Helló!
Az utolsó előtti fejezetet hoztam az Un sueno első évadából. A fejezet befejezése előrevetíti, hogy mi lesz az utolsó fejezetben. ( Ne utáljatok! ) Többet nem is mondanék. Jó olvasgatást kívánok hozzá és köszönöm a pipákat meg a kommenteket! :)
Puszi:
Detti
A Madridba
érkezésemre következő hétvégén játszottak a fiúk a Barcelona ellen. Már
napokkal a meccs előtt elkezdtek hangolni szinte mindenhol a talán a bajnoki
címet eldöntő találkozóról. A próbák szünetében is egyre többet szóba került a
táncosok közt is, hogy ki mit vár a meccs végkímenetéléül és az egyébként
egységes Primavera 2 táborra szakadt: madridisták és katalán pártiak. Nem volt
olyan ember, aki ne tette volna le a garast valamelyik csapat mellett. Még az
is, akiről azt hittem, hogy nem szereti a futballt a meccs előtti napon egy
hófehér Madrid mezben jelent meg a próbán. 4 pont volt a különbség a 2 csapat
közt. Ha nyernek, akkor tesznek egy lépést afelé, hogy ismét megvédjék a
bajnoki címet, ha vesztenek, akkor minden remény oda. Én a szokásosnál is
sokkal jobban izgultam, amikor Anával az A torony felé igyekeztünk a hatalmas
tömegben. A szurkolók hangoltak és egymás után énekelték el a katalánokat szidó
és a csapatunkat dicsőítő pár soros vagy pár strófás rigmusokat, dalokat. Nekem
ez volt életem első olyan El Clásicoja, amit a helszínen nézhettem meg élőben
és Anával el sem tudtuk képzelni, hogy nem vágják zsebre a 3 pontot. 16 meccse
nem találtak legyőzőre a bajnokságban, hát miért pont a Barca lenne a kivétel?
Amikor elhangzott a kezdő sípszó még talán a legelvakultabb Barcelona fanok sem
számítottak rá, hogy az lesz a meccs vége, ami. A találkozó madridi szempontból
nagyon jól kezdődött, mert a 14. percben Sergio beadását Gonzalo befejelte a
kapuba és ezzel azt hittük, hogy a saját kezünkbe vettük a meccs irányítását,
ám épp ezután vesztette el az egész Madrid a fonalat. A Barcelona megfordította
az állást és őrült ámokfutásba kezdett a Santiago Bernabéuban. A harmadik
katalán gól után még Sergio szépített, de aztán tehetetlenül kellett végig
néznünk, ahogy a barcelonaiak még hármat gurítanak Ikernek. Én és még sokan
mások teljesen megbénulva bámultuk az eredményjelzőt és azért fohászkodtunk,
hogy ébredjünk fel ebből a rossz álomból. Ökölbe szorult kézzel bámultuk a
saját stadionunkban ünneplő katalán játékosokat és próbáltunk nem odafigyelni a
provokáló megjegyzésekre. Mielőtt Anával elhagytuk a helyünket még egyszer
felnéztem az eredményjelzőre. Hátha mégiscsak egy rossz álom volt ez a meccs és
nem az áll rajta, ami, ám csalódnom kellett. Real Madrid – Barcelona 2:6
virítottak a betűk és számok. Otthonában alázták meg a klubot és ezzel a
meccsel elbuktuk az egyetlen trófeát, amire még volt némi esélyünk. Szótlanul
mentünk a szokott helyünkre megvárni a fiúkat. Minket is nagyon lesúlytott ez a
nagy arányú vereség az ősi riválisunktól, nem csak a játékosokat. Tanácstalanul
és megalázottan álltak meg interjút adni mielőtt elhajtottak a stadionból. Mindegyikük
közhelyeket mondott csak a sajtó képviselőinek. Mit is mondhattak volna ezek
után? Gonzalo arcán nyoma sem volt a jó kedvnek, ő meg sem állt nyilatkozni,
hanem egyenesen odajött hozzám, én pedig olyan szorosan öleltem át, ahogy csak
bírtam. Szerettem volna valami okosat mondani neki, de nem tudtam, így csak
egy-egy öleléssel vagy egy-egy érintéssel próbáltam a tudtára adni, hogy
mellette vagyok. Az argentin sem nagyon volt beszédes kedvében és a vacsoráját
is csak a villájával tologatta ide-oda a tányérján. Amikor elment lefeküdni,
utánamentem és hozzábújtam. Engem hamar elnyomott az álom, de rajta láttam
másnap reggel, hogy nem sokat aludt, viszont ezután már képesnek érezte magát
rá, hogy túllépjen a megalázó vereségen. Hiába szerezték meg már akkor a
bajnoki második helyet még volt néhány forduló hátra és a szurkolóknak arra
volt a legnagyobb szüksége, hogy győzni lássák a saját csapatukat, ő pedig a
góljaival akart hozzájárulni ehhez. Nekem
már a meccs másnapján próbára kellett sietnem mint ahogy minden reggel is egészen
a bemutatóig. Reggeltől estig csak táncoltam, táncoltam és táncoltam, miközben
az ebédszüneteimet rendszeresen Anával töltöttem a próbateremhez és később a
színházhoz közel eső éttermek valamelyikében. Annyi, de annyi megbeszélnivalónk
volt és megpróbáltunk annyi mindent bepótolni, amennyit csak tudtunk. Mikor
egy-egy fárasztó napnak vége lett, rögtön hazamentem. Az estéimet Gonzalo
számára tartottam fenn és még ha maga a király hívatott volna vacsorára, akkor
is elutasítottam volna a meghívását. Legtöbbszor otthon maradtunk, kettesben és
még a lehetőségét is igyekeztünk kizárni annak, hogy bárki megzavarjon minket,
de volt, hogy bementünk a városba és ott szerveztünk magunknak valami
programot. Úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna és nagyon élveztem az
időt, amit a tánccal, aztán a barátaimmal és Gonzaloval tölthettem. Ám
bármennyire sokat mosolyogtam is, belül még mindig az európai turné miatt
rágódtam. Egy valamiben voltam biztos: el akarom fogadni. De miként mondjam ezt
meg Gonzaloéknak? Annyiszor beszélni akartam erről velük, de gyávaságból
megfutamodtam és halogattam a dolgot. A bemutató előtti éjjel is emiatt
forgolódtam, mert az időm vészesen fogyott. Bazterrico választ akart, ezt pedig
addig nem adhattam meg neki, amíg nem rendeztem el mindent. „Majd a bemutató
után” – csítitottam a lelkiismeretemet és nagy nehezen végre sikerült
elaludnom, de már jóval az ébresztőóra előtt visszatértem az álmok földjéről.
-
Buenos
Días, bonita. – cirógatta meg az arcom Gonzalo, amikor észrevette, hogy
ébredezi kezdek mellette.
-
Buenos
Días, mi amor. – nyújtoztam egyet, aztán adtam egy puszit a szájára.
-
Csak
ennyit kapok? – kérdezte szomorkás arcot vágva.
-
Figyelmeztetlek,
hogy te akartad! – jelentettem ki és a tarkójánál fogva lehúztam magamhoz egy
szenvedélyes csókra. – Most már ne
legyél telhetetlen. – simogattam meg az arcát, miután szétváltunk. Az argentin
letette a fejét a párnára, én pedig odabújtam hozzá. A fejem a mellkasán
nyugtattam és a bal kezemmel a felsőtestét kezdtem el simogatni, mire
elmosolyodott.
-
Szeretlek!
– szorított magához fél kézzel és adott egy puszit a homlokomra.
-
Én is
téged. – fészkeltem be magam még jobban a karjai közé.
-
Mikorra
kell a színházba menned? – kérdezte meg egy váratlan témaváltással.
-
Sajnos
megint korán ott kell lennem. – fintorogtam - Néhány jelmezen még el kell
végezni az utolsó simításokat és ehhez ránk is szükség van.
-
Értem.
-
Már most
kelnem kéne. – nyomtam ki az ébresztőórát.
-
Még
maradj itt öt percet! – kezdte el a nyakamat csókolgatni – Csak öt percet. –
indult vándorútra a keze a testemen.
-
El fogok
késni.
-
Nem
fognak belehalni. – bújt be a takaróm alá.
-
Gonzalo!
– eredetileg erélyesen rá akartam szólni, de a vége leginkább vinnyogásra
hasonlított, miután megéreztem, hogy az argentin merre kalandozik.
-
Eeeh? –
dugta ki a fejét a takaróm alól és kérdőn nézett rám – Mondtál valamit?
-
Csak azt
akartam mondani Gonza ... – haraptam be az alsó ajkam, mert időközben
visszabújt a takaróm alá és piszok módon kihasználta, hogy ennyire jól ismerte az
érzékeny pontjaimat.
-
Hogy? –
kérdezett vissza, miközben végre előbújt a rejtekhelyéről és fölém gördült. Még
az óriáspólóm anyagán keresztül is éreztem az apró szikrákat pattani, amikor az
én mellkasomhoz ért az ő meztelen felsőteste.
-
Hogy nem
játszol tisztességes eszközökkel. – karoltam át a nyakát.
-
Az
lehet, de vállalom a következményeket. – támasztotta a homlokát az enyémnek és
az a mosoly ült ki az arcára, amit a legjobban szerettem.
-
Rossz
vagy. – húztam végig az ujjam a gerince mentén, mire megremegett az egész
teste.
- Akkor büntess
meg! – súgta, aztán megnyalta a szája szélét és rácsapott az ajkamra. Éreztem,
ahogy a vágy szerteszét száguld az ereimben és egyre jobban kívántam az
érintését és őt magát. A vágytól kissé remegő kezekkel kezdtem el az ujjaimal
bejárni a háta minden egyes apró szegletét, miközben Gonzalo teste is
meg-megremegett, ha olyan ponthoz értem, amely érzékenyebb volt, mint a többi.
Pár pillanatra megszakítottuk a csókot, hogy némi lélegzetvételhez jussunk és
meg tudjon szabadítani az óriáspólótól, amiben aludtam. Ahogy visszadőltem a
párnára megragadtam Gonza tarkóját és magammal húztam őt is.
-
Na
mégiscsak van öt perced? – kérdezte nevetve, miközben végigcsókolta az állam
vonalát és a takaró alatt a combomat kezdte el simogatni és egyre feljebb
csúsztatta közben a kezét majd valahogy leügyeskedte rólam a bugyit is.
- Hogy mondjak
erre nemet, mikor teljesen megőrülök érted? – tettem fel a költői kérdést
vágytól fátyolos hangon és kicsit lejebb csúsztam alatta fekve, hogy elérjem a
mellkasát. Elkezdtem végigpuszilgatni, néhol apróbbakat harapni és cirogatni,
attól függően, hogy a mellkasa különböző pontjain melyik okozott neki nagyobb
élvezetet. A hatást nagyon hamar leszűrhettem, mert a levegőt egyre nehezebben
vette. Amikor ismét a nyakánál jártam gyengéden visszanyomott a fekvőhelyemre
és ugyanazt készült volna tenni, amit az előbb én vele, de egy hirtelen
ötlettől vezérelve mlyen benyúltam a takaró alá egész, addig, amíg meg nem
éreztem a tenyeremmel a vágyai igencsak kézzel fogható bizonyítékát és
végigsimítottam párszor az alsónadrágja kidudorodásán. Gonzalo erre egy
pillanatra abbahagyta a munkát, amikor megérezte, hogy mire készülök és egy hatalmasat
sóhajtott, amikor hozzáértem. Megszabadítottam az utolsó textildarabtól is, ami
elválasztott minket egymástól, aztán folytattam a munkát a takaró alatt. Arcát
a mellkasomba temette egy pár pillanatra a gyomrom tájékán egy halk morgást
hallatva és a mellettem nyugvó kezével megmarkolta a lepedőt. Minden izma
megfeszült és lassan már úgy vette a levegőt, ahogy a bikák szokták mielőtt
kiengedik őket az arénába a matador elé.
- Várj! – szólalt
meg kissé elhaló hangon és megfogta a csuklóm, aztán a kezem a hátára vonta, én
pedig átkaroltam a nyakát, aztán még szenvedélyesebben vette birtokba a szám,
mint eddig. Keze mellyel eddig a mellemet masszirozta lassan lecsúsztatta végig
a hasamon és még lejjebb. Párszor végigcirogatta az ujjaival a belső combomat
és annak környékét, aztán teljesen fölémgördült. Kisimította a hajtincseket az
arcomból, megcsókolt és amikor a nyelve hegyével megnyalta a kissé szétnyílt
ajkamat éreztem, amikor belémhatolt. Kezemmel olyan erősen markoltam meg a
vállát, ahogy csak tudtam és teljesen átadtam magam az érzésnek. Lassan kezdett
el mozogni, amíg fel nem tudtam venni a ritmust, aztán fokozatosan gyorsított,
amíg el nem értük azt a pontot, amikor a föld és az ég összeér és minden
megszűnik létezni egy pillanatra. A testem ívbe hajlott, aztán ismét
visszaengedtem magam az alattunk igencsak összegyűrődött lepedőre és
kinyitottam a szemem. Gonzalo egy a nyögés és a sóhajtás keverékét hallatta,
aztán ledőlt mellém a párnára. Szó nélkül húzott magához, miközben még ő is és
én is próbáltuk a légzésünket rendezni.
-
Hogy is
tudtam kibírni nélküled ennyi hónapot? – tette fel a kérdést miközben kezemmel megkerestem az övét, ő pedig megpuszilta a homlokom...
Nekem, mint az
egyik főszereplőnek külön öltöző járt, ahová rögtön be is vackoltam magam,
amint végeztem mindennel a bemutató előtt. 3 kolléganőmmel trécseltünk odabenn,
akikkel egész jó viszonyba kerültem a társulatnál tölött néhány hónapom alatt,
de aztán nekik is menni kellett még elintézni pár dolgot és egyedül maradtam.
Lerúgtam a cipőm és felhúzva a lábaim, kényelmesen elhelyezkedtem a fotelben,
ami az öltöző sarkában állt. Egy forró csokis bögrét szorongattam a kezemben és
mosolyogva idéztem fel magamban a reggel történteket, amikor is kopogtatás
zavarta meg az álmodozásomat.
-
Ki vagy?
– kérdeztem.
-
A
kedvenc táncpartnered. – lépett be a helységbe Guillo és se szó, se beszéd
ledobta magát a kanapéra.
-
Egész
nap nem is láttalak, te, Isten ajándéka a női táncosoknak. – jegyeztem meg
nevetve.
-
Tomást
kísértem el tárgyalni, de most már itt vagyok. – húzta ki magát. – Van pillecukor? – csillant fel a szeme,
amikor a tekintete a fotel melletti kis asztalkára tévedt.
-
Kérsz?
-
Igen!
-
És ha
nem kapsz? – húztam magamhoz közelebb a zacskót.
-
Olyan
nincs. – termett mellettem rögtön és jól belemarkolt a cukorba. – Látom jó
kedved van. – kezdte el két pofára enni a finomságot.
-
Igen. –
válaszoltam álmodozó tekintettel.
-
Óóóóóóh
már sejtem, hogy miért. Jó kis reggeled lehetett! – ült vissza a kanapéra.
-
Mi van?
– néztem rá érthetetlenül.
-
A
nyakad... – mutogatott felém és kuncogott. Kiugrottam a fotelből és megnéztem a
tükörben, hogy mennyire komoly a helyzet. Egy elég nagy piros folt díszelgett a
nyakam jobb oldalán és így már azt is rögtön megértettem, hogy a varrónők miért
kuncogtak, amikor a jelmezeimet igazították rám.
-
Hát
igen, jól kezdődött a napom. – ültem vissza a fotelbe a nyakamat dörzsölgetve.
-
Attól
nem fog elmúlni. – nézett rám sokat tudóan Guillo, aztán hirtelen témát
váltott. – Nem izgulsz?
-
Dehogynem
és ez egyre rosszabb lesz.
-
Nyugodj
meg! Siker lesz, érzem. – jelentette ki és rám kacsintott.
-
És ha
nem jól érzed?
-
Hogy
lenne bukásra ítélve az előadás, ha én táncolok benne? – húzta ki magát.
-
Egoista.
– nevettem el magam.
-
Látod,
máris nem vagy olyan feszült és görcsös. – lépett mögém és a kezét a vállamra
tette. - Egyébként mit szólt Gonzalo az európai turnéhoz?
-
Hát....ööö....az
úgy volt... – kezdtem el zavartan össze-vissza habogni.
-
Te még
nem beszéltél erről neki? – képedt el.
-
Nem. –
hajtottam le a fejem.
-
Alejandra!
Tomás ma a bemutató után választ akar, hogy ki az, akire számíthat a nyáron! És
nem beszéltél erről Gonzaloval?
-
Nem
tudtam, hogy hogyan kezdjek hozzá....és szívem sem volt hozzá, hogy megmondjam
neki, hogy elmegyek egész nyárra. Annyira örült, hogy végre megint Madridban
vagyok és különben is szavamat adtam neki, hogy a nyarat együtt töltjük. –
sóhajtottam egy nagyot.
-
Addig
nem mondhatsz semmit sem Tomásnak, amíg Gonzaloval nem beszéltél, érted? –
píritott rám.
-
Majd a
bemutató után...
- De tényleg
beszélj vele és ne legyél gyáva! – figyelmeztetett – Ha szeret, meg fogja
érteni. - ment ki az öltözőből. Miután
Guillo egyedül hagyott kicsit töprengtem azon, amit mondott. Már rég el kellett
volna neki mondanom és nem gyáva módon halogatnom az egészet. Már csak a
bemutató végéig van időm, de aztán muszáj lesz előállnom a vallomással. Ahogy
elértem idáig szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy mi lenne, ha nem szólnék
semmit és visszautasítanám az európai turnét? Akkor viszont lőttek a táncosi
karrieremnek. A tánc vagy Gonzalo a
fontosabb? Örlődtem a kettő közt és nem tudtam, hogy mit tegyek, ám mikor már épp
ott tartottam, hogy térdre borulok az öltözőben és úgy kezdek el könyörögni
Istenhez, hogy súgja meg, hogy mi lenne a helyes döntés kopogtattak és
figyelmeztettek, hogy ideje elkezdenm készülődni. Jó idő múlva elégedetten
szemeztem a tükörben látható alakkal, aki én voltam, de mégsem saját magamat
láttam benne, hanem a Corazón latino Loláját. Nagyot sóhajtva csuktam be magam
mögött az öltöző ajtaját és kimentem a színpad mögé a folyosóra. Nekiálltam
bemelegíteni és nyújtás közben figyeltem fel a tőlem nem messze álló Guillora,
aki szintén a jelmezében állt a függöny szélénél és leskelődni próbált.
Abbahagytam a különféle bemelegítő gyakorlatokat és kivert a víz. Rosszul
éreztem magam és úgy éreztem, hogy egy lépést sem fogok tudni megtenni a
színpadon vagy jobb esetben még azelőtt elájulok, hogy megkezdődik az előadás
és nem miattam bukik majd meg a darab.
-
Jól
vagy? – állt meg mellettem Guillo.
-
Persze.
-
Falfehér
vagy. Ugye nem most fogsz elájulni? – fogta át a vállam, hogy megtartson ha
mégis megtörténne.
-
Ez az
első premierem.
-
Minden
rendben lesz. – mondta lassan tagoltan. – Láttam a nézőtéren Anát, Sergiot és
Gonzalot meg a fél Real Madridot. – jegyezte meg, mire még jobban elsápadtam,
már ha ez lehetséges volt. – Ezt nem kellett volna mondanom, ugye?
-
Jobb
volt, amíg nem tudtam. – Ráztam meg a fejem tagadólag. Ekkor azonban jött az
ügyelő és figyelmeztetett, hogy 5 perc múlva kezdődik az előadás. Fáradjak oda,
ahol majd színpadra kell lépnem. El is indultam volna, ha nem ránt vissza
Guillo.
-
Chica…kösd
fel a bugyit, mert fel kell hozzám nőnöd….Tudod, nem teheted olyan sután az
egyik lábad a másik után, mint a próbákon. - nekem a fejem egyből vörös lett a
méregtől, ő meg csak röhögött.
-
Na majd
megmutatom én neked, hogy ki a suta! - fenyegettem és az öklömet rázva füstölőgve
arrébb vonultam.
Guillo tudta, hogy
ha a premier előtt bezól nekem valamit, akkor dafke nagyon jól fogok
teljesíteni és elfelejte minden más bajomat. Igaza volt, mert már nem is izgultam.
2 órás volt az előadás, csak úgy nyeltem a vizet a színpad mögött, mikor épp
nem kellett a színpadon lennem vagy épp átöltözni mennem. De mikor a világot
jelentő deszkákon táncoltam egyedül vagy Guilloval mindent beleadtam. Teljesen
beleéltem magam a szerepembe, Lolaként táncoltam el azt, hogy gyülőlök és
szeretek….szenvedek vagy felszabadultan boldog vagyok. Észre se vettem és már
az utolsó táncot táncoltuk…együtt az egész társulat. Amint a végpozícíóba
álltunk kitört egy hatalmas tapsvihar. Többször is kihívtak minket meghajolni. Az
egyik alkalommal odasúgta Guillo:
-
Chica…eszméletlen
jó voltál!Gratulálok! Látod,hogy használ a módszerem? - vigyorgott.
-
Én is
gartulálok neked Niño!Lenyűgözően táncoltál. A módszered meg tudod hová tedd! -
vigyorogtam én is.
Néhányan még
virágot is dobtak fel a színpadra én pedig ezredszer is végignéztem a minket
ünneplő állva tapsoló közönségen, aminek a soraiban nem egy ismerős arcot
fedezhettem fel. Ana és Sergio is hatalmas mosollyal az arcán tapsolt, Gonzalo
nem különben. Pár pillanatra összeakadt a tekintetünk és arra a néhány
másodpercre mintha megállt volna az idő. Még egyszer utoljára meghajoltunk és
eltűntünk a függöny mögött. Boldogan nyugtáztam magamban, hogy nagyobb sikere
van az előadásnak, mint amire számítottam. Teljesen megrészegülve attól, amit a
színpadon átéltem igyekeztem az öltözőm felé, de előbb benéztem Guillohoz. Mindenki
a premier utáni fogadáson akarta előadni a litániáját, hogy milyen tökéletes
páros vagyunk mi ketten, de megkértem a partnerem, hogy mentsen ki, amit ő
boldogan megtett. Kaptam tőle premier ajándékként egy szép brosst én pedig egy
üveg bort adtam neki, aztán bezárkóztam az öltözőmbe. Az asztalon már volt vagy
egy tucat kis kártya…menedzserek, társulatigazgatók névjegykártyái, néhány
szakmabeli gratulációja…és már volt néhány kosár virág is odabenn. Boldogan
siitottam végig a virágok szirmain, amikor is kopogtattak és Tomás kért
bebocsáttatást.
-
Gratulálok!
– ölelt át és adott két puszit – Sikerre vittétek az előadást!
-
Sokat
dolgoztunk vele.
-
Most
pedig kiélvezhetitek a munka gyümölcsét. – mosolygott rám úgy, ahogy egy apa
szokott a gyerekére - A bemutatóból ítélve sikeres európai turnéra számítok. –
jegyezte meg – Alejandra, hogy döntöttél?
-
A
válaszom igen.
- Akkor tehát
velünk tartasz! Annyira örülök! – csillant fel a szeme. – Június elején
találkozunk! – adott ismét két puszit és kiment. Mosolyogva néztem utána. Akkor
még nem fogtam fel teljesen, hogy mit is tettem azzal, hogy igent mondtam az
állásajánlatra, csak azt tudtam biztosan, hogy táncolni akarok. Nekem ez az
életem és bármit képes vagyok feláldozni érte, ha az a jutalmam érte, amit
akkor este kaptam. Én a parkettre születtem. Menni akarok világot látni,
táncolni, sikereket elérni és aztán ráérek még bőven, hogy megállapodjak egy
helyen. Európa, jövök! Tánclépésben mentem oda a fotelhez és belehuppantam,
amikor ismét kopogtattak.
Ana és Sergio
kértek bebocsátást hozzám mind a ketten gratuláltak. Kaptam tőlük 2 doboz
csokit és egy nagy csokor fréziát.
-
Gratulálunk
a sikeredhez! Elképesztően jó voltál! - ölelt át Ana.
-
A
flamencos rész különösen tetszett. - jegyezte meg Serg. – Zseniális táncos
vagy!
-
Köszönöm
szépen mindkettőtöknek! - öleletem át mind a kettőjüket teljesen meghatódva.
Ekkor ismét nyílt
az ajtó, azt viszont először nem láttam, hogy ki jön be ugyanis egy hatalmas
csokor fehér rózsával próbált beférni a kissé szűk ajtón.
-
Mierda….kisebb
ajtót nem tudtak iderakni?! - füstölgött Gonzalo a virágdzsungel mögül. Lassan
sikerült neki betalálni az öltözőbe.
-
Alejandra…ha
nem lennék fülig szerelmes beléd, akkor most estem volna beléd menthetetlenül. -
ez volt a legszebb és legőszintébb mosoly és kritika, amit csak kaphattam aznap
este. - Ezt neked hoztam, bár majdnem kinn maradt. - nevetett- és ezt is - húzott
elő a háta mögül egy szép nagy zacskó gumimacit, amire még masnit is kötött. A
zacskóban pedig csakis piros színű gumimacik voltak. Úgy ugrottam a nyakába, hogy
majdnem felborítottam rózsástól, gumicukrostól. Nem is szóltam semmit, csak
megcsókoltam.
-
Na
megyünk a bankettre? - kérdezte, amint hagytam egy kis szuszhoz jutni.
-
Nem. Nincs
kedvem senkivel sem jópofizni. Szóltam Guillonak, hogy mentsen ki. De nem
megyünk el valahová négyesben megvacsorázni, hm? - fordultam Anáék felé.
-
Én benne
vagyok. Papacito?
-
Felőlem
nincs akadálya.
-
Gonza?
-
Ez a te
estéd, oda megyek, ahová te akarsz menni.
- Akkor eldőlt a
kérdés. De most menjetek ki egy kicsit, hagy öltözzek át! - kértem a
barátaimat, ugyanis még mindig az utolsó jelenetben viselt ruhámban voltam.
Mire elkészültem már szinte mindenki elment a premier utáni bankettre, így nem
a nagy tömegben kellett tolakodnunk kifelé. Van egy nagyon jó étterem a színház
közelében - a Montana - , oda mentünk vacsorázni. Nagyon jó hangulatban telt az
este, én pedig ismét gyáván viselkedtem és nem akartam elrontani a hangulatot
azzal, hogy bejelentem, hogy nagyjából 3 hét múlva megint eltűnök....ismét csak
halogattam ezt a fontos beszélgetést és nem gondoltam rá, hogy milyen
következményekkel járhat, ha még azelőtt lehull a titkomról a lepel, hogy én
mondanám el...
Húúú, a khmm..részt köszönöm!Kellett bele nagyon!:)
VálaszTörlésÉn már tudom nagyjából, hogy mi következik, nem is találok szavakat arra, ahogy Alejandra intézi ezt a dolgot...Na mindegy, de most egy kicsit csalódtam benne...Ok, hogy táncolni akar, meg világot látni, de azért mindent beáldozni ezért, kicsit erős...Mielőtt igent mondott, meg kellett volna beszélnie Gonzával, mert ez nem egy futó kapcsolat, ami helyett majd jön másik...A profi tánc nem tart örökké, de ha megtalálod az igazit...Nem csodálom, ha Gonza mondjuk berág emiatt a titkolózás miatt!Én is nagyon megharagudnék Alejandrára a helyében!
De maga az írás fenomenális, nagyon jó vagy Detti!:)Várom a folytatást, és leginkább már a második évadot...:)
Szívesen :D :)
TörlésAlejandra sem tökéletes, sőt... A lehető legrosszabb döntést hozta azzal, hogy hallgatott, de közben igent mondott az európai turnéra. Azt hiszem erre mondják, hogy elvakította a siker és teljesen meghülyült. Gonza helyében én is berágnék rá, de ez majd az utolsó fejezetben lesz benne. De Alejandra is megkapja a "méltó büntetését" érte, majd meglátod a második évad elején.
Köszönöm! :) Igyekszek vele, ahogy időm engedi :)
Hát igen, a siker már az előző részben is elvakította, csak aztán egy kicsit visszatalált a normális útra...Nem is bánom, ha kap egy kis leckét...
TörlésNincs mit!:)Nyugi, nem küldöm rád Igorékat, ha nem azonnal teszed fel!;):)
Bekattant, van ilyen... Megtanulja majd, hogy mi az igazán fontos az életben.
Törlés*kifújja a benntartott levegőt* :D
Detti! Sziaaaaaaaaaa! :D
VálaszTörlésEz valami eszméletlen lett, ugye tudod? :) Annyira édes Ale és Gonzo együtt, hogy már előre stresszelek mi lesz később.. ha eddig vihar előtti csend érzésem volt, akkor azt szorozd meg még ezermillióval. Ajaj, már nagyon kiváncsi vagyok mit hozol ki belőle. :)
Guillo tényleg jó arc, mintha a lány bátyja lenne. Örültem, hogy kicsit noszogatta Alejandrát arra, hogy elmondja ezt az egész Európa dolgot.. viszont Ale.. nem fog sok jó kisülni belőle, bármennyire nagy is most a boldogság.
Nagyon várom már a következőt! :) Puszi!
Sziaaaaaaaaaa! :)
TörlésKöszi! örülök, hogy ennyire tetszett.:) Én nem éreztem olyan jónak, de ezek szerint megint tévedtem :D
A következő részből majd kiderül, hogy mit hozok ki belőle....meg ott a második évad is, szóval... ;)
Mondtam, hogy szeretni fogjátok. :)
Sietek vele, ahogy időm engedi.:) Puszillak!
Szija!
VálaszTörlésMegérkeztem! Bepótoltam a lemaradásaimat és nemigen gondoltam, hogy még az évadzáró előtt sírni fogok. Pedig ez történt. Az utolsó bekezdéssel egy olyan jövő jelent meg a szemem előtt, amitől nem fogok ugrálni és tapsolni. Az, hogy Aleja úgy gondolja... Sőt, úgy érzi, hogy a táncért mindent feláldozna hatalmas csalódás nekem. :( Ennyire bízik csak Gonzálóba? Ennyire ismeri? Elengedte volna. Nem fosztotta meg volna meg a sikertől ha Ő kéri, bármennyire lett volna is nehéz naki újra elengedni... Talán ezt még hagyjuk. Reménykede egy biztató folytatásban...
Igaz emberek vagyunk és követünk el hibákat. Olyanokat is, amitől az életünk teljesen megváltozik. Csak remélni merem, hogy Pipita meg fog tudni bocsájtani neki. Akkor talán én is... Na de most már tényleg hagyom...
Maga a rész nagyon tetszett és Guillo egész szimpatikus a hatalmas egoizmusát leszámítva, de mindenképpen remek táncpartner lehet, ha egyszer így megtudta nyugtatni Aleját. :)
Ez az első táncos sztori amit olvasok. Én nem vagyok valami nagyon táncművész, de annyira beletudom élni magam a szerepbe... Én biztos nem tudnám így leírni, ezért nagyon csodállak. Bár hogy tudnám hisz nem is értek hozzá... XD Ez olyan mintha elmondanád egy vak embernek, hogy milyen szép szín is a kék.
Úgyhogy köszönöm Detti. :)
Nagyon várom azt a bizonyos befejező részt!
Időm mint a tenger szal itt leszek. :)
Hatalmas puszi!
Vii voltam
Szia!!!
TörlésÖrülök, hogy itt vagy frissen és kipihenten -legalábbis gondolom-.:) Igen...a befejezés nem lesz happy end és azért is említettem meg már jóval előbb, hogy lesz második évad, hogy ne utáljatok annyira miatta. Sokan másból nem tanulnak csak a saját kárukból, Alejandra is így fog járni...megfizeti majd a tanulópénzt a saját hülyeségéért.
Örülök, hogy tetszett.:) Guillo sem tökéletes, de tudja, hogy mikor mit kell tennie, hogy Alejandrát megnyugtassa. A hónapok alatt nagyon jól kiismerték egymást.:)
Én köszönöm a dicséretet!:)Még ma is nagyon fontos számomra a tánc, bár már nem táncolhatok annyit, amennyit azelőtt, de a szívem csücske még mindig. Ha zenét hallok ugyanúgy bele tudom még élni magam, mint akkor, amikor még táncoltam. Ha táncos részt írok, mindig azt próbálom meg megfogalmazni, amit olyankor szoktam érezni és ezek szerint akkor sikerül is megtalálnom a megfelelő szavakat hozzá és át tudom adni.:)
Sietek vele, ahogy időm engedi.:)
Puszillak!:)
Nem is hiszed milyen kipihenten. Mióta itthon vagyok olyan jól alszok, hogy minden reggel nyálfürdőben ébredek. XD Előtte meg alig bírtam aludni, pedig nagyon fáradt voltam.
TörlésNem utálnánk. Mindenki tudja, hogy az élet nem habos torta. Senkié. Hm... Még a tündérmesék világszép királykisasszonyainak sem az...
Egyébként egy cseppet sem lettem nyugodtabb attól, hogy egy új évad elé nézünk és bárhogy kezdődik is a vége még lehet pozitív. Félre ne érts, nagyon várom a következő évadot. KELL!!! Ennyi. Csak aggódok értük, mert imádom őket. És hiába csalódtam benne a végén úgyis megbocsájtok és szorítok nekik. :)
Senki se tökéletes. Guillo meg korrektnek tűnik. Eddig... Remélem az is marad.
Hidd el áttudod, máskülönben nem szeretném a történetet. Én, mint tánc analfabéta, is megértem a mondanivalódat és ez szuper. Sőt te vagy szuper! Ha nem tudnám is érezném mennyit jelent neked a tánc. :)
Na csajszi csak nyugodtan mi türelmetlenül várjuk! ;)
Puszim
Amikor valaki nagyon fáradt könnyen átesik a másik végletbe és épp azért nem tud aludni, mert annyira fáradt. Már rád fért egy kis kikapcsolódás. :)
TörlésAkkor megnyugodtam. Ez igaz...most egy tök egyszerű példa: Hamupipőke. Vagy Hófehérke az Once upon a time-ból.( :D )
Majd meglátod, hogy mit terveztem a második évadba. Egyenlőre nem is mondok többet róla. :) Szerintem is meg fogsz neki bocsátani...:)
Guillo a következő évadban több szerepet fog kapni, majd kiderül, hogy milyen szerepe lesz a történetben.
Köszönöm!:)
:D :D :D Közben írom a Lo juro-t is (10 részes történet), hogy fel tudjam tenni, ha az utolsó részt is feltettem az első évadból.
Igen tudom, hogy ez így van. Nem ez volt az első eset, hogy zombi állapotba kerültem volna. :)Ezt én is így éreztem. És jót is tett.
TörlésJaa van pár példa, de a klasszikusokat mindenki ismeri. Itt annyi a különbség, hogy nem a gonosszal küzd Aleja, hanem a saját érzéseivel, vágyaival, akaratával... Ne is mondj semmit. Tartózkodom a részletek idő előtti felfedéséről.
( Remélem nem csak én fogok megbocsájtani! ;) )
Sejtem, hogy a táncpartner itt nagyobb szerepet kap majd és már megöl a kíváncsiság annyira tudni akarom, de semmi pénzért nem akarnám előbb tudni mint olvasom! :)
Ahaa új sztori! Azt is nagyon várom!
Hajrá csajszi! :D
De most már túl vagy rajta. :) Az a lényeg, hogy jót tett. :)
TörlésIgen, jól mondod. nem is árulnám el. Kínvallatásnak alávetve se.
(Szerintem ismersz annyira, hogy tudd erre a választ ;) )
:D :D Igazából még én is agyalok rajta, hogy az elején megváltoztatom-e picit a szerepét. Szóval ha akarnám sem tudnám elárulni. :D
Igen.Ez rövidebb és ha minden igaz addigra már majdnem kész lesz, mire az Un sueno I befejeződik. Remélem, hogy még nem unjátok a Gonzalo Higuaín-os agymenéseimet.:D
Ez az utolsó mondat gondolom költői volt! :)
TörlésVÁÁÁÁÁROM!!! Sőt nyugodt szívvel írhatom, hogy VÁRJUK!!! ;)
Akkor még egy kis türelmet kérek. Majd ha felteszem az utolsó fejezetet, írok majd erről is picit bővebben. ;)
TörlésOkésoké... Én nem sürgetlek! :)
TörlésSzia!!
VálaszTörlésJajjj Istenem! Ez két dolognak szól. Az egyik az, hogy ismét szuper részt írtál, és imádom, a másik dolog meg a nem happy end. Mondjuk így még jobban várom a 2. évadot, hogy mit is hozol ki belőle, de izgalmasnak ígérkezik ez a lényeg.
Szóval, teljesen egyetértek Vii szavaival, és egyszerűen nem értem Alejandrát.
Szerintem nem kell választania a tánc és Gonzo között, de megdöbbent, hogy ha meg kellene tennie akkor tutira a táncot választaná, és szerintem ezt később valahol meg is bánna.
Na de ahogy te is írtad a saját hibájából fog tanulni, csak igen nagy ára lesz ennek amit sajnálok.
Guillo-t imádom, tetszik ahogy gondolkodik, és az is hogy Alejandrával ennyire jól kijönnek.
Pipita változatlanul nagyon édes! *-*
Várom a kövi részt!!!!
Sok puszi Neked!
Brigi
Szia Brigi!
TörlésKöszönöm! Örülök, hogy tetszett:) Happy endet meg azért nem írtam neki, mert így lesz izgalmas a második évad.:)
Nem is tudod, hogy mennyire rátapintottál arra, ami az utolsó fejezetben lesz.Ahogy az egyik operett slágerben van: nagy árat kér a sors a boldogságért....
A "G" kezdőbetűs pasik nagyon jó fejek úgy néz ki. :D ;)
Sietek vele, ahogy időm engedi.:)
Puszillak!
Detti
Szia Csajszi!
VálaszTörlésElőször is boldog születésnapot! ♥
Másodszor sikeresen megérkeztem komizni, elolvasni még múltnap elolvastam :)
Szóval a rész az tetszett, nagyon jól megírtad. egy a gond vele... nem lesz happy and. Ez tuti. De attól még imádom *.*
A Csajszinak nem kellett volna ennyit halogatnia a dolgot, mert ebből aztán tényleg botrány lesz... valahogy érzem...
Guillo nagyon jó fej, de tényleg. Egyre szimpatikusabb. A hónapok alatt eléggé kiismerték egymást Alejandrával, így ez azért a munka alatt is sokat jelent. Ahogy noszogatta, hogy beszéljen a többieknek a lehetőségről, és ahogy kezelni tudja a csajszit, megmutatja. De hát ugye még mindig nem szólt a Csajszi, tehát...
A bemutató meg nagy siker lett, sejtettem, hogy a csajszi képes rá. Nagy tehetség ;)) Viszont az, hogy úgy vállalta el a munkát, hogy Gonzával nem beszélte meg, az nem volt szimpatikus... Nem gondoltam volna, hogy a tánc végül fontosabb lesz neki, mint a szerelme, de hát ez van... picit csalódtam benne... mert Gonza biztos megértette volna, ezt kimerem jelenteni. Ezzel Aleja szerintem nem csak Gonzát, hanem a barátait is el fogja veszíteni, amin nem csodálkoznék... de később talán minden jobb lesz majd...
Várom a folytatást!
puszi, D.
Szia Deveczke!
TörlésKöszönöm! ♥
Örülök, hogy itt vagy és írtál.:)
Örülök, hogy ennyire tetszik. :) Így jobb, hogy az első évad vége nem lesz happy end...de hát szerintem eléggé ismertek már ahhoz, hogy tudjátok, hogy a következő évadban mire számíthattok. :)Legalábbis hogy jóra fordul-e majd minden...
Guillo egyrészt ahogy Te is írtad már kiismerte Alejandrát, másrészt meg ő idősebb és mivel sokféle emberrel volt dolga, van már abban tapasztalata, hogy hogyan kezelje az ilyesmit.
Néha az ember hoz érthetetlen döntéseket...Alejandra most egy ilyet hozott. A siker kicsit elvette az eszét, de majd lesz ami észhez téríti.
Sietek vele, ahogy időm engedi.:)
Puszi:
Detti