Alma Rebelde - IV. rész

Ez most nem lett hosszú rész, mert amit még ebbe akartam tenni, azt inkább csúsztatom a következőbe, mert úgy jön ki jól. :)

Gonzalo nem értette, hogy miért hagyta úgy ott Rosario, ahogy. Fél kezével az arcát simogatta, ahol ott maradt a lány kezének a nyoma a másikban pedig még mindig az újságot szorongatta a Serenitoval együtt és az ajtón túl távolodó lányt nézte. Rosario miért változott meg ilyen hirtelen? Az előbb még mosolyogva egyezett bele egy randiba most pedig egy pofon után csak úgy ott hagyta... Mi történt az elmúlt pár percben? Kíváncsian tartotta az orra elé az újságot, mert gyanította, hogy nem a semmiért nyomta a kezébe Rosario és úgy érezte, mintha több dézsányi hideg vízzel öntötték volna nyakon, amikor megpillantotta a címlapot. Gyorsan odalapozott a kép alatt megadott oldalra és mérgesen dobta vissza a tartóra a többi lap közé. Az első városban töltött estén vacsorázni vitte Soniát és észre sem vette, hogy fotózzák őket. A képek alapján egy boldog párnak tűnnek és nem is csodálkozott rajta, hogy Rosario azt hitte, hogy valójában azok is, de ez csak a látszat volt. Sonia már rég Buenos Airesben volt vagy ki tudja, hogy hol, de nem Santa Clara del Marban. Gonzalo nem gondolkozott sokáig, hanem inkább elsietett Rori után. Meg akarta próbálni, hogy elmagyaráz mindent, de ő sem hitt benne, hogy Rosario el is fogja hinni. Egyedül azzal vigasztalta magát, hogy a lány is érez iránta valamit. Ha nem így lenne, nem zaklatta volna ennyire fel az az újságcikk és talán hajlandó lesz legalább meghallgatni. Rori már majdnem hazaért, amikor Gonzalo utolérte. Utoljára még valamelyik bajnokin vágott ki ekkora sprintet, mint most. Akkor 3 pontért harcolt, most viszont sokkal fontosabb dologért futott.

-         Rosario! Állj meg egy percre! Hagy magyarázzam el! – fogta meg a lány karját és megállásra akarta kényszeríteni, de Rosario rá sem nézett, csak kitépte a karját az övéből és meggyorsította a lépteit.

-         Rosario, kérlek! – állt meg előtte a focista terpeszben és akármerre akart lépni Rori ő is arra lépett, így nem tudta kikerülni.

-         Nem érdekel, hogy mit akarsz mondani. Szerintem k*rvára  félrecsengettél. – taszított rajta egyet és elsietett mellette.

-         Rosario! – kapott utána Gonzalo.

- Hagyj békén! – nézett vissza rá Rosario és ha egy nézézssel ölni lehetne, a focista már nem élne és maga mögött becsapva az ajtót eltűnt az oroszlános házban. Gonzalo úgy gondolta, hogy talán jobban teszi, ha most egy kicsit egyedül hagyja a lányt és később próbál meg beszélni vele, amikor egy kicsit lenyugszik. Sóhajtott egy nagyot és elindult az ideiglenes otthona felé, miközben egy kavicsot passzolgatott jobb lábával a balnak és vissza. Rosario mérgesen rohant fel a lépcsőn és nem nézett sem jobbra, sem balra. Nagyon becsapottnak érezte magát és haragudott Gonzalora. Így még nem verték át sohasem... De mit is remélt, amikor az ő világa és Gonzalo világa annyira különbözik egyástól, mint a tűz és víz és ez a kettő köztudottan nem is fér meg egymás mellett. Megpróbálta elfoglalni magát, hogy ne gondoljon erre az egészre, ami az üzletben történt, de bármibe kezdett, a gondolatai minduntalan ott kötöttek ki, hogy mennyire rossz érzés volt, amikor megpillantotta azt az újságot. Egy hirtelen elhatározást követve bement a hálószobába és elővette a szekrényből a sporttáskáját, aztán belepakolt magának egy hétvégére elég ruhát. Egyébként is úgy tervezte, hogy elmegy meglátogatni egy  régi jó ismerősét és már le akarta mondani a programot, de őrült neki, hogy mégsem tette meg. Elővette a telefonját és felhívta a Junínban lakó barátnőjét, hogy ha még aktuális a meghívása, akkor most elugrana hozzá. Egy rövid beszélgetés után megnyomta a piros gombot és felkapta a táskáját, aztán bezárta a lakását maga mögött. Leérve a földszintre megkereste Susana nénit és kopogtatott az ajtaján. Az idős hölgy mosolyogva nyitott neki ajtót, mire Rosario is magára erőltetett egy mosolyt. A pótkulcsot Susana néninél hagyta, hogy ha bármi baj van be tudjon jutni a lakásba, aztán mondott neki pár szót, hogy hová megy és elsietett. Susana látta rajta, hogy nincs minden rendben, de nem akarta faggatni. Tudta, hogy ha úgy érzi, akkor majd ki fogja neki önteni a szívét, előbb hagyni kell, hogy kicsit rendezni tudja magában, bármi történt is, ami miatt ilyen hirtelen vidékre utazik. Rosario bedobta a kocsiba a sporttáskáját, aztán bepattant a vezetőülésre és indított is. Már alig várta, hogy kiérjen a városból. A házak sora fokozatosan ritkult, míg végül ezek el is tűntek és csak a kilométereken át nyílegyenesen futó aszfaltcsíkot látta maga előtt. Nyugat felé haladt és erre nem egészen olyan volt, mint a Pampákon. Itt sokkal többen jártak az úton, de ő mégis kizárta a külvilágot és csak annyit engedett be belőle, amennyit feltétlenül szükséges volt...

***

Gonzalo alighogy hazaért, már vissza is akart fordulni az oroszlános házhoz, hogy beszélhessen Rosarioval, de rákényszerítette magát, hogy foglalja el magát és várjon még. Gondolatban töübbször is lezongorázta, hogy mit fog mondani, de az összes elképzelését sutba dobta. Rosario nem olyan, mint a többi nő, akivel eddig dolga volt, így kiszámítani sem tudta, hogy mit kellene mondania ahhoz, hogy ne vágja rögtön az orrára az ajtót, bár gyanította, hogy akármit is kezdene el beszélni így is úgy is az lenne a vége. Ránézett az órára és úgy gondolta, hogy eleget várt már. Határozottan indult el a kocsijához és bepattanva a vezetőülésre már indított is. Minél előbb ott akart lenni és tisztázni ezt az egész félreértést. Amennyire csak a szabályok engedték, gyorsan átvágott a városon és percek múlva már az oroszlános ház előtt állította le a motort. Vett egy mély levegőt, aztán kiszállt és belépett a nyitott kapun. A lépcsőn akart felsietni, amikor valaki megszólította.

-         Rosario nincs itthon. – állt meg a söprögetésben egy idős hölgy.

-         Értem. – fordult Susana felé Gonzalo. – Nem tudja véletlenül, hogy mikor jön haza?

-         A lelkemre kötötte, hogy ne mondjam el senkinek se. – folytatta a seprést.

- De nekem nagyon fontos lenne! Kérem! – fogta könyörgőre a focista, de a hölgy konokul hallgatott – Jó akkor, megvárom az autóban. – jegyezte meg Gonzalo és kiment, aztán beszállt a kocsiba és kényelmesen elhelyezkedett az ülésen. Susana még sepregetett egy darabig, aztán kicsit az udvart is rendbe tette, aztán kíváncsiságból kinézett az utcára, hogy Gonzalo ott van-e még. A férfi a kocsi motorháztetejének támaszkodva kanalazott egy doboz Serenitot és az utca forgalmát szemlélte. Az idős hölgy szíve megesett a focistán, aki már több, mint egy órája várakozott a ház előtt és odamenve hozzá megsúgta neki, hogy Rosarioval csak hétfőn tud beszélni, mert látogatóba ment egy ismerőséhez. Gonzalo egy hálás mosollyal köszönte meg az információt, aztán visszament a nyaralóba. De már alig várta, hogy hétfőn megpróbálhassa tisztázni az egész Sonia ügyet...