Un sueno en realidad I. - 23. fejezet

Sziasztok!

Nem sok mindent fűznék hozzá a részhez, csak annyit mondanék, hogy majd a következő résztől kezdenek el kicsit felpörögni az események. ;)

Jó olvasást kívánok Nektek hozzá!

puszi:

Detti

Az ebédemnek nagyon nagy sikere volt, Gonzalo azon nyomban beleszeretett a mákos gubámba. Nem hiába szokták mondogatni az öregek, hogy egy férfit a hasánál lehet a legjobban megfogni. Másnap reggel a tőle telhető legédesebb arcot vágva, kissé bátortalanul megkérdezte, hogy nem-e csinálok neki valami finomságot mire megjön a Valdebebasból. Egyrész ha akartam volna, sem tudtam volna neki nemet mondani, másrészt pedig gondoltam, hogy kiteszek egy kicsit magamért, ha már Gonzalo édesapját várjuk vendégségbe, ezért rábólintottam.  Amint kitette a lábát Gonzalo a házból, én átöltöztem és a fejemre kötve egy kendőt nekiláttam a takarításnak. A nappaliban az asztalon szanszét dobált újságokat szépen elrendeztem az asztal szélén, a polcokat és szekrényeket letöröltem és összeszedtem Gonzalo ruhadarabjait a lakás különböző pontjairól. A vendégszobában  átcseréltem az ágyneműt és aztán elégedetten vettem szemügyre a csillogó-villogó lakást. Kicsit lepihentem és átnézegettem az aznapi újságokat, aztán nekiláttam a főzésnek. Annyira elmerültem a lábasok kevergetésében, hogy észre sem vettem, amikor hazaért Gonzalo.

-         Segítsek? – hallottam meg a konyhaajtó felöl az argentin hangját, mire odanéztem és én is majdnem a leveshez hasonlóan cseppfolyóssá váltam, attól ahogy rám nézett az ajtófélfának támaszkodva.

-         Ha már így felajánlottad, akkor igen. Mihez értesz? – mosolyogtam rá.

-         A focihoz. – lépett be nevetve a konyhába.

-         Nem úgy, a konyhában. – legyintettem nyakon játékosan.

-         Hát kérlek, univerzális vagyok. Ki tudom nyitni a hűtőt és kivenni belőle amit szeretnék, be tudom kapcsolni a mikrót és a kenyérpirítót, isteni a rántottám és tudok Nutellás kenyeret kenni. És azt is tudom, hogy ezt fakanálnak hívják. - vette fel az asztalról a merőkanalat.

-         Az a merőkanál!

-         Tudtam, csak kíváncsi voltam, hogy figyelsz-e rám.

-         Persze. Hé, azt hagyod békén! – csaptam rá a fakanállal a kezére, mert épp a dulce de lechéből nyalakodott. – Abból majd este kapsz!

-         Aú, ez fájt! – simogatta meg szenvedő arcot vágva a kezét.

-         Legalább nem nyalakodsz többet! Na de ha már itt vagy akkor befoglak dolgozni! Állj szépen ide és néha kavargasd meg a levesemet! – húztam kicsit arrébb.

-         Igenis! – kötött fel egy kötényt és érdeklődve a fazék fölé hajolt, aztán engem kezdett el figyelni.- De szakszerűen bánsz azzal a répával! – jegyezte meg szemtelenül.

-         Tényleg? – kérdeztem ártatlanul, majd egy nagy csapással kettévágtam a késsel aztán ránéztem Gonzára.

-         Ilyenkor félek tőled. - Az argentin sokat mondóan nyelt egy hatalmasat, aztán visszafordult a leveshez.

-         Hmm...egész jó lesz ez a dulce de leche.- jegyeztem meg miután belekóstoltam és szép lassan lenyaltam a kanálról a maradék pundingot. Gonza erre ismét rámnézett és magamban mulattam az arckifejezésén. Láttam rajta, hogy az a bizonyos cérna már majdnem a szakadásig ki van feszülve nála. – Mindjárt jövök, addig nem rátámadni a dulce de lechére! – hagytam ott egy pár percre, mert ki kellett mennem és megnyugodva tapasztaltam, hogy semmi változás nem történt, minden úgy volt ahogy hagytam, legalább is látszólag. Az argentin a levest kevergette én pedig visszaültem a konyhaasztalhoz.

-         Alejandra, ennek így kell rotyognia? – kérdezte halálosan komolyan.

-         Igen. Mindjárt kész lesz. Hagy nézzem csak! – mentem oda és akkor láttam, hogy Gonza szája sarkában ott maradt egy pici a dulce de lechéből. – Te! Tudtam, hogy nem hagyhatlak kettesben a dulce de lechével!

-         Nem bírtam ki, bocsi!

- És majdnem megetted a negyedét! Akkor mi marad estére? Ezt nem úszod meg! – kaptam fel a fakanalat, mire Gonza átszaladt az asztal másik oldalára, én meg gondolkodás nélkül utánairamodtam. Percekig kergettük egymász az asztal körül, mire én kezdtem kifulladni és lelassulni, de az argentin még mindig elemében volt, sőt! Ahányszor elfutott a dulce de leche mellett, egy kávéskanálnyit meg is evett belőle.

-         Ha még egyszer szemezni kezdesz az édességgel, kiutasítalak a konyhából! – fenyegettem meg.

-         De én nem is...na jó csak kétszer...háromszor.... Mondtam már neked,  hogy mennyire szexi vagy ebben a kötényben? – váltott gyorsan témát.

-         Nem hatsz meg! Inkább menj és nézd meg a képed, tiszta puding vagy! – toltam ki a konyhából nevetve. – Most már egyedül is elboldugolok. Köszönöm a segítséged! – mentem vissza a konyhába, amikor is meghallottam Gonzalo nevetését.

-         Azt hiszem szalonképessé kell tennem magam. – állt meg megint az ajtóban.

-         Nem ártana. – mosolyogtam rá.

-         De előbb.... – lépett oda hozzám és elkapva a derekam magához húzott.

- Gonzalo Gerardo, eszedbe ne jusson! Meg ne merj csókolni ilyen ábrázattal! – próbáltam tiltakozni, de azért nem vittem túlzásba és ennek az lett a vége, hogy hasonló maszatosan végeztem én is. Miután szétváltunk, az argentin azonnal besietett a fürdőszobába. Nevetve csóváltam meg a fejem és leültem az egyik székre. Az asztalterítő gyürődéseit igyekeztem az ujjaimmal kisímitani, amíg vártam, hogy végre a főételem is elkészüljön és végig a másnap esedékes zaragozai úton agyaltam. Szerettem volna azt a munkát nagyon is, de azért voltak kétségeim is, mert nem akartam épp most elutazni és Gonzalot egyedül hagyni. Az elkövetkező napok sorsdöntőek voltak az argentinom életében és én mellette akartam lenni, nem Zaragozában vagy valahol Madrid környékén. Gondolataimból az rángatott ki, hogy valaki csöngetett. Felpattantam a székről és kisiettem a kapuhoz, ahol Ana és Sergio toporgott és azonnal elkezdtek röhögni, amikor megláttak .

-         Gyere  Mamacita…szerintem rosszkor jöttünk. Nem akarom tudni, hogy ezek mit csináltak. –mondta a röhögésben majd megpukkadva Sergio.

-         Egyébként szia….izé sziasztok! - mondta Ana, ugyanis időközben Gonzo is előkerült.

-         Sziasztok! Sergio, semmi olyat nem csináltunk, amit azzal a perverz fantáziáddal elképzeltél.- Az argentinom mögém lépett és hátulról átkarolt majd olyan képet vágva nézett Sergékre, mintha épp most léptünk volna ki a hálóból.

-         Tényleg nem zavartunk meg semmit?

-         De. - Kérdő tekintettel meredtek ránk, hogy vajon miféle hálószobatitkot fogok kifecsegni. - Épp főztem.

-         Pipita, ugye nem ettél belőle? - Kérdezte Serg, mire a kérdezett személy hevesen bólogatott - Jól vagy? Nem kaptál ételmérgezést?

-         Ana…Elkalapálhatom az életed párját vagy te rúgod seggbe?-kérdeztem.

-         Csak nyugodtan verd meg. Ráférne már... - nézett angyali mosollyal Sergiora.

-         Ezek a nők! Sose kezdjen velük az ember! Igaz drága jó cimborám? - Mondta a spanyol védő és Gonzával tűntetőleg arrébb vonultak.

-         Szóval csak azt akartuk kérdezni,hogy nem-e jöttök velünk, mert elmegyünk valahová a környéken piknikezni

-         Köszönjük a meghívást, de sajnos nem érünk rá. Ma jön  Jorge, az apósjelöltem és addig még el kell intéznünk pár dolgot.

-         Értem. Kár…                                                  

-         Majd máskor elmegyünk. De nektek jó szórakozást!

-         Köszönjük! Izgulsz? – érdeklődött kedvesen a spanyol lány.

-         Hát…kicsit. Nem tudom, hogy milyen benyomást fogok rá tenni…

-         Ugyan már, nincs okod rá. Biztos meg fog kedvelni.

-         Remélem…

-         Úgy lesz hidd el! - Ölelt át a legjobb barátnőm. - De mi megyünk is,ha nem haragszol.

-         Dehogy. Érezzétek jól magatokat! Hasta luego! – köszöntem el 2 puszival Anától és odaintettem Sergionak is. Miután az autójuk körvonala eltűnt a láthatáron vissza indultunk a  házba Gonzaloval.

-         Lehet, hogy volt valami abban, amit Serg mondott? Mintha éreznék valamit… - kezdett el nagyon furcsa pofákat vágni Gonzalo, aztán kiterült a füvön.

-         Jól van Gonzalo! Te akartad! – nyitottam meg a slagot, amit ráirányítottam a kedves páromra. Ahogy megérezte a vízsugarat magán rögtön talpraugrott és besietett a házba, én meg majd megpukkadtam a nevetéstől...

-         Messze van még? - kérdezte Serg a volánnál ülve Anát.
- Alig megyünk egy 3/4 órája,ki se értünk még Madridból,de már nyafogsz…pasik.
- Puffogás helyett inkább a térképet figyeld, mert el fogunk tévedni.
- A következő kiágazásnál fordulj balra. Nem fogunk eltévedni, nyugodj meg.

- Tényleg! - kiáltott fel Serg mikor meglátta az út mellett a táblát: La Hiruela.
La Hiruela Madridtól északra található falu, a Sierra Guadarrama ölelésében, ahol néhány magasabb hegycsúcsot egészen nyár elejéig hó borít a környéken. Nehéz elhinni, hogy alig ¾ órányira jár az ember Madridtól, annyira más a környezet, mintha több száz kilométerre járnánk a spanyol fővárostól valahol Asztúria szívében. Gyönyörű színekben pompázik a hegyoldal ilyenkor ősz derekán és a látvány még a leginkább az égig érő toronyházak és betonépítmények közül idevetődő tözsgyökeres városiakat is egy pillanat alatt elvarázsolja. A fák levelei a színek milliónyi színben pompáznak és festőnek kell lenni a talpán annak, aki ki szeretné keverni az összes árnyalatot. Sergio leállította az autóját a falu főterén és kivéve az autóból a hátizsákját meg egy piknik kosarat nagyot szippantott a tiszta, vidéki levegőből. Miután lezárta az autót és jól eltette a kocsikulcsot, hogy el ne hagyja, Anával kényelmes tempóban indultak el a falu határában lévő eldugott kis tóhoz. A hely egyszerűen tökéletes célpont volt egy kis piknikezésre. A szerelmesek leterítettek az egyik fa alá egy plédet és mind a ketten leheveredtek rá. Ana Serg karjaiban elveszve bámulta az eléjük táruló csodálatos kilátást.

-         Na most mit csináljunk? – nézett fel Sergiora Ana.

-         Éhes vagyok.

-         És még én vagyok éhenkórász. – bontakozott ki a lány Serg öleléséből és elkezdte kipakolni a kosár tartalmát.

-         Annyira megéheztem ebben a nagy túrázásban. – törölte meg a homlokát Sergio.

-         Puhány vagy! – jegyezte meg nevetve Ana.

-         Tessék?!

- Jól hallottad Sese! – kuncogott tovább a lány és felpattanva a plédről elszaladt. Sergio sem tétovázott sokáig és utánairamodott. Ana annyira elmerült benne, hogy minél jobban elbújjon egy fa takarása mögé, hogy észre sem vette, amikor Sergio hangtalanul a háta mögé érkezett. A lány ijedten nézett a védőre, mire az se szó-se beszéd felkapta a barátnőjét és odavitte a tó partra, mit sem tőrödve azzal, hogy Ana a hátát püföli és különféle fenyegetéseket helyez kilátásba arra az esetre, ha a tóba meri dobni. Mikor odaért a part szélére lendített egy nagyot Anán, mire a lány síkitott egyet, de a férfi nem engedte el és csak nevetett rajta, aztán megfordulva visszalépett a plédhez, hogy oda tegye le a lányt.

-         Serg, kinyírlak. – puffogott Ana, de a szája sarkában már ott játszott egy mosoly.

-         Megijedtél, mi? – telepedett le a fa alá a védő is és a hátát nekidöntve a fatörzsének pimasz mosollyal az arcán nézte a barátnőjét.

-         Kicsit köcsög vagy néha, de így szeretlek. – húzodótt hozzá közelebb a lány, majd enni kezdtek.

-         Annyira jó kicsit kiszabadulni a mókuskerékből! – sóhajtott fel Sergio.

-         Nekem is. – bújt méginkább a férfihoz Ana.

-         Nem kell azt figyelni, hogy honnan ugranak elő a paparazzik, hanem itt tényleg csak Sergio Ramos lehetek, nem a Real Madrid négyese Sergio Ramos, hanem csak úgy simán. Végre kettesben lehetek ezzel a nagyszájú vagány nőszeméllyel, aki a barátnőm.

-         Jaj ne bókolj ennyire, mert elpirulok!

-         Na olyat se láttam még tőled! – nevetett fel Sese.

-         Vigyázz Sese, ha itt teszlek el láb alól, nem lesznek tanúk. – jegyzte meg Ana és eltüntette az utolsó darab morzsát is a süteményéből. Erre, mint varázsszóra pedig veszettül elkezdett csörögni Sergi mobilja. Először nem akarta felvenni a Madrid négyese és meg is bánta,hogy bekapcsolva felejtette a kis szerkezetet, de a hívó fél túl kitartó volt. Már az első pár szó után gondterheltté vált Serg arca és miután megnyomta a piros gombot Anára nézett.

-         Puta Madre! – rúgott arrébb mérgesen egy kavicsot.  – Ana, sajnos mennünk kell. Sajnálom, hogy így alakult.

-         De mégis mi történt? – kérdezte a spanyol lány miközben mindent igyekezett visszapakolni a kosárba.

-         Induljunk el és majd út közben elmondom. – gyűrte be a plédet Serg a hátizsákjába, amjd pedig Ana a karjára vette a kosarat és vissza indultak a faluban hagyott autóhoz...

Lábjegyzet :)
Dulce de leche - Karamellizált tejkrém, amit a banántól kezdve a palacsintán át a fagylaltig mindenre tesznek az argentinok és Spanyolországban is találkoztam vele. :)