2014. szeptember 23., kedd

Todo va a cambiar - VI.rész

Sziasztok!
Egy tavaly nyáron befejezetlenül hagyott novellámhoz hoztam a folytatást. Már csak pár fejezet hiányzik belőle, most befejezem. Remélem tetszeni fog Nektek! :) Jó olvasást kívánok hozzá! :)
Puszi:
Tangolita

A munkából hazafelé tartva jó ízűeket haraptam egy áfonyás muffinba. Az eladónőnek már mondanom sem kellett, hogy mit kérek, mert mosolyogva a muffinokhoz sétált és csak annyit kérdezett, hogy a szokásosat kérem-e. Korán volt még ahhoz, hogy azonnal hazamenjek így belevetettem magam a délutáni forgatagba. Siesta után voltunk, az emberek pedig ekkor siettek vissza a munkahelyükre a családjukkal vagy barátaikkal elköltött ebéd után. Az egész utcát betöltötte a friss virágillat, amely a sarki virágüzletből csalogatta a céltalanul sétálgató városlakókat, akár a szebbnél szebb rózsák és szegfűk a méheket. A kávéházak asztalainál mindenhol ültek emberek. Némelyik asztalnál öltönyös üzletemberek lapozgatták az El País gazdasági rovatát, máshol két nő cserélt pletykát egy-egy kávé és egy-egy szelet sütemény mellett. A kezemben a muffin gyorsan fogyott, így akár a lépteimet, a falatozást is lassabbra fogtam. A sütemény túl finom volt, én pedig túl mohó. A kávézótól pár lépésre egy könyvesbolt kirakata előtt álltam meg. Az üveg mögött szépen elrendezett kompozícióban az én könyvem uralta az egész kirakatot. Az utóbbi napokban, hetekben ismét T. B. Gonzalez nevétől volt hangos a média. Az ötödik regényem, ahogy a kiadó számította hatalmas siker lett én még sem voltam boldog. Azt hittem, hogy ha eltűnök egy kis időre Mallorcán és kiírom magamból minden érzésemet, amit csak Gonzalo iránt érzek megoldódik minden. Úgy képzeltem mintha a tollam a testem része lenne és ahogy a tinta a papírra kerül, úgy kiárad belőlem a reménytelen szerelem utolsó morzsája is de tévedtem. Nem tűnt el, ugyanúgy belém mart minduntalan, ahányszor csak láttam őt. Ahányszor összefutottunk az edzőközpontban a szívem repesett az örömtől és ahányszor rám mosolygott ki akart ugrani a helyéről, hogy aztán este, amikor minden elcsendesedett körülöttem a párnámba fúrjam a fejem és zokogni kezdjek, igazán mélyről jövően, szívből. A kirakat üvegében láttam a saját tükörképemet. A recepcióst, aki nem tűnik ki a több millió ember közül, lassan rág egy falatot az áfonyás muffinból és borzasztóan fél attól, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy ő a titkos írónő. Szemem a könyvek melletti plakátra tévedt, rajta az időponttal, hogy mikor lesz a nagy leleplezés és az első hivatalos dedikálás. Nagy sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Már bántam, hogy megírtam ezt a könyvet, a legszemélyesebbet, a leg szívből szólóbbat. Rajtam kívül egyedül Lele tudta csak, hogy Esperanza és Federico története, a mi történetünk Gonzaloval, ami soha nem fog így megvalósulni, én mégis úgy éreztem, mintha a belsőm egy darabját adtam volna oda az olvasóimnak. A valódi álmaimat, a valódi gondolataimat, a valódi érzéseimet, amelyekbe eddig szinte senkinek nem engedtem betekintést. Az üzletből egy fiatal nő lépett ki, kezében pedig a regényem egy példányát tartotta. Beült az út szélén várakozó autóba és körbejáratta a tekintetét a tömegen, egy kicsit elidőzött rajtam, aztán felcsapta a könyvet az első oldalon és olvasni kezdett, miközben a kocsi kiállt a parkolóhelyéről és elhajtott a járda mellől. Vajon átfutott az agyán, hogy itt, a tömegben áll az, aki a történetet írta, amelyet ennyire mohón kezdett olvasni? Akik viszonylag jól ismernek sem jöttek rá? A gondolataimba mélyedve álltam a járda közepén és még mindig az autó után bámultam, amikor hirtelen két oldalról belém karolt Raúl és Gonzalo, szinte a semmiből feltűnve.
-         Berni! Olyan rég láttunk, már hiányoztál.
-         Raúl, én sem tudom hogy bírtam ki nélkületek – néztem egy pillanatra Gonzalora – ezt a másfél órát.
-         Hmm...áfonyás muffin? – bámulta kicsit sem feltűnően az utolsó falat sütimet az argentin.
-         Csak volt. – tettem a számba.
-         Nincs kedved velünk tartani?
-         Köszi fiúk, de én nem akarok belekontárkodni a pasis programotokba. – hárítottam.
-         Csak filmezünk egyet Raúléknál, pattogatott kukoricát eszünk – kezdte el sorolni a programot az argentin, de a spanyol védő közbevágott.
-         Amit eszedbe ne jusson az orrodba dugni, mert a lányaimnak azóta rémálmai vannak, hogy látták a dilis argentin bácsi mutatványát. – méltatlankodott, belőlem pedig kitört a röhögés.
-         Én úgy emlékszem nagyon jót nevettek rajta. – vakargatta elgondolkozva az állát Gonzalo.
-         Ti ketten vigyáztatok Almara és Azaharára? – kérdeztem a kezemmel a hasamat fogva, ami begörcsölt a nagy nevetéstől.
-         Szoktunk.
-         Szegény gyerekek! – csaptam össze a két kezem.
-         És minket ki sajnál? A saját lányaim néha rózsaszín póninak néznek, aminek a seggéből szivárvány jön ki., amikor leterítenek és a hátamra ülnek, úgy mászkálom körül velük a szobát. – sérelmezte a spanyol, de a szeme csillogásából láttam, hogy ezt csak a vicc kedvéért sérelmezi.
-         És amikor teadélutánost kell játszanom nálatok, miközben cuki csészécskébe kell kiöntenem a cuki teácskát és cukin meg kell innom, mert a kishölgyek megsértődnek. És ezt minden alkalommal végig kell csinálnom, mert ha egyszer is kimarad... – sóhajtott fel Gonzalo színpadiasan.
- Fiúk, hagyjátok abba kérlek...én ezt már nem bírom tovább...már fáj a hasam. – csapkodtam a térdem, annyira nevettem. Hiába ismertem a Valdebebasból a játékosokat, kit jobban, kit kevésbé, ők Gonzalon kívül a szememben a Real Madrid játékosai és egyben szimpatikus emberek voltak. Abba még az unalmas óráimban sem gondoltam bele a pult mögött ülve, hogy Raúl ha hazamegy, férj és két kislány apja. Hogy milyen lehet, amikor a gyerekeivel játszik? Esti mesét olvas és betakargatja őket...vagy épp rózsaszín pónit játszik. Gonzalo pedig a legjobb barátja, aki ha csak úgy átugrik filmet nézni, ugyanúgy foglalkozik kicsit a két lánnyal. Már a gondolatra is hevesebben vert a szívem, amint elképzeltem a jelenetet. Ha egyszer neki is lesz... – kezdtek elkalandozni a gondolataim, de a telefonom csörgése még időben észhez térített. Ahogy benyúltam a táskámba elsőként pont a mobilom került a kezembe és megnéztem a kijelzőt, mielőtt felvettem.
- Szia Lele! – köszöntem mosolyogva.
- Berni, siess nagyon haza! Találtam valamit a neten...azt hiszem gáz van...

T. B. Gonzalez rejtélye – Vajon Gonzalo Higuaín barátnőjét rejti az álnév?
Az álnéven alkotó írónő kilétét még nem ismerjük, de a szerelméét igen? Lapunk egyik olvasója hívta fel újságírónk figyelmét egy felettébb furcsa dologra, amire a regény olvasása közben lett figyelmes. Az Amor Sincero főszereplője, Federico Arenales jelleme, élettörténete kísérteties hasonlóságot mutat a Real Madrid sztárjátékosával, Gonzalo Higuaínnal. Minden kétséget kizáróan az írónő közelről ismeri a játékost és talán nem véletlenül róla mintázta regénye főhősét. Lapunk megkereste a kiadót, de e-mailben elutasították a megkeresésünket, nem adnak ki információt a rejtélyes írónőről, az argentin csatár pedig nem hajlandó kommentálni az értesülésünket.  T. B. Gonzalez vajon tényleg a játékos barátnője? Vagy csak egy pár perces hírnévre vágyó hölgy, aki így próbálja meg felhívni Madrid egyik legkapósabb agglegényének figyelmét, ami olvasva a pikáns ágyjeleneteket nem lesz olyan nehéz feladat... Señorita Gonzalez, várjuk a válaszokat!

Mozdulatlanul ültem a függőágyamban, a párnáim közt és meredten bámultam a Diez Minutos bulvárújság internetes kiadását a laptop képernyőjén. Lele idegesen járkált monotonul körbe-körbe a szobában. Hangtalanul csuktam össze a gépet és tettem le az asztalra. Némává tettek, megbénítottak a cikkben írtak és a gondolat, hogy talán most omlott össze minden. A szél a nyitott ablakon befújt egy fehér tollpihét, ami incselkedve keringett a levegőben, míg a mellkasomra nem hullt. Odanyúltam érte és az orrom elé emeltem...egy toll...a munkaeszközöm, a hobbim szimbóluma...Határozott mozdulattal dobtam a földre, de bármilyen mérgesen is dobtam el, finoman és hangtalanul ért földet a szőnyegen. Maffia odament hozzá megszaglászta, aztán leült mellé és szomorúan nézett rám, egyenesen a szemembe, mintha tudná, hogy bennem most tört össze valami.
-         Le kell szedetni azt a szemetet az internetről! – dobta le magát mellém Lele.
-         Hogy szedeted le úgy, hogy közben továbbra is titokban marad, hogy én vagyok a titokzatos írónő?
-         Beszélj a kiadóval!
-         Nekik ez jó reklám...ha nem az lenne, meg sem engedték volna, hogy lehozzák ezt a szemetet. Gondold el, ezek után mekkora felhajtás lesz a könyvpalotában, amikor lelepleznek...Úristen.... Különben is a cikket, amióta feltették az oldalukra több ezren olvasták, ha innen eltűnik, megírja más.
-         Az igaz...de kell lennie valami megoldásnak!
-         Ha ezt Gonzalo elolvassa...
-         Meg kell, hogy kérdezzem: Miért kellett így megbonyolítanod a saját életed? Nem volt eléggé az anélkül is, hogy vallomás helyett könyvet írtál? 
-         Igen...mert olyan könnyű odaállni egy világsztár játékos elé és szerelmet vallani neki. – ugrottam fel.
-         Nem hiszem, hogy nehezebb, mint megírni egy több száz oldalas, egyébként baromi jó regényt. – állt fel ő is és odalépett hozzám. – Megtanulhatnád már végre, hogy  elárulni valakinek az érzéseinket, nem egy olyan dolog, amiért szégyenkezned kell. Elhiszem, hogy félelmetes, de ha félsz elveszed magadtól az esélyt.
-         Mire? – nevettem fel keserűen – Nézz rám!

-         Én látlak, de te nem látod magad. Berni...a sors a kezedbe adta a tollat, hogy happy endet írsz-e a saját életed regénye végére, már csak rajtad múlik!

2 megjegyzés:

  1. Már a gondolattól is hevesebben ver a szívem, hogy Gonzalo feltartott kisujjal issza a cuki kis teáját... :P :D :D :D

    Ez a Lele milyen bölcs...khmmm... :D :D :D

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Már olyan régen akartam Neked írni ehhez a részhez, de bevallom kiment a fejemből :S
    Nagyon tetszett szokás szerint. Annyira szeretem, ahogy írsz . :)
    Szeretem, hogy alakítod a szálakat. Egyre izgalmasabbá válik mnden. Főleg az újsággcikk miatt. Kiváncsi leszek, hogyan tovább!
    Puszillak, Vivian

    Ui.: Ha nem beszélnénk, akkor itt kívánnék Neked kellemes ünnepeket! :)

    VálaszTörlés