Un sueno en realidad I. - 3.fejezet

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Itt a pilóta beszél, ha kipillantanak a gép ablakán Zaragozát láthatják alattunk elterülni. Előreláthatólag 20 perc múlva szállunk le Madrid - Barajason.” – ébredtem fel a gép pilótájának hangjára a Budapest – Madrid járaton.  Nagyokat pislogva pillantottam ki a gép ablakán, de néhány kósza felhő eltakarta a kilátást, így az alattunk elterülő spanyol nagyvárosból semmit sem láttam, de annál izgatottabban vártam, hogy megjelenjen a horizonton Madrid hatalmas toronyépületeinek sziluettje. Az ölemben heverő könyvet visszatettem a táskámba és kicsit rendet tettem a benne heverő dolgaim közt, a kezem ügyébe helyezve a papírjaimat és a pénztárcámat, aztán ismét kinéztem a repülőgép ablakán és a késő délutáni napsütésben megpillantottam Madrid sziluettjét kissé távolabb, a szívem pedig egyre hevesebben kezdett dobogni, ahogy közeledtünk a spanyol főváros felé. 3 héttel ezelőtt még csak az állásinterjúra jöttem, ma pedig valahol a csomagtérben hozom magammal az eddigi életem börőndökbe csomagolva. A gép zökkenésmentesen landolt a Barajas kifutóján, én pedig szinte futva húztam maga után a kisebb bőröndömet a kiszállás után, hogy a futószalagnál várjam a többi csomagom. Odahúztam egy kiskocsit és rápakoltam az összes cuccomat 2 szimpatikus spanyol srác segítségével, mert néhány bőröndöm eléggé nehéznek tűnt nekem, a gyenge nőnek. Amikor kiléptem az érkezési terminálba megálltam egy percre egy félreeső helyen és körülnéztem. Eljátszadoztam azzal a boldog tudattal, hogy ettől a naptól kezdve ez a város lesz a lakhelyem és itt lesz az otthonom. Korábban is rengeteget olvastam Madridról és beletartozott a kedvenc városaim közé is, de álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer a spanyol fővárosba fogok költözni. 

Odakinn rengeteg ember indult a dolgára vagy át az út túloldalára, ahol az autókölcsönző van, a fehér-piros Madrid címeres taxik pedig egymást érték utasra várva, én pedig észbe kaptam, hogy lassan el kéne indulnom taxit fogni és megkeresni a lakást, amit az iskola bérelt nekem és otthonomul fog szolgálni Madridban. Vettem egy nagy levegőt, a táskámba gyömöszöltem a frissem vett újságomat és a kiskocsit tolva elindultam a kijárat felé, amikor is valaki megkocogtatta a vállam. Ijedten néztem hátra, de aztán rögtön mosolyra húzodott a szám, ugyanis aki kicsit megijesztett, nem volt más, mint Ana Sánchez Bilbao. Ana szintén az iskolában dolgozott, amolyan rendezvényszervezőként, de az ő munkakörébe tartozott a különböző versenyek, szereplőválogatók kiírásainak figyelése is. Amikor az állásinterjúra utaztam el a spanyol fővárosba, őt küldték ki elém a repülőtérre és az utána következő napokban is sokat találkoztunk, nagyon sikerült hamar közös nevezőre találnunk. Mikor hazautaztam zsebemben a tanári kinevezéssel, hogy minden függő ügyemet elintézzem, már barátokként búcsúztunk el egymástól.

- Üdvözöllek Madridban! - kiáltotta Ana mosolyogva.

- Hola Amiga! – adtam neki 2 puszit üdvözlésképp.

- Hogy utaztál? –érdeklődött.

- Köszönöm,egész jól! Nem számítottam rá, hogy valaki is kijön elém. – jegyeztem meg.

- Meglepetésnek szántuk. Juan is eljött, csak ő ott kinn vár a kocsiban. –intett fejével az ajtó felé-  Ma kezded el az új életed egy számodra még elég idegen nagyvárosban, ahol még senkit sem ismersz rajtunk kívül. Gondolod, hogy hagynánk, hogy tök egyedül vágj neki a nagy kalandnak? – nézett rám kérdőn Ana.

- Köszönöm! Ez tényleg jól esik. –kezdtem el hálálkodni.

- Semmiség. Barátok vagyunk vagy nem? – mosolygott rám, mire én visszamosolyogtam rá – Na de menjünk, mert szabálytalan helyre tudott csak leparkolni Juan és még megbünteti a rendőr, aztán mehetünk metróval. –karolt belém a spanyol lány.

Amikor kiléptünk az utcára, Ana elindult előttem, hogy odavezessen az autóhoz, de egyszer csak hirtelen megtorpant, én pedig majdnem nekitoltam a bőröndökkel teli kocsit.

-         Maldita sea! Azt hiszem elkéstünk – mutatott az út túloldalán parkoló Seat felé Ana, ahol az autónak támaszkodva Juan próbálta meg a szigorú tekintetű rendőrnőt lebeszélni a tiltott helyen való parkolás szankcionálásáról. – Gyere, hátha tudunk neki valamiben segíteni! – intett Ana és odasiettünk a Seathoz.

-          Könyörgök, most az egyszer hunyjon szemet a szabálysértés felett! Esküszöm az égben lévő összes szentre, ezentúl egyetlen egy közlekedési szabályt sem fogok megsérteni! – rimánkodott Juan, az iskola zenetanára a hivatalos közegnek.

-         Persze, hogy nem. – nézett rá a rendőrnő mosolyogva. – Mivel kénytelen lesz metróval járni, mert elszállíttatom innen az autóját, aztán ha kifizeti a bírságot ismét vezethet.

-         Jó, hát ha nem, akkor nem. Mindjárt felhívom a Zarzuela palotát, hogy küldjenek értünk egy autót. – mutatott ránk a leendő kollegám.

-         Mit mondott? – kérdezte tágra nyílt szemekkel a rendőrnő.

-         Jól hallotta. –vette elő a mobilját és nyomogatni kezdte a gombokat rajta-  Az iskolánk legjobb diákjai minden karácsonykor fel szoktak lépni a királyi család tagjai előtt. Büszkén mondhatom, hogy János Károly és Fülöp herceg a barátjának tart. Biztos nagyon fel lesznek háborodva, ha meghallják, hogy parkolóhely híjján kénytelen voltam itt megállni, amikor egy világhírű táncosnőt, akinek Őfelsége is nagy rajongója, szerettük volna a Mirasierra Hotelbe fuvarozni, ám maga, a törvény képviselője  elszállíttatta az autómat és kénytelenek voltunk metróval utaztatni a hölgyet. – adta elő komoly hangon.

-         Elnézést kérek! Ezt nem tudtam. – csapta össze a bokáit a hivatalos közeg és visszaadta a papírokat Juannak. – Kérem adja át üdvözletem a királyi család tagjainak! További szép napot és balesetmentes közlekedést kívánok! – sétált el onnan teljesen megbabonázva a rendőrnő.

Juan odajött hozzánk, üdvözölt, aztán gyorsan bepakolta a csomagjaimat a csomagtartóba, amíg mi Anával beszálltunk az autóba. Amint végzett a pakolással, Juan is beült és amikor becsukta az ajtót, röhögve borult a kormányra.

-         Ez most mi volt? – kérdeztem vigyorogva.

-         Juan Oscar - díjas alakítása – válaszolt Ana.

-         Nem hiszem el, hogy ezt még mindig beveszik!

-         Juan, egy pillanatra még én is hittem neked. –jegyeztem meg.

-         Látod, mindig mondom neki, hogy hagyja a zenélést, menjen el színésznek. Már annyiszor kihúzta magát a szorult helyzetből a jó beszélőkéjével, hogy az hihetetlen. – mondta Ana.

-         A zenéléssel jobban keresek. – vonta meg a vállát Juan és indított.

-         Világhírű táncos, akinek János Károly is nagy rajongója...de jó is lenne! – sóhajtottam fel nevetve.

-         Megelőlegeztem neked. – kacsintott rám a tükörben Juan.

A repülőtértől az új otthonomig vezető utat végigbeszélgettük, de közben az ablakon bámultam kifelé jól szemügyre véve az épületeket, az embereket. Sorra hagytuk el emblematikus helyeket, úgy mint a Torres Kiot a Plaza de Castillán, a Santiago Bernabéut a Paseo de la Castellanán, a Plaza de Cibelest a híres szökőkúttal, a Metropolisszal és Gran Víával. Nem messze a Cibelestől  és az úttól, ami K – Ny – i írányban szeli át Madrid belvárosát egy kis mellékutcában állította meg az autót Juan. 

Kiszálltunk az autóból és hárman álltunk neki, hogy az összes bőröndömet felcipeljük az újdonsült lakásomba. Az ajtót kinyitva egy tágas és világos lakásban találtam magam, ami mindennel fel volt szerelve, ami csak kellhet. A bejáratnál volt a kabátok és cipők tároló helye, onnan beljebb volt a nappali egybe nyitva a konyhával, amit egy konyhapult és néhány bárszék választott el a másik helyiségtől. A másik oldalról nyílt a hálószoba. Ahogy benyitottam egy kényelmesnek tűnő franciaágyat láttam benn és még egy ajtót, ugyanis onnan nyílt a fürdőszoba. Mikor visszajöttem a nappaliba már Ana és Juan is felértek a lakásba.

- Nézz be a hűtőbe is! –kacsintott rám a spanyol lány. Odamentem és kinyitva az ajtót azt láttam, hogy tele van kajával. – Bevásároltunk neked, hogy ne ezzel kelljen fáradnod az új életed első napján. – lépett mögém Ana.

- Köszönöm mindkettőtöknek! De igazán nem kellett volna! – hálálkodtam az újdonsült barátaimnak. – Üljetek le kicsit! – intettem a nappali felé, kivettem a táskámból az otthonról hozott nasit, kiöntöttem egy tálba és kivittem nekik, aztán ledobtam a reptéren vett Marcát a kanapé előtti asztalra.

- Csak nem sportbolond vagy? – kérdezte Juan egy keksszel az újságra mutatva. – Kézilabda? Vízilabda? A magyarok ezekben jók, nem?

- Jól mondod, ezekben a magyarok a legjobbak a világon.

- Na! Na! Azért kézilabdában a spanyolok jobbak! – szakított félbe Juan.

- Egyenlőre. – vágtam vissza, aztán én is vettem egy kekszet – A kérdésedre válaszolva, igen sportbolond vagyok, de egyik sem talált. A focit szeretem.

- Atletico? – kérdezte Juan reménykedve.

- Real Madrid. Sangre blanca en mis venas. – mondtam.

- Látod, rajtad kívül senki sem szurkol a Lúzer FC–nek. – tette a kezét Juan vállára Ana – Üdv a klubban Alejandra, én is madridista vagyok! – fordult felém a spanyol lány.

- Igen, mert a ti nagypapátok nem focizott a Primera Divisionban, az enyém viszont igen, méghozzá a colchonerok színeiben. Több generációra visszamenőleg Atletico szurkoló család sarja vagyok. – jegyezte meg Juan.

- Az szép. – bólintottam egyet. – Így már értem, hogy miért képes valaki nekik szurkolni. – kuncogtam.

- Estamos arreglados! 2 nő oszt ki engem futballtémában, hová fajult ez a világ?

- Jól van na! Nem akartalak megsérteni. – próbáltam minél szebben nézni Juanra.

- Csak hülyéskedek. – vigyorgott a spanyol – Meghívhatom a 2 hölgyet vacsorázni? – nézett hol rám, hol Anára.

- Én benne vagyok. – bólogattam.

- Nekem viszont sietnem kell, mert el fogok késni egy találkozóról. Majd máskor bepótoljuk ezt a kajálást. – állt fel Ana a kanapéról.

- Megint azzal a titokzatos pasival fogsz randizni? – kérdezte Juan.

- Igen vele.

- Miért nem akarod elárulni, hogy ki az? Olyan kíváncsi vagyok. – faggatozótt tovább.

- Majd ha már ott tart a kapcsolatunk, akkor elmondom. – jegyezte meg mosolyogva Ana, majd elköszönt tőlünk és elment. Nem sokkal később én is elindultam Juannal egy közeli étterembe vacsorázni és egy jó hangulatú este után fáradtan léptem be az új otthonom ajtaján. Felhívtam a családomat, tettem ki magamnak ruhát másnapra aztán vettem egy gyors zuhanyt és bedőltem az ágyamba. Ismét egy hosszú nap várt rám ...

Lábjegyzet :)

- Maldita sea! - A francba!

- János Károly spanyol király és a trónörökös, Fülöp herceg is a családjaikkal a Madridhoz közeli kis birtokon laknak. Az ottani kastély neve a Zarzuela palota.

- Sangre blanca en mis venas. - Fehér a vérem. (szó szerint: Fehér vér folyik az ereimben.)

- Estamos arreglados! - Jól nézünk ki!