hogy itt tanulhasson az te vagy! Hihetelenül tehetséges vagy és ha képes vagy ennyi áldozatot hozni az álmodért, akkor nem fogom hagyni, hogy csak így kirúgjon Alicia és szerintem a többieknek is lesz ehhez pár szavuk a délutáni értekezleten. Na jössz akkor?
Lucas nem válaszolt, csak összeszedte a cuccát és kijött utánam a folyosóra. Ahogy hallgattam a meséjét és közben a capuccinomat kortyolgattam lélekben felkészültem a délutáni várhatóan viharos hangulatú értekezletre...