Un sueno en realidad I. - 11. fejezet

Reggel kényelmes léptekkel indultam el a vendégeimért a szállodába. Ahogy a zebránál álltam és vártam, hogy zöldre váltson a lámpa, közben figyelni kezdtem a körülöttem folyó életet. Iskolai egyenruhát viselő gyerekek siettek, hogy a tanítás kezdetére odaérjenek;  öltönyös üzletemberek várták idegesen a megrendelt taxijukat, miközben élénken gesztikuláltak a mondanivalójuk mellé, amit mobiltelefonon keresztül közöltek az asszisztensükkel és rengeteg munkába igyekvő férfi és nő indult a dolgára kezében egy-egy nagy adag kávéval. A lámpa időközben zöldre váltott, én pedig átsétáltam a zebrán és a Gran Vía zajos reggeli forgatagába csöppentem. Épp hogy odaértem a szálloda elé, egy fekete Audi hajtott el onnan, ami nagyon ismerős volt nekem. Az első gondolatom rögtön Gonzalo volt, de aztán eszembe jutott, hogy nem csak neki van fekete Audija Madrid városában, így ahelyett, hogy tovább bámultam volna a távolodó autót, inkább bementem a négy csillagos szálloda előterébe, amit akár a Ritz vagy a Mirasierra is megirigyelhetett volna, annyira patináns. Az irányt rögtön a recepció felé vettem, ahol egy meglehetősen morcos szőke lány várta, hogy elintézzék a formaságokat és végre megkapja a szobája kulcsát.

-         Buenos Días! Miben segíthetek? – kérdezte barátságosan mosolyogva az egyik recepciós hölgy.

-         Buenos Días! Alejandra Várady vagyok és a Ramirez házaspárhoz jöttem. Megbeszéltük, hogy itt találkozunk.

-         Máris szólok nekik, egy pillanat! – ment arrébb a recepciós és a telefonhoz lépve beütötte a szobájuk mellékét, de senki sem szólt bele, ezért visszatette a kagylót a helyére és egy másik kollégájával beszélt pár szót majd a számítógépbe ütött be valamit, aztán visszajött hozzám. – A Ramirez házaspár egy jó fél órája ment el.

-         Hogyan kérem? – néztem kérdőn a recepciósra.

-         Egy jó fél órája adták le a kulcsokat és a kollegám szerint egy önhöz hasonló alkatú hölggyel mentek el.

-         Már bocsánat, de én már mióta itt szobrozok ezzel a rohadt bőrönddel, mert nem képesek ideadni egy nyamvadt kulcsot, de ennek a nőnek meg most elmondják az egész heti vendéglistát! Milyen szálloda ez?! – szólt közbe a szőke nő.

-         Az előbb közöltük magával, hogy sajnos várnia kell egy kicsit, mert épp takarítják a szobáját. – fordult a recepciós a szőke felé. – A hölgy pedig csak felvilágosítást kért.

-         De én voltam itt előbb! – jelentette ki a szőke, mire a recepciós úgy tett, mintha ott se lenne és elmerült a papírok rendezgetésébe, a szőke pedig magában puffogott tovább. – Na szép! Idejövök ebbe a koszfészekbe, aztán a pasimmal kicsit összekapok mire még a házból is kitesz, most meg még maguk is szórakoznak velem, pedig biztos látták, hogy kivel jöttem. Egy Real Madrid játékos barátnőjével így bánnak.pff...Jobb is ha hazamegyek!

-         Köszönöm! Adiós! – köszöntem el a recepcióstól, aztán még odaszúrtam egyet a szőkének – Ha már van pénzed egy ilyen szállodára, akkor lehetne hozzá jó modorod is.-mondtam és már sajnáltam azt a játékost, akinek ez a liba a barátnője.

Kilépve a szállodából elindultam az iskolába. Biztos voltam benne, hogy Martináékért Alicia jött el, de ha már ennyit megtett, nyugodtan felhívhatott volna, hogy ne kelljen kerülőt tennem. Pufogás helyett inkább gondolatban megvontam a vállam és ha már így alakult, akkor kihasználtam a helyzetet és gyalog mentem vissza a Cibelesre, hogy ott szálljak metróra. Semmi kedvem nem volt bosszankodni, amikor az októberi napsugár cirógatását éreztem az arcomon és az otthoni klímától eltérően itt még nagyon szép idő volt még ősz közepén is. Amikor feljöttem a metróból, Serg akkor fordult ki a fehér sportkocsijával a térről, Ana pedig még mindig ott állt az iskola bejárata előtt és utána bambult, de aztán észrevett engem és elkezdett kalimpálni. Nevetve futottam oda hozzá, aztán együtt mentünk be a munkahelyünkre. Felérve az emeletre, rögtön az igazgatói iroda felé vettem az irányt és nem kellett csalódnom, mert belépve a helységbe ott találtam Martinát és Juliot Alicia társaságában. Köszöntem nekik, aztán én is csatlakoztam hozzájuk, de nem volt sok időnk, mert az első órán tartották a bemutatójukat, utána mentek is tovább Barcelonába, ranglista versenyre. Az iskolai bemutatójuk nagyon jól sikerült, egy angol keringőt és egy chachachát táncoltak s noha két különféle stílusú táncról volt szó, mégis mind a kettő nagyon jól állt nekik, mindenki aki csak látta őket le volt nyűgözve, mert minden mozdulatuk vérkomoly profizmust ám ugyanakkor eleganciát és könnyedséget is sugárzott, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne így táncolni. Az óra után kikísértem őket, aztán siethettem is vissza, mert várt a következő órám, ahol első évesekkel a Dirty Dancing 2 egyik betétdalára készítettünk egy koreográfiát. Ahogy végignéztem az 5 perces pihenőjüket töltő leendő táncművészeken eldöntöttem, hogy még egyszer eltáncoltatom velük a koreográfiát, aztán elengedem őket a kemény munkájukért cserébe. Mindegyikük izzadtságtól gyöngyöző homlokkal ült a padlón, nekem pedig nem volt szívem még jobban kifárasztani őket.

-         Vége a pihenőnek, munkára! – tapsoltam letéve az üveges ásványvizemet a földre, mire a diákjaim fintorogva és a begörcsölt tagjaikat simogatva lassan tápaszkodtak fel ültükből. – Ha most hiba nélkül eltáncoljátok, akkor mindenkit elengedek!

-         Pedro, hallod? Ha bealszol, mint az előbb, kinyírlak! – kiabált az egyik legnagyobb szájú srác a hátsó sorban álló társának.

-         Roberto, át akarod venni a helyem? – néztem rá csúnyán.

-         Ha a tanárnő akarja... – vont vállat és megindult felém.

-         Nyomás vissza a helyedre vagy elintézem, hogy az elkövetkező 2 hétre beosszanak kisegítőnek a konyhára mosogatni! – utasítottam rendre. Robertoról köztudott volt, hogy nagyon finnyás és mindenféle ilyen munkától undorodik. – Köszönöm! –biccentettem felé,amikor visszaállt a helyére. - Na akkor indítom. A hátsó sor figyel, hogy mikor lép be! Egy, két, há’ és tessék! – indult el a dal, mire formációba rendeződtek a diákjaim, ám ekkor Alicia lépett be a terembe, én pedig leállítottam a zenét.

-         Megnézhetem a koreográfiát? – kérdezte tőlem rá sem nézve a diákjaimra.

-         Persze. – bólintottam. – Akkor előlről! Tessék! – nyomtam be ismét a HiFit és a terem hosszábban fel-alá kezdtem járkálni néha-néha megállva és közben 1-2 mozdulatot én is megcsináltam abból, ami a koreográfiában volt. Alicia elgondolkozva állt a sarokban és a diákokat figyelte. Amikor már a vége pozicíóban voltak megtapsoltam őket, de Jauregui csendre intett mindenkit.

-         Mikor lesz kész ez a koreográfia? – kérdezte.

-         Már kész van. – válaszoltam.

-         Ez nem jó, nem elég művészi. Ebben az iskolában márpedig a legmagasabb szintű táncoktatásban kell részesülnie minden diáknak, ami nem egészen ezt jelenti. Jövő héten pénteken délután az órák után szeretném megnézni az átdolgozott koreográfiát. Köszönöm! – fordult sarkon, aztán kisietett a teremből, miközben a diákok engem néztek, én meg Alicia után bámultam és éreztem, ahogy felmegy bennem a pumpa. Sohasem szerettem, ha beleszóltak a munkámba, pláne akkor nem ha azt csak azért tették, hogy valamibe beleköthessenek, ahogy ezt Jauregi tette.

-         Most mehettek! Köszönöm a munkát! Amit Jauregi mondott arra pedig majd még később visszatérünk. – tapsoltam meg őket és kisiettem Alicia után.

-     Magyarázd el kérlek, hogy mi a bajod a koreográfiával! - rontottam be az igazgatói irodába.

-         Nem hallottam, hogy kopogtál volna. – jegyezte meg fel sem nézve a papírjaiból.

-         Mert nem is kopogtam. –válaszoltam pimaszul - Még egyszer megkérdezem, mi a bajod a koreográfiával?

-         Elmondtam odabenn. Nem elég színvonalas.

-         Nem elég színvonalas? Nem? Mi jogon jössz és fitymálod le az én és a diákjaim elmúlt heti munkáját? Az ha félrehívsz és elmondod a véleményedet, az rendben van, mert még kezdő vagyok és hibázok néha és nem szégyellek tanulni. De a diákokkal nem igazságos, hogy plusz munkára kényszeríted őket!

-         Alejandra, itt én vagyok az igazgató! Akármelyik órára bemehetek, amelyikre akarok és ha azt tapasztalom, hogy nem megfelelően végzi valaki a munkáját, akkor kötelességem figyelmeztetni. –tette le a mappát a kezéből és lassan felállt a székből.

-         Nem megfelelően végzem a munkám? Minden hétköznap reggeltől estig itt vagyok benn az iskolába és alig van magánéletem. Ugyanúgy ott izzadok én is a diákokkal a próbateremben minden áldott nap és utána még itt a papírmunka is... Még egy percet sem késtem soha, mindig itt vagyok időben és még csúszni sem csúsztam a terminussal. De én nem végzem megfelelően a munkám? Neked fogalmad sincs, hogy milyen különféle koreográfiákat kitalálni és betanítani! Életedben nem táncoltál még mást a baletten kívül. Nem lehetne, hogy tiszteletben tartsd a másik munkáját és nem szólsz bele abba, amit csinál? Én nem szólok bele, hogy hogyan tanítod nekik a piruettet, akkor te se akarj hirtelen a latin versenytáncok avatott szakértőjévé lenni! – dőlt belőlem a szó.

-         Most ezt itt fejezd be légy szíves és menj ki az irodámból! Majd ha lenyugodtál megbeszélhetjük a dolgot. Különben pedig ha otthon gondjaid vannak a kapcsolatoddal,azt ne rajtam akard kitölteni, mert nagyon hamar összecsomagolhatsz és hazautazhatsz.

-         Miről beszélsz? – kaptam fel a fejem.

-         Arról, hogy most csak azért nem rúglak ki a jeleneted ellenére, mert tudom, hogy mennyire fájdalmas dolog, ha az embert megcsalják.

-         Mi? Nem értelek Alicia... - néztem értetlenül rá.

-         Láttam amikor egy szőke nőt tett ki Higuaín a szállodánál és igen bizalmasan elbeszélgetett vele, talán több is történt, de nem tudom,mert nem szokásom leskelődni.

-         Nem Alicia, biztos rosszul láttad. – ráztam meg a fejem tagadólag. – Az nem hiszem, hogy Gonzalo volt.

- Higgy amit akarsz! – vont vállat és ismét visszabújt a papírjai közé, én pedig szótlanul mentem ki az irodából, hogy összeszedjem a cuccaim és amilyen hamar csak lehet, el tudjak szabadulni az iskolából. Beszélni akartam Gonzaloval, mert ez az egész történet nem hagyott nyugodni, túl sok volt a véletlen: a fekete Audi az Emperadornál, a szőke lány recepciónál, aki azt mondta, hogy az egyik Real Madrid játékos barátnője és Alicia megjegyzése. Gyorsan hívtam egy taxit, aztán kapkodva szedtem össze a dolgaim és kisiettem az iskola elé...

Alicia