Riadtan
ültem fel az ágyamon és még mindig a levegőt kapkodva néztem körül a szobában.
A redőnyt le sem mertem engedni, mielőtt elaludtam, hogy legyen némi világosság
az emeleti lakásban. A pólóm az izzadtságtól csurom vizesen tapadt a hátamra és
megborzongtam, ha az álmomra gondoltam. A cetli, amit Javier csúsztatott be az
ajtóm alatt, összegyűrve hevert az éjjeli szekrényemen.
„Majd
keress meg az iskolában a próbák ügyében! Kell nekem ez az állás és nem
ajánlom, hogy elszúrd az egészet! Türelmetlenül várom, hogy elkezdjük a
felkészülést! Ugye emlékszel a befejezetlen ügyünkre?”
Amikor
a szomszéd azzal hívott a Bernabéuban, hogy egy gyanús alakot láttak a lakás
körül fel-alá járkálni, a lelki szemeim előtt rögtön Velasco képe jelent meg és
a megérzésem ezúttal tökéletesen működött Hazaérve Gonzalo nyitotta ki az
ajtót, én pedig rögtön észrevettem a kis félbehajtott cetlit a szőnyegen
heverni. Villámgyors reflexekkel még épp sikerült az argentinom előtt elvennem
onnan és széthajtva a papírdarabot átfutottam Javier sorait, aztán begyűrtem a
nadrágom zsebébe. A csatárom ugyan látni szerette volna az üzenetet, de nem
adtam oda neki és még mielőtt ő szerezte volna meg magának a gondviselés
utánunk küldte Gonzalo ügynökét, aki magával vitte a La Sexta éjjeli bajnoki
összefoglaló műsorába vendégnek. Miután becsukódott mögöttük az ajtó kivettem a
cetlit a zsebemből és összegyűrve az éjjeliszekrényemre dobtam. Megpróbáltam nem
törődni vele, mintha így meg nem történtté tudtam volna tenni ezt a kellemetlen
esetet, de amint elcsendesedett a lakás és aludni készültem egyre jobban
megszállt a félelem. Mi van ha Javier idejön az éjszaka közepén? Ha van valaki,
aki képes lenne erre, az ő.... Annyira féltem, hogy minduntalan összerezzentem,
ha bármi apró zajt is meghallottam a madridi éjszakában és bár Gonzalo nem egy
sms-t küldött azt tudakolva, hogy ne jöjjön-e el értem, én azt válaszoltam,
hogy minden rendben, aztán kiszaladva a konyhába behoztam magammal a palacsintasütőt és azt szorongattam, amikor elért az álom, most pedig ott
hevert a takarón. Kezeimmel még a szemem dörzsölgettem, amikor megszólalt a
csengő. Magamra kapva a köntösöm kicsoszogtam a bejárati ajtóhoz és az összes zárat
kinyitva, amit a múlt éjjel duplán kulcsra zártam egy hatalmas csokor fehér
rózsával találtam szembe magam, ami mögött az egyik virágüzlet futárja tűnt
fel. Átvettem a virágokat és jócskán adtam borravalót a fiatal srácnak, hisz
mondania sem kellett, hogy a csokorhoz járó kártyán ott a küldő neve, anélkül
is tudtam, hogy Gonzalotól kaptam, ami egy csapásra elfelejtette velem az
összes Javierrel kapcsolatos gondolatomat. Váza híján egy befőttesüvegbe
rendeztem el a rózsatengert, aztán elolvastam a hozzá mellékelt kis kártyát,
amin az argentin kézírásával állt néhány sor.
„Alejandrita!
Hiányzik, ahogy reggelid felett rám nézel az asztal másik végéről. Még az is
elviselhetetlenül hiányzik, ahogy a levegőt veszed...erre csak egy gyógyszer
létezik: Töltsük együtt a mai és elkövetkező összes napot! TQM Gonzalo”
Hatalmas
mosollyal az arcomon tettem le a lapot a csokor mellé és lehunyva a szemem az
arcom a virágokba temettem. Bársonyos volt a szirmok érintése, de még ez sem
volt fogható ahhoz az érzéshez, amikor az argentinom simít végig az arcomon.
Ábrándképeimet ezúttal ismét a csengő szakította szét, ám ahogy megláttam a
küszöbömön toporgó focistát, már nem is bántam annyira. Gonzalo belépve az
ajtón rögtön be is csukta maga mögött és a hátát nekidöntötte. Ujjait a csuklóm
köré fonta, mire én odaléptem hozzá és a karjaim szó nélkül a nyaka köré
fontam. Gonzalo kicsit lejjebb csúszott az ajtónak támaszkodva, hogy ne kelljen
lábujjhegyre állnom és átölelve a derekam olyan hévvel kezdte el becézgetni az
ajkaimat, hogy kicsit meg is lepődtem rajta, de elmondhatatlanul jól esett.
Kezeimmel benyúlva a kabátja alá a felsőjén keresztül simogattam végig a
mellkasa összes izmát, amit csak sikerült kitapogatnom és elérnem amíg csak ki
nem fogytunk a szuszból. A levegőt kapkodva kézen fogtam és behúztam magammal a
nappaliba, ahol rögtön leült a kanapéra és lehúzott maga mellé.
-
Jó reggelt bonita! – nézett rám a legszebb mosolyát elővéve.
-
Ennél jobb nem is lehetne. – adtam egy puszit az arcára. -
Köszönöm a virágokat!
-
Még egyszer ennyit akartam, de nem volt több a virágüzletben
és ezen az sem segített, hogy én vagyok Gonzalo Higuaín. – húzta ki magát.
-
Oda ne rohanjak! – kezdtem el incselkedni vele.
-
Ne is, mert itt ülök melletted.
-
Szóval azt hiszed, hogy miattad rohannék oda? Utálom a beképzelt focistákat.
-
Én meg a szemtelenkedő táncosnőket.
-
Borzasztó, amikor pimaszkodnak. – sóhajtottam egyet
teátrálisan.
-
Baromi szeszélyesek.... – jelentette ki nagy komolyan
Gonzalo, aztán egy szemvillanás alatt maga alá gyűrt a kanapén – és nagyon, de
nagyon csikisek, ha nem tévedek.
-
A beképzelt focisták is. – próbáltam kiszabadítani a kezem,
de a csatár erősebb volt nálam, így taktikát váltottam és negédes hangon
folytattam – De az egyikük pechemre a világ leghelyesebb pasija és még tavaly
sikerült neki elrabolnia a szívem.
-
Én pedig ugyanakkor szerettem bele az egyik szemtelenkedő és elképesztően szép táncosnőbe.
– suttogta az ajkaimnak, ám mielőtt lezárta volna őket a sajátjával az immár
szabaddá váló kezeimmel megcsiklandoztam kicsit a bordái alatti részt, amitől
rögtön felugrott a kanapéról én pedig úgy nevettem, hogy fel sem bírtam állni. Gonzalo keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt és kissé fancsali grimaszt vágva
nézett rám, így várta meg, mire abbahagytam a nevetést és feltápászkodtam a
kanapéról.
-
Eszel valamit? Én még nem reggeliztem.
-
Én sem.
-
Akkor mindjárt csinálok valamit kettőnknek. – simítottam végig az arcán, ahogy
mellette haladtam el a hálószoba felé menet. Gonzalo kíváncsian jött utánam,
mert nem értette, hogy miért afelé megyek, ha reggelit szeretnék készíteni.
Elvettem az ágyról a palacsintasütőmet és rámosolyogva a focistára kiléptem a
hálóból, de ő nem jött utánam. Az éjjeli szekrényen egy összegyűrt papírdarabra
lett figyelmes, ami nagyon hasonlított arra, amit Alejandra a szőnyegről vett
fel, aztán gyűrt a zsebébe múlt éjjel. Tanácstalanul toporgott az ajtóban és
nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon. Legszívesebben odament volna, hogy
elvegye a papírt, aztán elolvassa, de úgy érezte, hogy ezzel a lépéssel túl messzire
menne, mégsem hagyta nyugodni a szekrénykén heverő cetli. Alejandrát nagyon
felzaklatta, bármi is állt rajta és úgy érezte, hogy joga van tudni. Határozott
léptekkel ment beljebb a szobába, aztán széthajtotta a papírt és azonnal
elöntötte a düh a sorok írója iránt. Apró gombóccá gyűrte össze és az aprócska
konyha felé vette az útját. Annyira el voltam foglalva a reggelivel való
bíbelődéssel, hogy észre sem vettem, hogy Gonzalo merre járt. Dudorászva
pakoltam a hűtő tartalmát tálcára, amikor az argentin diszkrét köhintésére
felkaptam a fejem.
-
Alejandra, miért nem szóltál nekem erről? – mutatta fel a
kezében lévő papírgombócot.
-
Mert nem fontos. – húztam ki magam. – Végül is csak amiatt
írt, hogy a próbák miatt keressem meg, a többit meg csak kellemetlenkedésből
tette hozzá.
-
Ezt te sem gondolhatod komolyan! – hajította a papírt a
szemetesbe és két kezét a vállaimra simította, ahogy közelebb ért hozzám.
-
Nem félek tőle. – jelentettem ki, de a hangom remegett. Még
magammal sem tudtam elhitetni, hogy ez igaz.
-
Ha akár csak egy ujjal is hozzád mer érni, megölöm.
-
Gonzalo, táncolnom kell vele! Hagynom kell, hogy
megérintsen....ki kell bírnom vele...
-
Nem kényszeríthet rá senki!
-
Jauregui igen. Vagy ez a tánc vagy kirúgnak. – vettem egy
nagy levegőt és lerogytam a hozzám legközelebbi székre – Undorodom attól a
féregtől, de nincs más választásom. Nem akarom ezt az állást elveszíteni...most
nem. Lemondtam a színpadról, de a tanárkodásról nem fogok! Összeszorítom a
fogam és ki fogom bírni valahogy.
-
Kizárt, hogy úgy engedjelek el az iskolába, hogy tudom:
kettesben fogsz próbálni azzal a szemétládával. Esélyt sem akarok neki arra
adni, hogy egyáltalán megfordulhasson a fejében, hogy megismételje a Palacio
Deportes-beli műsort! Meg akarlak védeni Velascotól. – guggolt le velem szemben
és megfogta a kezeim, de én kihúztam azokat a kezéből és kissé előrehajolva a
széken megöleltem az argentint.
-
Kérlek, most ne beszéljünk erről! – motyogtam alig hallhatóan
– A mai nap legyen csak a miénk! Nem akarok Javierre gondolni.
-
Rendben. – egyezett bele Gonzalo. – De erre még visszatérünk! – figyelmeztetett
felemelt mutatóujjal, mire én kissé megtörve bólintottam, aztán visszafordultam
a tálca felé és csendben kezdtem el a különféle finomságokat rá pakolni. Szinte
kézzelfoghatóan éreztük a törést, ami az előbb egy perc alatt tönkretette a
reggelünket. Kissé ingerülten kezdtem el az étkészleteket is a tálcára tenni,
amikor megvágtam magam az egyik késsel. Magyarul káromkodtam egyet és egy
konyharuhát szorítottam rá, amikor az argentin termett hirtelen mögöttem.
Beleütköztem a mellkasába, amikor a fürdőszoba felé indultam volna egy
ragtapaszért és szó nélkül nyújtott oda nekem egyet kivéve a dobozából.
Letekertem az ujjamról a véres konyharuhát, mire ő gyorsan leragasztotta a
tapasszal, de utána sem engedte el az ujjam.
-
Én csak aggódom érted, mert borzasztóan szeretlek! – utalt az
előbb történtekre.
-
Meg sem érdemellek. – mosolyogtam rá, aztán elléptem volna tőle, de
visszahúzott magához és megcsókolt, ami ugyanolyan hatással volt rám, mint a
legelső alkalommal. Ahogy a mesében a leggonoszabb varázslatot is képes az igaz
szerelem csókja megtörni, úgy volt képes velem bármi rosszat elfeledtetni, ha
Gonzalo ajkát éreztem az enyémen. A világtörténelem bármelyik eseménye
eltörpült volna amellett a tény mellett, hogy ő szorít magához az aprócska
konyhában. Rájöttem, hogy még szerelmesebb vagyok belé, mint azt ésszel
bármikor is fel tudnám fogni és legszívesebben többet nem léptem volna el tőle,
de a gyomrom egy hangos kordulással jelezte, hogy mivel ma még nem kapott
semmit, már lassan igényt tartana rá, hogy foglalkozzak vele is. Nevetve dobtam le magam az egyik székre és
elvettem egy kenyeret az asztalról, aztán rátettem két szelet sonkát, egy
darabka sajtot és pár szelet paradicsomot aztán jó ízűen beleharaptam, úgy
pillantottam rá a reggelijét összekészítő Gonzalora.
-
Valami innivaló? – kérdezte.
-
Mindjárt kiveszem a hűtőből. Képzeld anyáék küldtek egy csomó
magyar dolgot otthonról, mindjárt megmutatom, hogy mi a kedvencem. – hajoltam
be a hűtőbe.
-
Túrós micsodát nem kaptál véletlenül? – utalt a túró rudira.
-
Idény közepén szabad neked olyat enned?
-
Csak egy apró darabot! Egy harapást!
-
Itt az innivaló. – tettem az asztal közepére a kedvenc
gyümölcslevemet. – Na és van itt olyan is, amiből te nem ehetsz. – csuktam be a
hűtőt és nekidőlve nekiláttam, hogy kicsomagoljak egy szelet túró rudit. Gonzalo
viccesen mordult egyet, aztán egy rántással az ölébe húzott. – Csak nem
szeretnél egy falatot belőle? – kérdeztem miután beleharaptam az édességbe.
-
De. – vágta rá és miután lenyeltem megcsókolt. Teljesen
hátradöntött az ölében, szinte már ott feküdtem a karjai közt, miközben az
egyik kezemmel a mellettünk lévő konyhaszekrény tetején kezdtem el keresni a
másik szelet túró rudit. Túl hatásos érveket sorakoztatott fel az elmúlt
percekben azért, hogy adjak neki is. – Maszatos volt a szád sarka. – törölte
meg a saját szája sarkát a hüvelykujjával.
-
Meggyőztél. – nyújtottam oda neki az édességet. – De többet
nem merek adni, mert nem akarom, hogy bajba kerülj miattam a Madridnál. –
készültem hozzá, hogy felálljak, de ő nem engedte. A túró rudit letette az
asztalra és ismét mind a két kezével a derekam tartotta átölelve.
-
Az is hiányzott, hogy hónapokig nem ültél így kócosan az
ölemben reggelente...nem tudom, hogy bírtam ki eddig nélküled.
-
Nekem pedig hiányzott, hogy hozzám érj, hogy magadhoz húzz, hogy megölelj és
hogy megcsókolj. Hiányzott, ahogy rám nézel és az aki vagy, mikor velem vagy és
az akivé én válok, ha veled vagyok. – támasztottam a homlokom az övének és
szótlanul élveztük a ránk telepedő békét. A városban zajlott az élet, hiába
volt hétvége. Percenként csapódott be a szemben lévő ház hatalmas kapuja és hol
kutyaugatással kísérve, hol gyerekzsivajjal vegyülve mindig valaki beindított
egy autót, hogy azzal menjenek el valamelyik környékbeli békésebb helyre
piknikezni, de hozzánk ebből szinte semmi sem ért el. Csak mi voltunk az
aprócska konyhában, amit belengett az a meghittség, amelyet csak olyan két
ember érezhet, akik sok felesleges beszéd nélkül is tudják a másik szemébe
nézve, hogy a szívük mélyén igaz érzések lapulnak...
***
Lehunyt
szemmel dőltem hátra a Plaza Mayor árnyékot nyújtó árkádja alatt, így próbálva
teljes mértékben kiélvezni a pillanatot. A napszemüvegem az asztalon hevert a
cappucinom mellett. A szorosan egymás mellé helyezett asztalok mindegyikén egy
kisebb váza is volt, amelyekben különféle színű virágok kókadoztak a napfény
hiánya miatt. Egyik kezemmel kisimítottam egy tincset az arcomból, míg a
másikkal Gonzalo kézfejéra rajzolgattam absztrakt mintákat, míg össze nem
kulcsolta az ujjait az enyémekkel. A térre egymás után érkeztek meg különféle
nemzetiségű turistacsoportok, akik egy gyors kör után már mentek is tovább a
következő nevezetességhez. A kávézóhoz közel egy fiatal lány pakolta ki a
rajzeszközeit, hogy annak, aki megfizeti lerajzolja a portréját és nem is
kellett sokáig várnia, hogy valaki helyet foglaljon a székre vele szemben. A
körülöttünk lévő asztaloknál néhányan sugdolózni kezdtek és több tekintet is
felénk fordult a téren áthaladók közül. Már megszoktam, hogy ha Gonzaloval
vagyok, hajlamosak minket megbámulni a járókelők, bár néha még kellemetlenül
érintett, ahogy most is. Féltékenyen őrizni akartam azt a meghittséget, amit
reggel óta éreztem és úgy éreztem, hogy aki csak ránk néz, elrabol magával egy
darabot belőle. Az argentinom megérezte, hogy feszültebb lettem, ezért annyira
közel húzta a székét az enyémhez, amennyire csak tudta. Kezével megfogta az
enyémet és az ölébe hajtotta.
-
Mi a baj? – súgta a kérdését hozzám hajolva.
-
Kicsit zavar, hogy ennyire bámulnak.
-
Szeretnéd, hogy elmenjünk?
-
Nem – ráztam meg a fejem. - Maradjunk itt! Aki bámulni akar, nézzen nyugodtan.
Nem szégyellem, hogy boldog vagyok. – hajtottam a fejem a vállára és elmerültem
a tér másik sarkában üldögélő fiatal srác gitárjából előcsalogatott
dallamaiban. Minden olyan tökéletesnek tűnt. Egy nyugalmas délután a Plaza
Mayoron üldögélve, amikor nekem nem kell az iskolába sietnem és amikor Gonzalot
sem várják az edzőközpontban a többiekkel együtt. Úgy éreztem, hogy a hátralévő
életem össze napját képes lennék így elviselni a kávézóban üldögélve
Gonzaloval. Kissé hűvös volt már, de még mindig nem fáztam a farmerkabátban,
amit még otthon kaptam magamra. Elvettem az asztalról a csészét és nagyot
kortyoltam a capuccinomból, hogy aztán ismét az argentinom vállára hajthassam a
fejem. Gonzalo átkarolt és ujjaival ütemesen fel-le simogatta a felkarom,
miközben én élvezettel szívtam magamba az illatát, ami keveredett a levegőben
terjengő kávé és dohány illatával. Nagyot sóhajtottam, amikor is a semmiből
Guillo termett az asztalunknál.
-
Sziasztok! – húzott az asztalunkhoz egy széket és nagyot
fújva lehuppant rá, mire Gonzalo szeme villámokat szórt. – Alejandra! Segíts
kérlek! Szükségem van a tanácsaidra. – fordult felém a táncos.
-
Guillo, mi éppen... – kezdett volna magyarázatba az
argentinom, de Guillo félbe szakította.
-
Tudom Gonzalo, de könyörögve kérlek öt percre hagy
pofátlankodhassak ide! Élet-halál kérdése! – tette össze a két kezét a spanyol
és esdekelve nézett az argentinra.
-
Akkor én most járok egyet, mielőtt kitekerném a nyakad. –
tolta ki a székét az asztaltól és elsétálva mellette megveregette a kedvenc
táncosom vállát.
-
Tényleg nem zavartalak volna meg, ha nem lenne sürgős a
dolog.
-
Ha kiderül, hogy csak azt akartad hallani, hogy tökéletesen
csinálod-e a spiccet, akkor én tekerem ki a nyakad.
-
Nem ezt akartam kérdezni. De ha már itt tartunk
megdicsérheted azt is. – húzta ki magát.
-
A helyedben én gyorsan elmondanám a bajom, még mielőtt
Gonzalo visszajön. – kuncogtam.
-
Felhívtam Laurát.
-
Komolyan? – hajoltam előre a széken – Ennek örülök. Na és mi
a probléma?
-
Megbeszéltük, hogy este érte megyek a lakásához, de fogalmam
sincs, hogy étterembe vigyem-e vagy inkább én főzzek vacsorát.
-
Te tudsz főzni? – kérdeztem meglepetten.
-
Az alapokat a tudom, a többi nem lehet nagy kunszt. –
legyintett.
-
Akkor semmiképp se most akard próbára tenni a konyhai
jártasságod. – csóváltam meg a fejem – Odaégetsz valamit, aztán nem elég, hogy
vacsorátok sem lesz még borzasztó szagok is terjengenek majd a lakásban.
-
Akkor vigyem étterembe? De azt sem tudom mit szeret!
-
Puhatold ki útközben!
-
Biztos nem fogom elcseszni? – nézett rám aggodalmas képet
vágva, amiből egyből megértettem, hogy csak egy biztatásra volt szüksége.
-
Laura igent mondott neked a találkozóra, ez azt jelenti, hogy
érdekled őt és hidd el, nem azt fogja egész este keresni, hogy miben nem vagy
tökéletes! Csak önmagad add és akkor nem szúrhatod el! – néztem egyenesen a
szemébe, miközben egy árnyék közeledett felénk.
-
Köszönöm Alejandra! – pattant fel Guillo és egy puszit
nyomott az arcomra. – Már itt sem vagyok. További szép napot! – sietett el a
tér túloldala felé a spanyol. Gonzalo két kezével a szék háttámlájának
támaszkodva kissé morcos képet vágva nézett utána én pedig egy nevetést próbáltam elnyomni.
-
Ne haragudj rá! – tettem a kezem az övére. – Csak szerelmes.
-
Guillo mióta kér tőled tanácsot szerelmi ügyekben?
-
Amióta ennyire komolyan gondolja. – mosolyodtam el miközben
felálltam a székről és rápillantottam a karórámra – El kell mennem valahová.
-
Most?
-
Igen. Meglepetést akarok szerezni neked.
-
A meglepetéseket szeretem, de nem kísérhetnélek el? – húzott
magához.
-
Akkor már nem lenne meglepetés.
-
Meg fogok lepődni, ígérem.
-
Este találkozunk. – adtam puszit a szájára, aztán vállamra kapva a táskám elsiettem a La Latina felé.
A
fürdőszobában az utolsó simításokat végeztem a készülő meglepetésen. A
hastáncos ruha tökéletesen mutatott rajtam, bár néhány kiegészítő még hiányzott
az öltözékemről. Ahogy magamra húztam egy csilingelő darabot, hátrébb léptem
egyet, hogy minél teljesebb képet kaphassak az összhatásról, míg a hálószobából
pakolás hangjai hallatszottak be a csukott ajtón keresztül. Miután úgy ítéltem
meg, hogy elkészültem egy kicsit leültem a kád szélére és körbenéztem. Az egész
napom olyan volt, mintha csak álmodtam volna. Lehunyva a szemem még mindig ott
láttam magam a Templo Debodnál lévő kilátónál és újraéltem ezeket csodálatos
perceket. A fák mögött díszkivilágításban pompázott az egyiptomi templomrom,
velünk szemben pedig Madrid néhány jelképes épülete burkolózott az esti
fényekbe. A Palacio Real hatalmas tömbje és az Almudena katedrális felségesen
emelkedett a környező házak fölé, a csillagos eget pedig néhol felhőfoszlányok
takarták előlünk. A szél időnként meg-megrezegtette a leveleiket hullajtani
készülő fák ágait újabb adag megsárgult levelet szórva a parki sétányra.
Fázósan húztam össze a kabátom magamon, amikor Gonzalo ölelt át hátulról a
hidegrázásom pedig a múlté lett, amint felnéztem az arcára. Néhány napja a világom még romokban hevert és
csak arra tudtam gondolni, hogy miként szüntessem meg azt az ürességet, amit
éreztem anélkül, hogy Gonzaloval beszélnem kelljen, akkor pedig ott álltam Madrid
közepén hozzásimulva az argentinhoz úgy, mint aki egy rossz álomból ébredt, ismét
érezve, hogy élek. A hálószobára csend telepedett, én pedig kinyitottam a
szemem és felálltam a kád széléről. Elvettem a fogasról az öltözékhez tartozó
kendőt, aztán mosolyogva kinyitottam az ajtót. Gonzalo az ágy szélén ült és
rögtön felkapta a fejét az ajtónyitást hallva és amint meglátott meglepettség
futott át az arcán, amelyre egy mosoly is kiült. A fal melletti kis asztalkáról
elvettem a HiFi távirányítóját és elindítottam az előre bekészített CD-t, a
csatárom pedig kíváncsian várta a meglepetésem. Bár nem tartoztam a legjobb
hastáncosok közé, megpróbáltam a legjobb tudásom szerinti hét fátyol táncot
előadni. Ahogy megszólalt a zene, megpróbáltam kizárni mindent és a
mozdulataimmal kifejezésre juttatni mindazt, ami a nőiességemet jelenti kicsit
nehezítve azzal, hogy mindezt csak sejtetve és titokzatosan, ahogy a kendő ezt
szimbolizálja. Hagytam, hogy a zene ütemére mozduljon a testem, mindenféle
íratlan szabály betartása nélkül. A kezemben hol itt, hol ott libbent meg a
kendő, amit egy bizonyos ponton odadobtam Gonzalonak, akiről egy pillanatra sem
vettem le a szemem. Elkapva a kiegészítőt egy pillanatra beletemette az arcát,
aztán felállt és közelebb lépett hozzám. Incselkedve simítottam végig az arcán
és egyet pördülve szökkentem arrébb, amikor a zene ismét lassabb ritmusúra
váltott, az argentinom pedig összecsavarva a kendőt átvetette a derekamon, hogy
így húzzon magához. A zenének már rég vége volt, de mi meg sem mozdultunk, csak
ott álltunk némán. Ahányszor levegőt vettem a mellem hozzáért a mellkasához,
amire nem is vettem észre, hogy mikor simítottam rá a két kezem. Szinte már el
is felejtettem, hogy milyen az, amikor így ölel át miközben a szobában kézzel
foghatóan érezhető a mindent belengő közelgő szeretkezés illata. Gonzalo a
vágytól sötétebben csillogó szemekkel nézett rám úgy, mintha soha nem tudna
betelni a látvánnyal. Még egyet rántott a kendőn, mire a testem teljesen az
övéhez simult, amelyet olyan forrónak éreztem, mintha lázas lenne. Hirtelen,
akár egy sas, mikor lecsap az áldozatára a kezét a tarkómra csúsztatta és mohón
falni kezdte az ajkaimat, a kendő pedig, amivel egész eddig fogva tartott
hangtalanul hullott a szőnyegre. Kezeimmel felfedezőútra indultam először csak
a ruha anyagán keresztül, aztán benyúlva a pólója alá a bőrén végigsimítva újra
és újra. Nyelve szenvedélyes táncot járt az enyémmel, amitől az eddig bennem
szunnyadó vágy elemi erővel tört a felszínre. Kihúztam az egyik kezem a pólója
alól és végigsimítva a karján megfogtam
a csuklóját. Gonzalo meglepetten szakította meg a csókunkat és kérdezni akart
valamit, de az ujjam a szájára téve jeleztem neki, hogy a pillanatot nem érné
meg elrontania a felesleges szavakkal. Végighúztam a mutató ujjam a csókolni valóan
kívánatos száján én pedig lehunytam a szemem. Mindennél jobban kívántam, hogy
megint az ajkamon érezzem az övét, de nem akartam semmit sem elsietni. Egy
pillanatra lehajoltam a kendőért, aztán lassan körbejártam az argentint
egyenlőre még csak a ruha anyagán keresztül óvatosan érintve azokat a pontokat
a testén, amikről tudtam, hogy a legérzékenyebb pontjai. Ismét
szembehelyezkedve vele átvetettem a nyakán a kendőt és úgy húztam magamhoz,
hogy minden érzésem és gondolatom belesűrítve csókoljam meg. Apró lépésekkel
hátráltam az ágy felé, miközben őt is húztam magammal és amikor megéreztem a
szélét magam mögött leereszkedtem rá. Gonzalo velem szemben guggolt le és
miközben a kezét a szoknya hasítékánál a combomra csúsztatta lassan
végigdöntött a fekhelyen óvatosan feltérdelve az ágy szélére. Másik karját a
fejem mellett támasztotta le és arra nehezedett nagyobb súllyal.
- Akarlak...a tested...a lelked...és mindent,
amit csak adni tusz. –súgta a fülembe és minden szavától egyre hevesebben
rohant át a testem minden porcikáján az a bizonyos bizsergés. Pusztán attól
ívbe hajlott a hátam a lepedőn, hogy ahol előbb még a lehelete csiklandozta a
bőröm, ott csókokkal és apróbb harapásokkal kezdett el kényeztetni. Halkan
felnyögtem, amikor a csípőm az övéhez nyomódott én pedig megéreztem, hogy ő is
legalább annyira kíván engem, ahogy én őt. A kezével a combom kezdte el
simogatni de először csak a külső oldalon cirógatta monotonul fel-le. A szemeim
kinyitottam, de éreztem, hogy a szemhéjaim elnehezültek. Úgy néztem a nyakamat
és a mellkasomat csókolgató argentinra, ahogy egy lusta macska tekinget körbe
az udvaron miután jól belakott. Lassan felülve az ágyon elvettem Gonzalo
nyakából a kendőt és ledobtam az ágy mellé a földre, aztán lecsúsztatva a hátán
a kezeim megfogtam a pólója alját, hogy így jelezzem neki, hogy ideje lenne
levennie. Egymással szemben térdeltünk az ágyon, amikor egy pillanatra hátrább hajolva áthúzta a
fején a kedvenc Marlon Brando-s pólóját és a kendő után dobta, hogy aztán a
lehető legjobban magához húzva kicsatolja a hastáncos ruha felsőjét, hogy az is
szőnyegen végezze. Ujjaival beletúrt a hajamba és végighúzta rajta egyszer,
akár egy fésűt, majd még egyszer, de akkor már nem húzta ki a hosszú barna
hajzuhatagomból a kezét. Felsóhajtottam amikor ismét összeért a mellkasunk és
ezúttal már nem takarta a testét felülről egy grammnyi textil sem. A fejem
lehajtva ajkaimmal alig érintve a kidolgozott felsőtestét először a
kulcscsontja mentén haladtam végig, aztán mentem lejjebb is. Még mindig nem
tudtam elhinni, hogy nem álmodom, hanem tényleg a mirasierrai házban vagyok
vele. A kínzó vágytól egész testemben remegtem, amikor óvatosan visszahanyatlottam a párnák közé. Gonzalo tenyerébe simította az immáron
fedetlenné váló melleimet, hogy aztán egy pimasz mosoly kíséretében az ujjai
segítségével folytassa a kínzásomat. Fölém hajolva ismét a nyakam vette
kezelésbe én pedig úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Kezeimmel végigsimítottam a hátán és megpróbáltam felidézni, hogy ugyanilyen volt-e az
íze és a bőrének tapintása, aztán határozottan megragadtam a nadrágja derekát.
Őt akartam. Azonnal. De a következő pillanatban erőtlenül hanyatlott le mind a
két karom magam mellé, amikor a szájával végighaladt a hasamon egészen a
szoknya derekának kezdetéig. Kezével ismét a szoknya hasítékát kereste és
amikor megtalálta, a belső combom kezdte el cirógatni centiméterről
centiméterre egyre feljebb haladva. A lepedőt gombóccá gyűrve szorongattam a
tenyeremben, miközben egyre jobban elvesztem abban a mámoros állapotban,
amelyet csakis Gonzalo ölelése és közelsége tudott előidézni bennem. Egyszerre
akartam mindent és a lehető legközelebb érezni magamhoz az argentin minden
porcikáját, de közben képtelen voltam rá, hogy megmozduljak. A tagjaim
elgyengültek és úgy éreztem, hogy vér helyett is csak az iránta érzett vágy
száguldozik tűzforró lávaként fel-alá az ereimben. Már nem voltam teljesen ura
a cselekedeteimnek és csak ösztönből tettem mindent. Ha akartam volna sem
tudtam volna elfelejteni, hogy hol és hogyan érjek hozzá a fölöttem tornyosuló
focistához, hogy azzal örömet szerezzek neki. Az egyik lábam átvetettem az övén
és egy fordulással én kerültem fölé. Lovagló ülésben helyezkedtem el a derekán
és előrehajolva masszírozni kezdtem a mellkasát, ő pedig beharapta az alsó
ajkát és néha-néha egy-egy halk felmordulással, adta tudtomra, hogy mennyire
jól esik neki minden egyes érintésem. Lassan hátrább csúsztam és rögtön
megéreztem a nadrág anyagán keresztül is kemény dudort. Gonzalo egy nagyobb
nyögés után ülő helyzetbe tornázta magát az összegyűrt ágyneműn és egy már-már
kínzó vágyról árulkodó csók után arrébb csúszott, hogy megszabaduljon a
nadrágjától, míg én a másik oldalon amennyire gyorsan csak a remegő kezeim és
kocsonyássá vált lábaim engedték kioldottam egy másik kendő csomóját a
derekamon, aztán kiléptem a szoknyából. Hirtelen két erős kart éreztem meg a csípőmre simulni. Egy pillanatig sem gondolkozva dőltem kissé hátra és a hátam
az argentin mellkasához ért. Egyik karjával féltőn és óvón karolta át a derekam
a másikat pedig egyre lejjebb csúsztatta, miközben a szájával a nyakamat kényeztette.
Ujjaival villámgyorsan rátalált a bugyi gumis derekára, hogy aztán lassan alá
csúsztassa a kezét és párszor végigsimítson a lenti domborulatomon. A testem
azonnal válaszolt ezekre az érintéseire is és akár egy pattanásig feszített íj,
az összes izmom megfeszült.
-
Ne kínozz tovább! Gyere és szeress! – súgtam halkan és
esdekelve Gonzalonak.
-
Most is azt teszem Alejandra. – válaszolt, miközben éreztem, ahogy lejjebb
csúsztatta a bugyit a combomon egész addig, amíg magától a földre nem hullt.
Maga felé fordítva kicsit megemelt, hogy rátegyen az ágyra és ő is utánam jött.
A jobb kezével a derekam cirógatta míg a balt a fejem mellett nyugtatta.
Fülemben hallottam a karórájának monoton tikktakkolását, aminek üteménél
százszorta gyorsabban dübörgött a szívem a mellkasomban. Gonzalo egy ideig nem
mozdult, csak engem nézett. Mind a ketten az édesen kínzó várakozás utolsó
pillanatait élveztük ki, hogy ezzel is felkészüljünk arra a még mámorosabb és
euforikusabb állapotra, ami még csak ezután következik. Egyfajta földöntúli
boldogság kerített hatalmába, amikor végre ismét magamban érezhettem őt.
-
Ez a világ legjobb érzése. – súgtam a fülébe.
-
Szerintem is. – válaszolta, aztán egy újabb lökéssel mind a kettőnket
elindította az úton afelé a pont felé, amikor a tér és idő megszűnik egy
pillanatra létezni, hogy a éjjel jótékony sötétjében újra és újra átérezzük ezt a mámoros pillanatot ismét felfedezve a
régi érzéseket, amelyeket annak idején is egymás karjai közt éltünk át. Olyan
volt ez az éjszaka, mint egy különös tánc koreográfiája, amelyet kettőnknek
alkottak volna és csak mi ketten tudtuk volna előadni. A pirkadat a feldúlt
ágyon talált minket a összegyűrt lepedőn fekve a félrecsúszott takaró alatt,
miközben a párnák szanaszét hevertek körülöttünk. Gonzalo egyik karját a feje
alá csúsztatta, míg a másikkal engem karolt át. A fejem a mellkasán nyugtattam
és így hallgattam az ismét normális gyorsaságúra visszalassuló szívverését.
-
Tudod még hónapok múltán is visszhangzott a fejemben szinte
minden mondatod és soha nem tudtam kiverni belőle a mosolyod sem. Azt hittem,
hogy azt is ilyen kristálytisztán fel tudom idézni, hogy milyen eszeveszettül
jó érzés, amikor megcsókolsz, átölelsz és szeretkezés után a karjaidban
fekszem, de tévedtem. Sokkal jobb, mint
amilyenre emlékeztem. – könyököltem fel Gonzalo mellé.
-
Ezzel én is így vagyok. – ült fel ő is. – Annak idején nem is
karmolásztál ennyit. – vetett egy pillantást a válla felett a hátára.
-
Nem is látszik. – legyintettem meg játékosan.
-
Rajtad kívül – húzott oda magához – nem találtam más nőt,
akivel meg mertem volna osztani bármilyen titkomat, anélkül, hogy féljem
kelljen, hogy hol olvashatom viszont. Nem volt akivel beszélgetni tudtam volna
késő éjjel az ágyban fekve, amikor nem tudtam aludni. Egyiküket sem mertem volna
hazavinni egy családi programra, mert éreztem, hogy kilógtak volna onnan. Aki
néhány szóval és egy érintéssel képes rá, hogy megnyugtasson, aki ha rossz a
kedvem, nem nyaggat, hanem kicsit egyedül hagy, hogy akkor beszélhessek róla,
amikor úgy érzem. Akinek nem kell mondani, hogy szeret ahhoz, hogy tudjam, ez
igaz.
-
Én sem találtam olyan férfit, aki mindig a szemembe néz, hogy
tudjam igazat mond, nem csak üres szavakkal dobálózik. Olyat, aki mindig
mosolyog rám, hogy én visszamosolyogjak rá. Aki örül ha velem van, hogy tudjam,
hogy boldog mellettem. Aki simogatja az arcom, hogy mindig nyugodt legyek. Aki szorosan ölel magához, hogy érezze, hogy ott vagyok
vele és ő is velem. Olyan, aki nem csak akkor mondja, hogy hiányzom neki,
amikor nem aludhatunk együtt, hanem mindig amikor nem vagyok vele. Akinek nem
ajándékokkal kell a tudtomra adnia, hogy gondol rám és szeret, hanem elég ha rá
nézek. – fészkeltem be magam még jobban a karjai közé és addig ügyeskedtem,
amíg meg nem tudtam csókolni.
-
Emlékszel még rá, hogy
mivel búcsúztam tőled, amikor a spanyol turnéra utaztál? – kérdezte az állát a
fejem búbjára támasztva, miközben én a hátam nekidöntöttem a mellkasának.
-
Siempre juntos. Mindig
ez járt a fejemben... – gondolkoztam el miközben a karját kezdtem el simogatni –
Azért is féltem Madridba visszajönni, mert a szívem mélyén tudtam, hogy soha
nem tudok túllépni rajtad. De most már ennek vége...itt vagyok. Veled vagyok.
-
És itthon vagy. Költözz
vissza hozzám Alejandra! Még egy éjszakát nem bírok ki nélküled.
-
Ha segítesz dobozolni
és cipekedni... – néztem rá mosolyogva, hogy aztán válasz helyett a két
tenyerébe fogja az arcom és minden érzését kifejezésre juttatva meg ne
csókoljon ismét...
Mézédes datolyát majszolni, és közben ilyen kidolgozott profi írást olvasni az egyetlen olyan cselekvésről, amikor az ember képtelen tartani magát és kénytelen szabadjára engedni egyáltalán nem szégyellnivaló állati ösztöneit...nos, ez majdnem jobb, mintha én csináltam volna!Köszönöm!:)
VálaszTörlésDe szépen megfogalmaztad a kommented. Jobb lett, mint a rész. :) Szívesen! :)
TörlésFantasztikus rész lett! Egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy sosem csalódok, ha ide jövök olvasni és megérte várni is az új fejezetre.. annyira kifinomult, kidolgozott, mintha nem is olvasnék, hanem egy filmet néznék... imádtam! Gonzalo annyira szeretnivaló és Alejandra is... Egyszerűen nem is tud most érdekelni mi lesz majd Velasco-val. Egy ilyen befejezés után nem tudok erre gondolni... persze azért várom a folytatást nagyon! :) Köszönjük a részt!! Alexa
VálaszTörlésKöszönöm! örülök, hogy tetszett! :) A zene mindig sokat segít, hogy minél élesebben tudjam látni a lelki szemeimmel azt, amit elképzelek ezáltal pedig minél jobban szavakba is tudjam önteni. Néha jobban sikerül, néha kevésbé. :) Javier felbukkanása előtt szerettem volna egy ilyen részt is. Végül is még rendesen ki se élvezhettétek, hogy Alejandra és Gonzalo kibékültek. A sok rész után, ahol külön voltak kellett egy ilyen is. :)
TörlésIgyekszem majd vele! :)
Szívesen! :)
Szia Detti! :)
VálaszTörlésNagyon imádtam a részt, mindig imádok tőled olvasni. Igazából meg sem kéne már lepnie, hogy ilyen döbbenetesen jól írsz, de még is, mindig megdöbbent, ahogy olvasom a soraidat, egyszerűen olyan, mintha filmet néznék, olyan könnyen eléred, hogy el tudjam képzelni, amit szavakba öntesz. :) Alejandra és Gonzalo az egyik kedvenc párosom, imádom őket együtt, még mindig tartom, hogy őket még az isten is egymásnak teremtette, ez egyértelmű. :) Velasco meg remélem elássa magát jó mélyre, vagy nem is tudom, de tuti, hogy Gonzalo nem hagyja, hogy Alejandranak baja essen. :)
Nagyon várom már a folytatást! :) Bocsi, hogy ilyen rövid voltam, időhiány. :( Legközelebb igyekszem hosszabb lenni. :)
Puszillak, Nomi.
Szia Nomi!
TörlésKöszönöm a dicsérő szavakat! Jól esik, hogy ennyire szereted az irományaimat. :)
Még jó, hogy Alejandra és Gonzalo is rájött, hogy ők tényleg összetartoznak. :) :D Velasco nem fog háttérbe húzódni, annyit elmondhatok, de hogy mi lesz ebből?...
Semmi gond, mostanában nekem sajnos ennyire sincs időm. :(
Puszillak!
Detti
Szia Detti!
VálaszTörlésMár nagyon vártam a folytatást, és elárulok egy titkot: minden sorát imádtam! Ez valami fenomenális rész lett. Mintha egy író könyvének a sorait olvastam volna.
Remekül írsz még mindig, ugye tudod? :)
El sem hiszem, hogy Velasco ennyire görény tud lenni... Nem irigylem miatta Alejandrát. Jól meg kéne rugdosni a csávót. Ana nem akarja kezelésbe venni? :D
Gonzaloval nagyon aranyosak. Ők a tökéletes páros. tetszett az argentin duzzogása Guillo felbukkanásakor. Ő pedig aranyos volt, ahogy parázott a randi miatt. Jól fog sikerülni, érzem. :)
Remek befejezés lett, minden olyan boldog és nyugodt volt a részben :) Ennek így kellett lennie.
Nagyon várom a folytatást!
Csak így tovább!
Puszillak, Deveczke.
Szia Deveczke!
Törlésörülök, hogy ennyire tetszett! Köszönöm a dicsérő szavakat! :)
Velasco soha nem fog megjavulni....vagy mégis? Alejandra szegény hiába próbál, nem tud tőle megszabadulni. Ana? Talán....:D :D
Guillo mindig játssza a menő gyereket, de ha tényleg szerelmes, olyan mint egy kisfiú. :)
De eddig lesz így?
Igyekszek vele, ahogy időm engedi. :)
Puszillak!
Detti