Un sueno en realidad I. - 22. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a frissítés, remélem tetszeni fog Nektek! :) 

Köszönöm a 14 feliratkozottnak és a Többieknek is, akik nincsenek feliratkozva hogy olvastok! Nagyon jól esik, hogy értékelitek a művemet. :)

 Klausszal és Deveczkével hamarosan nekikezdünk egy új történetnek, aki szereti az írásainkat, vessen egy pillantást oda is, a prológus már fenn van. :)

http://corazonesenmadrid.blogspot.com/

Puszi:

Detti

Reggel amilyen csendben csak tudtam, úgy igyekeztem elkészülni, mert nem állt szándékomban felébreszteni Gonzalot a szöszmötöléssel. Elhatároztam, hogy utánajárok annak a 2 álláshirdetésnek, amit valaki a szekrényembe rejtett, így muszáj voltam korán kelni. A hálószobából mezítláb sétáltam be a fürdőszobába és csak odabenn, a hideg kővön vettem fel a papucsom, hogy még ezzel se csapjak zajt. Miután ott végeztem és vettem egy frissítő zuhanyt, becsavartam magam egy hatalmas törülközőbe és ismét visszaléptem a hálóba, hogy kiválasszam a mai ruhám a szekrényből. Elgondolkozva nézegettem a polcokon rendben sorakozó összehajtogatott ruháimat és kinéztem magamnak az egyik csinos felsőmet, ami az egyik legfelső polcon volt. Lábujjhegyen egyensúlyozva próbáltam elérni, amikor is az argentinom úgy megijesztett, hogy a szívem is majd kiugrott a helyéről és ha nem állt volna ennyire közel hozzám, a fenekemre huppanok.

-         Dios mio! – kaptam a szívemhez – Rám hoztad a frászt. Azt hittem, hogy még alszol.

-         Ahogy megéreztem, hogy felkeltél mellőlem én sem bírtam tovább aludni. – karolt át az egyik kezével hátulról. – Várj, segítek! – nyúlt fel a felsőmért, amit utána a kezembe adott. – Annyira szeretem, hogy ilyen kicsike vagy. – nyomott egy puszit az arcomra.

-         Köszönöm! – viszonoztam az előbbit. –Én nem annyira szeretem. Azért pár centit még nőhettem volna. – fintorogtam.

-         Nekem így vagy tökéletes. – kezdte el csókolgatni a nyakam – Most pedig maga a megtestesült álom vagy egy szál törülközőbe csavarva.

-         Gonzalo, mennem kell állásinterjúra. El fogok késni.

-         Madridban mindenki késik, ez a pár perc nem oszt nem szoroz. – folytatta az előbbit és az általam mondottakkal nem igen törődve felkapott és odacipelt az ágyhoz, ahová gyengéden lefektetett. Mikor mellém mászott egy pilllantásból megértette, hogy most én akarok felül lenni és már várta a műsort, amikor is lehajoltam hozzá és szenvedélyesen megcsókoltam.

- Most pedig megyek az állásinterjúra, a többit majd éjjel. – súgtam neki és amilyen gyorsan csak tudtam leugrottam mellőle. Még hallottam, hogy annyit morgott az orra alatt, hogy „boszorkány”. Mikor már felöltözve lesiettem a konyhába, hogy bekapjak pár falatot, Gonzalo már ott ült a konyhaasztalnál és a napi sportsajtót tanulmányozta. Az egyik kezében egy frissen sült pirítóst tartott, a másikban pedig az újságot fogta és a címlapot böngészte. Amikor elmentem mellette egy hirtelen ötlettől vezérelve beleharaptam a pirítósába, mire ő ledobta az újságot és az ölébe rántott.

-         Ne nézz így rám, te mondtad, hogy ami itt van az enyém is. – kuncogtam.

-         Beleértve az én reggelimet is? – tettette a sértődöttséget.

-         Gondolom. – bólintottam. – Az is itt van, nem?

-         Te provokálsz engem – húzodott mosolyra a szája. – és még te sietsz állásinterjúra.

-         Amint elengedsz megyek is.

-         Ha így nézel rám, akkor képtelen vagyok rá.

-         Akkor figyelj! – próbáltam minél hülyébb arcot vágni.

-         Így végképp nem fog menni. – nevetett Gonzalo -  Nem lehetne az állásinterjút áttetetni másnapra, én meg beteget jeletenék és itthonmaradnék. Egész nap ki se bújnánk az ágyból, mit szólnál hozzá?

-         Sajnos nem lehet és ha nem sietek, akkor tényleg elkések. – pillantottam a konyhai órára.

-         Vidd el a szürke Audit! Azzal gyorsabban haladsz, mintha tömegközlekednél. Sőt, nyugodtan használhatod, én úgyis a feketével járok.

-         Komolyan mondod?

-         Nem, csak vicceltem.

-         Köszönöm! – csókoltam meg.

-         Hű, ha adsz még egy ilyet a feketét is neked adom!

-         Bolond. – csókoltam meg még egyszer. – Most már tényleg megyek. Szia! – álltam talpra és megigazítva az öltözékem elindultam kifelé a konyhából, de Gonzalo még utánam szólt. – Alejandra! Egy jó nagy kalappal! Az egyik sikerülni fog, érzem.

-         Köszönöm! Szeretlek!– mentem vissza hozzá és adtam egy puszit a homlokára, hogy aztán a szürke Audi kulcsaival a zsebemben, bemenjek a garázsba és először csak szemezzek a járgánnyal, aztán pedig bele is üljek és kihajtsak vele a kapun.

Rögtön az első megadott cím felé vettem az irányt, ami Dél-Madridban volt található. Kényelmes tempóban vezettem végig a Castellanán és fokozatósan hagytam mögött a északi városrész csillogó és hatalmas irodaházait, hogy a modern fővárosból hirtelen a mediterrán nagyvárosba csöppenjek. Mindig is érezhető volt a kontraszt Észak- és Dél-Madrid között, pedig egy város része volt mind a kettő. Északon éltek mindig is a társadalom gazdagabb rétegei és ott vannak a bankok, állami vállalatok és sok más egyéb nagyvállalat székhelyei szétszórva a minisztériumok között a nagyobbnál nagyobb és a napfényben fényesen csillogó üveg irodaházak szintjein. Délen viszont semmi sincs, ami erre a modern és pénzszagú világra emlékeztette volna az embert. Ezen a tájon találhatjuk a főváros legnagyobb bikaviadal arénáját, a Las Ventast, itt van olyan épület, amelynek a falát csempére festett műalkotások díszítik és itt találjuk a legtöbb tapas bárt is. Dél-Madridban a szegényebbek élnek, a többségük vidékről költözött a fővárosba, leginkább Andalúziából, ezért vannak itt a madridi flamenco bárok is és errefelé élnek a flamenco zenészek is. Viszonylag hamar sikerült elnavigálnom magam a megadott címre, ami egy éttermet takart. Kiszálltam az autóból és nyújtoztam egyet körbenézve az étterem körül. Majdnem szemben az épülettel helyezkedett el az Atlético Madrid stadionja és gondolatban beírtam egy fekete pontot a helynek a rossz kilátás miatt. Megigazítottam az öltözékem és bementem a bárba, ami pont úgy nézett ki, ahogy vártam. Tradicionálisan spanyol volt a berendezése is, az asztaloktól kezdve a torreádorok és az értük szerelemre lobbanó flamencotáncosnők képeivel teleaggatott falig, ahol az egyetlen kakukktojást Fernando Torres portréja és bekeretezett meze jelentette. Az egyik asztalnál ültetett le a hely tulaja, aki mesélt egy kicsit az étteremről és az odajáró vendégekről, aztán engem kezdett el faggatni, de alig pár perc beszélgetés után nemet mondott, mert neki mindenképp minimum egy spanyol őst felmutatni képes táncosnőre van szüksége a hétvégi flamencoműsorokhoz, ezzel pedig ki is húzhattam a helyet a rövidke listámról. Kifelé menet gombóccá gyűrtem össze a papírt a kezemben és bedobtam a szemetesbe. Megpróbáltam a dolog jó oldalát nézni és örűltem, hogy így legalább nem a Vicente Calderón tövében kell majd dolgoznom. Beültem az autóba és a Mirasierrához közelebb eső másik cím felé vettem az irányt. Amikor leállítottam a kocsit az irodaház előtt először azt hittem, hogy rossz helyre jöttem, de a cím stimmelt. Megvontam a vállam és bementem az épületbe, ahol a recepciós hölgy útbaigazítása alapján viszonylag gyorsan sikerült megtalálnom a harmadikon lévő irodát és próbatermet. Illedelmesen bekopogtam, aztán beléptem a táncegyesület vezetőjéhez. Az elmondottakból leszűrtem, hogy ez a társulat Madrid környékén és néha Zaragozában vállal előadásokat, különböző címeken futó műsoraik vannak, amelyekből a megrendelő választja ki, hogy melyiket adják elő, pontosabban táncolják el. Az eddigi koreográfusuk kilépett és az ő helyére kerestek valakit. Az vezetőkoreográfus átnézte az életrajzom és nagyokat hümmögött, amiből nem tudtam leszűrni, hogy ez jót vagy rosszat jelent-e, de végül is abban egyeztünk meg, hogy másik 4 jelölttel együtt kipróbálnak mindannyiunkat és akinek a munkája elnyeri a társulat vezetőinek a tetszését, azt veszik majd fel és 2 nap múlva kell majd megjelennem Zaragozában, ha pedig nem jelenek meg, akkor semmisnek tekintik a jelentkezésem. Rábólintottam a dologra, aztán visszaindultam a lenn parkoló autómhoz. Alighogy beültem és bekapcsoltam a mobilom, azonnal csörögni kezdett.

-         Na végre felvetted! Gyere ide az iskolába, amilyen gyorsan csak tudsz! – hadarta el Ana, amint felvettem a készüléket.

-         Mi történt?

-         Botrány van ... és még nagyobb botrány lesz.

-         De mégis mi van? Mondj valami bővebbet kérlek!

-         Silvia elhatározta, hogy tüntetni fog a te kirúgásod és a nagynénja tevékenysége ellen. Odaláncoltatta magát egy fához a kezében egy transzparenssel és mindenféle dolgot kiabál. Ha Alicia ezt meglátja, akkor elszabadul a pokol és annak nem csak Silvia fogja a kárárt látni.

-         Mindjárt ott leszek. – bontottam a vonalat és elszáguldottam az iskola felé.

Meghatott, hogy Silvia ilyesmire ragadtatta magát. Sokat beszélgettem vele amíg tanítottam, mert ő is ugyanúgy gondolkozott a táncról, mint én. Ám idővel nem csak a tánc került köztünk szóba, hanem mesélt nekem az életéről is. Az iskolában sokan irigykedtek Silviára, mert úgy gondolták, hogy csak azért teljesít kiemelkedően, mert Alicia unokahúga, de ez csak egy rosszindulatú feltételezés volt, semmi több. Nagyon sokat dolgozott, hogy ő legyen a legjobb, ebbe menekült az otthoni problémák elől. Aranykalickában nőtt fel, mert mindent megkapott, amit csak kért, csak épp nem nagyon dönthetett szabadon arról, hogy mit szeretne és még most is az édesapja és a nagynénja akarta irányítani az életét.

Ahogy odaértem a térre, kiugrottam a kocsiból és Ana rögtön mellettem is termett és a kezét tördelve újra elmondta azt, amit a telefonba is, közben pedig elindultunk a park felé.

-         Hééééééé! Engedj el! Silvia ezt nem teheted velem! El ne dobd! A kuuuuulcs! Ha egyszer kiszabadulok, Isten bizony megöllek! – hallottuk meg az egyik fa felől Roberto kiabálását. Silvia ugyanis nem átallott őt is odabilincselni a fához.

-         Nem érek rá veled foglalkozni apuci kiskedvence, mert épp tűntetek. – mérte végig undorral Robertot.

-         Ha ezt meglátja Alicia, mind a ketten repülünk.

-         Nézd ott jön Alejandra! – mutatott felém Silvia. – Követelem, hogy Alicia Jaureguit váltsák le az iskola éléről! Változtassák meg a tanulmányi szabályzatot! Igazságot! Igazságot! Alejandra Váradyt vegyék vissza az iskolába! Fuera Jauregui! Fuera! – kezdett a mondókájába Silvia.

-         Tanárnő, beszéljen már vele! Nekem nincs kedvem elmenni az iskolából. – rimánkodott nekem Roberto.

-         Silvia, nagyon köszönöm, hogy kiállsz értem! Nagyon jól esik, hidd el, de annyit igazán nem érek, hogy téged is utánam küldjön a nagynénéd.

-         De az igazság ér annyit! Nekem ég a pofám, hogy az a szemét nagynéném így rúgott ki emiatt a gyáva kukac miatt. – intett a fejével Roberto felé.

-         Neked nem kell szégyellned magad Alicia miatt, tudom, hogy te sokkal jobb ember vagy, mint ő.

-         De szeretnék visszaadni valamit kárpótlásul az iskolának és neked is.

-         Nekem az is elég lesz ha elvégzed az iskolát és ha egyszer színpadra kerülsz nem fogod elfelejteni amit a táncról tanítottam.

-         Úristen mindjárt itt lesz az igazgatónő! Silvia engedj már el! – szörnyedt el Roberto amikor meglátta Jauregui autóját befordulni a térre.

-         Tényleg? Akkor jó. Követelem, hogy Alicia Jaureguit váltsák le az iskola éléről! Változtassák meg a tanulmányi szabályzatot! Igazságot! Igazságot! Alejandra Váradyt vegyék vissza az iskolába! Fuera Jauregui! Fuera! – kántálta el még hangosabban.

Alicia olyan gyorsan pattant ki az autó hátsó üléséről és sietett oda hozzánk, amennyire csak az elegáns nadrágkosztümje és a magassarkúja engedte. Ahogy meglátott nagyon meglepődött, ami látszott a megváltozott arckifejezésén.

-         Nénikém, az iskola pénzéből sofőrre is telik? – kiabált oda neki Silvia.

-         Az apád küldte el a sofőrjét, hogy hozzon el. Alejandra? Annyira éreztem, hogy ehhez neked is közöd lesz. Hiába szervezel szimpátia tüntetést, akkor sem veszlek vissza.

-         Alicia, szerintem vegyél vissza! – próbált higgadt maradni Ana, én pedig a vállára tettem a kezem.

-         Ne felejtsd el Jauregui, hogy már nem vagy a főnököm! Egyébként pedig akkor sem jönnék vissza, ha térden csúszva könyörögnél nekem, mert rosszullét kerülget attól, ha 5 percnél többet egy légtérben kell töltenem veled.

-         Az érzés kölcsönös. – nézett végig rajtam lenézően. – Silvia, megtudhatnám akkor, hogy miért csinálsz botrányt az iskolám előtt?

-         Ez az iskola még Carmen iskolája. – jegyeztem meg, mire megint csak egy lenéző pillantást kaptam válaszul.

-         Az iskolában tapasztalható igazságtalanságokért tüntetünk, amikért épp te vagy a felelős, nénikém!

-         Én nem tüntetek, engem erőszakkal bilincselt ide. – védekezett Roberto.

-         Ha 10 percen belül nem talállak titeket a balett teremben kihívom a rendőröket és számíthatsz egy fegyelmire.- nézett az órájára Alicia és sarkon fordulva bement az iskolába.

-         Aleja, engedj el! Megyek és megtépem ezt a nőt! Mit képzel ez magáról?! Milyen lekezelően bánik veled?! – robbant fel majdnem a dühtől Ana.

-         Hagyd, ha neki így jó, hát utáljon. Majd megmutatom neki, hogy nem szorulok az ő jóindulatára és verni fogja a fejét a falba, mert kirúgott. Különben is, Isten nem bottal ver. – nyugtatgattam Anát.

-         Hülye liba! Add már ide a kulcsot! – kezdett ismét vitatkozásba Roberto és Silvia.

-         Nem.

-         Silvia, tényleg kihívja rátok a rendőrséget. – fordultunk Anával feléjük.

-         Mit bánom én. – vont vállat – A fegyelmi sem érdekel, úgyse mer kirúgni és nyugodj meg te féleszű, téged se, mert apád jóindulatán is múlik, hogy meddig tudja magánál tartani az igazgatói széket.

- Ana, én megpróbáltam, de rám sem hallgat. – sóhajtottam egy nagyot és leültem az egyik padra, aztán Ana is mellémtelepedett és beszélgetni kezdtünk. Pár perccel később pedig élő egyenesben nézhettük végig, ahogy a rendőrök leszedik Silviát és Robertot a fa törzséről. Miután minden kicsit csendesebbé vált elköszöntem Anától, majd hazafelé vettem az irányt és út közben elhatároztam, hogy meglepem valami finomsággal Gonzalot: ebédet főzök. Közben pedig remek alkalmam adódik rá, hogy átgondoljam, hogy elmenjek-e Zaragozába erre a próbára, vagy ne?

Un sueno en realidad I. - 21. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a friss, ropogós, új fejezet. Nem érzem olyan jónak, de inkább Ti mondjátok meg, hogy milyen lett. :) 

Jó olvasást kívánok hozzá!

Puszi:

Detti

-         Sergio Ramos, tessék! – szólt bele a telefonba vidáman a Real Madrid négyese.

-         Hola Sese! Alejandra vagyok.

-         Hola! Mit művelt már megint a barátnőm?

-         Semmit. – nevettem el magam. – Teljesen más miatt hívtalak.

-         Akkor jó. Mondd!

-         Nem tudsz valamit Gonzaloról? Megígérte, hogy délután elmegyünk valahová, de még nem jött haza és aggódom.

-         Mintha valami olyasmit mondott volna, hogy kinyírja a volt főnöködet...

-         Te jó ég! Az iskolába ment? Pedig mondtam neki, hogy nem ér annyit az egész. – kezdtem el villámgyorsan szedelőzködni.

-         Tranquilo chica! Csak vicceltem. – nevetgélt a védő a vonal másik végén.

-         Szétrúgom a segged Ramos! Ez nem volt vicces. - pufogtam.

-         Neked tényleg fogalmad sincs róla, hogy mi történt ma?

-         Honnan lenne?

-         Azt hittem, hogy láttad már a Marca vagy az AS oldalán.

-         Ma még be se kapcsoltam a gépet. De mondd már meg, hogy mi történt? Valami baj van? – aggodalmaskodtam tovább.

-         Azt inkább Pipita mondja el neked, ne én. Menj ki a Valdebebasba, szerintem ott lesz még.

- Köszönöm Sese! – köszöntem meg neki az információt és megnyomtam a piros gombot. Amilyen gyorsan csak tudtam összekaptam a szükséges dolgaimat és a jó öreg tömegközlekedést használva elindultam az edzőközpontba. Bár állt még egy autó a garázsban, de azt Gonzalo engedélye nélkül nem akartam elvinni. Jó időbe telt mire kizötyögtem a város határában lévő edzőközpontba. A bejáratnál igazoltam magam és amikor mindent rendben találtak a marcona biztonságiak belépést nyertem a Valdebebas azon szegletébe is, ahol az első csapat szokott edzeni. Ugyan életemben először léphettem be a Real Madrid edzőközpontjába, de akkor csak keresztülsiettem az egész komplexumon, mert minél előbb meg akartam találni az argentinomat. A játékosoknak fenn tartott parkoló mellett elmenve megpillantottam másik 3 méregdrága német autócsoda mellett állni a már nagyon ismerős fekete Q7-est és hálát adtam az égieknek, hogy nem kerültük el egymást. A főépület felé igyekezve a kezemen először csak  pár esőcseppet éreztem meg, aztán pedig úgy elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Fejemre húztam a kapucnim és még sietősebbre vettem a figurát, ám amikor a kezem a fő épület kilincsére tettem az edzőpálya felől ismerős hang ütötte meg a fülem. „ La concha de tu madre!” – káromkodott egyet Gonza, én pedig elindultam arrafelé, ahonnan a hang jött, mit sem törődve az esővel. Felkapaszkodtam az edzőpálya lelátójára és már nem is kellett tovább keresnem Gonzalot, mert rajta kívül senki sem volt a pályán. Ahogy lefelé sétáltam a lépcsőn, megfigyeltem, hogy mit csinál. Pár bólya körül szlalomozott egy labdával, majd távolról lálőtte a kapufára, ha eltalálta akkor a kipattanót lekezelte és a kapuba gurította vagy emelte, mikor hogy jött. Az utolsó lövése után fél térdre esreszkedett, hogy megkösse a cipőjét és pár percig úgy is maradt pihenésképpen. Ahogy közelebb értem rögtön leolvastam az arcáról, hogy nagyon fáradt, az arcán versenyt futottak az izzadtságcseppek és az eső, ám bármennyire is kifárasztotta a gyakorlás, ismét felegyenesedett és nekiindult a labdával, mit sem törödve a sárral és a zuhogó esővel. Rögtön tudtam, hogy itt valami nagyon nagy dolognak kellett történnie, mert bár sokszor ott maradt pluszban gyakorolni az edzések után, ilyet még sohasem csinált. A fejemben egymás után születtek meg az elméletek arról, hogy mi történhetett és egyik sem volt túl pozitív töltetű gondolat. Közben a pályán a menetrend megint ugyanaz volt, Gonzalo végigment a bólyák között és távolról rálőtte a kapufára, amit el is talált, ám a visszacsapodó játékszert nem ő, hanem én kezeltem le és belőttem a kapuba. 

-         Ez igen! Én sem csinálhattam volna szebben. - nézett rám meglepetten.

-         -Köszönöm! – mosolyodtam el. – De mondd csak, nem akarsz most már hazajönni? Azt nem tudom, hogy mi történt az edzésen vagy utána, de az nem hiszem, hogy jót tesz, ha végkimerülésig rugdosod azt a labdát. Ráadásul ebben az esőben még egy szép kis megfázást vagy rosszabbat is összedhetsz...

-         Mondjuk igazad van. – fogta meg a labdát, én pedig összeszedtem a bólyákat és letettük a szertárba. – Dios mío, már ennyi az idő?! – kerekedett el a szeme, amikor odabenn ránézett az órára.

-         Látod. Én már borzasztóan aggódtam érted.

-         Ne haragudj! Nem akartam, hogy aggódj miattam, de ilyenkor teljesen megszűnik számomra a külvilág. Olyan ez nekem, mint neked a tánc.

- Semmi baj, de máskor azért írj egy sms-t. – öleletem át és az sem érdekelt, hogy csurom víz leszek tőle én is. Miután elengedtem bement az öltözőbe és amilyen gyorsan csak tudott emberi formát öltött a vizes-sáros focistám, aztán elindultunk hazafelé. Az úton végig szokatlanul csendes volt és ez eléggé szokatlan, ha Gonzaloról van szó, de úgy döntöttem, hogy a faggatózást majd otthonra hagyom. Ahogy hazaértünk, átöltözött és ezúttal az evést is kihagyta, pedig rendszerint ki szokta fosztani a hűtőt. Egyenesen felment a hálóba és ledőlt az ágyra. Túlságosan szótlan volt, ez pedig nagyon nem tetszett nekem. Némi balsejtelemmel én is utána mentem.

-         Mondj el mindent, ami szívedet nyomja! – másztam fel mellé az ágyra.

-         Ruud ebben az idényben nem fog többet játszani így az ölembe hullott az életem egyik legnagyobb lehetősége. Tudod, amióta hátrahagyva mindent ideköltöztem Madridba, hogy a Real Madridban focizhassak minden nap azért dolgoztam, hogy az én nevemmel végződjön egyszer az összeállítás, amit most megkaptam, de én nem így akartam.

-         Arról nem tehetsz, hogy a Juve ellen ennyire megsérült van Nistelrooy. Én is nagyon sajnálom őt, de ez sajnos benne van a fociban.

-         Tudom, tudom és azzal is tisztában vagyok, hogy azzal tudok a legtöbbet segíteni most, ha átveszem a helyét és folytatom azt, amit ő elkezdett. Én mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik, hogy méltó legyek a Real Madrid csatára megnevezésre.

-         Hisz már most is vagy és kiérdemelted, hidd el!

-         Akkor miért érzem úgy, hogy mindenki lesben áll és csak azt várja, hogy mikor bukok bele?

-         Gonzalo Gerardo Higuaín, figyelj ide rám! Sokan bíznak benned, csak most össze vagy zavarodva és nem érzed. Ha a Madrid keresni akarna, akkor sem találna alkalmasabb embert erre a feladatra, mert már bizonyítottad, hogy lehet rád számítani! Te a szíved, lelked kiteszed ezért a csapatért és tudom, hogy mennyit dolgozol, hogy megragadj a kezdőben és ez gyümölcsözni fog! A sajtó mindig is rosszindulatúan nézi ezt az egész futball dolgot, sőt az egész világot. Azzal nem tudsz eladni egy lapot sem, ha arról írsz, hogy mindenki boldog és Raúl épp hányadik rekordot döntötte meg a múlt héten, de azzal igen, ha megírod, hogy Wesley épp válófélben van és kitalálod, hogy Robben mindenkit utál, azért játszik önzőn.

-         Tudod, otthon is volt dolgom a médiával, de ami itt Madridban van, az meg sem közelíti Buenos Airest. De igazad van, félreteszem a firkászokat és azt csinálom majd, amihez a legjobban értek...

-         ... gólokat lősz és elhallgattatod vele a rosszmájú kritikusokat. – fejeztem be helyette a mondatot.

-         Pontosan. – mosolygott rám.

-         Tudom, hogy ami most jön az nem lesz könnyű és elég nagy terhet pakoltak a válladra, de nem egyedül kell cipelned. Én itt leszek melletted, ha szükséged lesz rám. Yo seré ese angel que te cuide en todo momento, el que siempre estará a tu lado.- súgtam a fülébe - Jobban szeretlek,mint akármi mást a világon. – bújtam hozzá. Tudtam, hogy ha nem úgy fog összejönni az első pár meccse, akkor a média rögtön szét fogja cincálni, de ha sikerül – amiben hittem - , akkor a mennybe emelik és egész irreális dolgokat várnak majd el tőle. Talán soha sem lesz annyira szüksége arra, hogy valaki mögötte álljon, mint ekkor volt.

-         Köszönöm,hogy vagy nekem! Mi angel…mi dulce ángel…Te quiero mucho!-simitotta meg az arcom én pedig belecsókoltam a tenyerébe.

-         Yo también.

Tudván, hogy Gonzalo életében sorsfordító pár meccs fog következni még örültem is, hogy mellette lehetek és nem kell az iskolai feladatokkal törödnöm, nem hiába mondogatják, hogy az életben minden okkal történik. Egy darabig csak csendben feküdtünk az ágyon, de aztán Gonzalo elkezdte felvázolni, hogy milyen célokat tűzött ki maga elé. Legalább 20 gólig el akart jutni az utolsó fordulóig és a lehető legjobbat akarta kihozni magából az előttünk álló ¾ idényben. Figyelmesen hallgattam és közben arra gondoltam, hogy bármi is történik majd, mellette leszek. Kis idő múlva az argentinom gyomra jelezte, hogy már rég nem evett semmit, azért lementünk vacsorázni. Vidáman beszélgetve eszegettünk, amikor is két falat közt komolyabbra vette a figurát és megkérdezte:

-         Mit szólnál hozzá,ha azt mondanám,hogy apa eljön hozzánk hétvégére?

-         Ez csodálatos! Nagyon örülök neki, végre megismerhetek valakit a családodból.

-         Az ígérte, hogy hajnalban felhív és akkor megbeszéljük, hogy mikor érkezik.

- Rendben. – bólintottam és folytattuk az evést. Vacsora után még megnéztünk egy filmet, aztán megcéloztuk a pihe-puha ágyunkat. Mire kijöttem a fürdőszobából, az argentinom már édesdeden aludt. Óvatósan bemásztam mellé az ágyba és miután eloltottam a kislámpát odabújtam hozzá. Fél álomban észrevette és egy pillanatra felemelte a kezét, hogy még jobban odaférjek, majd tovább aludt és engem is lassan elnyomott az álom. Hajnali 2-kor azonban telefoncsöngésre ébredtem, Gonzalonak viszont nem nagyon akaródzott felvenni a mobilját, csak morgott egyet és átfordult a másik oldalára, a csöngés pedig abbamaradt. Hiába szólongattam, nem válaszolt ezért durvább módszerhez kellett folyamodnom. Felkaptam a kispárnám és egy kisebbet rávágtam vele.

-         Álomszuszék! Ébresztő!

-         Mi van Alejandra? Most nincs kedvem párnacsatázni. – húzta a fejére a takrót nyügösen.

-         Az előbb már valaki hívott, gondolom az édesapád volt az és gyanítom, hogy mindjárt visszahív. Kelj fel! – csaptam rá a párnával még egyszer.

-         Igenis őrmester! – fordult meg és visszakézből lendítette is a párnát egy szemtelen mosoly kíséretében, éppen hogy ki tudtam védeni a párnámmal.

- Szóval nincs kedved párnacsatázni? Nincs? – támadtam és egymást követték a párnacsattanások. Én jóval frissebb voltam, mint Gonza, aki még mindig félálomban próbált eltalálni, így én álltam nyerésre. – Na megadod magad? – térdeltem mellette egy utolsó súlytásra emlve a párnámat, de az argentin válasz helyett csak rám mosolygott és lerántott maga mellé. Alighogy elterültem az ágyon, ismét csöngeni kezdett a mobilja és valahogy úgy próbálta meg felvenni, hogy engem sem engedett el, ezért villámgyorsan fölémgördült.

- Szia apa! – köszönt bele a telefonba -  Sí, todo bien. – válaszolt az édesapja kérdésére röviden és tömören, nekem pedig egy eléggé ördögi terv ötlött a fejembe. Elkezdtem a mellkasának érzékeny pontjait csókolgatni és a hátát simogatni, aminek a hatását egyből le is szűrhettem.

- I-igen. – válaszolta az apjának és a hangjából is ki lehetett hallani, hogy elértem a célom. – Vagyis nem. Mit is mondtál? – kérte meg az apját, hogy ismételje meg az előbbieket, azt pedig a sötétben is láttam, hogy villámló szemekkel néz rám, én pedig továbbra is kacéran mosolyogtam rá.

- Hosszú és fárasztó napom volt.... Rendben. Holnapután délután 3-kor várni foglak a reptéren... Átadom. Szia apa! – bontotta a vonalat és visszatette az éjjeliszekrényre a telefont.

 -         Ez piszkos kis húzás volt, ugye tudod? – nézett rám vágytól csillogó szemmel.

-         Én jól szórakoztam és ne mondd, hogy te nem élvezted.

-         De, csak azonkívül, hogy mikorra kell kimennem elé a reptérre, másról fogalmam sincs az egész beszélgetésből.

-         Elvontam a figyelmed?

-         Igen.

-         Rossz voltam, tudom.

- Az lesz a büntetésed, hogy most én sem leszek jó fiú. – lehellte a számra, aztán már mind a ketten tudtuk, hogy itt a közeljövőben nem lesz alvás. Segített megválnom az alvócuccomtól, aztán csókokkal borított el a számtól elindulva, végig az arcomon, le a nyakamig és onnan még lejjebb, miközben a keze a combom tájékán kalandozott, hogy mondhatni többszörösen kapjam vissza mindazt, amit az előbb én csináltam vele. Éreztem, hogy most már nem sokáig fogom bírni cérnával , pláne akkor mikor sikerült rátalálnia a legérzékenyebb pontomra és felnyögtem. Közben én is igyekeztem nem tétlenül feküdni, hanem néhány érintéssel, vagy csókkal próbáltam valamit én is adni, hogy ne csak én kapjak, de egyszer csak abbahagyta a munkát és csendben nézett rám a beszűrödő holdfényben. Én is felültem, aztán pár pillanatig csak egymás szeméből próbáltunk olvasni, hogy a következő pillanatban ismét visszafektessen a párnák közé Gonzalo, egy percre sem elengedve és átengedjük az irányítást a vágyainknak egy újabb mámoros éjszaka reményében...

Lábjegyzet :)
Tranquilo chica! - Nyugi kislány!
La concha de tu madre! - Tipikus argentin káromkodás, Gonza előszeretettel használja a meccseken. ( = az anyád p*csáját)
Yo seré ese angel que te cuide en todo momento, el que siempre estará a tu lado. - Én leszek az angyal, aki minden pillanatban vigyáz rád és mindig melletted áll. ( Legalább 2 tucat szerelmes dalban benne van ez a mondat )
Mi angel, mi dulce angel - Angyalom, édes angyalom.
Te quiero mucho! - Nagyon szeretlek!
Yo también.- Én is!
Sí, todo bien. - Igen, minden rendben / minden oké.

Különkiadás - Real Higuaín meg egy pici grátisz :)

Sziasztok!

Viinek megígértem, hogy beteszem a 2011. március 5.-én készült mély interjú fordítását, amely a Real Madrid TV Real ... sorozatának negyedik része (azt hiszem). Amit pedig megígérek, azt be is szoktam tartani. :) Akit érdekel és elolvassa, annak jó olvasást kívánok hozzá! :) Jelzem nem vagyok hivatásos fordító, de azért igyekeztem minél magyarosabbra átültetni a mondatokat.  :)

Még egyszer jó olvasgatást!:)

Puszi: Detti

U.I.: Szombat - vasárnap környékén lesz új rész. :)

Még egyszer hangsúlyozom, hogy az interjú 2011. március 5.-én készült!

Gonzalo Higuaín:”Arról álmodom,hogy újra magamra húzhatom a Madrid mezét a Bernabéuban”

Miley Cyrus The Climb c. dala egy álom megvalósulásáról és az érte tett erőfeszítésekről szól…ez Gonzalo Higuaín kedvenc dala.

Ez igaz, néhány hete olvastam a spanyol fordítását és nagyon könnyen tudok azonosulni vele, mert az akadályok leküzdéséről szól. Amióta megérkeztem a klubhoz akadályokat kellett leküzdenem, hogy oda jussak, ahol most vagyok. Remélem, hogy  évről évre feljebb jutok és elérem a céljaim a Real Madriddal, ez az amit szeretnék.

Sok akadályt kellett leküzdenie ahhoz, hogy a Santiago Bernabéu egyik bálványa legyen?

Igen, nagyon és néhányszor többet kellett szenvednem, mint másoknak. A családom, a barátaim, a klub és a szurkolók támogatása nagyon fontos számomra, ennek segítségével tudtam előrelépni. Nagyon büszke vagyok arra, ahová jutottam. De nem elégszek meg ennyivel és szeretnék tovább fejlődni és napról napra jobbá válni.

Gonzalo Higuaín álma ma az, hogy visszatérhessen játszani a Real Madrid mezében.

Igen,kétségtelenül. Köszönöm Istennek, hogy a különböző álmaimat megvalósította és őszintén szólva ez lenne a következő. Újra pályára szeretnék  lépni ebben a mezben és élvezni mindazt, amit a futball ad.

Hogyan képzeli el a visszatérése napját? Már bevallotta nekem, hogy a Bernabéuban szeretné…

Kétségkívül. Minden futballista álma, hogy sérülése után a csapata stadionjában térjen vissza a saját szurkolói előtt. Remélem, hogy így lesz, ezért dolgozom naponta kétszeres edzésmunkával és én vagyok az, aki a  legjobban szeretné. Nagyon hálás vagyok azért, ahogy a klub bánt velem, azoknak ,akik segítettek a rehabilitációban. Mikor a stadionba megyek és az emberek azt mondják nekem, hogy visszavárnak, az mégjobban ösztönöz.

Mi volt a legszebb dolog, amit a szurkolók mondtak önnek, mikor elmegy megnézni egy-egy meccset a Bernabéuba?

Hogy őszinte legyek nehéz kiválasztani egy konkrét dolgot, mert sok szeretetet kaptam a csapat szurkolóitól és másoktól is. Ez boldoggá tesz, mert azt jelenti, hogy helyesen cselekszem. Mindenekelőtt a személy a fontos és nem a játékos és ezért is fontos, hogy hogyan ítélnek meg. Nagyon hálás vagyok, mert egyetlen rossz megjegyzést sem kaptam és remélem, hogy meg tudom majd hálálni  az összes szeretet a pályán, amit az emberektől kaptam.

Arról a napról álmodunk, amikor Gonzalo Higuaín a játéktérre lép és ovációban részesül. Gondolt már arra, hogy mit fog érezni abban a pillanatban?

Sokat álmodok ezekkel a dolgokkal. A minap valaki azt mondta nekem, hogy a rehabilitációs folyamata gyorsabban megy, ha kitűzök magam elé egy célt. Ez a cél az az álom, hogy hogyan szerzek majd gólt, hogyan fogok ünnepelni és az amit majd az emberektől kapok. Ez segít felvidítani lelkileg, pszichikailag és fizikailag is. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok mennek, de fokozatosan kell haladnom, ez alapvető.

Gondolom megvan a meze, amiben debütált a Real Madridban. Azt is meg fogja tartani, amiben majd pályára fog lépni,mikor visszatér?

Persze. Az összes mezem megvan. A múlt szezonban volt egy lábsérülésem, az Espanyol ellen tértem vissza otthon és 15 perc alatt megszereztem a csapat harmadik találatát. Óriási öröm volt. Mindenre emlékszem abból a pár napból: ahogy visszatértem, mennyit dolgoztam, hogy úgy történjen, hogyan fogadtak a szurkolók. Ezúttal sokkal jobban fogom értékelni mindezt, mert a sérülésem súlyosabb volt, többet szenvedtem és nehéz döntést kellett meghoznom a műtét előtt. De most mindent elfelejtek és csak azt szeretném, hogy visszatérhessek a pályára és élvezhessem mindazt, amit a futball ad.

Január 11.-én műtötték Chicagoban. Mire emlékszik az operációt megelőző napokból?

Kemény volt. Már fájdalommal játszottam addig a pontig, mikor  úgy döntöttem, hogy abba hagyom, ami a Bilbao elleni meccs után volt, hogy hátha vissza tudok térni a Barca elleni meccsig. Nem voltam 100 %-os, de úgy döntöttem, hogy elutazok a csapattal. Ez kemény volt és nem tudom, hogy miért történt így. Amikor megsérülsz, akkor érted meg igazán, hogy mit jelent az, hogy "vigyázz magadra". Az az igazság, hogy sokan sok mindent mondtak nekem de én a szívemre hallgattam és most is azt teszem. A legfontosabb az, hogy jól vagyok és minél hamarabb vissza szeretnék térni.

Az Egyesült Államokba utazott a szüleivel, Pipával és Nancyvel. Ezekben a napokban hármójuk közül melyikük szenvedett legtöbbet ?

Azt hiszem mindannyian. Nagyon hálás vagyok a válogatottnak, akik elküldték az orvost, a Madridnak, hogy elküldték az övéket, a klubvezetésnek, az edzőnek, akik mindig kapcsolatban voltak velem és minden embernek, aki kimutatta felém a szeretetét és akik naponta felhívtak, hogy hogyan érzem magam. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek és az ügynökömnek ’Cachonak’. Nincs semmi, amivel össze tudnám hasonlítani a családom a támogatását. Az, hogy velem voltak a műtét előtti pillanatokban, nyugalmat adott nekem. A műtét után azért ment minden jobban, mert ott voltak velem. Az az igazság, hogy mindannyian szenvedtünk, de mikor a műtét véget ért nyugodtabbak lettünk.

Mire emlékszik azokból a pillanatokból, mielőtt bement a műtőbe?

Egy csomó feszültség  ,idegesség és azt akartam, hogy minden jól menjen és így is volt. Nehéz ezt megmagyarázni és nem is akartam az operációt…de ha meg kellett csinálni, akkor meg kellett csinálni és ez volt az utolsó választásom, amit tehettem. A feledés homályába merült minden szenvedésem és remélem, hogy a jövőben minden jobb lesz.

Meséljen azokról a pillanatokról,mikor a műtét után kinyitotta a szemét ,tudván, hogy minden jól ment!

A műtét előtt az orvos azt mondta, hogy altatni fognak és a kórteremben fogok majd csak felébredni és én ezt nem hittem el. Azt mondták,hogy becsukom a szemem és amikor ismét kinyitom mindennek vége lesz, de nem hittem el. Elaltattak, úgy toltak be a műtőbe és nem tudom, hogy mit csináltak mert aludtam. Angolul viccelődtek, amiből semmit sem értettem (nevet). Megérkeztem a terembe, és az utolsó, amire emlékszem, hogy az orvos egy harisnyaszerűt húzott rám, majd elaludtam és a kórteremben ébredtem oxigénmaszkkal az arcomon. Teljesen kába voltam és nem értettem semmit.

Nagyon félt?

Igen, mert féltem, hogy a fájdalom nem múlik el. Attól tartottam, hogy nem leszek képes ugyanúgy mozogni, mint azelőtt. Ez egy nagyon nehéz döntés volt és gondosan mérlegelnem kellett előtte. De azt mondtam: ”Ez nem mehet így tovább,nagyon fiatal vagyok még és nem szenvedhetek egész hátra lévő életemben. Megoperáltatom magam és vállalom a kockázatot, amit ez jelent és bár lehet, hogy többet kell majd dolgoznom, de megműtenek és elfelejtek minden fájdalmat és ennyi.”

Meséljen a műtét utáni napokról! A teljesen havas Chicagóban nagyon hideg volt. Mégis  sokat sétált a szüleivel és Dr. Carlos Díezzel.

Már a műtét napján megtettem pár lépést a szállodában, feszült voltam a műtét után, hogy milyen lesz, de nem fájt. Ám elővigyázatosságból nem hagytam el a szállodát, mert jobb volt a családomnak is, hogy ott vagyok. A következő nap a szálloda körül sétáltam minden gond és fájdalom nélkül. Nagyon megkönnyebbültem és megváltoztatta az életem, a kilátásaim és őszintén szólva mindent más szemmel látok és tele vagyok optimizmussal.

Azt mondta,hogy olyan hideg volt, hogy nem lehetett befejezni egy sms-t  a telefonon, mert az ember úgy érezte, hogy lefagy az ujja.

Carlitos Díeznek nem volt nehéz. Nem tudom, lehet, hogy öngyújtó volt az ujjai közt, de nem érezte a hideget…

Azon a napon a telefonja nem hagyta abba a csörgést. Ekkor jött rá, hogy mennyit jelent az embereknek. Mire emlékszik mindebből?

Igen, ez az élet egyik árnyoldala, hogy amikor valami baj történik, akkor kezdünk el csak bizonyos dolgokat értékelni, de ez az élet velejárója és rengeteg segítséget és szeretetet kaptam az emberektől. Ez segített előrelépni azok után, amiket átéltem. Nagyon boldog vagyok, hogy minden jól ment és most itt az ideje, hogy visszafizessem ezt a ragaszkodást, azzal,hogy keményen dolgozok, hogy visszatérjek, amilyen gyorsan csak tudok és hogy azok az emberek, akik támogattak élvezzék a játékomat a pályán.

Chicagóból visszatért Madridba.Visszatért a Valdebebasba és belépett az öltözőbe a csapattársaihoz. Mire emlékszik ebből a pillanatból?

Mikor Chicagóban voltam,megnéztem a Villarreal elleni meccset és nagyon meghatódtam.  Láttam, hogy a csapat az én mezemben fut ki a pályára és erre nem számítottam. Elérzékenyültem, mert ez azt jelentette számomra, hogy a csapat segít nekem és azt szeretnék, hogy minél hamarabb visszatérjek.  Az az igazság, hogy az első napokban tele voltam adrenalinnal és kétségekkel, hogy mikor fogok visszatérni, hogyan fogok javulni…De teltek-múltak a napok és még ezekben a korai hetekben ugyan szenvedtem, de türelmes voltam, mert láttam, hogy a rehabilitációm jól halad…és most elégedett vagyok, mert egy súlyos sérülés után érzem, hogy már a cél közelében vagyok és ez nagyon boldoggá tesz.

Milyen érzés volt ismét a Valdebebas gyepére lépni?

Hatalmas öröm volt. Olyan volt,mintha naponta újra együtt edzhetnék a csapattársaimmal. Miután hónapokig szenvedtem, egy lépést tettem afelé, hogy újra játszhassak és ez óriási öröm. Vannak dolgok, amiket nem lehet szavakkal elmagyarázni, csak érezni lehet…Olyan közel látva őket és tudva, hogy nem csatlakozhatok hozzájuk összetört a szívem. De jó, mert ez az amiért én dolgoztam.

Mindig megemlíti a csapattársai, az elnök és az edző segítségét.

Az egész akkor kezdődött, mikor lesérültem és éreztem az elnök, Valdano, az edző, Karanka és mindenki támogatását. Az klubvezetés, az edző és mindenki érdeklődött utánam, ami ámulatba ejtett, mert úgy éreztem, hogy fontos játékos vagyok. Nagyon hálás vagyok, már sokszor elmondtam és ezt újra megerősíteném. Szeretném megköszönni nekik mindazt a támogatást és erőfeszítést, amit azért tettek, hogy minél előbb visszatérhessek a pályára.

Emlékszik még arra a beszélgetésre Valdanoval Barcelonában, amikor azt mondta, hogy ne aggódjon, mert nagyon hamar vissza fog térni a pályára?

Igen, ez nagyon megható és fontos beszélgetés volt. Azt mondta, hogy az elnök és mindenki más is így gondolja. Ez adott nekem erőt, hogy harcoljak azért, hogy visszajussak oda, ahol voltam.

Tudom, hogy nem tudunk konkrét dátumot, de az emberek gyakran megkérdezik, hogy mikor láthatják ismét Higuaínt a Real Madridban.

Nos, most még nehéz megmondani. De kétségkívül meg vagyok róla győződve, hogy hamarosan. Ezért dolgozok, ezért edzek és ez az egyetlen dolog ami a fejemben jár: minél előbb visszatérni. Az emberek ne veszítsék el a reményt. Remélem, hogy megadhatom nekik-és magamnak is- azt az örömet, hogy hamarosan ismét pályára lépek.

Beszéljünk Gonzalo Higuaínról, a személyről,aki nagyon más, mint a játékos. A pályán mindig komoly, koncentrál de ennek ellenére az öltözőben egyike azoknak, akik a legjobban szeretnek viccelődni. Milyen Gonzalo Higuaín?

Szakmailag minden pillanatban azzal foglalkozok, hogy 100%-ot tudjak nyújtani és segítsem a csapatot. A futballt nagyon szeretem sok más olyan dolog mellett, ami még boldoggá tud tenni, de persze éltem már át néhány rossz pillanatot is, akadt olyan is. Hivatásomat félretéve otthonülő típus vagyok. Szeretek otthon lenni, vacsorázni a barátaimmal vagy velük együtt gitározni és énekelni. Nyugalomban élek otthon anyukámmal, aki most nagyon sokat segít nekem és egy nagyon nagy üdvözletet küldök neki innen. És üdvözletem küldöm az apukámnak, aki most Argentínában van, a testvéreimnek, az unokatestvéreimnek, a nagyszüleimnek és az egész családomnak és a barátaimnak, akikkel nincs módomban minden nap találkozni. Fontos nekem, hogy beszéljek erről. Senki sem szögezett pisztolyt a fejemhez és mondta, hogy márpedig neked futballoznod kell. Azért játszok, mert szeretem csinálni. Tudtam, hogy előfordulhat, hogy egy másik országba fogok majd szerződni és hiányozni fogok az olyan fontos ünnepekről, mint a karácsony, a születésnapok, a szilveszter és lesz egy csomó dolog, amit nem tudok, majd megosztani velük. De ez engem kiforrot személyiséggé tett és jobban értékelek dolgokat. Nyugodt személyiség vagyok, azt mondom, amit gondolok és amit érzek, lehet,hogy néha túl heves vagyok, de mindig megragadom a lehetőséget, hogy újra rendbehozzam a dolgokat, ha elrontok valamit. Nagyon nyugodt ember vagyok, de amikor ideges vagyok, akkor muszáj valamit reagálnom, nem?

Volt olyan pont az életben, amikor kételkedett abban, hogy győztes lehet, mint Real Madrid játékos?

Mikor megkerestek Argentínában, nem hittem el, mert még nem húztam le olyan sok évet a River Plateben az első osztályban. Amikor mondták még mindig hihetetlen volt és az a személy mindig vissza-visszatért és még mindig ott tartottam, hogy nem hiszem el…egész addig, amíg igazzá nem vált. Emlékszem egy nagyon fontos dologra, amit még apám mondott nekem. Ő azon kevesek egyike volt, aki hitt abban, hogy sikeres leszek ebben a klubban, mikor mindenki más azt gondolta,hogy túl korai még a szerződtetésem. Azt mondta nekem a gépen útban idefelé jövet, hogy: „A Madrid valamiért megvett téged, és olyan fontosnak kell érezned magad, amennyire ők tartanak, tisztelettel, alázattal, de ugyanolyan fontosnak" Ez segített nekem, hogy higgyek magamban. Amikor beléptem az öltözőbe és láttam a játékosokat meglepődtem és azt mondtam: „Azta,2 évvel ezelőtt még a videojátékokon játszottam velük és most itt vannak mellettem, együtt játszom velük a pályán és velük beszélgetek.” Büszkeséggel töltött el és azt gondoltam magamban: „nem ijedhetek meg, győznöm kell és ha kell meghalok azért, hogy ez sikerüljön.” Nagyon büszke vagyok arra, amit itt megéltem, amit elértem és remélem, hogy még sokáig itt lehetek.

Az édesapja nagyon fontos maga számára…

Igen, bár néha mérges vagyok rá, de a végén mindig neki van igaza.

Ez úgy hangzik, mintha az édesapjával vitatkozna a legtöbbet…

Lehet, de általában neki van igaza. Nagyon fontos számomra, nagyon sokat segített nekem és a családom is mindig ott volt, úgyhogy nem panaszkodom.

Mi volt a legjobb tanács, amit az apja adott önnek?

Az egyiket korábban mondtam már. Oka van annak,hogy megvettek és nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget és bízott bennem és a képességeimben és mindenben. Így ha egy nap el kell hagynom a csapatot, akkor tiszta lelkiismerettel megyek el, mert mindent megtettem, amit tudtam. Mindig emlékezni fogok erre.

A Boca és River középső védője hogyan adhat tanácsot futball témában egy csatárnak?

Ezek nem szakmai tanácsok,hanem mentális tippek. A futball tanításai megbízhatóak, ellentétben a politikusokéval. (nevet) A tanácsaival megnyugtat, ebben nagyon jó.

Ki a jobb Pipa, apa vagy a fia?

Nem szeretném magam összehasonlítani az édesapámmal. Mindannyian  megpróbálunk a legjobbak lenni, mint emberek. A futball egy szakma, amit ha egy nap abbahagysz, csak egy ember maradsz. Mikor visszavonulsz azt akarod, hogy azt mondják: „Milyen jó volt ez az ember” és ne azt, hogy „Mennyi címet nyert, de mint ember…” megpróbálok mind a 2 dolognak eleget tenni.

Melyik az a pillanat, amit soha nem felejtenek el a szülei, a testvérei?

Mikor debütáltam a Real Madridban Sevillában a Betis elleni Copa del Rey meccsen. Kisétáltam a pályára és apám azt mondta anyámnak: „Hogyan lehet,hogy ez a fiú ennyire nyugodt? Nem tudja hol van? Nem fogja fel, hogy mit jelent ebben a csapatban játszani?” Ez is azt mutatja,amit az előbb is mondtam. Nagyon nyugodt ember vagyok. Néhány játékos ugrálva vagy futva megy ki a pályára én csak nyugodtan sétálok.

Van egy anekdota, amit az édesapja mindig elmesél. Hónapokkal azelőtt, hogy a Real Madrid leigazolta önt , a Santiago Bernabéuban járt és készített egy videót a Tour Bernabéuról…

Igen készített egy videót és tréfásan azt mondta: „Gonzalo, Federico ezen a pályán kell játszanotok.” Majd így folytatta: „ ott állnátok és megnézném, hogy onnan hogyan szereztek gólt…onnan kijöttök és a rajongók itt várnak rátok.” A következő évben pedig leigazolt a Real Madrid.

A személyisége sokat változott mióta Madridban él?

Attól függ. 4 évvel ezelőtt nagyon fiatal voltam még és néha nem értettem, hogy miért nem tudok megtenni dolgokat, amit szeretnék. Emlékszem mikor Ikert megkérdezte mit szeretne megváltoztatni egy napra az életében és azt Iker azt felelte: „Ne legyek ilyen híres és megtehessek olyan dolgokat, amiket minden más hétköznapi ember is.” Egyetértek vele. Néha azt szeretném, hogy egy normális hétköznapi ember legyek de én azt választottam, hogy nem leszek az. Igen változtam, de kis mértékben. Próbálok ugyanaz a gyerek maradni, aki busszal ment az iskolába vagy autóval a River harmadik osztályban szereplő csapatához edzésre és délután az iskolába. Nem változtatnék meg semmit, akkor sem ha szenvedtem  néha. Bár vannak dolgok, amiket nem változtatott meg a futball.  Megpróbálok mindig ugyanaz a személy maradni.

Beszéljünk a kedvteléseiről! Ha szép az idő, szeret a Retiroban csónakázni.  És ha nem tévedek egyszer-kétszer Garay is ott volt.

Igen. (nevet) De nem csónakázni, nem szoktam, inkább a póker. Szeretem a filmeket is. Nem vagyok szakértő, de szeretem. És vettem egy gitárt is de nem játszom rajta, mert egy dalt sem tudok. Őszintén szólva azt mondhatjuk, hogy tudok rajta játszani, de nem szoktam hozzá nyúlni.

Az igazi művész otthon Lautaro, a kisebbik testvére, aki dobol.

És az édesanyám.Ő egy hihetetlen festő. Nem meghatározott dolgokat fest,mint egy személy, vagy egy vonat vagy bármi. Szóval megállsz előtte és azt mondod: „Mi ez?” Egy kis ideig nézed és megpróbálod kitalálni. Lautaro pedig elkezdett dobolni és nagyon jól csinálja, de nem engedjük játszani  délután 3 és 6 közt,mert ez a siesta ideje. (nevet) Őszintén szólva több művész is van a családban, nem csak ők ketten, de ők azok, akiknél ez a tehetség kibontakozott.

És azt is megemlítette, hogy nagyon jól ping-pongozik.

Mondtam, de már elég régóta nem játszottam.

Tudja, hogy Cristiano is nagyon jó ping-pongban?

Igen, kihívtuk már egymást, de még nem játszottunk.

Hogyan képzeljük el Gonzalo Higuaín egy tipikus napját?

Egy átlagos napom? Felkelek reggel, elmegyek edzeni, a Valdebebasban ebédelek vagy otthon, mert az anyukám nagyon szeret nekem főzni és ha ő nem főz, úgy érzem, hogy valami hiányzik. Szeretem az ételeket, amiket ő készít el. De néha lusta vagyok és nem akarok éhesen sem hazamenni…

Mi a kedvenc étele?

Az én kedvenc ételem?Édesanyám házi pizzái. Nagyon ínycsiklandozóak, de nem tudok belőlük sokat enni. De egy átlagos napon a Valdebebasban eszek és néha sziesztázom is egy kicsit, attól függően, hogy mennyit vagyok otthon. Néha elmegyek moziba vagy enni valamit az édesanyámmal vagy lógni a barátaimmal. Igyekszem normális hétköznapi életet élni.

Ön nagyon szórakozott ember nem? Azt mondják, hogy már hagyott el telefont, sapkát, hátizsákot…ez igaz?

Igaz, ez így van…

És az anekdoták embere. Hogyan fordulhatott elő, hogy bezárta az ügynökét az autóba?

Enni mentünk és…(nevet) hatan vagy heten voltunk és nem tudtam mindenkire odafigyelni. Az egyikünk kiszállt a kocsiból, aztán a másvalaki, aztán a harmadik, a negyedik…Én voltam az első és láttam, hogy öten jönnek utánam aztán bezártam az autót elindultunk és nem hallottam ’Cachita’ hangját. (nevet) ”Cachita,Cachita,hol van Cachita?” visszamentünk és ő még mindig ott ült az autóban. (nevet) Ott volt egy csomó ember és nem voltam vele tisztában, hogy mindenki megvan-e.

Mit mondott neked?

(Gonza ennél a résznél Cachitát utánozza) Hogyan lehet elfelejtkezni rólam? Egyszer a De Maria ajtajában is ott hagytam.

Nem szereti az ügynökét…

Dehogynem, nagyon szeretem.

Olyan önnek, mint egy második apa.

Egy nagyszerű ember, sokat segített nekem és nagyon szeretem.

Milyennek látja a csapatot abban az időszakban, mikor nem játszhatott? A csapat úgy tűnik, hogy egyre szilárdabb…hogyan látja kívülről?

Nehéz megmondanom, mert nagyon sokat szenvedek, amikor nézem a meccseket. Nem tudom megítélni, hogy jó vagy rossz…Sokat szenvedek, mert nem vagyok ott és kicsit rossz, akkor is, ha a csapat nyer. Ha Isten úgy akarja ott leszünk a BL negyeddöntőjében. A bajnokságban jelentős különbség van a Madrid és a Barcelona közt, de lehetséges, hogy csökkeni fog ez a különbség, mert a csapatban mindenki meg van róla győződve ,hogy ez lehetséges. A Király Kupában pedig ott vagyunk a döntőben. Úgy vélem, hogy harcban leszünk mindháromért és az a vágyunk, hogy mindet megnyerjük.

Álmodik arról, hogy a Cibelesre megy?

Reméljük, hogy így lesz, ez az ,amit mindenki akar. Sokat szenvedek és arra törekszem, hogy minél gyorsabban felépüljek, hogy segíthessem a csapatot a cél elérésének érdekében.

Beszéljen nekem Adebayorról és Benzemáról, a 2 társáról a Real Madrid támadósorából. Nagyon különbözőek, nem?

Karim évről évre megmutatja, hogy itt szeretne maradni nagyon sokáig és már egészen jól beilleszkedett. Adebayor azalatt a rövid idő alatt, amióta itt van alkalmazkodott az itteni viszonyokhoz és jól teljesít. Örülök,hogy ők a csapattársaim és remélem, hogy mikor visszatérek együtt hozzá tudjuk majd segíteni a csapatot a célok eléréséhez.

Mit csinál a meccsek napján, most hogy nem játszhat?

A játékosoknak fenntartott páholyból nézem őket. Meccs előtt lemegyek az öltözőbe, találkozok a csapattársaimmal, aztán felmegyek a helyemre, onnan megnézem a meccset és a játék vége előtt 5 perccel ismét lemegyek, köszönök a csapattársaimnak és hazamegyek.

Többet szenved, mint mikor játszik?

Sokkal többet…

Beszéljünk a Cibelesről! Megkérdeztem mindenkit, aki itt volt, hogy mi jár a fejében a Cibeles felé vezető úton.

Szinte mindennap látom a Cibelest. Köszönöm Istennek, hogy már 2x volt lehetőségem odamenni és ahogy Sergio mondta, látni a Castellanát, a Puerta del Solt, az Alcalát, az Atochát  tele emberekkel…hihetetlen,hogy hányan ünneplik a futballt és a megnyert címeket. Megy a busz és több millió ember ujjong és arról énekel, amit elértünk. Ez egy hatalmas öröm.

Beszéljen nekem az edzőjéről, Mourinhoról!

Úgy gondolom, hogy minden járékos azt szeretné, hogy olyan edzője legyen, mint a Míster. Akárhová ment, mindenhol nyert valamit. Győztes típus, egy személyiség és szereti a játékosait. Nagyon hálás vagyok neki, mert ebben az évben támogatott a legnehezebb pillanatokban is.

Mik Higuaín álmai erre az idényre?

Először is az, hogy visszatérjek játszani. A minap beszélgettem Pepével, aki szintén súlyos sérülésből épült fel és Kakával is és azt mondták nekem, hogy legyek nyugodt és ha visszatérek, majd akkor értékeljem a dolgokat. Mikor majd már rendesen edzhetek a csapattal majd még egyszer át fogom gondolni, hogy mennyit szenvedtem és mennyi munkát fektettem bele a felépülésembe.

Tudom, hogy arról a pillanatról álmodik, amikor majd újra pályára léphet a Santiago Bernabéuban, de szeretném, ha tudná,hogy több millió madridista is arról álmodik, mikor majd újra Gonzalo Higuaín nevét fogja visszhangozni az egész stadion.

Köszönöm szépen! Az első amit szeretnék, visszatérni a pályára, gólokat lőni, hogy gyönyörködhessenek a szurkolók benne, nagyon hálás vagyok. Én már sokat szenvedtem és remélem, hogy megérte.

Remélhetőleg az álmai valóra válnak!

A fordító megjegyzései :)

1. Az említett Bilbao elleni meccsen (2010. november 20.)- miután végre orvoshoz fordult - még szerzett egy gólt is. A legvadabb rémálmaimban sem gondoltam akkor, hogy 133 napot kell várnom majd arra, hogy újra lássam játszani... Aztán kettőt nem bírt már lépni, de elutazott Barcelonába ő is, sőt leült a kispadra!

2. Azt mondja, hogy nyugodtan megy fel a pályára. Lelkiekben lehet, hogy az, de egyébként valóságos kis szertartást szokott végrehajtani: ahányszor pályára lép ügyel rá, hogy a bal lábával lépjen először a fűre, aztán ugrál 3-at így fél lábon majd a jobb kezével végigsimít a gyepen és keresztet vet. Mindig ezt csinálja, figyeljétek csak meg! :D Na és ugye a meccs előtti este nem maradhat el a csevej Raúl Albiollal. :D

3. Gonzalo bátyja, Federico jelenleg az argentin első osztályú Colón csapatában rúgja a bőrt. Középpályás és szabadrúgásokból be-be szokott találni, viszont lapokat is szeret gyűjteni, volt olyan, hogy megszerezte a győztes gólt a csapatának a meccs vége felé és 5 percre rá kapta az azonnali pirosat...

4. Október-november táján Madridban járt az orvos, aki műtötte és nyilatkozott is a spanyoloknak. Mint kiderült, ez a sérv akár a karrierjének és véget vethetett volna. De az sem volt biztos, hogy kerül -e még valaha olyan formába, amilyenbe a sérülése előtt volt. Októberben majdnem zsinórban szerzett 3 mesterhármast, erre pedig csak annyit mondott a doki egy mosoly kíséretében: " Ez nem csoda, ez Higuaín"

Végül még egy fordítást megosztanék Veletek. Nicolás, a legidősebb testvére mondta róla októberben, miután Gonzalo mesterhármast szerzett az Espanyol ellen: 

Nicolás Higuaín, Pipita testvére nyilatkozott a La Sextának és elárulta, hogy mennyire szörnyű dolog történt Gonzaloval, amikor még csak 10 hónapos volt.”Súlyos agyhártyagyulladást kapott. 25 napot volt kórházban és az orvosi jelentések nem voltak túl bíztatóak. Egy nap mikor édesapánk hazajött, elmondta nekünk, hogy mit mondott az orvos. 50 % esélyt látott arra, hogy szellemi fogyatékos marad, 45 %-ot arra, hogy túléli és csak 5%-ot arra, hogy teljesen rendbe jön. És felépült, teljesen normális, bár nem teljesen,mert aki a Madridban játszik és ilyen gólokat szerez az nem teljesen hétköznapi.”(ez egy szójáték a normal szóval,ezt nem tudtam úgy lefordítani, hogy rendesen visszaadjam a jelentését  ) 
Beszélt arról is, ami a múlt idényben történt: ”Sokat szenvedett a rehabilitáció alatt. Federiconak és nekem van egy tetoválásunk, ez a mottónk is az MSN-en és a Blackberryn. Ez egy idézet Che Guevarától: Hasta la Victoria Siempre! (valami ilyesmi:a végső győzelemig vagy mindig győzünk!) Egy nap együtt vacsoráztunk az egyik meccs után, mielőtt még visszatért a sérülése után, találkoztunk Mourinhoval, aki ezt mondta: ”Figyelj, a Lyon ellen már nevezni foglak” 
Nicolás dícsérte a mentális erejét: ”Az ő titka, hogy olyan tökös, mint egy Miura, a bika.(ez egy spanyol bika fajta,a harciasságáról híres.) Az Espanyol elleni meccs után küldött nekem egy üzenetet: ”Mondtam, hogy el fog jönni ez a nap!” Ennek a gyereknek hihetetlen nagy akaratereje van, legyőz mindent. Meg vagyok győződve róla, hogy van egy őrangyala, őt Isten megérintette és olyan természetfölötti erőt adott neki, ami lenyűgöző.”