Alma rebelde - VI. (befejező) rész

Hola!

Sajnálom, hogy ég csak most tudtam hozni a részt, de annyira el vagyok havazva... A Lo jurot igyekszem majd holnap hozni, addig is fogadjátok sok szeretettel az Ala rebelde befejező részét. :) 

Ibolya, remélem, hogy tetszett és sikerült örömet szereznem ezzel a "kis" meglepetés-történettel. :)

Puszi:

Detti

„Rosario! Várj egy kicsit!” –  kiabált Susana az éppen hazaérő Rosario után, amint megpillantotta a lányt, aki amint meghallotta a nevét, visszafordult a lépcsőről, hogy odamenjen az idős hölgyhöz, aki a seprűjére támaszkodott. A zsebéből elővett egy borítékot, amit odanyújtott Rosarionak.

-         Ez a tiéd.

- Köszönöm! – köszönte meg Rori és elvette a borítékot. Kíváncsian forgatta kezei közt és próbált valami arra utaló nyomot találni, hogy ki hagyhatta itt neki, de egy betű nem sok, annyi sem volt írva a borítékra. - Susana néni – nézett fel Rosario és ekkor vette észre, hogy az idős hölgy eltűnt mellőle, pedig meg akarta tőle kérdezni, hogy ki hagyta ott neki. Egy vállvonással túltette magát a dolgon és aztán kinyitotta a borítékot, ami egy papírt rejtett és annyi állt rajta, hogy el kell mannie a parkba, ahol egy bizonyos ponton megkapja a további utasításokat. Először össze akarta gyűrni a lapot és kidobni a kukába, mert rögtön rájött, hogy ki akarhat vele ilyen játékot játszani, de aztán csak győzött a kíváncsisága és elment a parkba, ahol a megjósolt helyen meg is találta a következő üzenetet. Először a háta közepére sem kívánta ezt az egész mászkálósdit, de a második állomás után azt vette észre magán, hogy ő is élvezi az egészet, de amint 2 számjegyűbe váltott az állomások száma, úgy kezdett el az ő lelkesedése és energiája is fogyni. „Menj haza, az utolsó meglepetést ott találod!:)" - olvasta a papíron Rosario. Eldöntötte, hogy most már ki sem fogja tenni a lábát a lakásból, ha egyszer átlépi a küszöböt. Gonzalo jóvoltából már keresztül-kasul körbejárta a várost és bár szeret hosszú gyalogtúrákat tenni, azért a jóból is meg tud ártani a sok. Sarkon fordult és a papírral a kezében elindult hazafelé. Gonzalo is már közel járt az oroszlános házhoz. Egyfolytában azt figyelte, hogy mikor tűnik fel a lány alakja, amint bemegy a házba. Amikor egy saroknyira járt onnan, elérkezett ez a pillanat is és Rosario gyorsan eltűnt a hatalmas ajtó mögött. A focista is meggyorsította a lépteit, hogy minél előbb felmehessen hozzá. reménykedett benne, hogy a sok gyaloglás eléggé lefárasztotta Charit ahhoz, hogy ne akadékoskodjon folyton és nyugodtan beszélhessen vele. Ha ez nem jön be, már csak egy ötlete van, amit használhatna: odakötözi a székhez és beragasztja a száját, bár a lányt ismerve nem volt benne biztos, hogy ha esetleg erre kényszerülne nem ő végezné-e a székhez kötözve... Rosario beillesztette a kulcsát a zárba és amikor kitárta az ajtót a szeme a duplájára kerekedett a meglepetéstől. A plafont több száz lufi takarta el, ő pedig máris megértette, hogy miért is kapott az egyik üzenet mellé egy tűt is. megfogta a külön színnel megjelölt szalagot, lehúzta a lufit, aztán kipukkasztotta. A lufiból egy darab papír hullott ki, ami össze volt tekerve és egy szalag fogta át. Rosario kioldotta a masnit és megnézte a képet, ami az Igúazut ábrázolta és ennyi állt alatta: "Utálom a pókokat, de ha akarod elkísérlek". Rosario nevetett egy jót az üzeneten, mert lelki szemei előtt megjelent a kép, amint a focista megijedve egy nyolclábútól az ő nyakába ugrik. Észre sem vette, hogy már nincs egyedül és kicsit megijedt, amikor meghallotta a lépteket maga mögött. A kezében fogta még a kis ládikát, amit az egyik állomás óta magánál tartott és reflexből odacsapott vele. Az ütés célba talált Gonzalo pedig elterült a padlón.

-         Úristen…megöltem a Real Madrid játékosát!-kiáltott fel,mikor meglátta a földön fekvő Gonzalot és mivel nem volt magánál megpróbálta magához téríteni. Rosario megfogta a félig teli lévő vizeskancsót és a tartalmával lelocsolta. A focista elkezdett prüszkölni, mire a lány fölé hajolt.

-         Jól vagy? –kérdezte aggódva.

-         Jééé…nem is tudtam, hogy a Mennyországban ilyenek az angyalok, pont úgy nézel ki, mint Chari! - mondta félig kómásan.

-         Mert én vagyok Rosario,te ütődött.

-         Te lelocsoltál! - ült fel méltatlankodva Gonzalo.

-         Fantasztikus észrevétel! – csapta össze a kezét Rosario. – Mit csinálsz?

-         Kicsavarom a vizet a pólómból. – bújt ki belőle Gonzalo.

-         Annyira nem lettél ... vizes. – nyelt egyet a lány, amikor diszkréten végigmérte a félmeztelen focista izmos felsőtestét. Gonzalo észrevette, hogy Rosario őt nézi és magában jót mulatott rajta, miközben feltápászkodott a földről, aztán visszabújt a pólójába.

-         Beszélhetnénk? – állt meg kis terpeszben a lánnyal szemben.

-         Nem.

-         Chari!

-         Lassan mondom és tagoltan, hogy megértsd végre: Nem vagyok Chari! – dühödött be és ahogy elment a focista mellett, megfogva a tűt beleszúrt egyet a hátsójába. 

-         Az igazolványaim meg mit ártottak neked? – vette elő Gonzalo az igazolványtartót a farzsebéből, mire Rosario morogva tette le a tűt és hátat fordítva a játékosnak bement a konyhába.

-         Rosario, beszéljük meg! – állt meg az argentin az ajtóban. Elhatározta, hogy most nem fog addig elmenni az oroszlános házból, amíg meg nem beszélik a félreértést.

-         Menj Sonia után, biztos hiányzol neki! – nézett fel egy pillanatra a lány, aztán ismét a hűtőbe bújt.

-         Mikor hiszed már el végre, hogy szakítottunk?

-         Az az újság... – kezdett magyarázatba Rori, miközben az ebédjéhez készítette elő a hozzávalókat.

-         Az az újság csak egy halom szemét. – vágott a lány szavába Gonzalo.

-         A fotókat akkor se tudod kimagyarázni.

-         Mert nem is hagyod... – forgatta meg a szemeit  a focista – Viselkedj már felnőttként és hallgass végig, kérlek!

-         Gonzalo Higuaín – tette le a kést Rosario és nyugalmat erőltetve magára ránézett a focistára – Engem ne akarj egy üres fejű pics@nak nézni, mert nem vagyok az! Egy kérdéssel el lehet dönteni, hogy kinek van igaza. Ott voltál azzal a nővel az El Brillantéban vagy nem?

-         Igen, ott voltam, de akkor sem az van, amit te gondolsz!

- Kinőttem már a mesékből Higuaín. – jelentette ki Rosario és olyan erősen szorította meg a kezében tartott zacskót, hogy még az ujjai is elfehéredtek. Gonzalo ellökte magát az ajtófélfától és határozott léptekkel ment oda a lányhoz. Dühös volt rá a makacssága miatt, de egyben meg akarta vele értetni azt is, hogy tévedett és Sonia már nincs vele és tényleg érdeklődik Rosario iránt. Maga sem tudta, hogy miért vonzotta annyira a lány, de az utóbbi napokban rendre azon kapta magát, hogy efelé a nem mindennapi nő felé szállnak a gondolatai. Ahogy odaért maga felé fordította az eddig makacsul ellenkező Rosariot és megakadályozandó, hogy bármit is mondjon ellenkezésképp lefoglalta a száját a sajátjával. Nem nagyon hatotta meg, hogy a lány a mellkasát és vállát csapkodja, nem engedte el és egyszer csak azt vette észre, hogy egyre kisebbek lettek az ütések, míg végül abba nem maradtak és a lány az eddig ellenkezésre fordított energiáit valami jóval kellemesebb dologba kezdi belefektetni. Rosario minden dühe szenvedéllyé és vággyá változott mintegy varázsütésre. Átadta magát az érzésnek és átkarolta a focista nyakát, aki a lány háta mögé nyúlva lesöpört mindent az asztalról és felültette rá a lányt, akinek keze utat talált a pólója alá. A tálak, zacskók és kanalak szerteszét szórodva hevertek az asztal körül, de miért is érdekelte volna ez bármelyiküket is? Ujjaival végigsimított a férfi kidolgozott felsőtestén, aztán levette róla a pólót. Gonzalo sem sokáig tétlenkedett, hanem a ruha alá benyúlva újra és újra végigsímitott Rosario gerincvonalán, aztán lesegítette róla a felsőt. A lány megragadta a focista tarkóját és még közelebb húzta magához, megpróbálva ezzel a tudtára adni, hogy ez a tempó nem túl megfelelő számára. Gonzalo ölelése engedett és a két kezével automatikusan a lány nadrágjának derekát kereste, de közben igyekezett kitapogatni minden érzékeny pontot Rosario testén. Gyorsan kioldotta az övet, amit Rori megérzett és segítségképp kicsit megemelte a testét, hogy a férfi akadálytalanul lesegíthesse róla a farmert. Két lábával átfogta a focista derekát, mire megérezte azt a bizonyos dudort a köldökétől egy arasszal lejjebb, aztánodatéve a kezét végigsímitott rajta, amivel még inkább felszította a szenvedély tüzét kettejük közt. Rosario belemosolygott a csókba és  elkezdte egyre lejjebb haladva a nyakát csókolgatni és néhol aprókat beleharapni, miközben a kezem automatikusan rátalált a nadrágja derekára, miközben a férfi keze a lány belső combjánál járt. Rori halkan felnyögött, amikor Gonzalo kezével rátalált a legérzékenyebb pontjára. Eddig csak néhány perverz elképzelése volt csak róla, hogy mennyi mindent lehet kezdeni azokkal a hosszú, művészi ujjakkal, de most már tapasztalata is volt róla.Egyre sürgetőbben csókolták egymást, mígnem már azon kapták magukat, hogy egy négyzetmiliméternyi textil sem maradt rajtuk. Rosario végigdőlt az asztalon, és bár fekhelyen nem volt kényelmes a keménysége miatt, mégsem zavarta ez a tény. Reggel amikor itt reggelizett még nem gondolta, hogy délután épp itt fogja elkapni a hév őt és Gonzalot, amit nem bírnak addig visszatartani, amíg egy szobával arrébb nem botorkálnak. A férfi megcirogatta a lány arcát, majd megcsókolta és beléhatolt. Finomkodva és gyengéden kezdtek mozogni, hogy fel tudják venni a ritmust,majd fokozatosan gyorsítottak a tempón. Érezték, hogy közel van az orgazmus, nem tartóztatták fel...és azt is érezték, hogy itt még közel sincs vége a konyhaasztalon történteknek....

***

Másnap reggel az első ablakon beszökő napsugár Rosario ágyán összeölelkezve találta őket. Rori már ébren volt, de Gonzalo még édesdeden aludt, amin nem csodlkozott. Egész éjjel alig aludtak valamit és ha épp nem a lepedőt gyűrték, akkor megbeszélték ezt az egész Sonia ügyet. Rosario nem tudott volna nem hinni a focistának, miután a nappalija plafonja még mindig tele volt lufikkal és aki egy ilyen játékot agyal ki, aztán bevállalja még azt is, hogy esetleg 8 napon túli sérüléssel hagyhatja csak el a lakása küszöbét, az nem hazudhat. Kibontakozott a focista öleléséből és kiment a konyhába összeszedni a ruháit, aztán felöltözött. Visszament a hálóba és leült az ágyára, úgy bújt bele a cipőjébe. Észre sem vette, hogy a focista is felébredt, aki mögé csúszott, aztán belecsókolt a nyakába.

-         Jó reggelt Chari! – súgta a fülébe, mire a lány gyilkos tekintettel nézett rá. – többet nem mondom, ígérem. – emelte fel a két kezét védekezően Gonzalo.

- Ez esetben neked is jó reggelt! – csókolta meg a focistát Rori, aztán hozzávágta a pólóját. – Öltözz fel, kirándulni megyünk. – mosolygott rá a lány és kiment a konyhába, hogy készítsen reggelit, aztán némi útravalót is tudjon csomagolni. Miután végeztek a reggeli teendőkkel lementek az oroszlános ház elé és bepattantak Rosario ütött-kopott kocsijába. A lány mielőtt indított volna megcsókolta a focistát, aztán bekapcsolta a rádiót, az autót pedig betöltötték Joaquín Sabina Crisis című dalának hangjai. Az autó kicsit köhögve bár, de beindult aztán maguk mögött hagyva a várost a nyíl egyenesen haladó kietelen országúton robogtak el a még kietlenebb déli tájak felé...