Un sueno en realidad I. - 21. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a friss, ropogós, új fejezet. Nem érzem olyan jónak, de inkább Ti mondjátok meg, hogy milyen lett. :) 

Jó olvasást kívánok hozzá!

Puszi:

Detti

-         Sergio Ramos, tessék! – szólt bele a telefonba vidáman a Real Madrid négyese.

-         Hola Sese! Alejandra vagyok.

-         Hola! Mit művelt már megint a barátnőm?

-         Semmit. – nevettem el magam. – Teljesen más miatt hívtalak.

-         Akkor jó. Mondd!

-         Nem tudsz valamit Gonzaloról? Megígérte, hogy délután elmegyünk valahová, de még nem jött haza és aggódom.

-         Mintha valami olyasmit mondott volna, hogy kinyírja a volt főnöködet...

-         Te jó ég! Az iskolába ment? Pedig mondtam neki, hogy nem ér annyit az egész. – kezdtem el villámgyorsan szedelőzködni.

-         Tranquilo chica! Csak vicceltem. – nevetgélt a védő a vonal másik végén.

-         Szétrúgom a segged Ramos! Ez nem volt vicces. - pufogtam.

-         Neked tényleg fogalmad sincs róla, hogy mi történt ma?

-         Honnan lenne?

-         Azt hittem, hogy láttad már a Marca vagy az AS oldalán.

-         Ma még be se kapcsoltam a gépet. De mondd már meg, hogy mi történt? Valami baj van? – aggodalmaskodtam tovább.

-         Azt inkább Pipita mondja el neked, ne én. Menj ki a Valdebebasba, szerintem ott lesz még.

- Köszönöm Sese! – köszöntem meg neki az információt és megnyomtam a piros gombot. Amilyen gyorsan csak tudtam összekaptam a szükséges dolgaimat és a jó öreg tömegközlekedést használva elindultam az edzőközpontba. Bár állt még egy autó a garázsban, de azt Gonzalo engedélye nélkül nem akartam elvinni. Jó időbe telt mire kizötyögtem a város határában lévő edzőközpontba. A bejáratnál igazoltam magam és amikor mindent rendben találtak a marcona biztonságiak belépést nyertem a Valdebebas azon szegletébe is, ahol az első csapat szokott edzeni. Ugyan életemben először léphettem be a Real Madrid edzőközpontjába, de akkor csak keresztülsiettem az egész komplexumon, mert minél előbb meg akartam találni az argentinomat. A játékosoknak fenn tartott parkoló mellett elmenve megpillantottam másik 3 méregdrága német autócsoda mellett állni a már nagyon ismerős fekete Q7-est és hálát adtam az égieknek, hogy nem kerültük el egymást. A főépület felé igyekezve a kezemen először csak  pár esőcseppet éreztem meg, aztán pedig úgy elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Fejemre húztam a kapucnim és még sietősebbre vettem a figurát, ám amikor a kezem a fő épület kilincsére tettem az edzőpálya felől ismerős hang ütötte meg a fülem. „ La concha de tu madre!” – káromkodott egyet Gonza, én pedig elindultam arrafelé, ahonnan a hang jött, mit sem törődve az esővel. Felkapaszkodtam az edzőpálya lelátójára és már nem is kellett tovább keresnem Gonzalot, mert rajta kívül senki sem volt a pályán. Ahogy lefelé sétáltam a lépcsőn, megfigyeltem, hogy mit csinál. Pár bólya körül szlalomozott egy labdával, majd távolról lálőtte a kapufára, ha eltalálta akkor a kipattanót lekezelte és a kapuba gurította vagy emelte, mikor hogy jött. Az utolsó lövése után fél térdre esreszkedett, hogy megkösse a cipőjét és pár percig úgy is maradt pihenésképpen. Ahogy közelebb értem rögtön leolvastam az arcáról, hogy nagyon fáradt, az arcán versenyt futottak az izzadtságcseppek és az eső, ám bármennyire is kifárasztotta a gyakorlás, ismét felegyenesedett és nekiindult a labdával, mit sem törödve a sárral és a zuhogó esővel. Rögtön tudtam, hogy itt valami nagyon nagy dolognak kellett történnie, mert bár sokszor ott maradt pluszban gyakorolni az edzések után, ilyet még sohasem csinált. A fejemben egymás után születtek meg az elméletek arról, hogy mi történhetett és egyik sem volt túl pozitív töltetű gondolat. Közben a pályán a menetrend megint ugyanaz volt, Gonzalo végigment a bólyák között és távolról rálőtte a kapufára, amit el is talált, ám a visszacsapodó játékszert nem ő, hanem én kezeltem le és belőttem a kapuba. 

-         Ez igen! Én sem csinálhattam volna szebben. - nézett rám meglepetten.

-         -Köszönöm! – mosolyodtam el. – De mondd csak, nem akarsz most már hazajönni? Azt nem tudom, hogy mi történt az edzésen vagy utána, de az nem hiszem, hogy jót tesz, ha végkimerülésig rugdosod azt a labdát. Ráadásul ebben az esőben még egy szép kis megfázást vagy rosszabbat is összedhetsz...

-         Mondjuk igazad van. – fogta meg a labdát, én pedig összeszedtem a bólyákat és letettük a szertárba. – Dios mío, már ennyi az idő?! – kerekedett el a szeme, amikor odabenn ránézett az órára.

-         Látod. Én már borzasztóan aggódtam érted.

-         Ne haragudj! Nem akartam, hogy aggódj miattam, de ilyenkor teljesen megszűnik számomra a külvilág. Olyan ez nekem, mint neked a tánc.

- Semmi baj, de máskor azért írj egy sms-t. – öleletem át és az sem érdekelt, hogy csurom víz leszek tőle én is. Miután elengedtem bement az öltözőbe és amilyen gyorsan csak tudott emberi formát öltött a vizes-sáros focistám, aztán elindultunk hazafelé. Az úton végig szokatlanul csendes volt és ez eléggé szokatlan, ha Gonzaloról van szó, de úgy döntöttem, hogy a faggatózást majd otthonra hagyom. Ahogy hazaértünk, átöltözött és ezúttal az evést is kihagyta, pedig rendszerint ki szokta fosztani a hűtőt. Egyenesen felment a hálóba és ledőlt az ágyra. Túlságosan szótlan volt, ez pedig nagyon nem tetszett nekem. Némi balsejtelemmel én is utána mentem.

-         Mondj el mindent, ami szívedet nyomja! – másztam fel mellé az ágyra.

-         Ruud ebben az idényben nem fog többet játszani így az ölembe hullott az életem egyik legnagyobb lehetősége. Tudod, amióta hátrahagyva mindent ideköltöztem Madridba, hogy a Real Madridban focizhassak minden nap azért dolgoztam, hogy az én nevemmel végződjön egyszer az összeállítás, amit most megkaptam, de én nem így akartam.

-         Arról nem tehetsz, hogy a Juve ellen ennyire megsérült van Nistelrooy. Én is nagyon sajnálom őt, de ez sajnos benne van a fociban.

-         Tudom, tudom és azzal is tisztában vagyok, hogy azzal tudok a legtöbbet segíteni most, ha átveszem a helyét és folytatom azt, amit ő elkezdett. Én mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik, hogy méltó legyek a Real Madrid csatára megnevezésre.

-         Hisz már most is vagy és kiérdemelted, hidd el!

-         Akkor miért érzem úgy, hogy mindenki lesben áll és csak azt várja, hogy mikor bukok bele?

-         Gonzalo Gerardo Higuaín, figyelj ide rám! Sokan bíznak benned, csak most össze vagy zavarodva és nem érzed. Ha a Madrid keresni akarna, akkor sem találna alkalmasabb embert erre a feladatra, mert már bizonyítottad, hogy lehet rád számítani! Te a szíved, lelked kiteszed ezért a csapatért és tudom, hogy mennyit dolgozol, hogy megragadj a kezdőben és ez gyümölcsözni fog! A sajtó mindig is rosszindulatúan nézi ezt az egész futball dolgot, sőt az egész világot. Azzal nem tudsz eladni egy lapot sem, ha arról írsz, hogy mindenki boldog és Raúl épp hányadik rekordot döntötte meg a múlt héten, de azzal igen, ha megírod, hogy Wesley épp válófélben van és kitalálod, hogy Robben mindenkit utál, azért játszik önzőn.

-         Tudod, otthon is volt dolgom a médiával, de ami itt Madridban van, az meg sem közelíti Buenos Airest. De igazad van, félreteszem a firkászokat és azt csinálom majd, amihez a legjobban értek...

-         ... gólokat lősz és elhallgattatod vele a rosszmájú kritikusokat. – fejeztem be helyette a mondatot.

-         Pontosan. – mosolygott rám.

-         Tudom, hogy ami most jön az nem lesz könnyű és elég nagy terhet pakoltak a válladra, de nem egyedül kell cipelned. Én itt leszek melletted, ha szükséged lesz rám. Yo seré ese angel que te cuide en todo momento, el que siempre estará a tu lado.- súgtam a fülébe - Jobban szeretlek,mint akármi mást a világon. – bújtam hozzá. Tudtam, hogy ha nem úgy fog összejönni az első pár meccse, akkor a média rögtön szét fogja cincálni, de ha sikerül – amiben hittem - , akkor a mennybe emelik és egész irreális dolgokat várnak majd el tőle. Talán soha sem lesz annyira szüksége arra, hogy valaki mögötte álljon, mint ekkor volt.

-         Köszönöm,hogy vagy nekem! Mi angel…mi dulce ángel…Te quiero mucho!-simitotta meg az arcom én pedig belecsókoltam a tenyerébe.

-         Yo también.

Tudván, hogy Gonzalo életében sorsfordító pár meccs fog következni még örültem is, hogy mellette lehetek és nem kell az iskolai feladatokkal törödnöm, nem hiába mondogatják, hogy az életben minden okkal történik. Egy darabig csak csendben feküdtünk az ágyon, de aztán Gonzalo elkezdte felvázolni, hogy milyen célokat tűzött ki maga elé. Legalább 20 gólig el akart jutni az utolsó fordulóig és a lehető legjobbat akarta kihozni magából az előttünk álló ¾ idényben. Figyelmesen hallgattam és közben arra gondoltam, hogy bármi is történik majd, mellette leszek. Kis idő múlva az argentinom gyomra jelezte, hogy már rég nem evett semmit, azért lementünk vacsorázni. Vidáman beszélgetve eszegettünk, amikor is két falat közt komolyabbra vette a figurát és megkérdezte:

-         Mit szólnál hozzá,ha azt mondanám,hogy apa eljön hozzánk hétvégére?

-         Ez csodálatos! Nagyon örülök neki, végre megismerhetek valakit a családodból.

-         Az ígérte, hogy hajnalban felhív és akkor megbeszéljük, hogy mikor érkezik.

- Rendben. – bólintottam és folytattuk az evést. Vacsora után még megnéztünk egy filmet, aztán megcéloztuk a pihe-puha ágyunkat. Mire kijöttem a fürdőszobából, az argentinom már édesdeden aludt. Óvatósan bemásztam mellé az ágyba és miután eloltottam a kislámpát odabújtam hozzá. Fél álomban észrevette és egy pillanatra felemelte a kezét, hogy még jobban odaférjek, majd tovább aludt és engem is lassan elnyomott az álom. Hajnali 2-kor azonban telefoncsöngésre ébredtem, Gonzalonak viszont nem nagyon akaródzott felvenni a mobilját, csak morgott egyet és átfordult a másik oldalára, a csöngés pedig abbamaradt. Hiába szólongattam, nem válaszolt ezért durvább módszerhez kellett folyamodnom. Felkaptam a kispárnám és egy kisebbet rávágtam vele.

-         Álomszuszék! Ébresztő!

-         Mi van Alejandra? Most nincs kedvem párnacsatázni. – húzta a fejére a takrót nyügösen.

-         Az előbb már valaki hívott, gondolom az édesapád volt az és gyanítom, hogy mindjárt visszahív. Kelj fel! – csaptam rá a párnával még egyszer.

-         Igenis őrmester! – fordult meg és visszakézből lendítette is a párnát egy szemtelen mosoly kíséretében, éppen hogy ki tudtam védeni a párnámmal.

- Szóval nincs kedved párnacsatázni? Nincs? – támadtam és egymást követték a párnacsattanások. Én jóval frissebb voltam, mint Gonza, aki még mindig félálomban próbált eltalálni, így én álltam nyerésre. – Na megadod magad? – térdeltem mellette egy utolsó súlytásra emlve a párnámat, de az argentin válasz helyett csak rám mosolygott és lerántott maga mellé. Alighogy elterültem az ágyon, ismét csöngeni kezdett a mobilja és valahogy úgy próbálta meg felvenni, hogy engem sem engedett el, ezért villámgyorsan fölémgördült.

- Szia apa! – köszönt bele a telefonba -  Sí, todo bien. – válaszolt az édesapja kérdésére röviden és tömören, nekem pedig egy eléggé ördögi terv ötlött a fejembe. Elkezdtem a mellkasának érzékeny pontjait csókolgatni és a hátát simogatni, aminek a hatását egyből le is szűrhettem.

- I-igen. – válaszolta az apjának és a hangjából is ki lehetett hallani, hogy elértem a célom. – Vagyis nem. Mit is mondtál? – kérte meg az apját, hogy ismételje meg az előbbieket, azt pedig a sötétben is láttam, hogy villámló szemekkel néz rám, én pedig továbbra is kacéran mosolyogtam rá.

- Hosszú és fárasztó napom volt.... Rendben. Holnapután délután 3-kor várni foglak a reptéren... Átadom. Szia apa! – bontotta a vonalat és visszatette az éjjeliszekrényre a telefont.

 -         Ez piszkos kis húzás volt, ugye tudod? – nézett rám vágytól csillogó szemmel.

-         Én jól szórakoztam és ne mondd, hogy te nem élvezted.

-         De, csak azonkívül, hogy mikorra kell kimennem elé a reptérre, másról fogalmam sincs az egész beszélgetésből.

-         Elvontam a figyelmed?

-         Igen.

-         Rossz voltam, tudom.

- Az lesz a büntetésed, hogy most én sem leszek jó fiú. – lehellte a számra, aztán már mind a ketten tudtuk, hogy itt a közeljövőben nem lesz alvás. Segített megválnom az alvócuccomtól, aztán csókokkal borított el a számtól elindulva, végig az arcomon, le a nyakamig és onnan még lejjebb, miközben a keze a combom tájékán kalandozott, hogy mondhatni többszörösen kapjam vissza mindazt, amit az előbb én csináltam vele. Éreztem, hogy most már nem sokáig fogom bírni cérnával , pláne akkor mikor sikerült rátalálnia a legérzékenyebb pontomra és felnyögtem. Közben én is igyekeztem nem tétlenül feküdni, hanem néhány érintéssel, vagy csókkal próbáltam valamit én is adni, hogy ne csak én kapjak, de egyszer csak abbahagyta a munkát és csendben nézett rám a beszűrödő holdfényben. Én is felültem, aztán pár pillanatig csak egymás szeméből próbáltunk olvasni, hogy a következő pillanatban ismét visszafektessen a párnák közé Gonzalo, egy percre sem elengedve és átengedjük az irányítást a vágyainknak egy újabb mámoros éjszaka reményében...

Lábjegyzet :)
Tranquilo chica! - Nyugi kislány!
La concha de tu madre! - Tipikus argentin káromkodás, Gonza előszeretettel használja a meccseken. ( = az anyád p*csáját)
Yo seré ese angel que te cuide en todo momento, el que siempre estará a tu lado. - Én leszek az angyal, aki minden pillanatban vigyáz rád és mindig melletted áll. ( Legalább 2 tucat szerelmes dalban benne van ez a mondat )
Mi angel, mi dulce angel - Angyalom, édes angyalom.
Te quiero mucho! - Nagyon szeretlek!
Yo también.- Én is!
Sí, todo bien. - Igen, minden rendben / minden oké.