Un sueno en realidad I. - 5. fejezet

- Ugye most nem én ijesztettem el a barátnődet? – kérdezte meg Serg a félig teli poharat a kezében forgatva.

- Nem hiszem. –rázta meg a fejét Ana- Biztos valami fontos dolog miatt hívták és azért ment el.

- Szegény azért eléggé meglepődött. – jegyezte meg a védő.

- Még csak most költözött Madridba és erre még nem volt felkészülve. Egyébként ő is madridista. – mosolygott a barátjára Ana.

- Helyes. – kortyolt egyet a pohárból Serg.

A bejárat felől ismét kopogás hallatszott, Ana pedig beengedte az ajtóban ácsorgó Gonzalot.

- Bocs, hogy így rátok török, de már azt hittem, hogy Sergiot elvitték az Ufók. - lépett be a nappaliba az argentin.

- Nem Amigo, ne reménykedj! – nevette el magát a spanyol. – Itt van, amit ígértem. – nyújtotta át a szatyrot az argentinnak.

- Köszi! Lógok neked eggyel! – pacsizott egymással a 2 barát.

- Nem kérsz valami frissítőt? Pokoli meleg van odakint. – kérdezte meg Ana Gonzalot.

- Egy nagy pohár jéghideg ásványvíz jól esne.

- Akkor tedd le magad Serg mellé! Mindjárt hozom.

- Köszi! – ült le Gonza a spanyol mellé és a szatyrot letette az előtte álló asztalra. Nagyot fújva hátradőlt a kanapén és élvezte, hogy végre kicsit a hűvősben ülhet. Még a szemét is becsukta és az előbb történtekre gondolt, újra végigpörgette magában azokat a másodperceket a kupakos lánnyal. Észre sem vette, amikor Ana letette elé a jéghideg ásványvizet.

- Hahó! Föld hívja Gonzalo Higuaínt! – bökdöste meg kicsit a spanyol lány.

- Mi van? Ja...Köszi! –tért vissza a valóságba az argentin.

- Ha még egyszer megköszönöd, megütlek! – fenyegette meg játékosan Ana.

Gonzalo gyorsan megitta a nagy pohár frissítőt, aztán indulni készült.

-         Akkor majd még beszélünk! Sziasztok! – indult el az ajtó felé.

-         Pipita! Ezt nem viszed? – lóbálta meg a kezében a szatyrot Serg.

-         Jaj dehogynem! – csapott a homlokára az argentin. – Ma nagyon feledékeny vagyok. - vette el Sergtől a szűtyőt, aztán Ana kikísérte a lakásból.

Becsukva maga mögött az ajtót visszasétált Serghez mire a spanyol az ölébe húzta a lányt.

-         Mit gondolsz Alejandra megtartja a mi kis titkunkat?

-         Ugyan még nem régóta ismerem, de nem úgy néz ki, mint aki hanyatt – homlok az első újságíróhoz rohanna a hírrel. – jegyezte meg Ana – De miért nem hagyjuk inkább abba a titkolózást? – kérdezte meg a barátját.

-         Felőlem abbahagyhatjuk, én boldogan felvállallak ország – világ előtt. – csókolta meg a barátnőjét Serg. – Annak idején te kérted, hogy maradjon titokban, most mi változtatta meg a véleményed?

-         Eleinte izgalmas volt meg minden, de most már fárasztó folyton bújkálni. Na meg átmentél a teszten. – mosolygott huncutul a párjára Ana.

-         Milyen teszten? – kezdte faggatni Serg.

-         Nem vagy te lexikon, hogy mindent tudnod kelljen. – vágott vissza a spanyol lány a barátja orrára koppintva, aztán kiugrott az öléből és megállt az ajtóban kacér pillantosakkal méregetve a védőt.

-         Másfél órám van még az interjúig. – nézett rá az órájára Sergio, aztán sokat mondó mosollyal Anára emelte a tekintetét – Kapsz még ezért a lexikonért! – fenyegette meg játékosan a spanyol lányt és az ajtóhoz ugrott. Épp sikerült elkapnia a barátnőjét majd a vállára kapta, mit sem törődve Ana tiltakozásával, aztán úgy ahogy volt, ruhástól beledobta az udvari medencébe...        

*

Másnap zenét hallgatva pakoltam ki a dobozokból és bőröndökből az összes cuccom. Ezt a napot direkt rászántam a beköltözésre. Egy bő rövidnadrágot meg egy kinyúlt pólót húztam magamra és egy kendővel hátrakötöttem a hajam, hogy ne zavarjon. Legelőször a ruháimat borítottam ki a nappali közepére és onnan próbáltam meg kategórizálni őket, hogy könnyebb legyen az elpakolás. Az egész délelőttöm ráment, hogy az összes cuccomnak helyet találjak az új otthonomban. Annyira automatikussá vált a sok ruhahajtogatástól a hajtogatás menete, hogy az ebédemet is majdnem sikerült konyharuhába csomagolnom. Nevettem egy jót saját magamon, aztán jóízűen megettem az egyik közeli KFC-ből rendelt kaját. Újult erővel és energiával feltöltekezve láttam neki a könyveim, a CD-im és a többi apróság elpakolásának, amit utánam küldött a családom otthonról. Ahogy ott térdeltem az egyik doboz felett és belenyúltam valami éles tárgy megvágta az ujjam. Kihúzva a kezem belenéztem és láttam, hogy az egyik üvegváza, ami az egyik táncverseny díja volt, nem bírta ki a szállítást és eltört. „ A Franc essen bele!” – szitkozódtam magamban, aztán odamentem az egyik szekrényhez, hogy keressek egy ragtapaszt, de közben valaki kopogtatni kezdett az ajtón.

-         Megyek már! Egy pillanat! – kiabáltam ki a vendégemnek és gyorsan feltettem a ragtapaszt, aztán kinyitottam az ajtót.

-         Hola Alejandra! – lépett be mosolyogva Ana a lakásba.

-         Hola Amiga! – adtam neki 2 puszit, aztán lesöpörtem az összes könyvet az egyik fotelből és hellyel kínáltam. – Bocsi a rendetlenségért, de épp most pakolok ki mindent a dobozokból meg a bőröndökből. – szabadkoztam.

-         Azt látom. Nem kell egy kis segítség? – kérdezte meg mosolyogva.

-         Kedves vagy, de már mindjárt végzek. Reggel óta csak ezt csinálom.

-         Azért már felfedezhető a te kézjegyed is a lakáson. – nézett körbe.

-         Igyekeztem. – mosolyogtam rá. – Óh de bunkó vagyok! Még meg sem kínáltalak. Nem kérsz valamit?

-         Nem köszi! –rázta meg a fejét Ana. – Tegnap Sese azt hitte, hogy miatta mentél el. – tért a tárgyra.

-         Jaj dehogyis! Jauregi telefonált, hogy menjek be az iskolába, mert valamelyik papíromról azt hitte, hogy nem adtam le, aztán kiderült, hogy én leadtam, csak ő elkeverte valahová.

-          Á értem. –bólogatott Ana - Olyan hülyén jött ki ez az egész tegnap. – nevette el magát Ramos betoppanására gondolva.

-         Hát nem mondom meglepődtem, amikor megláttam azt a képet, aztán meg Serg is megjelent nálad. Eddig még csak a TV-ben láttam, most meg kiderül, hogy az itteni legjobb barátnőm pasija.

-         El akartam mondani, csak Sese keresztülhúzta a számításaimat.

-         Egyébként tartom a számat. – mondtam, aztán úgy csináltam a kezemmel, mintha egy cipzárt húztam volna el a számon.

-         Eldöntöttük, hogy nem titkolózunk tovább és felvállaljuk a kapcsolatunkat. Te vagy az első, aki tudsz róla. – kacsintott rám a spanyol lány.

-         Ez megtisztelő.-mosolyogtam vissza rá- Egyébként hogy találkoztatok? Mióta tart ez az egész? Már ha szabad tudnom. – helyezkedtem törökülésbe egy másik fotelben.

-         Még májusban találkoztunk először a Buddhában, a nővérem leánybúcsúját tartottuk és nagyon jól éreztük magukat. Mienk volt az éjszaka és csak ittunk meg táncoltunk. Nem sokkal 11 után betoppant néhány Real Madrid játékos is és Sergio azonnal kiszúrt magának. Amikor odamentem a pulthoz kérni egy újabb kör italt a lányoknak, ő is odalépett aztán beszélgetni kezdtünk és egyre jobban éreztük magunkat egymás társaságában, olyannyira, hogy másnap reggel az ágyában ébredtem fel. Először csak egy egyéjszakás kalandnak indult a dolog és kezdtem azt hinni, hogy én is csak egy strigula leszek a kis fekete noteszében, amikor egyik délután felhívott és randit kért tőlem. Mivel közeledett az EB, félbehagytuk az ismerkedést és csak mint barátok tartottuk a kapcsolatot. Kiutaztam a kontinenstornára és minden meccsükön ott voltam, de egyszer sem találkoztunk a viadal alatt. Utána ő még nyaralni ment, meg aztán ott volt az edzőtábor is és lassan elmaradoztak az e-mailek meg a telefonok...Egyik délelőtt, amikor tudtam, hogy edzése van a Real Madridnak kimentem a Valdebebashoz és beálltam az autogramkérő lányok közé, kíváncsi voltam, hogy emlékszik-e még egyáltalán rám. Sese pedig rögtön rámismert, de nem akart leleplezni a többi vizesbugyis kiscsaj előtt, ezért arra a papírlapra, amit az orra alá toltam felírta, hogy este rám fog csörögni és ne nagyon tervezzek magamnak programot. Aznap este felhívott, aztán megjelent nálam és elvitt vacsorázni, azóta vagyunk együtt. Én kértem, hogy tartsuk titokban, mert nem akartam, hogy a média ránk szálljon, de most már nem érdekel. Különben sem bújkálhatunk egész hátralévő életünkben. – fejezte be a mesélést Ana.

-         Á értem. Ez aztán a modern hamupipőke! –mosolyogtam.

-         Nem egészen az, de olyasmi. Még eléggé az elején tartunk. – jegyezte meg.

-         És milyen érzés abban a tudatban élni, hogy egy világhírű játékossal randizol? –érdeklődtem tovább.

-         Eleinte elég furcsa volt, de most már megszoktam. Elég nagy a pofám, meg senkitől sem félek és nem szoktam izgulni sem, de az első randink előtt majd meghaltam... na meg amikor találkoztam pár csapattársával is... Aztán rájöttem, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint te meg én, csak többen ismerik őket. - válaszolt.

-         És Gonzalo Higuaínt ismered?

-         Aha. Elég jóban vannak Serggel. Miért kérdezed? Ő a kedvenced?

-         Hááát....öhm...mondhatjuk. – jöttem zavarba és ennek megfelelően el is pirultam.

-         Azt ugye tudod, hogy most paprikavörös a fejed? – kuncogott Ana. – Ki vele, hol találkoztál vele! – kezdett el vallatni.

-         Amikor eljöttem tőled tegnap, ott állt a ház előtt az autójának támaszkodva. Csak visszaadtam neki egy elgurult kupakot és ennyi.

-         Akkor már értem, hogy miért volt olyan kótyagos. – jegyezte meg Ana.

-         Tessék?

-         Semmi, semmi, csak elgondolkoztam. Úristen, már ennyi az idő? – nézett az órára Ana, aztán felpattant a fotelből. – Bocsáss meg Aleja, de most muszáj mennem, már megint késésben vagyok. További jó pakolászást, majd beszélünk! Szia! – köszönt el tőlem, aztán elrohant.

Visszaültem a könyvek és a többi elrámolásra váró cuccom közé. Ahogy a könyveket pakoltam egy polcra és ki-be járkáltam 2 szoba között, megálltam egy pillanatra a fali tükör előtt és fíxirozni kezdtem magam, de hamar abba is hagytam. „ Én meg ő? Ugyan már....Rendes srácnak néz ki ez a Higuaín, de ennyi. Egy szép szempártól még nem fogok elolvadni. Ha  a pasik utánanéznek az utcán egy szép nőnek, akkor én is megnézhetek magamnak egy pasit, attól még nem vagyok belé szerelmes. Különben is ki garantálja, hogy fogok-e még vele találkozni?Különben is utálom a fülbevalós pasikat. Na de miről álmodozok már megint! Dolgozni jöttél Madridba Alejandra, ezt sohase felejtsd el! ” – fogtam meg egy újabb stóc könyvet és feltettem a polcra...