Todo va a cambiar - VI.rész

Sziasztok!

Egy tavaly nyáron befejezetlenül hagyott novellámhoz hoztam a folytatást. Már csak pár fejezet hiányzik belőle, most befejezem. Remélem tetszeni fog Nektek! :) Jó olvasást kívánok hozzá! :)

Puszi:

Tangolita

A munkából hazafelé tartva jó ízűeket haraptam egy áfonyás muffinba. Az eladónőnek már mondanom sem kellett, hogy mit kérek, mert mosolyogva a muffinokhoz sétált és csak annyit kérdezett, hogy a szokásosat kérem-e. Korán volt még ahhoz, hogy azonnal hazamenjek így belevetettem magam a délutáni forgatagba. Siesta után voltunk, az emberek pedig ekkor siettek vissza a munkahelyükre a családjukkal vagy barátaikkal elköltött ebéd után. Az egész utcát betöltötte a friss virágillat, amely a sarki virágüzletből csalogatta a céltalanul sétálgató városlakókat, akár a szebbnél szebb rózsák és szegfűk a méheket. A kávéházak asztalainál mindenhol ültek emberek. Némelyik asztalnál öltönyös üzletemberek lapozgatták az El País gazdasági rovatát, máshol két nő cserélt pletykát egy-egy kávé és egy-egy szelet sütemény mellett. A kezemben a muffin gyorsan fogyott, így akár a lépteimet, a falatozást is lassabbra fogtam. A sütemény túl finom volt, én pedig túl mohó. A kávézótól pár lépésre egy könyvesbolt kirakata előtt álltam meg. Az üveg mögött szépen elrendezett kompozícióban az én könyvem uralta az egész kirakatot. Az utóbbi napokban, hetekben ismét T. B. Gonzalez nevétől volt hangos a média. Az ötödik regényem, ahogy a kiadó számította hatalmas siker lett én még sem voltam boldog. Azt hittem, hogy ha eltűnök egy kis időre Mallorcán és kiírom magamból minden érzésemet, amit csak Gonzalo iránt érzek megoldódik minden. Úgy képzeltem mintha a tollam a testem része lenne és ahogy a tinta a papírra kerül, úgy kiárad belőlem a reménytelen szerelem utolsó morzsája is de tévedtem. Nem tűnt el, ugyanúgy belém mart minduntalan, ahányszor csak láttam őt. Ahányszor összefutottunk az edzőközpontban a szívem repesett az örömtől és ahányszor rám mosolygott ki akart ugrani a helyéről, hogy aztán este, amikor minden elcsendesedett körülöttem a párnámba fúrjam a fejem és zokogni kezdjek, igazán mélyről jövően, szívből. A kirakat üvegében láttam a saját tükörképemet. A recepcióst, aki nem tűnik ki a több millió ember közül, lassan rág egy falatot az áfonyás muffinból és borzasztóan fél attól, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy ő a titkos írónő. Szemem a könyvek melletti plakátra tévedt, rajta az időponttal, hogy mikor lesz a nagy leleplezés és az első hivatalos dedikálás. Nagy sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Már bántam, hogy megírtam ezt a könyvet, a legszemélyesebbet, a leg szívből szólóbbat. Rajtam kívül egyedül Lele tudta csak, hogy Esperanza és Federico története, a mi történetünk Gonzaloval, ami soha nem fog így megvalósulni, én mégis úgy éreztem, mintha a belsőm egy darabját adtam volna oda az olvasóimnak. A valódi álmaimat, a valódi gondolataimat, a valódi érzéseimet, amelyekbe eddig szinte senkinek nem engedtem betekintést. Az üzletből egy fiatal nő lépett ki, kezében pedig a regényem egy példányát tartotta. Beült az út szélén várakozó autóba és körbejáratta a tekintetét a tömegen, egy kicsit elidőzött rajtam, aztán felcsapta a könyvet az első oldalon és olvasni kezdett, miközben a kocsi kiállt a parkolóhelyéről és elhajtott a járda mellől. Vajon átfutott az agyán, hogy itt, a tömegben áll az, aki a történetet írta, amelyet ennyire mohón kezdett olvasni? Akik viszonylag jól ismernek sem jöttek rá? A gondolataimba mélyedve álltam a járda közepén és még mindig az autó után bámultam, amikor hirtelen két oldalról belém karolt Raúl és Gonzalo, szinte a semmiből feltűnve.

-         Berni! Olyan rég láttunk, már hiányoztál.

-         Raúl, én sem tudom hogy bírtam ki nélkületek – néztem egy pillanatra Gonzalora – ezt a másfél órát.

-         Hmm...áfonyás muffin? – bámulta kicsit sem feltűnően az utolsó falat sütimet az argentin.

-         Csak volt. – tettem a számba.

-         Nincs kedved velünk tartani?

-         Köszi fiúk, de én nem akarok belekontárkodni a pasis programotokba. – hárítottam.

-         Csak filmezünk egyet Raúléknál, pattogatott kukoricát eszünk – kezdte el sorolni a programot az argentin, de a spanyol védő közbevágott.

-         Amit eszedbe ne jusson az orrodba dugni, mert a lányaimnak azóta rémálmai vannak, hogy látták a dilis argentin bácsi mutatványát. – méltatlankodott, belőlem pedig kitört a röhögés.

-         Én úgy emlékszem nagyon jót nevettek rajta. – vakargatta elgondolkozva az állát Gonzalo.

-         Ti ketten vigyáztatok Almara és Azaharára? – kérdeztem a kezemmel a hasamat fogva, ami begörcsölt a nagy nevetéstől.

-         Szoktunk.

-         Szegény gyerekek! – csaptam össze a két kezem.

-         És minket ki sajnál? A saját lányaim néha rózsaszín póninak néznek, aminek a seggéből szivárvány jön ki., amikor leterítenek és a hátamra ülnek, úgy mászkálom körül velük a szobát. – sérelmezte a spanyol, de a szeme csillogásából láttam, hogy ezt csak a vicc kedvéért sérelmezi.

-         És amikor teadélutánost kell játszanom nálatok, miközben cuki csészécskébe kell kiöntenem a cuki teácskát és cukin meg kell innom, mert a kishölgyek megsértődnek. És ezt minden alkalommal végig kell csinálnom, mert ha egyszer is kimarad... – sóhajtott fel Gonzalo színpadiasan.

- Fiúk, hagyjátok abba kérlek...én ezt már nem bírom tovább...már fáj a hasam. – csapkodtam a térdem, annyira nevettem. Hiába ismertem a Valdebebasból a játékosokat, kit jobban, kit kevésbé, ők Gonzalon kívül a szememben a Real Madrid játékosai és egyben szimpatikus emberek voltak. Abba még az unalmas óráimban sem gondoltam bele a pult mögött ülve, hogy Raúl ha hazamegy, férj és két kislány apja. Hogy milyen lehet, amikor a gyerekeivel játszik? Esti mesét olvas és betakargatja őket...vagy épp rózsaszín pónit játszik. Gonzalo pedig a legjobb barátja, aki ha csak úgy átugrik filmet nézni, ugyanúgy foglalkozik kicsit a két lánnyal. Már a gondolatra is hevesebben vert a szívem, amint elképzeltem a jelenetet. Ha egyszer neki is lesz... – kezdtek elkalandozni a gondolataim, de a telefonom csörgése még időben észhez térített. Ahogy benyúltam a táskámba elsőként pont a mobilom került a kezembe és megnéztem a kijelzőt, mielőtt felvettem.

- Szia Lele! – köszöntem mosolyogva.

- Berni, siess nagyon haza! Találtam valamit a neten...azt hiszem gáz van...

T. B. Gonzalez rejtélye – Vajon Gonzalo Higuaín barátnőjét rejti az álnév?

Az álnéven alkotó írónő kilétét még nem ismerjük, de a szerelméét igen? Lapunk egyik olvasója hívta fel újságírónk figyelmét egy felettébb furcsa dologra, amire a regény olvasása közben lett figyelmes. Az Amor Sincero főszereplője, Federico Arenales jelleme, élettörténete kísérteties hasonlóságot mutat a Real Madrid sztárjátékosával, Gonzalo Higuaínnal. Minden kétséget kizáróan az írónő közelről ismeri a játékost és talán nem véletlenül róla mintázta regénye főhősét. Lapunk megkereste a kiadót, de e-mailben elutasították a megkeresésünket, nem adnak ki információt a rejtélyes írónőről, az argentin csatár pedig nem hajlandó kommentálni az értesülésünket.  T. B. Gonzalez vajon tényleg a játékos barátnője? Vagy csak egy pár perces hírnévre vágyó hölgy, aki így próbálja meg felhívni Madrid egyik legkapósabb agglegényének figyelmét, ami olvasva a pikáns ágyjeleneteket nem lesz olyan nehéz feladat... Señorita Gonzalez, várjuk a válaszokat!

Mozdulatlanul ültem a függőágyamban, a párnáim közt és meredten bámultam a Diez Minutos bulvárújság internetes kiadását a laptop képernyőjén. Lele idegesen járkált monotonul körbe-körbe a szobában. Hangtalanul csuktam össze a gépet és tettem le az asztalra. Némává tettek, megbénítottak a cikkben írtak és a gondolat, hogy talán most omlott össze minden. A szél a nyitott ablakon befújt egy fehér tollpihét, ami incselkedve keringett a levegőben, míg a mellkasomra nem hullt. Odanyúltam érte és az orrom elé emeltem...egy toll...a munkaeszközöm, a hobbim szimbóluma...Határozott mozdulattal dobtam a földre, de bármilyen mérgesen is dobtam el, finoman és hangtalanul ért földet a szőnyegen. Maffia odament hozzá megszaglászta, aztán leült mellé és szomorúan nézett rám, egyenesen a szemembe, mintha tudná, hogy bennem most tört össze valami.

-         Le kell szedetni azt a szemetet az internetről! – dobta le magát mellém Lele.

-         Hogy szedeted le úgy, hogy közben továbbra is titokban marad, hogy én vagyok a titokzatos írónő?

-         Beszélj a kiadóval!

-         Nekik ez jó reklám...ha nem az lenne, meg sem engedték volna, hogy lehozzák ezt a szemetet. Gondold el, ezek után mekkora felhajtás lesz a könyvpalotában, amikor lelepleznek...Úristen.... Különben is a cikket, amióta feltették az oldalukra több ezren olvasták, ha innen eltűnik, megírja más.

-         Az igaz...de kell lennie valami megoldásnak!

-         Ha ezt Gonzalo elolvassa...

-         Meg kell, hogy kérdezzem: Miért kellett így megbonyolítanod a saját életed? Nem volt eléggé az anélkül is, hogy vallomás helyett könyvet írtál? 

-         Igen...mert olyan könnyű odaállni egy világsztár játékos elé és szerelmet vallani neki. – ugrottam fel.

-         Nem hiszem, hogy nehezebb, mint megírni egy több száz oldalas, egyébként baromi jó regényt. – állt fel ő is és odalépett hozzám. – Megtanulhatnád már végre, hogy  elárulni valakinek az érzéseinket, nem egy olyan dolog, amiért szégyenkezned kell. Elhiszem, hogy félelmetes, de ha félsz elveszed magadtól az esélyt.

-         Mire? – nevettem fel keserűen – Nézz rám!

-         Én látlak, de te nem látod magad. Berni...a sors a kezedbe adta a tollat, hogy happy endet írsz-e a saját életed regénye végére, már csak rajtad múlik!

Un sueno en realidad II. - 20.fejezet

Helló!

Jó hosszú kihagyás után elkészültem a folytatással. Mentségemre legyen mondva, túlságosan lefoglalt a saját történetem írása, ami az életemet jelenti. :) Nem volt ihletem, nem volt időm, nem volt energiám, de még ha lassan is, elkészültem az új résszel. Jó olvasást kívánok hozzá és köszönöm a kommenteket, pipákat!

Puszi:

Tangolita Saavedra

-         Ez kifogyott... – fordította fejjel lefelé az immáron teljesen üres üveget Ana és csalódottságában a földhöz vágta. A spanyol lánynak túl jól sikerült a felejtés és bamba tekintettel nézett rám a kanapén ülve valahonnan az alkoholgőz mögül. – Minden pasi mocskos disznó! Leszbikus leszek.

-         Szerintem ezt még gondold át!

-         Majd holnap...ehhez most már túl fáradt vagyok. Hé! Mintha nem itt aludtam volna tegnap... – nézett körül Sergio házának nappalijában elgondolkozva.

-         Ana, te itt laksz.

- Nekem mindegy. – vont vállat, aztán elfeküdt a kanapén. – Bassza meg ez kényelmetlen! – ugrott volna fel róla, de a lendülettől és az elfogyasztott alkoholtól ismét visszahuppant a kanapéra. Segíteni akartam neki felállni, de eltolta a kezem és lassan feltápászkodott, aztán megérezte a lába alatt a padlót, ami számára érthetetlen módon hullámzott és forgott is. Mellé lépve bekísértem a hálószobába és ahogy párnát érzett a feje alatt, el is nyomta az álom én pedig csendben betettem magam mögött az ajtót.

*

A digitális óra ezen a reggelen is könyörtelen volt Sergioval. Mint minden nap, most is időben igyekezett kiűzni az álmot a védő szeméből, hogy nyugodtan elkészülhessen a reggeli teendőkkel és ne késsen el az edzésről, mit sem törődve az előző éjszaka eseményeivel és az ezt követő szörnyű másnapossággal. Az ágyban, valahol a takaró alatt két alak körvonalát rajzolódott ki. Sergio a fülére szorítva a feje alól kihúzott párnáját átfordult a másik oldalára, de úgy érezte mintha belerúgott volna valamibe, miközben Ana az ágy másik oldalán meg akarta próbálni megszüntetni a zaj forrását, ám ahogy a hang felé nyújtotta a kezét, mintha valamibe beleütközött volna. Egyikük sem tudta hová tenni, hogy mi ez az egész, mert arra sem emlékeztek, hogy nem egyedül bújtak ágyba az éjszaka. A spanyol lány a szemét dörzsölgette és amikor elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy szembenézzen a múlt éjjel eseményeivel, oldalra fordította a fejét, tekintete pedig Sergioéval akadt össze.

- Ááááááááááááááááááááááá! – kiáltottak fel egyszerre, miközben Ana kiugrott az ágyból, a védő pedig leesett róla és a földön ülve értetlenül nézett a lányra.

- Ana?

- Hogy a picsába kerültem ide?

- Azt én is szeretném tudni! – vakargatta a homlokát Sergio az emlékei közt kutatva, de a múlt éjszakából semmit sem tudott felidézni. – Meg azt is, hogy mit csináltunk.

- Fel vagyok öltözve, szóval csak aludtunk. – bújtatta bele lábait Ana a magassarkújába. – Na pá! – indult el az ajtó felé a lány, mire Sergio feltápászkodott a földről és elállta az útját.

- Ha már valahogy itt kötöttél ki, akkor már beszélni szeretnék veled.

- Te komolyan azt hiszed, hogy nekünk van még mit megbeszélnünk? Na hagyj engem békén Ramos! – lökte félre a védő kezét, aki egyet arrébb lépve megfogta az ajtófélfát.

 - Ana Sanchez Bilbao, hagyd már ezt a hülye duzzogást! Hülye voltam...

- Meg most is az vagy, ha azt hiszed, hogy egy bocsival jóvá tudod tenni. Hombre, rám küldtél egy magánnyomozót, mert nem bíztál meg bennem! Neked hogy esett volna?

- Csak azért, mert szeretlek...

- Ezért nyomoztattál utánam?

- Elbasztam és nagyon megbántam...Beleőrültem a gondolatába, hogy te esetleg valaki mással...elment az eszem és nem gondolkoztam.

- Akkor most hagyok neked időd a gondolkozásra. Állj el az ajtóból légy szíves!

- Ana!

- Te akartad! – vetett egy gyors pillantást Sergio takarójára a lány, amit a védő még mindig a kezében szorongatott és az egyik  sarkán állt teljes testsúlyával. Ana egy gyors mozdulattal megragadt a takarót egy nagyot rántva rajta. A férfi hirtelen elvesztette lába alól a talajt és a hátára esve elterült a szőnyegen.

- Ez szemét húzás volt! – kapta el a lány derekát Sergio még mielőtt kilépett volna az ajtón és lerántotta maga mellé a szőnyegre.

- Ramos, azonnal engedj el! Tökön rúglak! – ficánkolt Ana a védő szorításában.

- Majd ha végighallgattál.

- Nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel... – hajtogatta makacsul.

- Nekem van időm. – vont vállat Sergio, miközben még mindig vasmarokkal fogta a lány kezeit.

- Engedj már el te idióta! – ficánkolt még jobban Ana.

- Ne ordíts már ennyire, mert fáj a fejem és nem tudom hová tettem az aszpirint!

- Nem érdekel. – hepciáskodott a lány. – A magánnyomozót nem tudod kimagyarázni!

- Nem is akarom. Soha nem adtál rá okot, hogy kételkedjek benned, én mégsem hittem neked. Alaposan elbasztam az egészet, belátom. A féltékenység elvette az eszem. Ana, én esküszöm, hogy többet nem fog ilyen előfordulni!

- Nem, mert elmegyek.

- Mikor fogod már fel végre, hogy szeretlek? – tette fel a kérdést Sergio.

- Most ettől aztán elolvadtam! Túlságosan hozzászoktattak a nők ahhoz, hogy mindent elnéznek neked.

- Nem gondolod, hogy kicsit sok az, amit már napok óta művelsz velem?

- Jaj Ramos ne akarj már megint veszekedni! Kibírhatatlan egy alak vagy másnaposan.

- Mintha te nem lennél az... – forgatta meg a szemeit Sergio – De elég a dumából! – hajolt egészen közel Anához, aki a szorult helyzetére tekintettel nem tudta elkerülni a csókot, amivel a védő belefojtotta a kitörni készülő düháradatot.

*

Mindig is szerettem a nyugalmas vasárnap reggeleket. A hálószoba ablakánál állva kortyolgattam a reggeli kávém, a tűzforró ital szinte égette a torkom, de így éreztem pont megfelelőnek. Ujjam a hideg üvegre tettem és végigkövettem egy éppen leszaladó esőcsepp útját majdnem a párkányig. Az éjjel szürke fellegek gyűltek a spanyol főváros fölé és igyekeztek megszabadulni terhüktől, az eső pedig rendületlenül kopogott az ablakokon és tetőkön. Vállam felett hátranéztem az ágyra, ahonnan mocorgás hallatszott. Gonzalo lassan megfordult és még kissé álmatagon rám nézett a párnájáról.

-         Jó reggelt angyalom! – köszönt halkan.

-         Jó reggelt Mi Amor! – léptem oda az ágyhoz és lassan leültem a szélére.

-         Észre sem vettem, amikor hazajöttél. – dörzsölte meg a szemét miközben felült a helyén.

-         Pedig még motyogtál is nekem valamit, amikor bebújtam melléd. Nem emlékszel? – mosolyodtam el.

-         Tényleg? – vakarta meg a fejét, aztán kivette a kezemből a bögrémet és ivott egy kortyot a kávémból. – Hogy tudod ezt a löttyöt meginni? – adta vissza fintorogva.

-         Nem az íze miatt, hanem mert felébredek tőle. – hajtottam le a maradékot.

-         A jó reggelt szex is ébren tart és energiával lát el. – kacsintott rám.

-         Még fel se ébredtél, de már a szexen jár az eszed. – bokszoltam a vállába.

-         Ezért csak magad hibáztathatod! – hajolt közel hozzám – Tudod, hogy teljesen megőrjítesz...pláne amikor az pólómat látom rajtad...

-         Gonzalo, fordítva nem próbáljuk ki? Te veszed fel az én pólómat. Na? – kuncogtam.

-         Minek vegyem fel arra a két percre, míg téged levetkőztetlek? – döntött végig az ágyon, miközben a kezét a combomra tette és lassan felcsúsztatta, egész be az anyag alá. – Kedves tanárnő, ha jól számolom már vagy negyed órája ébren vagyok és még nem kaptam jó reggelt csókot – hajolt fölém.

-         Akkor most pótolom a mulasztást – karoltam át a nyakát és lehúztam magamhoz egy csókra, amikor megtörve az idillt a csengő irritálóan magas hangon hasított bele az eső kopogásával és az ágynemű suhogásával keveredő halk sóhajaink közé.

-         Nem vagyunk itthon – morogta az argentin, de a csengő ismét megszólalt – Mondom, hogy nem vagyunk itthon! – csóválta meg a fejét, de a látogatónk csak nem akart tágítani – Akárki is az, ajánlom neki, hogy tényleg fontos legyen! – engedett el, aztán gyorsan öltözködni kezdtünk.

- Majd én megnézem ki csengetett. – pattantam fel az ágyról és lesiettem a bejárathoz, míg az argentinom még mindig morcosan üldögélt az ágy szélén. Elfordítottam a kulcsot a zárban és amint kinyílt az ajtó Ana repült a nyakamba. A szeme csillogott a boldogságtól és örömében egy csontropogtató ölelésben részesített. Még mindig az előző este viselt ruhája volt rajta, a haja nedvesen tapadt a homlokára és a kabátja aljáról is csepegett a víz, láthatóan nem nagyon törődött vele, hogy kinyissa az esernyőjét, míg a ház előtt parkoló autójától elért a bejáratig.

-         Nem tudok mit tenni, túlságosan is szeretem azt a dilist.

-         Kibékültetek? – kérdeztem fülig érő szájjal.

-         Igen. De azért még tepernie kell egy kicsit, hogy elfelejtsem az egész magánnyomozósdit.

-         Persze...na de gyere be! – fogtam meg a kezét és behúztam az ajtón - Csurom víz vagy! Na meg egyébként is el kell mesélned, hogy mi volt!

-         Óh...helló Ana! – állt meg az ajtóban Gonzalo és már nem tűnt annyira morcosnak.

-         Hola! Olyan szép ez a reggel! – borult az argentin nyakába.

-         Szerintem inkább nedves – nézett ki az ablakon Ana feje felett.

-         Kicsit esik. – jegyezte meg a spanyol lány. – De attól még szép.

-         Na jól van csajok, hagylak titeket beszélgetni. – húzta a fejére a kapucniját és kiment a postaládához hogy behozza a napi postát. Alig helyezkedtünk el a kanapén és vágott bele Ana a múlt este és a ma reggel eseményeinek részletezésébe, az argentin sietett be a házba és izgatott képet vágva állt meg a nappali ajtajában kezében a Marca legfrissebb számával. - Címlapon hozzák a Buddhában történteket.

-         Miiiii?! – ugrott fel Ana és valósággal kitépte Gonzalo kezéből az újságot.

Botrány! – állt öles betűkkel a címlapon – A Real Madrid sztárjai részegen randalíroztak az egyik exkluzív szórakozóhelyen. – gyorsan a cikkhez lapoztunk és olvasni kezdtük.

A blancok néhány játékosa nagy bulival ünnepelte meg szombat éjszaka a Valladolid elleni győzelmet, ám az ünneplés botrányba fulladt. Egy szemfüles olvasónk készítette és jutatta el ezeket a fotókat az italozó társaságról. Sergio Ramos, Guti Hernandez és Cristiano Ronaldo egy elkerített asztalnál foglaltak helyet, ám az andalúz védő elunta magát és lement a tánctérre, ahol verekedést provokált egy ismeretlen férfival. „Csak annyit láttam, hogy lökdösödés kezdődik, aztán már a földön voltak.Minden olyan gyorsan történt. A lány miatt volt minden! Később még ő is beszállt, aztán jöttek a kidobók és elküldték őket. Hogy miket meg nem engednek maguknak ezek csak azért mert focisták?!” – számolt be az esetről egy szemtanú. Információink szerint a szórakozóhely tulajdonosa nem tett feljelentést, de az anygai kár megtérítését a sztárjátékosoktól követeli. A klubot is kerestük, hogy milyen szankcióval honorálják a botrányt okozó játékosok tettét, de lapzártánkig nem  érkezett válasz a Real Madridtól.

Mi lesz ebből? – néztünk össze Anával és csak remélni mertük, hogy a botrány hamarosan elcsitul...