Un sueno en realidad I. - 34.fejezet

Helló!

Már nem sok van hátra az első évadból... Forma1 nyelven szólva az utolsó szektor ezzel a résszel kezdődik. Remélem tetszeni fog Nektek! A pipákat és kommenteket köszönöm! :)

Puszi:

Detti

-         Alejandra, mégis mióta zaklatott az a szemét disznó? – állt meg velem szemben csípőre tett kézzel Ana, miután a rendőrségről visszaértünk a Palacio Deportesbe, úgyanis a barátnőm kiharcolta, hogy ő kísérhessen el feljelentést tenni.

-         Nem olyan régen. Akkor kezdődött az egész, mielőtt elutaztunk Argentínába Gonzaloval.

-         De miért nem szóltál? – ült le mellém a padra. – Talán tehettem volna valamit!

-         Azt hittem, hogy egyedül is megbirkózom vele meg nem is vettem igazán komolyan. – kötöttem be a cipőmet.

-         Esküdj meg rá, hogy ha ne adj Isten még egyszer ilyen előfordul, akkor azonnal szólsz!

-         Esküszöm!

-         Akkor is szólj, ha megint a közeledbe merészkedik! Hogy lehet már ennyire aljas f@szkalap valaki? Gonzalo jól tette, hogy adott neki! Bár én is ott lettem volna! Akkor már a hullaházban lenne...

-         Ana, egyébként Gonzalo nem tud az e-mailekről.

-         Még nem mondtad el neki? – kérdezett vissza meglepve.

-         Nem akartam még ezzel is terhelni, most meg már mindegy.

-         Hogy mondhatod azt, hogy mindegy? Én mindenbe bele ütöm az orrom, ezt már tudod rólam. Ha megsértődsz az se érdekel, de szerintem Gonzalonak tudnia kell erről az egészről,  sőt már akkor szólnod kellett volna neki, amikor az első e-mailt megkaptad.

-         Hogy keresse meg Javiert és ölje meg helyben? Vagy akkor is azon agyaljon, hogy egyedül vagyok otthon, amikor épp idegenben játszik a Madriddal a Bajnokok Ligájában?

-         Gonzalo profi futballista, őt csak ne féltsd! Szeret téged és épp ezért fog rosszul esni neki ha megtudja, hogy ez a fitoplankton írogatott neked és te eltitkoltad előle. – magyarázta a spanyol lány - Alejandra mikor esik már le végre neked, hogy nem vagy egyedül? Te nem Don Quijote vagy, aki egyedül ment neki a szélmalmoknak és vesztett. Nem egyedül kell megküzdened a problémákkal, gondokkal. Itt vagyok én is, Sergio is, ott van Gonzalo és még sorolhatnám. Segítünk ha bajba kerülsz, csak szólj! Még egyszer nem fogjuk hagyni, hogy egy ilyen pöcsköszörű, mint ez a Velasco ilyet tegyen! Tudod mit? Leszek a személyi testőröd!

-         Köszönöm amiga! – öleltem meg Anát. – Tudod nekem eddig a tánc töltötte ki az életem legnagyobb részét és nem igazán voltak barátaim. Én ahhoz vagyok szokva, hogy egyedül kell szembeszállnom a problémáimmal és megoldanom őket.

-         Hát akkor most már azt szokd meg, hogy többé nem vagy magadra utalva.

-         Csajok, nem jöttök? Nem sokára kezdődik a meccs. – nyitott be Sergio az öltöző ajtaján.

-         Baszki Ramos, kopogni luxus? Mi lett ha volna ha még valamelyikünk öltözik? – teremtette le Ana.

-         Ha te lettél volna az, az nem gáz. – vigyorgott a védő.

-         Ha meg Alejandra, akkor meg lett volna egy köröd Gonzával. Amúgy is ez itt a női szakasz te meg nem látszol annak! Mindjárt megyünk, jó?

-         Oké.

-         Sese, még mindig itt vagy? – nézett morcosan az ajtó felé Ana, mire az andalúz csak védekezően felemelte a kezét és betette maga mögött az ajtót. Megigazítva a szerelésünket összemosolyogtunk és kiléptünk az öltözőből.

-         Akkor félidőben cserélünk? – kérdeztem miközben a folyosón álldogáló egyenlőre még csak maroknyi csapat felé tartottunk.

- Igen. Már alig várom, hogy meglássam Sese fejét, amikor szembetalálkozik velem. – dözsölte a kezeit. Lassan-lassan mindenki elkészült és a focisták, híres és kevésbé híres barátok, ismerősök négy-öt fős csoportokban beszélgettek szétszórva a fiúk öltözőjének környékén. Amikor eljött az idő, libasorba rendeződtünk és úgy vonultunk be a csarnokba. Ugyanott rendeztük meg a focikupa meccseit, ahol a Real Madrid kosarasai az otthoni meccseket játsszák. Amikor megálltunk a játéktér közepén, körbejárattam a szemem a tömött lelátón, bár féltem tőle, hogy Javier tekintetével fogok találkozni valamelyik sorban. Laura és a gyerekek a játéktérhez legközelebb eső székeken ültek és nagyon élvezték, hogy itt lehetnek. A bemutatás során a fényképezőgépek csak kattogtak és zengett a taps is a lelátókról. Kicsit meg is hatódtam, amikor nekem is részem volt ebben a fogadtatásban. Eszembe juttatta, hogy milyen érzés volt, amikor egy-egy táncverseny döntője előtt ugyanígy bemutatták a párosokat a közönségnek, mielőtt megkezdődött az utolsó kör és próbáltam visszafogni magam, hogy ne pityeredjek el. Még a meccs kezdete előtt Gonzalo, mint csapatkapitány pacsizott mindenkivel, aki az ő csapatában volt, aztán a cserék leültek a pályán szélén álló székekre, mi pedig felálltunk a kezdéshez. Rögtön a meccs elején megszereztük a vezetést Gonzalo révén, de aztán Sergioék lőttek kettőt. Nem kellett sokat várnom és máris lehetőség termett előttem a gólszerzésre, de túlságosan is elcsodálkoztam azon a finom mozdulaton, amivel az argentin elémpöccintette a játékszert és az a pár pillanatnyi kihagyás elég is volt arra, hogy olyan rosszul találjam el a labdát, hogy kaput se találjak vele. A játék tovább folyt, én pedig picit leültem pihenni, de nem bírtam sokáig nyugton maradni, visszakéredzkedtem, mert élveztem a focit. Alig álltam vissza, Anával akadtunk össze. A spanyol lány és én is a labda után futottunk, de összeütköztünk és mind a ketten a földön kötöttünk ki, ám az eset után sem hordtuk le egymást, hanem nevetve nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem a barátnőmet. Időközben mi lőttünk még 2 gyors gólt, egyet Fede és a másikat egy elcsent labdából Gonzalo, aztán Sergioék támadtak, de nem sikerült betalálniuk. A félidő utolsó perceiben ismét a mi csapatunk támadt, de először még kihagytam a ziccert, ami nem volt csoda, mert Ikerrel álltam szemben, ám amikor szabadrúgást kaptunk Fede betekerte, így pedig 4:2-vel ültünk le kicsit pihenni. Ana jelzésére otthagytam a társaságot és azzal az ürügyel, hogy wc-re kell mennem kimentem a teremből. Az öltözőben már ott várt Ana, akivel szerelést cseréltünk és ő fehérben, én meg kékben tértem vissza a terembe, hogy aztán egy pár pillanatra elcsendesedjen a csevej a két csapat tagjai közt. A második félidőben mi, azaz Sergio csapata jobbnak bizonyult, mint Gonzaloé. Ana élvezettel piszkálta Sesét, ahányszor csak szembe találkoztak én pedig már türelmetlenül vártam, hogy én is szembe állhassak az argentinnal. Mi percek alatt ledolgoztuk a hátrányunkat és még a vezetést is megszereztük 6:3-ra módosítva az állást, de a sorcsere után már megint Gonzaloék voltak a jobbak. Az utolsó percben jártunk, amikor 8:9-nél hozzám került a labda a félpályánál.

-         Hová, hová? – termett előttem Gonzalo.

-         A kapuig. – válaszoltam és meg akartam indulni, de nem sikerült, ezért hátat fordítottam neki, hogy időt nyerjek.

-         A kapuig én megyek és lövök egy gólt, Alejandra. – került ismét elém és el akarta csenni a lábamról a labdát, de nem hagytam magam.

- Gonzalo – ejtettem ki a nevét, mire rám nézett. Elővettem a legcsábítóbb nézésemet és egy csókot fújtam a levegőbe, ezzel pedig nyertem annyi időt, hogy ismét szembefordultam a kapuval és kipasszoltam Sesének, majd ő visszaadta és a lekezelt labdát áttettem a másik lábamra majd pedig megpróbálkoztam az emeléssel. A labda csak szállt és szállt, aztán a ficakban kötött ki, az eredmény pedig 9:9 lett, Gonzalo meg megint elkezdhette emésztgetni, hogy túl jártam az eszén.

-         Ez nem volt tisztességes! – morgott, de a szája sarkában ott bújkált a mosoly.

-         Mert?

-Mert úgy tudsz nézni, hogy attól egy jéghegy is megolvadna. Szép gól volt! – ölelt át a terem közepén és megcsókolt, a vakuk meg csak villogtak és villogtak körülöttünk.

Este a fogadóteremben minden pont ugyanolyan volt, mint ahogy előzetesen elképzeltük Anával. A terem egyik végében egy kisebb színpad állt, vele szemben pedig rengeteg fehér abrosszal leterített asztal szebbnél-szebb virágdekorációval az asztalközépen.  Az összes szék értelemszerűen a színpad felé nézett, mi pedig átöltözve vártuk az érkező vendégeket. Ha lehet, még jobban izgultam, mint a meccs előtt és egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyom, miközben a mindenféle meghívott vendégeket vártuk. 8 óra felé elkezdtek szállingózni a meghívottak és mind a négyen igyekeztünk mindegyikükkel pár szót váltani. Éppen Sorayával, a híres énekesnővel beszélgettem, amikor ismerős hang ütötte meg a fülemet a bejárat felől. Elnézést kértem a beszélgetőtársamtól és hátat fordítva neki a szememmel a termet kezdtem pásztázni. Már azt hittem, hogy csak képzelődtem, amikor végre megtaláltam a hang tulajdonosát az egyik asztalhoz ülni, én pedig rögtön odasiettem hozzá.

-         Carmen! Annyira örülök, hogy eljöttél!

-         Alejandra! – állt fel a művészeti iskola alapítója és alaposan megölelgetett – Hallottam, hogy mi történt és sajnálom.

-         Erről most ne beszéljünk. – komorodtam el egy pillanatra. – Olvastam, hogy mekkora sikere van a Bernarda Alba házának. Gratulálok! – váltottam témát.

-         Köszönöm! – ült vissza a székre a méregdrága ruhájában és rám mosolygott. – Remélem, te is fellépsz majd! – sandított rá a színpadra.

-         Fel, de ez még titok.

- Várni fogom. – mosolygott rám bíztatóan, aztán megérkezett a kísérője, egy hozzá hasonló korú férfi személyében, akinek szintén köszöntem, majd pedig átmentem egy másik asztalhoz. Fél 9 előtt nem sokkal hátra mentem a színpad mellett nyíló ajtóhoz, ami mögött a gyerekek várakoztak, hogy előadhassák mindazt, amivel mára készültek és azon gondolkoztam, hogy honnan annyira ismerős Carmen kísérője? Laurával ketten próbáltunk a kicsikbe lelket önteni miközben fél szemmel azt figyeltem, hogy mikor kit kell felküldenem a színpadra. Nagyon sok kis művész izgult a jelenése előtt, de legtöbbjük az első hang, az első akkord, az első szó után elfeledte az egészet és felszabadultan adta elő a produkcióját. A legtöbben persze tánccal készültek én pedig örömtől repeső szívvel figyeltem, ahogy lépegetnek a színpadon a zene ütemére. Mindegyik angyali pofin mosoly látszott és nem azért, mert kötelező lett volna, hanem azért, mert élvezték a táncot. Mikor már a gyerekek műsora végén jártunk otthagytam Laurát és elmentem átöltözni, mert a zárószámot mi adtuk elő Anával. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire rá tudtam beszélni a barátnőmet, hogy adjunk elő valamit, mert ő váltig azt hajtogatta, hogy közönség előtt képtelen bármiféle mozgáskombínációra, de aztán mikor megmutattam neki, hogy mire is gondoltam, végre beleegyezett. Arabos zene hangjai töltötték be a termet, az egyik ajtón pedig egy sárga, a másikon pedig egy világoskék ruhás nőt láttak belépni, akiknek az arcából a szemükön kívül más nem látszott, mert a kendőt is úgy tartották. A sárga hastáncos öltözéket Ana viselte, én pedig a világoskékben voltam. A zene váltott és David Bisbal Torre de Babel-jének első hangjai csendültek fel, mi pedig felvettük a kezdő poziciót, aztán táncolni kezdtünk. Gonzalo meg Sergio felállt a helyéről és majd kiesett a szemük a helyéről, úgy bámulták a produkciónkat. A flamenco részénél néhány lépést táncoltunk majd összekacsintottunk Anával és lementünk a  színpadról egyenesen a fiúkhoz, akik nagyon élvezték a helyzetet. A tánc végén a kendőt a nyakukba tettük, majd visszamentünk a színpadra és a zene utolsó hangjaira beálltunk a vége pozicíóba. A taps csak úgy zengett és újrázást követeltek, úgyhogy nem volt más választásunk, ismét eltáncoltuk. Harmadszori ismétlésre már nem volt energiánk, így kapkodva a levegőt, kissé sajgó derékkal és csipővel mentünk el átöltözni. Mire végeztünk és visszatértünk a fogadóterembe a vendégek nagy része már elment.

-         Princesita, levettél a lábamról.- termett előttünk Sergio és magához húzta a barátnőjét.- Egy istennő vagy! Ugye ezt majd eltáncolod nekem otthon is?

-         Ha megérdemled Ramos, akkor igen. – tette a kezét a védő vállára, aztán megcsókolta Ana.

-         Ezt majd a négy fal közt folytassátok! – állt meg mellettem Gonzalo és átfogta a derekam.

-         Kapd be Pipita! – oltotta le Ana az argentint, aztán ismét összegabalyodott Sergioval és elmentek valamerre.

-         Neked nem is tetszett, ahogy táncoltam? – kérdeztem szomorú tekintettel Gonzalot.

-         Dehogynem! Azt hiszem, megint beléd szerettem.

-         Csak hiszed?

-         Tudom. Így is gyönyörű vagy, de amikor táncolsz... lélegzetállítóan festesz és szörnyen szexi vagy. Majd otthon megmutatom, hogy mi jutott eszembe, miközben néztelek. – jelent meg a perverz mosoly az arcán.

-         Ízelítőt nem kapok belőle? – karoltam át a nyakát.

-         Adhatok. – mosolyodott el, aztán megcsókolt, amiből kiéreztem, hogy egész pontosan milyen hatással is volt rá az a hastánc.

-         Khm...khm....Elnézést! – köhintett párat diszkréten valaki a hátunk mögött, mi pedig szétrebbentünk. – Jó estét kívánok! – köszönt nekünk az a férfi, aki Carmennel együtt érkezett.

-         Jó estét! Miben segíthetünk?

-         Maga Alejandra Várady, igaz?

-         Igen. – bólintottam.

-         Van néhány perce a számomra?

-         Persze.

-         Megyek megnézem, hogy Sergioék hová mentek. - fordult felém Gonzalo, majd odafordult az ismeretlenhez és elköszönt tőle, miközben én a látogatót hellyel kínáltam az egyik üres asztalnál.

-         Elnézést még be sem mutatkoztam. Tomás Bazterrico vagyok a Primavera tánctársulat vezetője. – A szemem kikerekedett, amikor elárulta, hogy ki ő és honnan jött. A Primavera az egész félsziget, sőt egész Európa egyik leghíresebb társulata, ahová megtiszteltetés bekerülni. A társulat igazgatója személyesen választja ki azokat a táncosokat, akik nála táncolhatnak és még a kar utolsó sorába is csak vérprofikat szerződtet és minden jel szerint megakadt rajtam a szeme.

-         Örvendek. – fogadtam el mosolyogva a felém nyújtott kezét. - Tehát miről lenne szó?

-         Mióta Madridban él figyelemmel követem a pályafutását. Még a nyár végén történt, hogy Carmen azzal hívott fel, hogy a tánctanári állásra jelentkezett egy roppant tehetséges magyar lány, aki mind táncosnak, mind koreográfusnak kíváló. Ő is látta magán, hogy a maga kvalitásaival nem egy iskola próbatermében lenne a helye, hanem a parketten, de előbb próbára akartuk tenni, hogy tényleg tud-e annyit, amennyit mi gondoltunk. Videófelvételen láttam néhány koreográfiáját és magát is láttam már nem egyszer táncolni, még Budapestre is elutaztam kicsit nyomozni, remélem nem haragszik meg rám érte. Nos átment a vizsgán és lenne magának egy ajánlatom. Táncos-koreográfust keresek a társulatomba és én rögtön magára gondoltam.

-         Señor Bazterrico, nagyon megtisztelő, hogy felajánlja nekem ezt az állást, de én sajnos már nem táncolhatok. November elején megsérültem... – csuklott el a hangom.

-         Tudok róla és arról is tudok, hogy egy műtét talán helyre tudná hozni a sérülését. Nem gondolt rá, hogy még egyszer visszatérjen a parkettre? Nem hiányzik magának ez az egész? Nem érné meg magának megpróbálni? Mit vesztene vele?

-         Dehogynem hiányzik... – sóhajtottam fel. – De én koreográfiákat is szeretek kitalálni és az is örömet okoz, ha a parketten látom megvalósulni mindazt, ami egész addig csak a fejemben létezett.

-         De ha maga táncolja el azt a koreográfiát az mégis más. Évek óta nem találkoztam önhöz hasonló tehetséggel megáldott táncossal és ha engem kérdez, nem veszt vele semmit, ha kés alá fekszik és talán kap egy újabb lehetőséget az élettől arra, hogy elismert táncos legyen. Először csak próbaidőre alkalmaznám a spanyolországi turnénkra aztán ha jól teljesít, akkor akár egy európai vagy világkörüli turné is szóba jöhetne. Itt hagyom a névjegyem, gondolkozzon el az ajánlatomon és december 15.-ig hívjon fel, hogy miképp döntött, rendben?

-         Rendben. Köszönöm!

-         Akkor a viszontlátásra!

- Viszontlátásra! – köszöntem el és csak forgattam a kezemben a névjegyet, miután a késői beszélgetőtársam elment. Nem hittem el, hogy mindez velem történik. Lehunytam a szemem és éreztem ahogy 2 könnycsepp folyik végig az arcomon. Gondolatban ismét ott jártam a próbateremben, a kezdetek kezdetén. Ott álltam a fodros kis ruhácskában több másik kislánnyal és a lépéseket gyakoroltam, aztán egy hirtelen vágás és már jóval idősebben állok ugyanott és a fáradt arckifejezésem mögött tombolok a dühtől, amiért az edzőnk és koreográfusunk már hetedszer kezdeti újra a jive-ot, mert ismét kiestünk a ritmusból. Összeszorítottam a fogaim és hetedszer is beálltam a kezdő pozicíóba távolabb a partneremtől. Eltökéltem, hogy most azért is hiba nélkül fogom megcsinálni, mert én akarok a legjobb lenni. Amikor a gyakorlás után egy törülközővel a nyakamban ültem a fal mentén végighúzodó tükör előtt és a fájós lábam massziroztam a tekintetem mindig rátévedt a bajnokok falára. Rengeteg színes kép volt ott táncoló párokról, alattuk pedig ott szerepelt a nevük és a sikereik. Az életem álma volt, hogy egyszer az én képem is ott legyen alatta pedig ott szerepeljen, hogy miért is büszkék rám. Ez az álom adott erőt, hogy minden egyes nap órákat izzadjak a próbateremben és ne adjam fel, hanem minden egyes nap próbáljak egyre jobb lenni. Ha elfogadom ezt az állást, talán végre teljesülhetne az álmom és a csúcsra juthatnék, arról nem is beszélve, hogy táncolni maga lenne a mennyország. Hiába szerettem a tanítást és a koreográfusi munkát, azért én még mindig táncosnő voltam legbelül. De mi lenne ha alávetném magam a műtétnek, a rehabilitációnak és mégsem térhetnék vissza? Ha csak bohócot csinálnék magamból, mint anno Pesten is? És ma már nekem ott van Gonzalo is. Hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem és a homlokom az asztallapnak támasztottam, amikor egy kezet éreztem meg a vállamon.

-         Te sírtál? – guggolt le velem szemben és két kezébe fogta az arcom. – Mi a baj? Mit mondott neked ez az ember?

-         Nincs semmi baj, csak nagyon érzékeny vagyok ma. – vettem elő egy zsebkendőt.

-         Ezt megértem. – kezdte el a hüvelykujjával cirógatni az arcom. – De mit mondott neked ez a pasas? És ki volt ez egyáltalán?

-         Vigyél haza és közben elmesélek mindent, jó? – álltam fel a székről.

- Jó. – bólintott, aztán előresietett, hogy kiálljon a parkolóból. Hazafelé menet elmeséltem neki az egész történetet és úgy reagált rá, ahogy számítottam. De elnapoltuk az erről való döntést kicsit, ami amúgy is korai volt még, mert azt se tudtam, hogy táncolhatok-e még vagy vissza kell utasítanom a felkínált állást...

Díj :)

Sziasztok!

Kaptam egy díjat, amit nagyon nagyon nagyon köszönök Lessa Louis-nak, Titaniának, Denisenek, Vivien :DD-nek és Caronak! :)

1. 11 dolgot kell mondanom magamról
2. A jelölő minden kérdésére válaszolnom szükséges
3. 11 kérdést kell feltennem a jelölteknek
4. A díjat tovább adni három embernek, és linkelni a blogjukat

11 dolog szerény személyemről :)

1.  Utálom a kosárlabdát

2. Imádom a Nutellát :D

3. Évekig rövid hajam volt, nem régiben váltottam hosszúra 

4. Nagyjából 2 éve írok, kezdetben csak a fióknak, de aztán Klausz rábeszélt a blogolásra. :)

5. 23 éves leszek szeptemberben

6. Kedvenc könyvem a Biblia

7. Nagyon szeretem a történelmet

8. Rengeteg babonám van amit szinte minden Real Madrid bajnoki előtt igyekszek betartani :D

9. Gyűjtök egy laptopra :)

10. Rákóczi túrósért a lelkem is eladom az ördögnek :D

11. A dobozos Coca Colát egyszerűen imádom :D

Válaszaim a Lessa Louis kérdéseire:

1. Kedvenc állat?

macskák

2. Kedvenc férfi és női előadó?

David Bisbal és Raquel del Rosario

3. Az általad legtöbbször látott film?

Meseautó /1934-es változat/ 

4. Ki vagy mi inspirál?

A zene inspirál a legjobban. Anélkül egyszerűen nem tudok írni. :)

5. Tánc vagy zene?

Egyértelmű, hogy a tánc <3  Életem egyik nagy szerelme volt és még most sem tudok teljesen meglenni nélküle. :)

6. Víz, kóla vagy gyümölcslé?

Gyümölcslé, pláne ha Sió őszibarack :D

7.Kedvenc évszak?

Tavasz, de mindegyiknek megvan a maga szépsége, amiért kedvelem.

8. Melyik misztikus lényről olvasnál legszívesebben történetet?

Az az igazság, hogy nem vagyok túlságosan oda az ilyen sztorikért.

9.Legnagyobb álmod?

Eljutni Buenos Airesbe <3

10. Utazás vagy otthon ülés?

Szeretek utazni is, meg otthon ülni is. :D

11. Favorit dal?

Hangulatomtól függ. Most éppen Taxi - Tu oportunidad

Válaszaim Caro kérdéseire:

1. Mi a kedvenc filmed?

Sok film van, amit nagyon szeretek, de ha egyet kell választani, akkor legyen a Végtelen hit. 

2. Van kedvenc színészed?

Nincs kimondott kedvencem.:)

3. Ki a példaképed?

Kettő van: a nagyim, azért amit éveken keresztül végigcsinált itthon, ő egy igazi hétköznapi hős. A másik pedig Gonzalo Higuaín, mert a kitartása és alázata példaértékű. :)

4. Mit szeretsz magadban?

Hogy valamit nagyon jól csinálhatok, mert sokan úgy érzik, akár ismeretlenül is, hogy bennem megbízhatnak és jobban kinyílnak nekem, mint bárki másnak tennék és úgy érzik, hogy tudok nekik valami olyat adni lelkileg, ami értékes.

5. Milyen típusú regényeket olvasol szívesen? Van kedvenc íród?

Szívesen olvasok klasszikus műveket is és mai felkapott íróktól is könyveket, akár romantikus regény, akár krimi vagy egy útleírás. A 2 legnagyobb favorit íróm Jókai Mór és Somogyváry Gyula.

6. Nézel sorozatokat?

Igen! :) A német, osztrák és spanyol sorozatokért rajongok. Pár példa: osztrák-német vonalról Rex felügyelő, Medicopter 117, Hegyi doktor, Cobra 11, a spanyolok közül pedig Internátus, Egy lépés előre, Balfék körzet. :)

7. Melyik szó jellemez téged a legjobban?

Kettő jutott eszembe: hit és makacsság

8. Van valami rossz szokásod?

Rágom a  körmöm... 

9. Mi a kedvenc ételed?

Imádok enni, szóval van pár darab. :D Túró gombóc, zöldborsó főzelék szafttal, mákos guba, milánói...

10. Ha választhatnál magadnak egy különleges képességet mi lenne az?

Olyan képességnek örülnék, amivel képes lennék enyhíteni vagy megszüntetni mások szenvedését.

11. Ha egy hétre cserélhetnél valakivel ki lenne az?

Ez egy nagyon jó kérdés! :) Az argentin barátom szomszédjával, hogy újra láthassam Nachot. :)

Válaszaim Titania kérdéseire:

1. Mi a kedvenc színed?

lila, világoskék

2. Most hogyan jellemeznéd a hangulatod?

olyan semmilyen

3. Mi leszel ha nagy leszel?

Felnőtt :D Eddig lelkész akartam lenni, de az nem sikerül szóval most keresem az utam. :)

4. Milyen márkájú a telefonod?

Nokia

5. Van testvéred?

Egy öcsém.

6. Milyen zenét hallgattál utoljára?

David Bolzoni - Yo soy aquel

7. Milyen poszterek vannak a faladon?

Real Madrid, Argentína, Pablo Aimar, Gonzalo Gerardo Higuaín :)

8. Mi a legviccesebb gyerekkori emléked?

A Balatonnál apa sörébe dobtam pár kicsi kavicsot, ő meg nem vette észre. :D

9. Mi a jobb kezedhez legközelebb eső piros tárgy?
A szemüvegtokom.

10. Ha kréta lennél, milyen szín lennél?

Világoskék.

11. Van valami olyan vágyad, amit nagyon szeretnél, ha beteljesülne?

Persze, hogy van, nem is egy. :) 

Válaszaim Denise kérdéseire

1.Találkoztál már világsztárral? Ha igen kivel?

Felipe Massától kaptam egyszer autogramot még pár éve és Madridban közelről láttam a Real Madrid komplett keretét. :D 

2. Kedvenc filmed?

Sok van. fentebb írtam már egyet, most írok egy másikat: Perlasca.

3. Első történeted röviden miről szólt?

Egy Forma1 fanfic volt és mindenki bele volt sűrítve...arra emlékszem belőle, hogy Montoyát szívattam benne, mert utáltam nagyon. :D

4. Rap, rock vagy pop?

Ha ebből a háromból kell választani, akkor rock.:)

5. Mi volt a legdrágább dolog, amit kaptál?

Az első számítógépem.

6.Mióta írsz?

12-13 évesen próbálkoztam már, de aztán évekre letettem a tollat és olyan 3 éve kezdtem újra, de csak a fióknak írtam. :)

7. Kedvenc márkád?

Adidas

8. Van kabalád?

A szó klasszikus értelmében nem kabala, de mindig velem van egy egész apró szent Antal szobor a pénztárcámban.

9. Kedvenc színésznő/színész?

Ilyenem nincs. :)

10. Szereted a magyar sztárokat? Ha igen kit?

Van akiket elismerek ezért vagy azért, de nem nagyon követem a celebek életét.

11. Ki az álompasid, avagy neked ki a külsőleg tökéletes pasi?

Egyértelmű: Gonzalo Gerardo Higuaín. Döglök a barna szemű pasik után....pláne ha van argentin útlevelük( :P ).... és egyszerűen olyan ez a pasi, mint a jó bor: évről évre jobb lesz :D <3

Válaszaim Vivien :DD kérdéseire:

1. Hol laktok?

Monor (Budapesttől 25 km-re a 4-es számú főút és a Cegléd-Szolnok vasútvonal mentén)

2. Kedvenc dalotok?

Sok dalt szeretek, de ez a 2 örök favoritom. :) Hany Kauam - Es tu amor  Annyira szép dal! *.*

A másik pedig Miley Cyrus - The Climb  Ebben a videóban hallottam először, amit linkeltem. Igen, Real Madrid videó...a klub hivatalos csatornájáról. Azonnal beleszerettem a dalba és sokszor erőt adott és nem csak nekem tetszett meg akkor ez a szám. ( katt a linkre és olvassátok el a fordítás első bekezdését  :D )

3. Kedvenc színek?

Lila, világoskék.

4. Ha változtathatnál egy napodon, megennéd-e?

Igen

5. Van e legjobb barátod/barátnőd?

Van :)

6. Kedvenc filmjeid?

Hosszú a lista :D Végtelen hit, Perlasca - Egy igaz ember története, A muzsika hangja, Meseautó (1934), Liliomfi, Sissi I-III, Micsoda nő!, Oltári nő, Góóól, Az operaház fantomja, Evita, Dirty Dancing 1-2,  Karib-tenger kalózai, PS.: I love you, Go Trabi Go, Made in Hungaria, Hamvadó cigarettavég, Európa expressz, A felhők felett 3 méterrel, Tengo ganas de ti, Európa Expressz...

7. Ki a pasi ideál?

Gonzalo Gerardo Higuaín <3 :D

8. Kedvenc ruha összeállításod?

Nekem mindegy, csak kényelmes legyen. Ugyanolyan jól érzem magam egy farmerben és egy pólóban, mint egy szoknyában és egy blúzban. Néha inkább fiús cuccokat hordok, néha meg szeretek csinos és nőies lenni. :)

9. Hány éves vagy?

Szeptember kilencedikén leszek 23.

10. Ha suliba jársz akkor hányadikos vagy?

Ötödéves lennék az egyetemen...

11.Mi az, amit el szeretnél érni az életben?

Szeretnék egy jó munkahelyet találni, elrendezni az itthoni hátteret és sínre tenni az öcsém életét. A többi nem érdekel...

Kérdéseim:

1. Kedvenc idézeted?

2. Adria vagy  Balaton? :)

3. 3 dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre

4. Milyen sportágban képviselnéd Magyarországot az Olimpián?

5. Melyik film volt a legnagyobb hatással rád?

6. Kedvenc könyved?

7. Napfelkelte vagy napnyugta?

8. Legnagyobb álmod?

9. Kedvenc színed?

10. Mit tennél ha egy éjjelre bezárnának a Bernabeuba? :D

11. Ki vagy mi inspirál az írásban?

Akiknek tovább adom:

Legszívesebben minden olvasómnak továbbadnám, de ki kell választanom hármat.Hát lássuk:

1. Deveczke

2. Klausz

3.Dóra

És engedjétek meg, hogy még egy valakinek továbbadjam a díjat ;)

Ibolya

Un sueno en realidad I. - 33.fejezet

Helló!

Hoztam a folytatást, remélem, hogy tetszeni fog Nektek! :) A pipákat és kommenteket továbbra is köszönöm! Itt az előszóban még annyit mondanék, hogy a 2 Un sueno évad közé - mert megszavaztátok, hogy tegyem fel azt is - várható egy meglepetés.;) Addig találgassatok, hogy mi lesz az. :P

Jó olvasgatást kívánok a részhez! Ibolyának pedig köszönöm az ötletet! ;)

Puszi:

Detti

Argentínából hazaérve megejetettük a látogatást Felipééknél. A gyerekek természetesen nagyon örültek, hogy egy ilyen híres focista látogat hozzájuk és egymás sarkát taposták, hogy mindegyikük tudjon pár szót váltani Gonzaloval. Még arra is rávették az argentinomat, hogy beálljon közéjük focizni, bár nem kellett sokáig győzködniük. Egy padon ültem Laura mellett és a többi gyerekkel néztük a meccset. Észrevétlenül ült ki egy mosoly az arcomra és teljesen belefeledkeztem a játék nézésébe. Gonzalo sem tűnt felnőttnek és a Real Madrid csatárának, ahogy ugyanolyan gyermeki örömmel futott a labda után, pacsizott a gólszerzővel vagy játékosan kócolta össze a másik csapatban játszó kisfiú frizuráját, mint a kissrácok, akik csillogó szemmel néztek fel rá.

-         Vigyázol erre? – állt ki egy pár pillanatra a meccsből a párom és a kezembe nyomta a melegítőfelsőjét, aztán visszament focizni. Gondosan összehajtottam a ruhadarabot és az ölembe fektettem, aztán tovább néztem a meccset.

-         Nagyon szeretheted. – rángatott ki a gondolataim közül Laura, de én először még nem fogtam fel teljesen, amit mondott és értetlenül néztem rá. – Van abban valami, ahogy Gonzaloval egymásra néztek. – magyarázta mosolyogva a spanyol lány.

-         Még csak pár hónapja vagyunk együtt, de mégis olyan, mintha már ezer éve ismerném. – mosolyodtam el ismét és megérintettem a nyakláncot, amit tőle kaptam Buenos Airesben – Gonzalo a legfontosabb dolog az életemben. Tudod, néha úgy érzem magam mellette, mint egy tini, amikor először járni kezd valakivel, de nem akárkivel hanem a suli legmenőbb srácával és van amikor már-már elhiszem, hogy a több tucatnyi szerelmesregények lapjain ezerszer megírt mindent elsöprő nagy szerelem nem csak kitaláció. – néztem rá a mellettem ülő Laurára. Nem szoktam mindenkinek kiteregetni a magánéletemet és a legbensőbb gondolataimat, de valamiért úgy éreztem, hogy benne megbízhatok. – Jó tudom ez nagyon csöpögős volt. – nevettem el magam.

-         Teljesen összeilletek és hidd el nekem, hogy nem hétköznapi az, ami titeket összefűz. Látszik és érzem is. – magyarázta tovább Laura.

-         Ezt neked szedtem.Tetszik? – totyogott elém 4 éves forma kislány és átnyújtott egy mezei virág csokrot.

-         Hát ez nagyon szép! – vettem el tőle. – Köszönöm! Elárulod nekem, hogy hogy hívnak?

-         Maite. – felelte halkan aztán zavarában elfutott.

-         Maite nagyon bizalmatlan mindenkivel, de téged szimpatikusnak talált.

-         Tündéri kislány. – néztem utána és megláttam, ahogy a barátnőivel bementek az egyik kis házikóba, ami az udvaron állt és pont úgy festett, mint az a babaház, amilyenre kisgyerekként vágytam.

-         Jobban bírják ezek a kis ördögfiókák az iramot, mint én. – dobta le magát mellettem a fűre Gonzalo és kapkodva szedte a levegőt. Az arca teljesen kipirult a sok futástól és patakzott róla az izzadtság, de boldogan és felszabadultan mosolygott.

-         Nehogy megfázz! – álltam fel a padról és a hátára terítettem a melegítőfelsőjét.

-         Te vagy az őrangyalom. – fogta meg a kezem. – Nocsak, új hódolód van? – mutatott a másik kezével a virágcsokromra.

-         Lökött. – vágtam nyakon játékosan. – Ezt az egyik kislány szedte nekem.

- Óh értem. – bólintott. Sajnos az idő nagyon gyorsan szaladt és lassan búcsúznunk kellett Laurától és a gyerekektől. Ez a látogatás csak megerősített minket abban, hogy megpróbáljunk legalább egy jó délutánt szerezni a gyerekeknek, így rögtön másnap össze is ültünk én, Gonzalo, Ana és Sergio, hogy megbeszéljük a teendőket, aztán bele is vágtunk egy jótékonysági teremfoci kupa megszervezésének. A 2 fiúnak azonban ismét edzésbe kellett állnia, így a dolgok oroszlánrésze ránk maradt a legjobb barátnőmmel, ám némi előnyt jelentett, hogy Ana rendezvényszervezőként is dolgozott, így neki már tapasztalata ebben és így rengeteg időt megspóroltunk magunknak.  A foci utánra azonban szerveztünk egy vacsorát is meg egy kis műsort, amihez kértük a gyerekek segítségét is. Nekem rengeteg szabadidőm volt, mivel azóta sem találtam magamnak munkahelyet és nem jelentett gondot eljárnom, hogy segítsek felkészülni a gyerekeknek, akik nagyon lelkesek voltak, volt aki verset mondott és voltak akik táncolni tanultak, pluszban pedig Anával mi is készültünk egy meglepetéssel, főként Sergionak és Gonzalonak. Az előkészületekkel nagyon jól haladtunk és pár hét múlva már minden le is volt szervezve, aminek örömére négyesben elmentünk egy kicsit ünnepelni, de a bulira a feszített menetrend miatt csak a kupát megelöző napon jutott időnk. Csaptunk egy görbe estét és valamikor az éjszaka közepén estünk haza. Ana és Sergio is nálunk aludtak. Korán reggel azonban könyörtelenül ébresztett a régi vekker a megszokott borzasztóan idegesítő hangjával. Még csukott szemmel tapogatózva kerestem az óra kapcsolóját, hogy minél előbb véget vethessek ennek a szörnyű ricsajnak, de mire megtaláltam, magától is abbahagyta én pedig teljesen felébredtem, Gonzalo viszont nem zavartatta magát, fejére téve a párnát aludt tovább. Kikelve az ágyból odamentem az ablakhoz és széttártam a sötétítőfüggönyöket. A reggeli napsugarak utat találtak a szobába és jól esően cirogatták meg a karom. Mivel az argentinom még mindig nem kelt fel, visszamentem az ágyhoz, aztán elvettem tőle a párnát, amire csak morgott az orra alatt.

-         Kelj fel! Még ezer dolgunk van ma! – bökdöstem meg.

-         De még nem aludtam ki magam. – húzta a fejére a takarót.

-         Én mondtam, hogy ne a kupa előtti napon menjünk el bulizni, de mind a hárman lehurrogtatok.

-         Lehettél volna határozottabb. – hajtotta félre a takarót és az ágy szélére csúszott. – Azt hiszem veszek egy frissítő zuhanyt. Nincs kedved megmosni a hátam? – ölelte át a derekam.

-         Csábítóan hangzik, de inkább főzök egy hektoliter kávét, mert mindannyiunknak szüksége lesz rá. Továbbá Tarzan és Jane nem hiszem, hogy felébredtek és Anát felkelteni nem egyszerű feladat, gyanítom Serget sem. Úgyhogy legyél ügyes nagyfiú és mosd meg egyedül a hátad! - kócoltam össsze kicsit a haját.

- Hát jó. – engedett el. – De vigyázz, nehogy megzavarj valamit a vendégszobában. Sosem tudhatod. – kacsintott rám, aztán eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött. Lemenve a konyhába feltettem egy szemérmetlenül nagy adag kávét, aztán amikor lefőtt elindultam megnézni, hogy mi a helyzet a vendégszobában. Halkan lépdeltem az ajtóhoz és füleltem. Odabennről egy pisszenés sem hallatszott, de azért kopogtattam illedelmesen, viszont választ nem kaptam, így felhatalmazva éreztem magam rá, hogy benyissak. Belépve a szobába a kezem a szám elé tettem és megpróbáltam nem hangosan röhögni. A megérzéseim jók voltak, még mind a ketten az igazak álmát aludták, de nem is ez volt a vicces, hanem az ahogyan: keresztben feküdtek az ágyon, ráadásul Ana párnaként hasznosította Serget, aki nyitott szájjal hortyogott. Széthúztam a függönyöket, mire a lány kezdett ébredezni és kómásan emelte fel a fejét a védő mellkasáról.

-         Mi....mi...mi a franc van?  Jaaaaaj csak te vagy? Akkor még hagyj 5 percet aludni! Köszi! – tette vissza a fejét, de akkor Sergio kezdett morcogásba és valamit motyogva az orra alatt az oldalára fordult. Ana, mivel a „kispárnájára” így már nem tudott visszafeküdni, inkább felült az ágyban és a szemeit dörzsölve próbált észhez térni. – Hány óra van?

-         Kereken 8. – válaszoltam.

-         Alejandra, tisztességes ember ilyenkor még alszik. – nyafogott tovább Ana.

-         Én mondtam, hogy ne a kupa előtt menjünk bulizni...

-         Jól van mami, én tanultam az esetből. – mosolyodott el még mindig félkómás állapotban a legjobb barátnőm. – Felkeltsem? – mutatott az ujjával a védőre, mire válaszul én csak bólintottam egyet. – Akkor figyelj! -  mondta, majd feltérdelt az ágyon és félresöpörve az arcába hulló tincseket, kissé lehajolt és elkiabálta magát:  „Támad a Barca!”

-         Kit kell fognom? – ült fel az ágyon rögtön, aztán körülnénzett és elröhögte magát, de addigra mi már Anával túl voltunk az első nevetőrohamon. 

-         Amint elkészültetek, gyertek majd reggelizni. – mondtam a könnyeim törülgetve és betettem magam mögött az ajtót.

-         Mikor mész Federicoért? – kérdeztem Gonzalot, miközben a Palacio Deportes folyosóján sétáltunk egymás mellett.

-         Hmmm – nézte meg a karóráját – 1 óra múlva.

-         Rendben. – bólintottam és benyitottam a csarnokba, ahol már folyt a rendezkedés.

-         Alejandra, beszélni szeretnék veled.

-         Gyere! – csuktam vissza az ajtót és bementünk az egyik kisebb öltözőként szolgáló helyiségbe. Karbatett kézzel dőltem neki a falnak Gonzaloval szemben, aki zsebretett kézzel állt az egyik pad előtt. – Ne kímélj!

-         Sergioval megbeszéltünk valamit, amíg ti tollászkodtatok a fürdőszobában. A meccsről lenne szó...

-         Valami nem jó? Elszúrtuk a szervezést? – kezdtem kicsit bepánikolni.

-         Nyugodj meg Alejandra! Nincs semmi baj. Tökéletes munkát végeztetek Anával. – ölelt át, hogy megnyugtasson. – Arra gondoltunk, hogy beszállhatnátok játszani.

-         Én? Focizzak? – néztem elképedve rá, körülbelül olyan arcot vághattam, mintha ő lenne az első fehér ember, akit látok.

-         Igen te.

-         Én egyeneset sem tudok rúgni.

-         Ugyan...én még emlékszem, hogy milyen tökéletes mozdulattal vetted le a labdát a Valdebebasban, amikor eljöttél, hogy hazaráncigálj.

-         Az csak véletlen volt.

-         Alejandra, én focizok. Látom, hogy van-e érzéked ehhez vagy nincs. Na akkor játszol?

-         Hát nem is tudom...

-         Gyere velem! – fogott kézen és maga után húzott. Az egyik kisebb terembe nyitott be, ahol felkapcsolta a villanyt. - Rúgd le a cipődet! – adta ki a parancsot.

-         Tessék?

-         Vedd már le! – húzott elő az egyik pad alól egy labdát és fel-le kezdte el dobálni. Elmosolyodott, amikor azt látta, hogy megadva magam leülök a padra és leveszem a cipőm. Magam mellett megpillantottam egy vadiúj teremcipőt, ugyanolyan márkájút és kinézetűt, mint amilyenben Gonzalo ontja a gólokat a nagypályán. – Az a tied.

-         De ez...

-         Teremcipő. Vedd csak fel!

-         Erről még beszélgetünk otthon. – bújtam bele a cipőbe.

- Alejandra ne csináld már! – forgatta meg a szemeit -  Inkább gyere! Megnézzük, hogy tudsz-e focizni. – dobta le a pulóverét, ami alatt egy fehér pólót viselt. Megadtam magam a sorsomnak és ledobva a felsőmet odamentem hozzá a terem közepére. Először csak passzolgattunk egymásnak, aztán a dekázással próbálkoztam, de a maximumom 5 volt, az is sokadszori próbálkozásra, míg Gonzalo fitogtatva a képességeit közben eljutott 100 köré. Miután ezzel végeztünk megnézhettük, hogy cselezni sem tudok, hiába magyarázta el úgy az argentin, hogy a szamba alaplépéseit kell csak megcsinálni, de az a labdával a lábamnál már nem volt olyan egyszerű, mint magassarkúban a parketten. Zárásként rúgtam párat kapura Gonzalonak, egy hajszálnyival többet lőttem be, mint amennyit kihagytam és még az én állam is leesett, amikor kicsit messzebbről beemeltem a ficakba. Az argentin elkerekedő szemekkel nézett felváltva hol rám, hol a labdára.

-         Ezt csináld meg még egyszer! – gurította hozzám a labdát.

-         Nem fog sikerülni.

-         Azért próbáld meg!

-         Hát jó. – lágyan alányúltam és a labda megint a kapuban kötött ki.

-         Szóval neked az emelések mennek. – bólogatott nagyon szakértő képet vágva, mint ahogy az edzők néznek, amikor egy új játékos képességeit mérik fel az edzésen.

-         Fogalmam sincs, hogy hogy csinálom. – vontam vállat.

-         De érzed és az a lényeg, nem az hogy tudatos-e. – lépett mellém és átfogta a vállam. – Na akkor játszol?

-         Igen. – válaszoltam magabiztosan.

- Remek. Ezt szerettem volna hallani. – adott egy szájrapuszit, aztán kimentünk a teremből. Gonzalonak mennie kellett a Federicoért, akit rávett, hogy ma játszon egy kicsit. A második számú Higuaínnal közben pedig nekiálltam telefonon egyeztetni és kisütöttünk egy kis tréfát Gonzalonak, természetesen a harmadik számú Higuaín háta mögött. Jókedvűen mentem segíteni a dekoráció felaggatásában és minden egyéb apróságban, amiben csak kellett. A fogadótermet is kicsinosítottuk és szinte minden készenállt már délre. Megbeszéltük már korábban, hogy Sergio, Ana, én, Gonzalo és Fede együtt ebédelünk, ezért bementem az egyik öltözőbe, hogy átvehessem a foltos munkáspólóm és nadrágom, aztán tiszta ruhában indulhassak el az étterembe. A nadrágom már átvettem, de felülről csak a melltartó volt rajtam, amikor felállva a padról, összehajtogatva a táskámba tettem a váltóruhám. Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül, csak akkor, amikor valaki átölelt hátulról, de nem Gonzalo volt az.

-         Örülök, hogy újra találkozunk, cicus. – csókolt bele a nyakamba Javier.

-         Azonnal engedj el! – sziszegtem a fogaim közt és szemezni a kezdtem a dezodorral, baj esetére...

-         Ahogy szeretnéd. – engedett el. – Még mindig ugyanolyan észbontóan szexi vagy, mint Zaragozában voltál. – mért végig.

-         Tűnj el innen! – ripakodtam rá.

-         Meg sem kérdezed, hogy miért jöttem? – közelebb lépve hozzám elkezdett játszani az egyik tincsemmel. – Emlékszel, írtam neked, hogy hamarosan találkozunk...

-         Nem érdekel. – álltam úgy, hogy a dezodorom a kezem ügyében legyen.

-         Nem baj, azért én elmondom. Tudod, senki sem bánhat úgy Javier Velascoval, ahogy te tetted azt Zaragozában. – jött még közelebb. – Ugye emlékszel? – kérdezte még közelebb lépve, én pedig teljesen hozzápréselődtem a padhoz. A kezem a hátam mögé tettem és megpróbáltam észrevétlenül kitapogatni a dezodort.

-         Én úgy viselkedtem veled, ahogy te azt megérdemelted.

-         Szerintem meg nem. – húzott magához, de akkor kinyílt az ajtó és Gonzalo állt meg a küszöbön. Amint megpillantotta Javiert, elöntötte a düh, csak úgy forrt a méregtől. Ilyennek még soha azelőtt nem láttam. Ha a pillantásával ölni tudott volna, a spanyol már rég elégetve, megfojtva, lelőve, megmérgezve és felnégyelve feküdne egy jól lezárt dobozban a Mariana-árok mélyén. Javier elengedett és az ajtó felé fordult.

-         Na Higuaín is megjött...mint a múltkor.

- Te aljas patkány...te szemétláda...te féreg... – termett ott hirtelen Gonzalo Javier előtt és bevert neki egyet....aztán még egyet...és még egyet. Javier megtántorodott, aztán elterült a földön, de  még így sem úszta meg pár jobbegyenes nélkül, ám a spanyol se hagyta magát és igyekezett eltalálni az argentint, de nem volt túl jó a találati aránya. Gonzalo talpra ugrott és felráncigálta a földről, aztán elegánsan megmutatta neki, hogy merre van a kijárat. – Ha még egyszer Alejandra közelébe mész, megöllek. Megértetted? – kérdezte, aztán megadta Javiernek a kezdő lökést a távozáshoz.

-         Jól vagy Alejandra? Nem bántott? – ült le mellém és magához ölelt, aztán ringatni kezdett, hogy megnyugtasson

-         Semmi bajom.

-         Éreztem, hogy ide kell jönnöm. Ha ez a szemét.... – csapott egyet a padra ököllel.

-         Basszus....- kezdtem el sírni, mert ekkorra jutott el a tudatomig, hogy mi is történhetett volna, ha Gonzalo nem lép közbe.

-         Vége van. Már elment. Nem fog bántani, megesküszöm neked! – kezdte el simogatni a hátam, mire kicsit csendesedni kezdett a sírásom, majd idővel teljesen elapadtak a könnyeim és csak ekkor vettem észre, hogy Gonza nem úszta meg teljesen kapott ütések nélkül. A szája sarka felszakadt és ugyan a vérzés már elállt, a nyoma még mindig látszódott.

-         Most már jól vagyok, tényleg. – ültem fel rendesen. – De te?

-         Semmiség. – legyintett. – Csak egy kicsit a kezem fáj. – csukta össze, majd nyújtotta ki újra és újra az ujjait a jobb kezén.

-         Elmegyek megmosom az arcom, aztán menjünk el ebédelni. Most nem akarok erre gondolni. – álltam fel.

-         Azt hiszem nekem sem ártana egy kis hideg víz. – jött utánam a mosdóba és amíg én megmostam az arcom, ő bevizezett egy törülközőt és azzal próbálta meg eltüntetni a vért az álláról és a szája sarkából. – Ebéd után elkísérlek a rendőrségre és jelentsd fel ezt a férget!

- Az lesz. – töröltem meg az arcom, majd az argentinom is úgy tett majd magunk mögött hagyva az öltözőt, Gonzalo átkarolt és úgy mentünk ki az épület előtt parkoló Audihoz és ekkor még nem is sejtettük, hogy az ebben a 24 órában történő dolgok rengeteg kérdést eldöntenek majd a jövőnkkel kapcsolatban...