Un sueno en realidad I. - 10. fejezet

-         Jesuscristo! Rám hoztad a frászt! – morgott Gonzalo a váratlan látogatójára, miközben a lány csak vigyorgott.

-         Nem is örülsz nekem, corazoncito? – simogatta meg a férfi állát.

-         Őszintén? Nem. Furcsállom, hogy itt vagy. – tolta arrébb a lányt – Mit keresel itt Carolina?

-         Jöttem meglátogatni a barátomat. – ült fel a konyhapultra Carolina egy kekszet rágcsálva.

-         Érdekes! Pár hónnappal ezelőtt ez eszedbe se jutott! – csapta össze a 2 kezét a csatár és érezte, hogy egyre idegesebb lesz.

-         Jaj Istenem, az csak egy botlás volt. – intézte el legyintéssel a dolgot a lány - Én téged szeretlek!

-         Én ezt nem veszem be! Mondd, miért kerestél meg? Pénz kéne? – vette ki a lány kezéből a kekszes dobozt Gonzalo és visszatette a helyére.

-         Nem. Mondom, hogy rájöttem, hogy nélküled nem tudok élni. – nézett a tőle telhető legszerelmesebb nézéssel Carolina.

-         Vagy inkább a pénzem nélkül. – fintorgott dühösen az argentin.

- Tudod mit corazoncito? Ezt majd később beszéljük meg, most találkozóm lesz pár barátnőmmel. Majd este jövök, pás! – ugrott le Carolina a konyhapultról és kisietett a házból. Gonzalo pedig csak állt a konyha közepén és azon tűnődött, hogy mi hozhatta az exét ilyen hirtelen Madridba több hónapnyi külön élés után? És miért pont most kellett megjelennie? Hirtelen eszébe jutott, hogy Alejandra várja a hívását és ma estére közös programjuk lenne, hisz elő akart hozakodni egy ötlettel, de nem akarta, hogy ez a 2 lány összetalálkozzon, mert Carolinát ismerve abból nem sült volna ki semmi jó. Az argentin lányt minél előbb el akarta küldeni Madridból, mert már egyáltalán nem érezte jól magát a közelében, nem úgy mint annak idején. Azelőtt ismerkedtek meg, hogy Gonzalo bekerült a River Plate első csapatába, nagyon is jól emlékezett még arra a szőke lányra, aki minden egyes bajnokin, amit az ificsapat játszott ott ült az első sorban. Eleinte még csak a bátyja miatt látogatott ki, aki védőt játszott, de aztán felkeltette az érdeklődését a csapat egyik támadója is, aki számolatlanul lőtte a gólokat. Együtt élték át az első szerelem minden örömét és buktatóját, de aztán megváltozott a helyzet, amikor Gonzaloból Dél-Amerika szerte ismert játékos vált. Carolinának a fejébe szállt, hogy a barátját tartják az argentin futball egyik nagy reménységének aztán szépen lassan elkezdett kifordulni saját magából, a helyzet pedig csak rosszabb lett, amikor a csatárt leigazolta a Real Madrid. Gonzalo Madridba költözött, míg Carolina Buenos Airesben maradt, hogy befejezhesse az egyetemet és a már itt – ott omladozó falra hasonlító kapcsolatukra a távolság még inkább rányomta a bélyegét, míg végül szépen lassan kezdtek elmaradozni az e-mailek, telefonok és az msn beszélgetések. Gonzalo utolsó hazalátogatásakor pedig tanúja lehetett annak, amint Carolina más karjában keresi a boldogságot, így többet már nem is keresték egymást, egészen eddig a napig, amikor is a lány váratlanul felbukkant a madridi házban...

Idegesen néztem az órámat és izgatottan vártam Gonzalo hívását. A kíváncsiságom már a tetőfokára hágott, mert nem tudtam elképzelni, hogy mi az a fotos dolog, amiről beszélni akar velem az argentin. Már a ruhám is előkészítettem, mindent szépen rendezett letettem az ágyamra, miközben az itthoni pólómban és melegítőnadrágomban járkáltam fel – alá a nappaliban, mint a farkasok a ketrecekben. Próbáltam szuggerálni a telefont, de az csak nem akart csörögni, a női megérzésem, pedig nem hagyott nyugodni. Éreztem, hogy valami nincs rendben... Nagyot sóhajtva dobtam le magam a kanapéra és átöleltem az egyik díszpárnámat, de nem bírtam sokáig ülve maradni, úgy éreztem, hogy mozognom kell, ezért gyorsan átrendeztem a szobát és benyomtam a Dirty Dancing 2 c. film zenéit tartalmazó CD-t. Amint meghallottam az első hangot a HiFiből, rögtön kizártam a külvilágot és csak táncoltam. A régről ismert lépéseket maguktól tették meg a lábaim és a falon lévő tükörben nem a saját nappalimban ugráló önmagamat láttam, hanem azt, aki egykor voltam. A versenytáncost, aki sorra nyerte a kupákat és nem elégedett meg soha a második hellyel, csak a győzelemmel érte be, ám hiába gyűltek otthon a trófeái, mégsem érezte olyan boldognak és kiegyensúlyozottnak magát sohasem, mint itt Madridban egy egyszerű tánctanárként. Annyira jól sikerült ez a kis figyelemelterelő  hadműveletem, hogy ijedten rezzentem össze, amikor az asztalon heverő mobilom a megszokott dallamot kezdte el játszani. Elmosolyodtam,amikor a jól ismert számsort láttam a kijelzőn villogni.

-         Hola Gonza! Már vártam a hívásod.- szóltam bele vidáman a kis készülékbe.

-         Hola Alejandra! Sajnálom, de ma nem tudunk találkozni. – hallottam meg a kedvenc argentinom hangját a vonal másik végén.

-         Valami baj történt? – kérdeztem ijedten.

-         Nem, nyugodj meg! Csak közbe jött valami, ennyi az egész. Ugye nem haragszol?

-         Nem, dehogy. Akkor majd máskor beszélgetünk.

-         Okvetlen be fogjuk pótolni.

- Akkor én most leteszem és kitalálok magamnak valami programot estére. – búcsúztam el tőle, aztán bontottam a vonalat, a beszélgetés után pedig csak még furcsábban éreztem magam, de ezt az érzést valahogy sehová sem tudtam tenni. Elgondolkozva pakoltam vissza a helyére az előre kikészített ruháimat, aztán vettem egy frissítő zuhanyt és egy kis nasi kíséretében leültem kicsit tv-zni. Semmi érdekeset nem adtak, ezért nem sokkal később kikapcsoltam és kezembe vettem a határidőnaplómat, ami akaratlanul is mindig augsztus 24.-énél nyílt ki. Arrébb lapoztam a heti előjegyzéseimhez és akkor láttam, hogy másnap reggel lesz egy feladatom, éjjel érkezik Bogotából a világ egyik legjobb versenytáncos párja, akiket meghívtam, hogy tartsanak egy bemutatót az óráimon és el kell mennem értük a szállodába, ami miatt korábban kell felkelnem. Gyorsan átfutottam a többi napot is, aztán összecsuktam a könyvet és lefeküdtem aludni, hogy másnap kipihenten mehessek el a vendégeimért a négycsillagos hotelbe.

Gonzalo hiába várta Carolinát, a lány csak nem akart előkerülni. Sokáig feküdt nyitott szemmel az ágyán, de az utcáról beszűrödő zajokon kívül semmi mást sem hallott, így szépen lassan elnyomta az álom. Amikor másnap reggel felébredt és körülnézett a hálószobában már kezdte azt hinni, hogy az egészet csak álmodta, de nagyon hamar rájött, hogy ez nem egy rossz álom, hanem Carolina tényleg Madridban van. A reggeli zuhany után egy szál törülközőben állt neki fogat mosni, a hajáról pedig még mindig csepegett a víz az izmos felsőtestére. Carolina hangtalanul lopozótt be a fürdőszobába és képtelen volt ellenállni a látványnak. Hátulról átölelte az argentint aztán kicsit kiszívta a nyakát.

-         Te meg mit csinálsz?! – mordult rá a lányra.

-         Csak azt, amiről tudom, hogy szereted. – cirogatta meg Gonzalo mellkasát.

-         Most menj le a nappaliba légy szíves! – utasította a lányt kérlelhetetlen hangon és kezével a nyitott ajtó felé mutatott.

-         Csak nem szégyellős vagy? Láttalak már kevesebb ruhában is. – kacsintott rá kacéran a lány.

-         Carolina! Húzz le a nappaliba! Most! – tolta ki a lányt az ajtón.

-         Jól van na! Nem kell durváskodni. – sétált ki a szobából komotósan a lány.

Gonzalo csak hitetlenkedve megrázta a fejét és a lehető leggyorsabban elvégezte a reggeli teendőit, hogy minél előbb kitehesse a lányt a házából és ezúttal a kulcsait is visszakérje tőle, mert nem volt kedve még egy ilyen váratlan meglepetéshez. Amikor leért a lépcsőn látta, hogy az exe a kanapén ülve várja. Vett egy nagy levegőt és bement a nappaliba.

-         Carolina, magyarázd már el nekem, hogy mit akarsz tőlem! Csupa fül vagyok. - ült le az egyik fotelbe

-         Vissza akarlak kapni, ugyanis borzasztóan hiányzol. Még mindig szeretelek!

-         Hagyd ezt a szappanoperát! – legyintett idegesen Gonzalo.

-         De ez nem szappanopera, ez az igazság.

-         Akkor keress egy másik marhát és sírd ki magad annak a vállán, mert én ugyan nem kérek belőled többet.

-         Goni már nem emlékszel rá, hogy mennyire jó volt együtt?  Nálad jobb pasit el sem tudnék képzelni magam mellé. Belátom hibáztam, amikor Pablonál kerestem vigaszt, de azt is azért tettem, mert nagyon hiányoztál. Különben sem mondta ki egyikünk sem, hogy vége van annak, ami köztünk volt.

-         Akkor én most kimondom. Vége és nem akarom újrakezdeni veled. Amit irántad éreztem, az elmúlt és te magad tetted tönkre ezt azt egészet.

-         Új nőd van, mi?

-         Ahhoz neked semmi közöd. Most pedig megkérlek, hogy hagyd el a házamat és a kulcsokat is kérem vissza!

-         De nem dobhatsz ki az utcára csak úgy! – váltott hisztérikus hangnemre Carolina.

-         Menj el egy szállodába! Vagy inkább foglalj egy repülőjegyet a délutáni buenos airesi repülőgépre!

-         Most már biztos, hogy új nőd van és azért nem hagyod itt maradjak. – morgott maga elé a lány.

-         Igen, új barátnőm van. De ha nem lenne, akkor is kiraknálak. Ott a telefonkönyv az asztalon, vedd elő a mobilod és döntsd el, hogy mit fogsz csinálni, amíg én megreggelizek. – ment ki a konyhába az argentin. Néhány perc múlva pedig a lány is megjelent az ajtóban.

-         Az Emperadorban kaptam szobát és a hajnali géppel megyek haza. – hadarta el az ajtófélfának dőlve. – Rohadtul bunkó vagy velem Goni!

-         Te jelensz meg nálam egy szó nélkül és még én vagyok a bunkó?

-         Gondoltam, hogy megleplek. – kezdte el az egyik hajfürtjét csavargatni Carolina.

-         Hát sikerült.

-         Arra még megkérhetlek, hogy elvigyél a szállodába? – kérdezte a lány Gonzalot.

-         Na jó. Ezt még megteszem, de amint kiteszlek a szállodánál felejtsd el, hogy létezem! –figyelmeztette a lányt-  Ja és a kulcsokat kérem! – nyújtotta a kezét Carolina felé.

-         Tessék! – nyomta a kezébe idegesen a lány, aztán duzzogva leült az asztal másik végén lévő székre. Miután Gonzalo befejezte a reggelijét bepakolta a saját edzőcuccát és Carolina méretes bőröndjét az Audiba, aztán az Emperador Hotel felé vették az irányt...