2013. április 26., péntek

Todo va a cambiar - 4. rész

Sziasztok!
Istenem de jó megint itt lenni! :) Már hiányzott a blogolás, hiányoztatok Ti is és úgy minden, amit az írás jelent. Az utóbbi időben sok gondom volt, amelyek miatt sem időm, sem energiám, sem pedig kedvem nem volt az íráshoz. Jobbnak láttam, ha picit elvonulok és kicsit kipihentebben, nyugodtabban térek vissza, hogy újra billentyűzetet ragadjak és folytassam a történeteim. A jövőben igyekezni fogok nem eltűnni, megígérem. :) Még annyit írnék magamról, hogy továbbra is dolgozom, még mindig irodista vagyok Én a pénzügyön, aki világ életemben utáltam a matekot. :D Na de ennyit rólam. A rövidebb történethez hoztam a folytatást ezúttal. Nem túl eseménydús, mert egyrészt átvezető fejezet, másrészt pedig kicsit sutának érzem, de még vissza kell szoknom az írásra. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy gyorsan fog menni. 

Puszilok Mindenkit! :)
Detti



A munkaidőm végeztével felmentem az edzőközpont főépületének teraszára. A kellemes ősz eleji napsütésben még a hosszú ujjú kardigánom is levettem magamról, aztán összehajtva a táskámra tettem. Megigazítottam a nyakamban lévő elmaradhatatlan sálam és kezemben a mobilommal kezdtem el játszani. Gondolatok ezrei cikáztak át az agyamon. Már csak egy regény választ el tőle, hogy ország-világ számára kiderüljön, kit is rejt a T. B. Gonzalez álnév. Bár még ötletem sem volt hozzá, hogy mi szerepeljen a következő regényemben, nem is nagyon akartam siettetni a dolgot. Féltem tőle, hogy miként reagálnak a madridi barátaim, ha megtudják, hogy valójában én írtam az eladási listák elején álló regényeket. Mit szól hozzá majd Gonzalo? A tekintetem a telefonomra tévedt és a tulajdonképpeni másodállásomról egy egész más téma felé kezdett el kalandozni. Meredten bámultam a kis szerkezetet és bár tudtam, hogy indulnom kellene, mégsem mozdultam el a padról. Az eget bámultam, ahol a magasból egy repülőgép ereszkedett le a Barajas egyik közeli betoncsíkjára, míg egy másik épp eltűnt a felhők közt, amikor azt éreztem, hogy valaki megböki a kezem. Sergio fején a napszemüvegével mellém telepedett és ahogy egy titkosügynök a titkos iratokat egy tábla csokit csúsztatott a kezembe.
-         Milka? Juj ezt szeretem! Köszönöm Sese! – szaladt fülig a szám.
-         Csss! Ne kiabálj, még meghallják! – kezdett el csítitani.
-         Nem szabad elárulnom, hogy te vagy a cukrosbácsi? – kuncogtam.
-         Az az enyém volt igazából és nincs öt perce, hogy visszaloptam a konyháról. Szóval gyorsan tedd el! – mutatott a táskámra. – A Míster kobozta el az összetartáson, mert az a hülye Alvaro a folyosón flangáva zabálta a csokit, mikor mondtam neki, hogy a szobájában tolja be, különben lebukunk, de hát ez csak akkor ért meg bármit is, ha Twitteren írom meg neki! De nem baj, most már visszaszereztem és folytatom az üzletet.
-         Üzletet? – néztem kérdőn a spanyolra miután a táskám egyik zsebébe rejtettem a tábla csokit.
-         Mindig akad egy-két cinkosom, akikkel szereztünk valami édességet, amit én dugok el, aztán ha valaki az Ipodjával jelent meg az ajtómban, tudtam, hogy bűnözni akar. Ez a kód. A Míster eddig persze azt hitte, hogy csak zenéket cserélgetünk meg ilyenek, de hát lebuktunk, valami újat kell majd kitalálnom, de megoldom. Na de én megyek is. Szanaszét olvadnak a kis drágaságaim. – nyitotta ki a táskáját, amiben lapult még néhány tábla csoki meg egyéb édesség, amire elméletileg egész idényben rá se nézhetnek.
- Mindig is tudtam, hogy egyéniség vagy Ramos, de hogy ennyire?! – nevettem el magam, mire ő szintén nevetve legyintett egyet és komótosan elindult a parkoló felé. A telefonom pittyegett egyett, jelezve, hogy sms-em érkezett, amivel ismét a fejem felé terelte a gondok fekete fellegét. Lenémítottam a telefonom és beledobtam a táskámban, aztán felálltam a padról és rátámaszkodtam a korlátra. A Ciudad Deportiva edzőpályáinak smaragdzöld gyepszőnyegét csak itt-ott szakította meg egy-egy reflektor oszlopa és a díszkővel burkolt út. Távolabb a CTBA üzleti negyed épületei emelkedtek magasan a környező házak fölé, uralva a horizontot, ahol néha-néha elrobogott a csak egy fehér csíkként érzékelhető gyorsvasút szerelvénye. Éreztem, hogy a telefonom rezeg és nem kellett elővennem, hogy tudjam ki keres. Randevúm lett volna, de képtelen voltam rá elmenni és nem is nagyon tudtam volna mit mondani Tomásnak, hogy miért. A szponzori vacsorát követő nap találkoztunk a Retiroban és a szimpátia rögtön kialakult én pedig igent mondtam erre a meghívásra, mert reménykedtem benne, hogy ahogy a regényeimben megírom, majd egymással szemben ülve belém vág a villám és el tudom felejteni azt, amit Higuaín iránt érzek, de ez így pár nap elteltével már nem is tűnt olyan jó ötletnek. Előkotortam a mobilom, aztán felhívtam Tomást és amíg el nem szállt az elhatározásom tisztáztam vele, hogy sajnálom, de a mai nap mégsem jó nekem. A spanyol roppant megértő volt és egy „Después!” után megnyomtam a piros gombot. Hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból, miközben a fejem az államra ejtettem. Legszívesebben addig ütöttem volna a fejem a korlátba, amíg meg nem világosodik előttem, hogy miért nem tudok túllépni egy reménytelen érzelmen és miért ragaszkodok hozzá ennyire? Egy strucc soha nem tud a magasban szárnyalni, bármennyire vágyik is rá, cserébe viszont kapott két erős lábat, hogy olyan gyorsan tudjon futni, ahogy egy a levegő uraihoz tartozó társa soha nem fog. Bármennyire is szerettem volna, hogy el tudjam fogadni a saját helyem és a lehetőségeim, mégis mindig a felszínre bukott, hogy Gonzalon kívül nem kell senki sem, bár tisztában voltam, hogy soha nem fog úgy tekinteni rám, ahogy én őrá. Hisz barátnője van... Utáltam az érzést, hogy képtelen vagyok nem szerelmesnek lenni az argentinba, bármennyire is próbálom. Mérgemben belerúgtam az egyik virágládába, ami épp a lábam előtt volt tele lila és fehér virágokkal.
-         Olyat se nagyon láttam még, hogy egy virágládát rúgdosol.  – hallottam meg azt a kellemes hangot, amitől minduntalan valami melegség költözött a szívembe. Hirtelen felnéztem és az argentin csatárt láttam meg pár lépésnyire tőlem állni. Fél kezével a korlátot fogta, a tekintetem pedig lassan végigjárattam a napbarnította karján fel a válláig aztán végig a nyakán rá az arcára. Kedvesen és mégis kissé aggódon nézett rám a barna szemeivel, amikor hozzám lépett.
-         Le kellett mondanom egy találkozót, mert más jött közbe. - válaszoltam, miközben a táskámmal babráltam és kényszerítettem magam, hogy ne bámuljam túl feltűnően Gonzalot.
-         Értem. – bólintott egyet  -  Már rég meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e veled. – könyökölt rá a korlátra mellettem. – A szponzori vacsora óta mintha kerülnél minket, leginkább engem. – nézett rám válaszra várva.
-         Nem szándékosan kerüllek, egyszerűen csak úgy alakult a beosztásom, hogy én vagyok a délutános. – húztam ki magam.
-         Berni én nem erről beszélek. Azt hiszed nem vettem észre, hogy ahányszor belépek, rögtön a papírjaid közé mélyedsz vagy a helyeden sem vagy.
-         Nekem is jár egy kis szünet, nem? Vagy én nem mehetek ki? – vágtam rá idegesen. Bele sem akartam gondolni abba az opcióba, hogy talán már régen lebuktam az argentin előtt.
-         Azelőtt minden nap beszélgettünk, ha csak néhány szót is. Ezen a héten még csak köszönni sem tudtam neked és ne mondd, hogy azért, mert sok a dolgod! – nézett rám ismét és volt valami furcsa a tekintetében, ami azonnali megfutamodásra késztetett.
- Pedig így van. – vágtam rá türelmetlenül – Például most is mennem kell. – néztem rá a karórámra, mintha borzasztóan sietnék valahová. – Gonzalo, én tényleg nem kerüllek, csak így alakult. – fordultam vissza a lépcső tetejéről – Majd valamelyik nap leülhetünk beszélgetni, de nem most. – mosolyogtam rá, aztán ahogy csak a lábam bírta lerohantam a lépcsőn. Amint elég távol értem az edzőközpont főépületétől lelassítottam a lépteim és nekidőltem a főbejáratnál álló üdvözlőtáblának. A fém teljesen átmelegedett, így hiába nyomtam neki a homlokom nem adott enyhülést. Éreztem, hogy az arcom teljesen kipirult, de nem a meleg miatt. Az argentinnak teljesen igaza volt: direkt műszakot cseréltem, hogy elkerülhessem a vele való találkozást, miközben mindennél jobban szerettem volna látni és beszélni vele. Mi van ha mégsem játszom olyan jól a szerepem és már régen tudja, hogy szerelmes vagyok belé? Vagy talán a szponzori vacsorán jött rá a titkomra? És ha tudja, most mit gondol rólam? Azért nézett olyan furcsán rám, amitől megijedtem? Gondolataim közül a mobilom csörgése zökkentett ki. A kiadóm hívott, hogy másfél héten belül adjam le, hogy miről fog szólni az ötödik regényem. Az ötödik, amely után nem lesz többé titok a kilétem...


***

Lele a telefonját nézegetve állt meg az egyik forgalmas madrid utca közepén. Körülötte az emberek szüntelenül kavarogtak és mosolyogva kerülték ki asms-ét olvasgató lányt. Ujjaival villámgyorsan lepötyögte a választ, aztán ismét a táskájába süllyesztette a mobilt. Ráérősen sétálgatott a város szívében kezében egy cetlivel, amelyen egy argentin étterem címét írta fel neki Nico. Egymás után sétált el a teraszok mellett, amelyek hol egy kávézóhoz, hol egy étteremhez tartoztak, de még mindig nem találta meg azt, amit keresett. Megállva az egyik utcasarkon tanácstalanul nézett fel az utcanévtáblára, aztán egyenesen előre, remélve, hogy meglátja valahol az étterem cégérjét. Már korgott a gyomra az ürességtől és alig várta, hogy leülhessen egy asztalhoz és nekiláthasson egy hatalmas adag steakhez, amellyel pótolni tudja az eddig elvesztett energiáit. Összegyűrte a cetlit és kidobta az egyik szemetesbe, aztán megindult egyenesen előre, amíg pár lépéssel arrébbról meg nem látta előbújva a napernyők takarásából az étterem legelésző tehenet mintázó cégérjét. Sietősre fogta a lépteit és ahogy belépett a helyiségbe feltolta a homlokára a napszemüvegét, amikor ismét Nico kereste a mobilján, hogy számítson rá Lele, hogy késni fog. A lány megvonta a vállát, aztán elment leadni a rendelését. Nem volt kedve egyedül enni, így elvitelre csomagoltatta be az ebédjét, de miután fizetett és kiért az étteremből egy lépést sem sikerült tennie, mert valaki kiütötte a kezéből az edényeket. A felül lévő tartókból a saját pólóján landolt minden, hogy tovább csúszva róla a nadrágjára és a cipőjére is jusson belőle, míg a legalsó tartó a földre esve eltört, így kárba ment az ebéd. Lele pillanatok alatt borzasztóan mérges lett az ebédje miatt, amelyet egy másik ember figyelmetlensége miatt hiába fizetett ki, mégsem eheti meg.
-         Ne haragudj! Nem figyeltem oda, tényleg nem volt szándékos. – kezdett el a zsebeiben papírzsebkendő után kutatni Gonzalo, aztán amint talált egyet odanyújtotta Lelének és ráismert a lányra. – Lele?
-         Igen én vagyok. – sóhajtott egy nagyot miközben elvette a felé nyújtott zsebkendőt. – Az meg az ebédem...meg Nico ebédje. – nézett rá a földön szerteszét heverő ételmaradékokra.
-         Tényleg ne haragudj! Nagyon elgondolkoztam és észre sem vettelek. – mentegetőzött tovább Gonzalo. – Kárpótlásul meghívlak ebédre Nicoval együtt. Azt mondtad neki vitted volna a másik adagot.
-         Vegyük úgy, hogy kvittek vagyunk a múltkori után, de most már ki ne mondd többet azt a mondatot, hogy „Ne haragudj!” – dobta a tőle nem messze lévő szemetesbe a gombóccá gyűrt zsebkendőt Lele. – A meghívást pedig köszi! Mindjárt felhívom Nicot is és megmondom neki, hogy jöjjön ide. Nem sokára végez mára.
-         Rendben. – bólintott mosolyogva a focista, aztán Lele kicsit arrébb menve előkereste a telefon memóriájából Nico számát, majd egy rövid beszélgetés után visszalépett az étterem előtt álldogáló argentinhoz.
-         Nem sokára itt lesz.
-         Addig nem megyünk be? – nézett az étterem bejárata felé Gonzalo.
- Bemehetünk. – bólintott Lele, aztán aznap másodszor belépett a légkondicionáló által tremtett hűvős levegőjű helyiségbe. Az argentin csatár egyenesen az egyik eldugottabb sarokasztalhoz ment, mert nem akarta, hogy a bejárathoz közel ülve akárki észrevegye, hogy aztán az ebédjét se tudja nyugodtan megenni az emberek rohama miatt. Kihúzott egy fogpiszkálót az asztal közepén lévő tartóból és szórakozottan forgatni kezdte az ujjai között. Sehogysem tudta kiverni a fejéből Bernit. Nem igazán értette, hogy miért változott meg ennyire, de szerette volna tudni az okát. Az okot, amiért egy ideje kerüli és amiért olyan hirtlen elrohant a Valdebebasból. Amiért mindig visszahúzódik a csigaházába, ahányszor közeledni próbál felé. Talán Lele tudja a választ a kérdéseire és ha ügyes ki tudja belőle szedni...
-         Idáig hallom, ahogy csikorognak a fogaskerekek. – jegyezte meg Lele mosolyogva, miután már jó ideje figyelte a focistát.
-         Hm? – törte ketté a fogpiszkálót Gonzalo és ránézett a vele szemben ülő lányra.
-         Csak azt mondtam, hogy megint nagyon agyalsz valamin.
-         Egy csomó kérdés kavarog a fejemben és próbálok rájuk választ találni.
-         Nyugtass meg, hogy nem akarsz eligazolni! – dőlt előre a széken Lele.
-         Jaj dehogy is! – mosolyodott el Gonzalo. – Másról van szó, nem a fociról.
-         Akkor jó. Én azt a...
-         Nem szereted Benzemát, tudom.
-         Berni se. Irtó nagy erőfeszítésébe kerül, hogy mindig kedves legyen vele és ha kettőtök közül választania kellene, gondolkodás nélkül rád tenné a voksát. Na de nem fecsegem ki a legjobb barátnőm titkait.
-         Nem tudod véletlenül, hogy miért jár már egy jó ideje délután dolgozni? – tette fel az ártatlannak tűnő kérdést az argentin, de Lele azonnal felkapta a fejét.
-         Berni? Azt mondta, hogy így legalább ki tudja aludni magát. De miért kérdezed?
-         Csak kíváncsi voltam. – vakarta meg a nyakát Gonzalo, mire Lele elmosolyodott. „Szóval zavarba jöttél” – Tudod úgy megszoktam, hogy tudok vele beszélgetni, most meg egy ideje még csak odaköszönni sem tudtam neki.
-         Tudom, hogy jóban vagytok. Berni sokat mesélt már rólad. Nagyon kedvel téged. – jegyezte meg a lány.
-         Talán ő az egyetlen az egész Valdebebasban, aki nem azért jelentkezett az állásra, hogy munka helyett is folyton utánunk futkározzon levakarhatatlan piócaként. Nagyon aranyos lány.
-         Nekem nem kell bemutatnod. – mosolyodott el Lele.
-         Igaz is. Te a legjobb barátnője vagy. De ha már itt tartunk mesélj valamit magadról, amíg várunk! – dőlt hátra a széken Gonzalo egy gyors témaválást követően..
-         Inkább kérdezz te!
-         Azt hittem, hogy azt fogod kérni, hogy inkább én meséljek valamit magamról. – nevette el magát Gonzalo.
-         Az is lehet. A Wikipedia nem írt meg mindent, gondolom. – válaszolt Lele.
- Jó, de te többet tudsz rólam, mint én rólad. – jegyezte meg mosolyogva Gonzalo, amikor is Lele felkapta a fejét és Gonzalo válla felett meglátta az étterembe belépő Nicot. Intett neki, mire az asztaluk felé vette az irányt, aztán hitetlenkedve állt meg megfogva a szék támláját, úgy bámulta az asztal másik oldalán helyet foglaló argentin csatárt.
-         Te tényleg Gonzalo Higuaín vagy? – tette fel a kérdést még mindig kikerekedő szemekkel bámuló Nico.
-         Nem baszki, ő a hombárfejű, csak átrendeztem az arcát.  – forgatta meg a szemeit Lele. – Tényleg ő az.
-         Te vagy a világ legjobb csatára, de tényleg! – jelentette ki Nico, aztán kihúzta az egyik széket és leült rá, de egy percre sem hagyta abba az áradozást – Eszméletlenek a statisztikáid, nem tudom te mennyire vagy tisztában vele.
-         Köszönöm! Nem szoktam strigulázni a góljaim, de azért tudom, hogy mennyinél járok.
-         Ilyen kevés idő alatt ennyi gólt szerezni eddig azt hittem, hogy lehetetlen. Azért pedig argentinként külön köszönetet mondok, amit a válogatottban csinálsz meccsről-meccsre. Batistuta óta nem volt ilyen csatárunk.
-         Argentin vagy?
-         Tősgyökeres avellenadai.
-         Racing vagy Independiente?
-         Egyik sem, River Plate.
-         Nico, én mindjárt féltékeny leszek. – fonta össze a karjait a mellkasán Lele.
-         Lele, nem minden nap tudok beszélgetni Higuaínnal. Egyébként szia! – adott egy puszit a barátnője arcára Nico.
-         Neked is szia! – húzta vissza a barátját magához a lány és egy csókot nyomott a szájára.
-         Nem semmi páros vagytok ti ketten. – jegyezte meg nevetve Gonzalo.
-         Zsák a foltját. – kacsintott rá Lele a focistára.
-         Szerintem inkább az ellentétek vonzásáról van szó, másképp nem tudnám megmagyarázni, hogy beleszerettem ebbe az őrült nőszemélybe.
- Hülye! – vágta nyakon Lele Nicot, mire Gonzalo ismét felnevetett.  – Na eszünk végre valamit? – dörzsölte össze a két kezét Lele. A két argentin ezen is egy jót mosolygott, aztán leadták a rendelést és miután kihozták az ételeket a lány rekoridő alatt eltűntette a dupla adagos ebédjét, míg a másik két asztaltársa csak egy fél adaggal bírt megbirkózni. Ebéd közben vidám beszélgetés folyt a sarokban lévő asztalnál, amitől mind hármójuknak jobb kedve támadt. Lele a székén hátradőlve hallgatta a két argentin beszélgetését és mire ők is letették a késüket és villájukat úgy érezte, mintha ő is hosszabb ideje személyes jó barátja lenne a csatárnak, mint Berni. Néha-néha ránézett Gonzalora miközben ide-oda tologatta a villáját a tányéron és gondolkozott. Tisztában volt a legjobb barátnője focista iránt táplált érzelmeirvel és azzal is, hogy ha nem segít neki valamiképpen, soha nem fog az argentin elé állni és bevallani neki, hogy szerelmes belé. Ugyanakkor az árulkodó jelekből kiolvasta azt is, hogy Gonzalo is érdeklődik Berni után. A lányhoz már régóta barátság fűzte, az argentint még csak most ismerte meg jobban, de már őt is megkedvelte annyira, hogy tenni akarjon a boldogságukért. Kettejük ügyének meg akarta adni a kezdő lökést. Már csak azt nem tudta, hogy miképp vigye ezt véghez, amikor váratlanul a segítségére sietett a szerelme.
-         Gonzalo – törölte meg a szája szélét egy szalvétával Nico – jövő hét vasárnapra terveztünk Lelével egy kis baráti összejövetelt, nem lennénk sokan. Megtisztelnél vele, ha elfogadnád a meghívásomat és eljönnél te is.
-         Köszönöm a meghívást! Szombaton lesz bajnoki, BL meccs a héten volt, úgyhogy én ráérek.
-         Elhozhatod a barátnődet is. – jegyezte meg Nico.
-         Nincs barátnőm. – rázta meg tagadólag a fejét Gonzalo.
-         Pedig azt hittem, hogy az a lány, akivel a szponzori vacsorán voltál az a barátnőd. – vette át a szót Lele.
-         Ő az unokatestvérem. – mosolyodott el Gonzalo. – épp Madridban volt pár napot és még soha nem volt ilyen puccos partyn, gondoltam elviszem magammal.
- Óh értem! – bólintott egy nagyot Lele és a fejében már készen volt a terv. Alig várta, hogy alkalma nyíljon félrehúzódni és telefonálni egyet, hogy aztán a többit Bernire és Gonzalora bízhassa, remélve, hogy minden úgy fog elsülni, ahogy elképzelte....

12 megjegyzés:

  1. Ez nem suta!Ez nagyon jó!Imádtam minden sorát!Gonzalo napbarnított karja olyan hatással van a hormonjaimra, amit inkább nem részleteznék!D:D:D:D
    Jaj Berni, te nem strucc vagy, hanem kolibri, csak még nem tudsz róla!:D
    Lele ebédje....Megszakad a szívem a jó kis steakért!De aztán kiette Higuaínt a vagyonából!:D:D:D:D Az se semmi, hogy először megcsókolja Nicot, aztán meg nyakon bassza!:D Ez annyira jellemző rám....Mármint Lelére!:D:D:D:D És Nico meg isteni!A legjobbkor ajánlotta fel a kirándulást!Remek!:D Nagyon várom, hogy mi fog történni azon a kiránduláson!:D:D:D:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy hülye vagyok, nem tudom miért kirándulást írtam összejövetel helyett. Talán kicsit előre gondolkodtam és valami kirándulásféle jelenik meg előttem. De te gondolom kerti partira vagy ilyesmire gondoltál!:D A steak elvette az eszemet!:P:D:)

      Törlés
    2. nekem akkor sem tetszik. :/ Direkt Neked írtam bele! Gondolkoztam a hosszú művészi ujjain, de az valahogy nem passzolt ide, se a vádlija. :D :D :D
      Berni üzeni, hogy inkább egy tyúk. :D
      Szegényem...előbb kellett volna zsepit küldenem, aztán olvashattad volna a kárba ment ebédről szóló részt. Szegény Higuaín meg nem tudta, hogy mit vállal magára azzal, hogy megebédelteti Lelét. :D :D :P Egy pofon, egy csók... :D :D :D
      Esni fog az eső és inkább otthon maradnak :P

      Törlés
    3. Én gondoltam erre is, arra is, meg másra is...nem tudom melyikhez lesz kedvem. ;) De ha esik az eső, lefújják a kerti partit is :P :D

      Törlés
    4. A karja is szép, úgyhogy köszönöm!:D:D:D:D
      Berninek csak az esze tyúk!:S
      Igen. Gonzalo borzalmas büntettet hajtott végre, amikor Lele ebédjével ilyen óvatlan volt!:D:D:D:D
      És az előétel kimaradt a menüsorból!Meg az előétel előtti étel!Meg az utóétel!Meg a desszert!:D:D:D:D
      Az is jó, ha otthon maradnak!:pEgy kis videózás, miegymás....:P:D:)

      Törlés
    5. Szívesen, ingyen van! :D
      Köszöni a bókot és tudja. :D
      Guillotint érdemelt volna...szörnyű.... :D :P
      Jó hogy már nem kérted, hogy írjam bele az étlapot is! Nem vagyok én gasztroblogger! :D :D :D
      Miegymás? :D :D

      Törlés
    6. Hát pedig egy komplett menüsort azért megehettek volna!:D:D:D:D
      Hát miegymás, tudod....Twister vagy valami....:D:D:D:D

      Törlés
    7. Persze...akkor majd máskor szólok, ha kajálni fognak és te majd kitalálod, hogy mit akarsz ill. mit akar Lele enni, aztán megírod nekem. :D :D :D
      A Twister jó játék :D :D

      Törlés
  2. Szia Csajszi!
    Örülök, hogy visszatértél, de tényleg! Nekem meg az írásaid hiányoztak :)
    És a részben nem kellett csalódni. És ha átkötő rész lett, ha nem szuper volt. IMÁDTAM! :)
    Úgy néz ki argentin csatárunk is kezd valamit érezni. Vagyis legalábbis megmozgott benne valami Berni iránt, aminek nagyon örülök. Megértem, hogy Berni kerüli, hiszen nem lehet egyszerű a lánynak.
    Lele és az ebéd. Jó kis jelenet volt. Aztán odaért Pipita is. Micsoda véletlen. Úgy látom Karimot még mindig nem kedveli. Velem meg úgy alakult, hogy elkezdtem megkedvelni. Nem is rossz fej a francia. Mostanában lehet van velem valami, mert egy német srácot is rohadtul megkedveltem :D Na csak vicceltem, teljesen normális vagyok, és így kedveltem meg őket. Na de eltértem a tárgytól... :D
    Lele és Nico akcióznak majd, hmm... Kíváncsi vagyok az összejövetelre. Na és akkor mégsem a barátnője az a csaj. Olyan logikus na ;) Nico aztán pont úgy viselkedett ahogy vártam. Lelével a párosa, hát egyedi az biztos :P
    Tényleg nagyon tetszett! :)
    Várom a folytatást!
    Puszillak Csajszi,
    és bocs a sok rizsáért! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csajszi!
      Jaj de aranyos vagy! Köszi! :)
      Gonzalo még valahogy nem tudja hová tenni, hogy mit is érez vagy nagyon is jól tudja? hmm... :D Berni meg még mindig úgy hiszi, hogy lecsúszott Gonzaloról, el akarja felejteni, de nem megy neki. Azzal ha kerüli viszont még feltűnőbbé teszi, hogy valami nem stimmel.
      Az élet...ugye-ugye :D
      Komolyan? Itt a tavasz vagyis már inkább nyár, biztos ez az oka :D :D :D Értem én. :)
      Logikus, de fogadtál volna rá? :D
      Örülök, hogy tetszett!
      Élvezettel olvastam :)
      Puszillak!

      Törlés
  3. Szia!!!!

    Hidd el, hogy te is hiányoztál nekünk, de valahogy át tudom érezni a dolgot. Én is így vagyok jelenleg, de majd változik a helyzet!!!

    Szóval, nem átkötő rész lett, ez nem tudom mi bajod vele. Végre a te tolladból megint valami. Annyira hiányzott már ez a lelkemnek!!!

    Gonzonak csak nem kinyílt a szeme?! Na nem mintha ettől Berninek könnyebb lenne.
    Még mindig értetlenül állok az előtt, hogy van olyan ember aki nem szereti Karimot, de nézd el ezt nekem! *-*

    Lele, Nico páros akcióba lendül. Nem rossz, nem rossz.

    Siess a folytatással!!

    Millió puszika!!!



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Brigi!

      Majd Facen elmesélem a kerek sztorit...a munka csak egy része. De majd csak jobb lesz.:)

      Nekem valami hiányzik belőle...nem érzem az első felét annyira késznek, vagy nem tudom.Aranyos vagy, az én lelkemnek meg az esik jól, hogy ennyire hiányoztam. :)

      Majd meglátod, hogy mi történt Gonzaloval. Mindenesetre észrevette, hogy valami nem egészen úgy volt, ahogy rég... :)
      Neked elnézem. :)

      Igyekezni fogok vele!

      Millió puszi Neked is! :)

      Törlés