2012. június 25., hétfő

Un sueno en realidad I. - 29.fejezet

Hola!
Meghoztam a folytatást! Ez sem lett rövid, nem is érzem olyan jól sikerültnek, de remélem, tetszeni fog Nektek! :) Ki emlékszik egyébként a részben leírt meccsre? :)
Jó olvasgatást kívánok hozzá!
Puszi: Detti

U.i.: Klausszal új történetbe kezdünk, amelyben ezúttal a Grace Klinika c. sorozat és a  Spanyol Válogatott lesz a középpontban. Nézzetek be oda is. ;)


A Paseo de La Castellana házai közt haladva alig vártam, hogy végre ismét meglássam a Santiago Bernabéut. A stadion méltóságteljesen, mint egy valóságos ékkő áll a híres főút egyik oldalán. Hatalmas betontömbjével méretileg nem, de a jelentőségét tekintve kiemelkedik a körülötte álló házak közül. Dacol az idővel, amióta megálodták, hogy ott legyen és bár kőből épült, de már-már olyan múlhatatlan, mint az idő és halhatatlan, akár történelem, ahogy a klub is, amely ezt a csodálatos épületet birtokolja. A széksorok, a kövek, minden apró elem számos boldog győzelem és fájó vereség vagy épp siker és bukás szemtanúja volt az évek folyamán. Nem egy csillag született már a 4 szögletzászló közt és a játékosok minden egyes verejtékcseppe, boldog-szomorú sóhajtása és örömkiálltása elraktározódott a falak közt, amitől még ma is úgy érzem, hogy ennek az épületnek lelke van. Ott dobog a setimiento madridista szíve. Már erőt vett rajtam a jól ismert izgalom és jól eső bizsergés futott végig a hátamon, ahogy átmentem az úttest túloldalára. Bár már nem egy meccsen jártam ott, mégis minduntalan libabőrössé vált a kezem, amikor a több tízezer szurkolóval együtt araszoltam a bejárathoz. Az utolsó napsugarak egyike ragyogta már csak be az eget, rózsaszínbe vonva az égen kúszó felhőket a stadion felett. Már az ősz utolsó hónapjának elején jártunk és hideg szél söpört végig a parkolón. Összébb húztam a kabátom, aztán rávettem a mezem és megkötöttem a nyakamban lógó sálat. Ezúttal Ana kénytelen volt ismét a sznobok társaságát élvezni, mert a látogatóba érkezett rokonok még erre a meccsre is ki szerettek volna látogatni a hazautazásuk előtt a barátnőm legnagyobb örömére. A jegyem a szokott részre, a Fondo Surba szólt, de nem a szokott helyemre. Egy vállvonással elintéztem a dolgot, aztán belépve a kapun elindultam megkeresni a helyemet. Abban a sorban még senki sem ült, így felkészülve rá, hogy rajtam akarnak majd átmászni, ültem le a kék székre. Majdem a szögletzászlónál volt a helyem, a legalsó szektorban, a pályához közel. Elgondolkozva bámultam a percről-percre jobban megtelő stadiont, amikor is valaki leült a mellettem lévő székre. Nem néztem oda rá, de aztán megszólított.
-         Szia Alejandra! – köszönt, én pedig meglepetten bámultam a mellettem helyet foglaló Jorgét.
-         Jó estét! – fogadtam a köszönését.
-         Tudom, hogy nem indult fényesen a viszonyunk és sejtem, hogy miket gondolhatsz most rólam. Alejandra, én be szoktam látni, ha tévedek és most sikerült nagyon melléfognom. Bocsánatot szeretnék kérni tőled a múltkoriért és hogy ennyire megbántottalak. Tudom, hiba volt pálcát törnöm feletted, pedig meg sem ismertelek még. De érts meg engem is, én csak Gonzalot próbálom megvédeni... Azok után, amit az a Carolina csinált vele... - tartott pár perc szünetet – De most már tudom, hogy te nem vagy olyan, sőt...
-         Megbocsátok Jorge. – mosolyogtam rá –  Borítsunk fátylat rá!
-Rendben. - Láttam az arcán, hogy méretes kő esett le a szívéről, aztán beszélgetni kezdtünk. Eleinte persze még kicsit furcsa volt a helyzet, de minél jobban belemerültünk a beszélgetésbe, annál oldottabb lett a légkör is közöttünk, és olyannyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy észre sem vettük, amikor a csapatok kijöttek melegíteni. Én lettem figyelmes rá, hogy túl nagy lett a mozgolódás a gyepen, a fővárosiak ugyanis pont a hozzánk közelebb eső térfélen kezdték el a bemelegítést. Gonzalo mosolyogva intett nekünk, láthatóan ő is megkönnyebbült, hogy az édesapjával sikerült rendezni a nézeteltérésünket. A tekintetem a pályára szegeztem és figyeltem a bemelegítést. Gonzalo ugyan szerez-e gólt az előttünk álló 90 percben? Mire lesz képes a csapat a meccsen? Madridistaként és Gonzalo Higuaín barátnőjeként is azt szerettem volna, hogy nyerjenek. Ahogy közeledett a kezdési időpont egyre hevesebben kezdett verni a szívem és hirtelen nagyon kényelmetlenné vált a szék is alattam. Ahogy az eredményjelzőként szolgáló kivetítő sarkában az óra 19:59-ről átváltott 20:00-ra, a csapatok is megjelentek a játékoskijáróban. A térfélválasztási ceremónia közben még küldtem egy imát az ég felé és pár perccel azután, hogy az ajkam egy halk ámen hagyta el, megkezdődött a Real Madrid – Málaga bajnoki, amit amíg csak élek, sohasem fogok elfelejteni. Az andalúzok mindenkit megleptek és ahelyett, hogy jó kiscsapat módjára beálltak volna védekezni, felvállalták a támadójátékot, aminek nagyon hamar meglett az eredménye: a 6. percben már gólt ünnepelhetett a maroknyi Málaga szurkoló a Bernabéu egyik legfelső sarkában. A több tízezer madridistával együtt döbbenten és hitetlenkedve csóváltam a fejem, de aztán túlléptem ezen és levéve a nyakamból a sálat rákötöttem a csuklómra és felállva a helyemről az ultrákkal együtt kezdtem el fújni a rigmusokat. Úgy nézett ki, hogy ez hatott, mert nem sokkal ezután izgatottan figyeltük, ahogy a kis brazil hátvédünk, Marcelo kapura lő és a kipattanóra Gonzalo csap rá, hogy kiegyenlítsen. Erre már Jorge is talpra ugrott és egy csontropogtató ölelés után figyeltem tovább a játékot. Az andalúzok abban elég szívósak voltak és ismét megpiszkálták az alvó oroszlánt, mert a 18. percben magukhoz ragadták a vezetést, amit a madridiak nem hagyhattak büntetlenül és megismételték a forgatókönyvet. A sok támadás pedig egy tizenegyes formájában gyümölcsözött, ami egy kezezés után járt. A Málaga tizenhatosánál gyűltek össze a játékosok egy kisebb kupaktanácsba, hogy ki végezze el a büntetőt. Gonzalo vette kezébe a labdát és már a tizenegyesen gondolkozva sétált oda a meszes ponthoz. „Tudom, hogy belővöd!” – súgta valami a szívem mélyén, de nem mondtam ki hangosan, csak az ajkam mozgott. Ugyan rosszul célzott, de a labda mégis bement a kapuba, a csapat pedig megint egyenlített, de a Málaga lelkesedését ez sem tudta letörni. A szünet előtt ráadásul pedig kiállították Ramost, így nem voltak túl rózsásak a Madrid kilátásai a meccs folytatására nézve, a körülöttem ülők pedig arról sutyorogtak, hogy már az is szép teljesítmény lesz, ha a csapat meg tudja őrizni az x-et, egy pontot otthon tartva. A pályán hiába próbálta meg mindenki kihozni magából a legtöbbet, így is becsúszott pár apró hiba a gépezetbe és ezeket az andalúzok igyekeztek is kihasználni. Gago, aki nagyon nagyot játszott, annyira igyekezett, hogy összehozott egy büntetőt a Málaganak. A jobbomon ülő szurkoló pedig el is kezdte szidni szegény argentint, de amikor csúnyán ránéztem abbahagyta. Egyszerre szállt több millió madridista imája az égbe, hogy súgja meg az irányt Ikernek a Szentlélek, de sajnos Odafönn nem értek rá épp és Apoño belőtte, a Málaga pedig aznap este harmadszor szerezte meg a vezetést. A fővárosiak szimpatinzásai közül pedig sokan elindultak a kijárat felé mondván, hogy ezt már elvesztették a fiúk, de nem értek el a lépcső tetejére sem, már fordultak is vissza. A bekapott gól után direkt figyeltem a játékosok arcát, hogy állnak vissza a középkezdéshez. Egyikük sem adta fel, pláne Gonzalo nem. Bár messze volt tőlem, de még így is láttam rajta, hogy annyira elszánt, mint még soha. Fél szemmel a Málaga kapuját méregette és amikor odagurította Raúlnak a labdát, egy pillanatra fel is nézett. Villámgyorsan elfutott a kezdőkörből és már kapta is bogyót, nem vezette sokáig, ott ahol megállt, 30 m-re a kaputól meglendítette a jobb lábát és ragasztott egy hatalmas gólt a hozzánk közelebb eső térfélen. Nem ünnepelt sokáig, felkapta a labdát és visszafutott vele a kezdőkörhöz. Az egyenlítés után a Madrid valósággal szárnyakat kapott, a Málaga pedig kezdett elfáradni. A 77. percben pedig büntetőhöz jutott a hazai csapat, a tizenegyes elvégzését pedig a sértett, vagyis Gonzalo vállalta magára. Ahogy az első tizenegyesnél, most is két kezébe vette a labdát és úgy sétált oda a meszes ponthoz. Teljesen kizárta a külvilágot és valószínűleg ugyanaz futott át az agyán, ami nekem: 3 pont sorsa van a lábában. Amikor nekifutott, becsuktam a szemem és csak akkor nyitottam ki, amikor hallottam, hogy a stadionban először egy csalódott „Huy” felkiáltás tör fel mindenkiből, de aztán láttam, ahogy a kipattanót már a kapuba helyezi megszerezve az aznapi negyedik Madrid gólt. Az önmaga meccsen lőtt negyedik gólját. A visszamaradó percekben le sem ültem és a többi szrukolóval együtt már az időt próbáltuk siettetni, hogy minél előbb vége legyen a meccsnek. A hosszabbítás perceit együtt számoltuk vissza és amikor végre elhangzott a hármas sípszó az egész stadion örömujjongásban tört ki és úgy éltették Gonzalot, aki örömittasan borult a csapattársai nyakába, fogadta a gratulációkat és tapssal köszönte meg a szurkolóknak az éltetést. Láthatóan boldog volt, de még igazán ő sem fogta fel teljesen, hogy mit is tett, igaz én sem, csak sírva borultam Jorge nyakába. 


Azonban gyorsan kapcsoltam és előkotorva a kis kártyámat magam után húztam Higu papát és amennyire csak tudtam, rohantam az öltözők felé. Ahogy megérkeztem a jól ismert folyosóra meglepődve néztem körül, Jorgét sikerült valahol lehagynom, annyira siettem. Már annyira szerettem volna Gonzalo nyakába ugrani, hogy elmondani sem tudtam, de rá még várnom kellett. Mindenki az este hősét akarta mikrofonvégre kapni a pályáról lefelé jövet. Türelmetlenségemben fel-alá kezdtem el sétálni a klubcímeres szőnyegen és a monoton járkálás közben majdnem szó szerint belebotlottam az időközben megérkezett Jorgeba, akinek szünet nélkül csengett a telefonja.
-         Pipita? – dugta ki a fejét Marcelo az öltözőből.
-         Még mindig interjút ad. – válaszoltam.
-Na várj, mindjárt kiszabadítom a riporterek karmai közül! – lépett vissza az öltözőbe, magára vette a mezét és határozott léptekkel megindult a játéktér felé. Megállt Gonzalo mellett és kijelentette, hogy az edző hívatja, sürgősen jelenése van az öltözőben, aztán maga után húzta az argentin. – Meghoztam. – jelentette ki Marcelo, aztán mint aki jól végezte a dolgát visszament az öltözőbe. Először Jorge részesítette egy csontropogtató ölelésben a kisfiát, aztán én is odaléptem hozzá és átkarolt. Az apja az otthoniakat kezdte el tárcsázni, majd kihangosította a telefont és így beszélgettek pár szót, én meg még mindig szipogva támasztottam a fejem a mellkasának. A beszélgetés után Jorge elindult, hogy egy csendesebb sarkot keressen magának, mert a mobilja még mindig csak csengett, csengett és csengett. Átöleltem Gonzalot, már meg akartam végre csókolni, amikor is egy tündéri kisgyerek szaladt neki az ölelkező párosunknak. A biztonságiak már intézkedni akartak, de az argentinom leintette őket, aztán leguggolt a kisfiúhoz, aki csodálattal nézte a focistámat.
-         Szia! Hogy hívnak? – kérdezte meg a kicsit.
-         Felipe. – válaszolt kissé megilletődve, de aztán feltalálta magát – Aláírod ezt nekem? – nyújtott oda egy füzetet Gonzalonak.
-         Persze. – vette át tőle és belelapozott. A keret mindegyik játékosa kapott a füzetben pár lapot, megkereste, hogy melyik szól róla és aláírta, majd visszaadta Felipének.
-         Köszönöm! – mondta halkan.
-         Visszamegyünk a szüleidhez? – kérdeztem meg.
-         Nekem nincsenek szüleim. Egy gyerekotthonból jöttünk el a barátaimmal.-Egy pillanatra egymásra néztünk Gonzaloval. Ugyanarra gondoltunk. -  Nagyon szurkoltunk ám, én kiabáltam a leghangosabban a góloknál! – húzta ki magát Felipe.
-         Akkor adok neked egy ajándékot! – egyenesedett fel Gonza, aztán levette a mezét és átnyújtotta a kisgyereknek. Felipét nagyon boldoggá tette az argentinom ezzel az ajándékkal, ugyanis először magához ölelte a mezt, aztán megfeledkezve a megilletődöttségéről az ismét vele szemben guggoló focistámhoz fordult és majdnem felborította, amikor nyakába ugrott. – Figyelj csak! Hozd ide a többieket is! Megmutatom az öltözőt, jó? – mondta a kissrácnak, amint levegőhöz hagyta jutni.
-         Jó! – kiáltott fel a kisfiú és elengedte Gonzalot.
-         Elkísérlek. Nagyon nagy ez a stadion, nehogy eltévedj. – fogtam kézen a kicsit és elindultunk a kijárat felé.
-         Fáj a lábad? – kérdezte, amikor lépcsőztünk. Még mindig sántítottam a ficam miatt.
-         Igen.
-         Te is fociztál?
-         Nem, én táncoltam és elestem.
-         Egyszer én is elestem az udvaron és fájt, de már nem bibis a lábam.
-         Az a jó! – mosolyogtam rá.
- Ha nagy leszek focista leszek, mint a férjed és sosem leszek sérült. – jelentette ki magabiztosan. Odakinn már vártak rá. Egy magas, hozzám hasonló korú nő türelmetlenül toporgott kezében egy papírral és az arcára volt írva, hogy mennyire aggódik az elveszett báránykáért. A többi gyerek pedig különféle játékokkal próbálta lefoglalni magát. Felipe elengedtem a kezem és odaszaladt hozzájuk a zsákmányával, levegőt se véve hadarta el az előbbieket. Nem nagyon akartak hinni neki, bár a kezéből egy másodpercre sem kiadott mez elbizonytalanyított mindenkit. Odasétáltam a kis csoporthoz, odafordultam a fiatal nőhöz, aki valószínűleg a kísérőjük volt és megerősítettem az invitálás valódiságát.
-         Alejandra Várady vagyok, Gonzalo Higuaín barátnője – mutatkoztam be és különösen jól esett kimondani, hogy kihez is tartozok.– Ott voltam az előbb én is és a labdarúgócsapat szívesen látja a gyerekeket, ha be szeretnének jutni oda, ahová csak nagyon keveseknek adatik meg.
-         Nagyon örülök! Laura Martínez vagyok. – nyújtott kezet – Nos a gyerekeket kell megkérdeznie, hogy be szeretnének-e menni. – mosolygott rám. Láthatóan nagyon megkönnyebbült, mert előkerült Felipe.
- Na kinek van kedve hozzá? – kérdeztem a különféle korosztályokból összetevődött gyerekhadat. A válasz egy egyetemes felkiáltás volt, mi pedig igennek értelmeztük és ismét a stadion belseje felé vettük az irányt. A gyerekek csodálattal néztek körül a már üres stadionban, ami így még nagyobbnak hatott, mint amilyen gigantikus valójában. Bekopogtattam az öltöző ajtaján, mire Iker dugta ki a fejét és kitárta az ajtót előttünk. A látvány, ami a szemem elé tárult nekem is új volt. Ezelőtt még én sem tehettem be a lábam ide, úgyhogy megértettem a gyerekek és Laura érzéseit, hisz ugyanezek kavarogtak bennem is. A játékosok türelmesen állták a gyerekhad ostromát és válaszolgattak a kérdésekre, miközben szorgalmasan osztogatták az aláírásokat. Mosolyogva néztem össze Gonzaloval. Sikerült egy szép estét szereznünk a gyerekeknek, ennél nem is kellett több. Miután Lauráék elmentek meglepetten néztünk körül, Gonza csapattársai is mind elmentek már, mi maradtunk utolsóként a Bernabéu hazai öltözőjében. Gyorsan összepakolt maga után, aztán a játékosoknak fenntartott parkoló felé vettük az irányt. Én direkt kerültem egy kicsit, mert nem akartam interjút adni, Gonzalonak viszont muszáj volt még megállni egy pár szóra a sajtó képviselőinek. Nekitámaszkodtam az Audinak és onnan, a takarásból figyeltem az argentinomat, ahogy türelmesen válaszolgat a felé áradó kérdésekre. Ízlelgettem a szót: mesternégyes, de még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy mit is jelent. Az a 21 éves srác, aki a legszebb mosolyát elővéve beszél az érzéseiről az újságíróknak, ma este egymaga lőtt 4 gólt, hogy ezzel nyerje meg a Madrid a meccset. Hátára vette a csapatot és hős lett...vagyis annál sokkal több! Nem volt kérdés: csillag született ismét a Bernabéu lelátói előtt. Elmondhatatlanul nagy boldogságot éreztem én is és legalább ugyanennyire büszke is voltam Gonzalora, ha nem jobban. Nem sokkal később elköszönt és otthagyta az újságírókat, aztán velem szemben állt meg az autójánál.
-         Fél 12 – pillantottam a karórámra. – Elmegyünk a többiekkel ünnepelni? Te vagy a nap hőse.
-         Menjünk el vacsorázni, mert farkaséhes vagyok! - szállt be az autóba.
-         Utána biztos ne menjünk el bulizni? Te nyerted meg a Madridnak a meccset. – ültem be mellé.
-         Na azért nem csak én voltam pályán ma este, hanem még 10-en ott voltak rajtam kívül. Ha ők nem lettek volna, nem hogy négyet, még egy gólt sem lőttem volna. – javított ki – Különben is fontosabb, hogy nyertünk, mint az, hogy hány gólt szereztem. De nehogy azt hidd, hogy nem örülök, csak még én sem fogtam fel igazán, hogy négyet rúgtam. – nevette el magát, aztán indított. Ahogy kihajtott a Bernabéuból még pár szurkoló megvárta, hogy megéljenezhesse. Megálltunk egy pillanatra és mgköszönte nekik a fogadtatást, aztán kifordultunk a Concha Espinára.
-         Milyen érzés, hogy ez mind neked szól? – kérdeztem meg, amikor megálltunk egy piros lámpánál.
-Megható és irtó jól esik. – mosolygott rám – Félek, hogy ez az egész csak egy álom. A meccs, a 4 gólom, a szurkolók kedvessége és hogy itt vagy mellettem. – fogta meg a kezem egy pár pillanatra, de aztán zöldre váltott a lámpa és elvette a kezét, a tekintetét pedig ismét az útra szegezte. Én csak ott ültem mellette és őt néztem. Már azelőtt is tudtam, hogy Gonzalo nem nagyon illik bele abba a képbe, amit az emberek a híres futballistákról alakítottak ki magukban. Persze fiatal, híres és gazdag, aki egy menő klubcsapatban játszik, de mindez eltörpül amellett a fontosságot tekintve, hogy a nagy többséggel ellentétben ő két lábbal a földön áll. Még most is, amikor egymaga nyerte meg a meccset a Madridnak. Neki nem az a név a fontos, ami a meze hátulján vírit nagy nyomtatott betűkkel, hanem az a címer, ami az elején van, a szíve felett. Madridistaként mégjobban csodálni kezdtem, mint a barátnője pedig méginkább beleszerettem azon az estén. Annyira el voltam merülve a körülötte forgó gondolataimban, hogy észre sem vettem, amikor megérkeztünk a De María étteremhez és leállította a motort.
-         Alejandra, valami baj van? – hallottam meg a hangját, ami visszarántott a valóságba.
-         Nem, csak elgondolkoztam.
-         Min?
-         Rajtad.
-         És mire jutottál?
-         Hogy...-kezdtem volna a válaszba, de Gonzalo mobilja megszólalt, megtörve az idilli pillanatot. Az argentinom megnézte a számot, aztán elutasította a hívást.
- Ezt a vacakot, most kikapcsolom, mert ma éjjel senki és semmi nem érdekel rajtad kívül. – kapcsolta ki a telefont, aztán eltette - Veled akarom megünnepelni a győzelmet és azt, hogy végre visszakaptalak. - hajolt oda hozzám és megcsókolt. Miután szétváltunk, kiszálltunk a kocsiból, aztán besétáltunk Gonzalo kedvenc éttermébe. A személyzet már várta és tettre készen ugrottak oda hozzánk. Akármit kérhetett volna, megtették volna neki, bármiféle különleges dolgot szeretett volna, de ő csak egy asztalt kért, valamelyik csendes sarokban, ahol nem zavarhatott minket senki. Bőséges vacsorát rendeltünk, aztán szépen sorban nekiálltunk a kései vacsorának...



Vacsora után nem mentünk el bulizni, hanem hazafelé vettük az irányt. Az udvaron üldögéltünk a padon és beszélgettünk. Bár az idő kissé hideg volt, mégsem fáztunk, sőt még jól is esett érezni a hideg szél simogatását.
-         Annyira tündéri volt Felipe, nem? – kérdeztem Gonzalot.
-         De. A többi gyerek is az volt. Fel nem foghatom, hogy miért nem kellettek a szüleiknek. Hiába gondoskodnak róluk nagyon jól, van amit még így sem tudnak pótolni.
-         Tudom. –sóhajtottam egyet – Bárcsak tudnék valahogy segíteni nekik, hogy elfelejtsék legalább egy pár órára, hogy hogy is élnek.
-         Nekem van egy ötletem. Majd beszélek Sergékkel róla. – jelentette ki – Viszont ha szeretnéd meglátogathatnánk őket.
-         Laura megadta a számát, majd felhívom.
-         Most másfél hétig úgysem lesz dolgom. – utalt a válogatott meccsek miatti szünetre – Bár ebből csak egy fél hét lesz, amikor ráérek, ha minden igaz. – nézett rám huncutul.
-         Mész valahová? – kérdeztem.
-         Nem megyek, hanem megyünk, de csak, ha van kedved hozzá.
-         Hová akarsz elvinni? – kaptam fel a fejem.
-         Buenos Airesbe természetesen. – húzta ki magát. – És ha már Argentínában vagyunk, egy hétvégére elviszlek Saltába. Van ott egy szép estancia, ilyenkor pedig csak még gyönyörűbb ott minden, mert nálunk tavasz van. Kibérelem és csak mi ketten leszünk ott. Mit szólsz? – próbálta leolvasni az arcomról a választ.
-         Komolyan mondod? Még sohasem voltam Argentínában.
-         Akkor itt az ideje, hogy megismerd! Na eljössz velem?
-         Ilyen hülye kérdéseket is csak te tudsz feltenni! Még szép, hogy elmegyek!
- Reméltem, hogy igent mondasz. Na de most már menjünk be, mert megfázol. –állt fel a padról én pedig követtem a példáját. Beléptünk a kellemes hőmérsékletű előszobába, ahol letettük a kabátokat. Gonzalo még szöszmötölt kicsit, mert valamit keresett az egyik szatyorban, én pedig a hálószoba felé vettem az irányt. Úgy döntöttem, hogy veszek egy frissítő zuhanyt, ezért előszedtem az alvócuccomat, aztán bementem a a fürdőszobába. A vízet a számomra kellemes hőmérsékletűre állítottam és csak folyattam magamra a vízet.
- Van még itt egy hely? - lépett be mellém Gonzalo, a zuhanyfülkébe, 2 karja pedig puha bilincsként fonódott a derekam köré.
- Ha összehúzzuk magunkat, talán elférünk.
- Abban nem lesz hiba. –jegyezte meg - Olyan gyönyörű vagy. -  Suttogta a fülembe, aztán az ajkával végigsúrolta a nyakam vonalát, amitől hirtelen elemi erővel tört rám a vágy. Ha nem tartott volna a karjaiban, biztosan nem bírtak volna el a lábaim maguktól. Az argentin talán megérezte, hogy egész testemben megremegtem az előbbitől, mert egy elégedett mosoly ült ki az arcára. Elengedett én pedig szembefordultam vele.
- Azért te sem panaszkodhatsz. – néztem végig az argentinon, akinek meztelen testét átmosták a vízcseppek és így még csábítóbb volt, mint a tiltott gyümölcs az édenkertből. Ez csak olaj volt, az amúgy is nagy lángon égő tűzre, minden egyes porcikám kívánta az érintését, de olyannyira, hogy még magam is meglepődtem a bennem tomboló vágy irtózatos erején. Gonzalo szája ismét huncut mosolyra húzodott. Végtelenül hosszúnak tűnő perceken át csak néztük egymást a ránk telepedő vihar előtti csendben. A szeme vágytól csillogott, miközben a vízcseppek még mindig csak záporoztak ránk. Szememmel végigkövettem az egyik csepp útját, ahogy a hajáról lecsöppenve elindul végig az arcán, onnan le a nyakán és kisebb kanyart téve végigfolyik az izmos mellkasán. Közelebb húzódtam hozzá, mire ő még ennél is jobban magához vont, én pedig azonnal megéreztem vágyai bizonyítékát. Beharaptam az alsó ajkam és az ujjammal végigkövettem az előbbi vízcsepp útját, miközben Gonzalo keze fel-alá járt a hátamon, aztán rácsapott az ajkamra, minden érzését belesűrítve a csókba. Hátam a hideg csempének nyomódott, de ekkorra már Gonzalo érintésén kívül semmi mást nem érzékeltem a külvilágból. Az egyik lábammal átkulcsoltam a derekát, mire ő a kezét egyre feljebb csúsztatta a combomon. Lassan csinálta, de mégis őrjítő volt, pláne úgy, hogy hol a nyakamat csókolgatta, hol pedig visszatért a számhoz. Szinte már úgy szomjaztam minden egyes apró érintésére, csókjára és arra, amit csak adni képes, mint a sivatagban eltévedt vándor a vízre. Hogy én se legyek teljesen tétlen, elkezdtem a nyakát csókolgatni és néhol apróbbakat beleharapni, amit láthatóan és érezhetően igencsak élvezett, hogy aztán minden szenvedélyét és szerelmét a csókba öntve, ismét rácsapott az ajkamra, aztán megéreztem őt magamban. Először lassan és finomkodva kezdtünk el mozogni, fokozatosan gyorsítva a tempón. Egyre jobban éreztük egymást, a szenvedély hullámai pedig átcsaptak a fejünk felett, aztán jött a könyvekből és filmekből már jól ismert robbanás és fehér fény, amely mellett minden megszűnt egy pillanatra. Még utána egy jó ideig ott álltunk összeölelkezve a zuhany alatt, miközben még mindig kapkodva vettük a levegőt. Kezem a mellkasán pihent és a tenyerem alatt éreztem, ahogy majd kiugrik a szíve a helyéről. Gonzalo elzárta a vizet és egy hatalmas méretű törülközőbe beteker mind a kettőnket. Éreztem, hogy itt még nincs vége az előbb történteknek. Gyengéden letett az ágyra a hálószobában és kicsomagolt a törülközőből. Ahogy ledobta a földről és szabaddá vált alattunk az ágynemű, vizes lett a testünk nyomán, de ez nem nagyon zavart minket. Felkönyököltem a fektemből, Gonzalo pedig fölém hajolt.
- Még egy napot nem bírtam volna ki nélküled.
- Már féltem, hogy soha nem békülsz ki velem.
- Idióta voltam
- Most már nem lényeges. Itt vagy mellettem.
- Te pedig csak az enyém vagy. Szeretlek kupakos csajszi!
- Kettővel jobban, Mister augusztus 24! – cirogattam meg az arcát, mire gyengéden megcsókolt és visszahanyatlottunk az ágyra. Számunkra még nem volt vége ennek a mámoros éjszakának....


34 megjegyzés:

  1. kedvenc részem♥♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg ez a kedvenc részed? :) Ezt még nem is mondtad. :)

      Törlés
    2. perszeee :))) kis Felipés jelent miatt :))))

      Törlés
    3. Azt gondoltam, hogy amiatt. :)

      Törlés
  2. Real MAdrid-Malaga 4-3!Gólszerzők hazai részről: Higuaín, Higuaín, Higuaín, és még ki is?Öööö, ja igen! HIGUAÍN!!!!!!:)
    Egyébként faszipántos rész lett!Tényleg ez fekszik neked a legjobban!
    A "részletek" meg...Higu meztelen teste vízcseppekkel...Egészen szomjas lettem...:)
    Siess a folytatással!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Leülhetsz, ötös. :D Szerintem előkeresem azt a DVD-t és megnézem még egyszer azt a meccset. Az egyik legnagyobb kedvencem... <3 :)
      Örülök, hogy tetszett! :) Én már csak ilyen romantikus lelkületű vagyok. ;)
      Totál más lett volna a helyzet, ahol a "részletek" lett volna, de ma kinéztem az ablakon és esett az eső, aztán átírtam erre a zuhanyzós történetre a vízcseppekkel. :D :D
      Rendben. :)

      Törlés
    2. Azt a totál másikat is szívesen olvasnám, és asszem nem vagyok egyedül!Most mondjátok, hogy egyedül vagyok!:)

      Törlés
    3. A másikhoz nagyon hasonló benne van egy későbbi részben.;)
      Nyugi, majd lesz szösszenet, ha erre hajtasz. :D csak most fordítok. ;)

      Törlés
    4. Nem csak arra hajtok, na. Bár nálam perverzebb lányismerősöd valószínűleg nincs, de mindent szeretek olvasni, amit írsz. A nem szösszenetet is.
      Annyi, hogy a szösszenetféléket csinálni is jó nem csak olvasni, de...ööö mindegy!:)Csend, Ibolya!:)

      Törlés
    5. Most így végigpörgettem, perverz van, de az a kanyarban sincs hozzád képest. :D Óh, köszönöm! :)
      No komment. :P

      Törlés
  3. Hola Csajszi!
    Köszönöööm!!! Ez százszor jobb lett mint amit én elképzeltem! Basszus... Hú meg kell nyugodnom ez igazán huhh felkavaró! :P
    Annyira nagyonnagyonnagyon szuper rész lett... Te mestere vagy a pajzán gondolatok papírra vetésében. Én pedig örömmel és egyéb más nem publikus érzéssel olvasom. :D XD De persze nem csak azokat, hanem a többit is. Az a meccs? Lehet ilyet elfelejteni? Neem hiszem! :) Ha mégis? Az vétek...
    Felipe pedig nagyon cuki. Remélem lesz majd egyszer egy Pipita baba. De nem kell sietni! ;) És végre Higu papa is bocsánatot kért! :) Jajj most minden happy! Kíváncsian várom a folytatást!
    Nagy ölelés! Pusszantás!
    Vii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hola Csajszi!

      Szívesen, máskor is! :D
      Köszönöm! :) Egyébként tényleg nem tudom, hogy mi történt velem.Van egy Quedate conmigo előtti meg utáni korszakom.Az előttiben is írtam pár ilyen részt, de azok nem annyira jól sikerültek, aztán ott valahogy ráéreztem és ez lesz belőle. :D :D Azt hiszem sikerült megint kikészítenem Téged ezzel... :D XD
      Ha lenne like gomb, lájkolnám a kommented.Ez amit a meccsről írsz, ebben ott van minden.:) Emlékszem, hogy amikor ez a meccs volt, abban a szezonban kezdtem el streamen nézni a meccseket, mert a Sport TV meg a Sport klub megosztva közvetítette a bajnokságot és nálunk nem volt Sport klub. Ezt a meccset pont az az adó közvetítette, szóval, ha olyan 1 hónappal azelőtt nem szokok rá az online meccsnézésre, lemaradok róla. Amíg csak élek nem fogom elfelejteni ezt az estét! Bevallom félidőben én sem hittem, hogy nyerhetnek, mert tényleg szívós volt az andalúz csapat, madridi oldalon meg Sese túl forrófejű volt...de amikor már harmadszor egyenlített ki Gonza, éreztem, hogy nyerni fogunk, mert egy ilyen este nem érhet rossz véget...:)Majdnem egész éjjel fenn voltam, annyira boldog voltam, el se hittem, hogy négyet lőtt. "Csak a legnagyobbak szerezhetnek négy gólt a Santiago Bernabéuban." :)
      :) :) Igen most minden happy, de a folytatásban is az lesz? ;)
      puszillak!
      Detti

      Törlés
  4. Hola Csajos!
    Na ok. Lehet illúzióromboló leszek így az elején, de nekem itt valami bűzlik. Lehet belemagyarázok valamit a dolgokba(szokásom:DD) de nem tetszett ez a telefonkikapcsolósdi. Oké ennyit a szörszálhasogatásról. :D Amúgy imáááádtaaaam(mint mindíg). Olyan nagyon édesek együtt. És Felipe...hát ő egy kis tündérbogár volt! Remélem lesz még szerepe a továbbiakban, mert nagyon cuki a kiscsávó. Végre a Fafej Higu apuka is elismerte a tévedést! ( jah és hogy a büdösjóviharba ne emlékeznék arra a meccsre!:DD) Imádtam és siess a folytatással! Puszilllaaaaak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csajszi!
      Nem fogom elárulni, hogy lesz-e valami, de azt hiszem van még itt ezenkívül is pár dolog, amin lehet kicsit filózni. Hagytam pár megválaszolatlan kérdést. :D ;)Egyébként nem rossz ez a szőrszálhasogatósdi, mert néha-néha egy egy félmondat utal rá, hogy mi lesz a jövőben, csak mindenki elsiklik felette, mert látszólag nem fontos. Például x vagy y hol volt, mit csinált,hagyott egy üzenetet,felhívta z-t...:D
      örülök neki, hogy ennyire tetszett!:) Megnyugodhatsz, Felipének még lesz szerepe a későbbiekben, sőt még egy cuki kisgyerek feltűnik majd nem sokára.;)
      (jól van na, csak kérdeztem :D) rendben:) Puszi!

      Törlés
  5. Hola Detti!:)
    Még csak most kezdtem el olvasni a történetedet, de nagyon megfogott. Imádom Gonzat.:D Amikor régebben volt egy sajnálatos sérülése, és Benzi vette át a helyét, mindig azt képzeltem magam elé, ahogy lesre fut.. mert neki szokása volt.:D

    Na de most áttérve a történetre. Nagyon érdekesnek tartom az alapötletet, sajnáltam Alejat. Sajnáltam, mert tudom milyen egy esetleges térdprobléma, amitől minden álmunk köddé válik, főleg a táncos elképzelések. De tetszett az, hogy nem hagytad mély letargiában, helyette ugye jött a koreográfusi szakma. Örülök, hogy végül Madridban kötött ki, hiszen így olyan emberekkel találkozhatott, akik megváltoztatták az életét.

    Nagyon szimpatikus Ana rossz énje, főleg mivel látszik rajta az a szeretet, ami benne lakozik. Bármit tehet, bármit mondhat, a barátaiért, családjáért ölni képes, és ez megmutatkozott már párszor. Persze nem az ölés, hanem hogy bármire képes.:D
    Rengeteg bonyodalom van a történetben, ami persze nem baj, ugyanis sokkal édesebb a kibékülés, mint konfliktus nélkül. Néha azért kedvem lett volna vagy Gonzot megütni, vagy Alejat megrángatni, ugyanis éktelen nagy marhaságokra voltak képesek. Megspórolták volna a szomorú perceiket, ha képesek felnőtt ember módjára viselkedni, és végighallgatni a másikat.:D Jó persze az adott szituációkban én sem így reagáltam volna...:D

    Aztán szerintem kijelenthetem, hogy a két célkeresztben lévő személyem az Alicia, valamint Javier. Komolyan, amikor meglátom a nevüket, már a hajamat tépem. Az a nő egy undorító hárpia, aki nem tudja értékelni az élet örömeit, és megsavanyodva, egyedül fogja leélni utolsó perceit. Nagyon furdal a kíváncsiság, miszerint miért utálja ennyire Alejat az a szipirtyó.!:D Remélem ki fog derülni, ahogy az is, hogy ki hagyta a két álláslehetőséget Aleja szekrényében.
    Aztán jön a következő személy, Javier. Undorító, szánalmas és alattomos módon oldotta meg a dolgokat, és azért sem szeretem, mert miatta alakult ki a konfliktus Gonza páros között, amire majdnem ráment a kapcsolatuk is.

    Tartom azt a kijelentést, hogy ha a fellépés napján nem lett volna feszültség a szerelmespár között, akkor Gonza elrángatta volna a lányt a pálya közeléből. Azért reménykedem abban, hogy nem kell mindent feladnia másodjára. Az borzasztó érzés, és félek, hogy a második műtétnél (ha lesz), hiába fogja Gonzalo ápolni a lelkét, akkor is taszítani fog maga körül mindenkit...:/
    Nagyon aranyosak voltak a srácok, név szerint ugye Juan és Higuain, megmosolyogtatott a tettük, és igazán sajnáltam Lucast. Tényleg mindent megtett azért, hogy bent maradhasson, de ugye a munka melletti tánctanulást a szervezet nem bírja hosszútávon...
    Apropó, reménykedem abban, hogy Carmen ha visszatér, meg fogja keresni Alejandrát, aki egészséges, és boldog lesz! :D

    És a végére hagytam a legaranyosabb részt, ami kedvencemmé nőtte ki magát. Felipe nagyon aranyos volt, és a szívem szakadt meg amikor kijelentette, hogy nincsenek szülei. Mindig is sajnáltam a hasonló körülmények között élő gyerekeket, de legalább a focisták itt is megmutatták, hogy ők nem azok az öntelt közszereplők, akiket a cikkekben bemutatnak az újságírók. Hiszen bármennyi pénzük van, akkor is tudják értékelni az élet örömeit, és a bajbajutottakon segítenek, hiszen tudják, hogy vannak emberek, akiknek nem a pénz a legfontosabb. Egy autogram, egy mez, vagy akár egy kedvesebb mosoly is képes szárnyaló boldogságot adni egy igazi drukkernek.:)

    Na azt hiszem mindent elmondtam, legalábbis reménykedem abban, hogy nem hagytam ki semmit. Nagyon szeretem ahogy írsz, a folytatást pedig kíváncsian várom!:)
    Puszillak, Lari.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hola Lari!

      Örülök neki, hogy tetszik. :) Aki Gonzát szereti, az rossz ember nem lehet ;):D
      Nem mondod?! Velem is ugyanez volt! :D :D Főleg az első néhány meccsen, de utána is. Láttam, hogy támad a Madrid és már vártam, hogy megpillantsam Gonzát, ahogy a védők közt vár a kiugratásra vagy ahogy a leshatáron téblábol...

      Elárulom, én is nagyon jól tudom sajnos...Én táncoltam, csak aztán egy rossz ugrás miatt tönkrement a térdem, aztán visszatértem, de megint így jártam. Alejandra koreográfusi pályája pedig annyiban merítődik a saját életemből, hogy hivatalosan nem vagyok az, de Ki mit tud?-ra meg ilyen egyéb kisebb versenyekre szívesen segítek a felkészülésben annak, aki kéri.:)

      Ana már csak ilyen. Egy nagyszájú, vagány csaj, de közben arany szíve van és érző lelke. De ezt csak az tudja, aki igazán megismeri.:)
      Az ember ha igazán szerelmes szerintem olyan, mintha visszamenne gyerekbe és ezért képes irtó nagy baromságokat csinálni és úgy is viselkedni. NA meg senki sem tökéletes.;)

      A 2 negatív szereplőm: Alicía, a klímaxos balerina...majd egyszer egy későbbi részben le fogom írni, hogy miért utálja Alejandrát.Nem lesz tőle szimpatikusabb...:D
      Javier meg egy igazi féreg...és nem tűnik el...

      Ha nem lett volna feszültség köztük, nem is biztos, hogy elment volna Zaragozába Alejandra, hisz ő is vívódott, hogy otthagyja-e Madridot, pont most... de elment és megkapta az állást, csak épp mire sikerült a munka területén rendeznie a dolgokat, a kapcsolatában ütött be a krach... Majd kiderül, hogy bevállalja-e másodjára a műtétet és ha igen, milyen sikerrel?
      Ők már csak ilyen jótét lelkek :D
      Ez is majd a folytatásból kiderül...;)

      Annyira éreztem, hogy Felipe ennyire mindenki kedvence lesz. :) Van elég sok játékos, a Madridnál meg pláne, akikről tudom, hogy jótékonykodnak elég sokszor, de ezekről a sajtó nem nagyon cikkez. Előbb lehozzák, hogy hány milliós kocsira, mekkora bulira szórják el a pénzüket, mint ezt...nem csak a bulvár oldalukat kellene szerintem megmutatni, de hát a sajtó is csak a szennyet ontja.:/ A bekezdésed utolsó mondatával csak egyetérteni tudok. Az hatalmas boldogság volt Madridban, amikor láthattam a Fiúkat élőben, az meg hogy Gonza egy mosollyal is megajándékozott a dicséretért cserébe, ez mindennél többet ért.:)

      Köszönöm a kommentedet és a kedves szavakat! :) Én pedig remélem, hogy mindenre sikerült válaszolnom és nem kihagyni semmit sem.:)
      puszi:
      Detti

      Törlés
    2. Hola!:)
      Örülök, hogy ilyen Gonza téren nem csak én vagyok ekkora őrült.:D Mindig jó olyan emberekkel megismerkedni, akik hasonló életszeretettel fordulnak a királyi gárda felé.:) Mert nekem a csapat már az életet jelenti, sok dolgon segített át akár egy meccsnézés, vagy egy bajnoki ünneplés...

      Szeretem amikor az ember a saját életét, vagy a legtitkosabb vágyait veti papírra. Mindig jó olyan történeteket olvasni, amiknek rengeteg valóságalapja van! Sajnálom, hogy ez történt veled. Ha nem veszed személyeskedésnek, megkérdezhetem, hogy táncolhatsz még, vagy sajnos annak a szakasznak búcsút kell mondanod? És a koreográfusi szakmát szeretnéd tovább vinni, vagy más felé húz a szíved? Persze ne haragudj, nem kíváncsiskodni akarok, csak én is hasonlóképpen jártam.
      8 év hip-hop táncot kellett a térdem miatt feladnom. Többször ficamodott ki, a végén már magamnak raktam helyre. Persze nem úszhattam meg az első műtétet, de én nagyokos belekezdtem még a kézilabdába is, ami elég durva sportnak számít, de a tánc mellett azt is 3 évig űztem. Aztán megtörtént a következő baj, 17 éves fejjel át kellett élnem egy sokkal komolyabb, hosszabb rehabilitációs idejű műtétet. Így inkább úgy vagyok vele, hogy amint felépülök most ebből, ésszel fogok sportolni, és ha fájni fog, megállok, és nem hősködök. De az ember a hibáiból tanul, nem?:)

      Szerencsés ember vagy, hogy járhattál már egy meccsen!:) Gondolom örök emlékké nőtte ki magát az a nap.:)

      Puszillak, Lari.:)

      Törlés
    3. Hola!

      Nem, nem csak Te. :D Nekem augusztusban lesz 4 éve, hogy Gonza a kedvencem, azóta körülbelül az összes meccset láttam, amin pályára lépett - beleértve a jótékonysági meccseket is-. Ha tudok hozzá streamet, akkor megnézem azt is, ha bármilyen tv-adó akármelyik műsorába meghívják, interjúkat fordítok, úgyhogy...:) De nem csak Vele, hanem a Madriddal is naponta foglalkozom immáron 7 éve.:) Ezt én is így gondolom és örülök, hogy írtál. :) Nekem is az egyik "mankóm" a királyi gárda, amikor elvesztettem édesanyámat a hitem mellett ők voltak a másik támaszom. Ha nem lettek volna, én nem is tudom, hogy mi lett volna velem...

      Én is így vagyok vele. Az ilyen történetekből süt a sorok közül, hogy az írójuk a szívét is beletette.:)Egyébként az Un suenoban sok olyan momentum van, amit a saját életemből merítettem.
      nyugodtan kérdezhetsz, szívesen válaszolok.:) A táncnak és úgy mindenféle sportnak sajnos búcsút kellett intenem. Az itteni doki félrekezelt, amikor megsérültem, elkerülte a figyelmét valami és most már sajnos nem tudnak a térdemen segíteni. A koreográfusi szakmát csak amolyan "hobbiból" űzöm, mert képtelen lennék meglenni a parkett nélkül, de huzamosabb ideig nem tudnám csinálni, mert egy idő után rendszerint rám borul a mély letargia és depresszió, mert annyira szeretnék én is táncolni, folytatni onnan, ahol abbahagytam, de nem lehet.... Teljesen másra tettem fel az életem, lelkész akartam lenni. Először felvettek, jártam 2 évet egyetemre, de egy családi tragédia miatt ott kellett hagynom, idén újra próbálkoztam, de nem vettek fel. Most keresem az utam eddig kevesebb, mint több sikerrel...
      Én először a versenytánccal próbálkoztam, latin, csak a partnerem váltani akart és a húgával folytatni, én meg hoppon maradtam, aztán átnyergeltem az argentin tangóra, de mellette belekóstoltam egy csomó másik műfajba is néptánctól a modern táncig.:)Nekem "csak" 3 komolyabb ficamom volt és műteni kellett volna, de a doki azt mondta, hogy nem, nincs rá szükség, én viszont egyre kevésbé bírtam a megterhelést. A végén már alig bírtam járni tánc után, na akkor hagytam abba és elmentem egy dokihoz, aztán akkor mondta, hogy elég nagy gáz van a bal térdemmel.:/
      Sajnálom, hogy a Te életedben is így alakult.... Igen, igazad van. Mindenki a saját hülyeségén tanul, de ez jó is így.:)

      Olyan ez az egész, mintha álmodtam volna. :) Soha nem fogom elfelejteni egy percét sem annak a madridi hétvégének. Külön büszke vagyok arra, hogy saját magam kuporgattam össze rá az anyagiakat és nem kértem apától egy fillért sem. :)2 éve teljesült az egyik legnagyobb álmom ezzel az utazással és a meccsel. Teljesen beleszerettem a spanyol fővárosba <3 A Madrid iránti szeretetem, tiszteletem és rajongásom pedig csak mélyült.:)
      Most hajtok a következőre, de az picit nehézkesebb lesz (az Argentin Válogatott Buenos Airesben) :D <3
      Szívemből kívánom, hogy legalább egyszer Te is eljuthass oda.:)

      puszillak, Detti

      Törlés
    4. Hola!
      Én még Raúlék korszakában szerettem meg a Realt, még 2004-ben. Néztem a focimeccseket, de valahogy a katalán csapat játéka nem fogott meg, ellentétben a királyi gárdáéval. Raúl a mai napig amolyan példakép szerű nekem, és zokogtam amikor búcsúztatták mind a Madridban, majd később a Schalkeben...:/

      Köszönöm a válaszodat. Édesanyádat pedig sajnálom, őszinte részvétem. Nehéz lehet teljesen felnőni egy anya nélkül.:/ De te erős vagy, és ez példaértékű!

      Azért az a legrosszabb, ha egy olyan orvos, aki nem konyít semmit ezekhez a dolgokhoz, azt mondja, hogy nincs semmi gáz, és ezzel tönkreteszi a jövődet.:S Soha nem szerettem az ilyet, és mindig elgondolkozom, hogy minek van egyáltalán papírjuk?!
      Igen elhiszem. Egy idő után egyre jobban vágynál a parkettre, és a bánatodat, fájdalmadat, vagy esetleg a jó kedvedet át szeretnéd vinni egy koreográfiába. Régebben én is így voltam, csak annyi, hogy nekem a break és a hiphop jelentette az életet. Nekem az orvos megmondta, hogy csak addig hanyagoljam az edzéseket és a táncot ameddig beszedem a kiadott gyógyszert, de nem hallgattam rá, otthon új lépéseket találtam ki, próbáltam fejleszteni az állóképességem. Aztán ugye nagyobb és nagyobb problémát csináltam, az első műtétem előtt mindössze 14szer ment ki teljesen a térdem, a műtét után pedig ami komolyabb volt az 2ficam. És ezért kellett a második műtét, de a sportnak orvosi szavak által én is búcsút mondhatok. Aztán majd kiderül, hogy meddig merek elmenni a terhelésben.

      Igen, én is nagyon remélem, hogy egyszer kijutok oda! Bár, ha az álomállásom, a jövőbeli terveim bejönnek, nagyon sok eséllyel indulok ahhoz, hogy a világot is bejárhassam!:D
      És ez még csak egy terv, vagy már időpontot is tudsz?:D Ha hiszel benne, össze fog jönni. Semmi sem lehetetlen, és ezt te már többszörösen bizonyítottad!:)

      Törlés
    5. Akkor nagyjából ugyanakkortól szeretjük a Madridot. :) Jó, ez hülyén hangzik, de először a fehér mezük tetszett meg, aztán megtudtam, hogy mit is jelképez, mit képvisel ez a fehér mez aztán fokozatosan beleszerettem a csapatba. Onnantól már nem volt szabadulás és nem is akartam szabadulni.;) Raúl nekem is nagy kedvencem, számomra ő az örök hetes, az örök kapitány. <3

      Köszönöm! 19 voltam, amikor meghalt, szóval nem voltam éppen kicsi, de én mindig azt szoktam erre mondani, hogy bár papíron felnőttnek számítottam, de koránt sem volt így.Akkor lettem felnőtt, amikor meghalt anya. Van egy 8 évvel fiatalabb öcsém és kettőnk közül neki még nehezebb....nehezebb volt és még most is az, még csak jövő nyáron ballag az általánosból. Négyen maradtunk akkor: a 83 éves nagyim, apa, öcsém és én. Erősnek kellett lennem, mert nekem kellett vezetni a háztartást.Nem tudtam volna tükörbe nézni, ha mindent a nagyira hagytam volna. Apával megromlott a kapcsolatom sajnos, de vele is valahogy zöld ágra kellett vergődnöm a felmerülő kérdésekben, az öcsém meg még csak egy kisgyerek volt és mellette kellett lennem (amit akkor is megtettem volna, ha nem kérik), nála bizonyos mértékig én vettem át anya helyét.Nem omolhattam össze, bár közel álltam hozzá... 1 évig itthon ápoltuk anyut, rákos volt. Végignéztük, hogy miként megy tönkre napról napra és nem tehettünk ellene semmit, aztán amíg én Tökön prédikáltam a feltámadásról húsvétkor, nem is tudtam, hogy anya már hajnalban visszaadta lelkét a Teremtőnek. Ahogy pedig visszatértek a szürke vagyis inkább fekete hétköznapok éreztem, hogy kicsúszik minden kezeim közül, képtelen vagyok elvégezni az itthoni feladatokat is és normálisan készülni a vizsgáimra is. Amikor már zsinórban nem tudom hányadik éjszaka nem aludtam többet 4-5 óránál, borult a bili. Minden addigi baj, amit vagy kimondtam vagy elfojtottam kitörni belőlem én már azt mondtam, hogy feladom és hagyom a francba az egészet, de valami mégsem engedte, hogy megtegyem. Imádkoztam, hogy az Úr adjon erőt és hála érte, adott. Másrészről pedig épp ekkor játszották a Real Madrid-Getafe 3:2-es bajnokit.(a leghíresebb momentum ebből az, amikor Pepe gyógyszere elgurult, de ekkor lőtt egy gólt Guti, meg Gonza kettőt, az utolsót ráadásul az utolsó percben akasztotta be) Ahányszor ezt a meccset látom, mindig könnyes lesz a szemem, mert arra emlékezetet, hogy ez kapart össze teljesen a padlóról azzal, hogy láttam amint a csapatom vesztett helyzetből áll fel, hamvaiból támadt fel a Főnix. Na és pont Gonzalo volt az, aki a gólt lőtte és ekkor már nem is tudom hányadszor ő volt az egyik olyan, aki nem adta fel soha. Még a vesztett helyzetben is mindig ment előre. Az a meccs és pláne az a gól nekem akkora lökést adott, hogy elhatároztam, hogy ha fog összeszorítva is, de végigcsinálom az egészet. Gonzalo egyébként azért is nagy kedvencem, ha úgy tetszik egyfajta példakép számomra, mert tőle tanultam meg azt a leckét, hogy soha nem adhatom fel.:)

      Törlés
    6. Néha nem feltétlenül hiba, ha ezt is bele tudja vinni az ember a koreográfiákba, de ha nem örömmel mész oda, hogy "na csináljuk meg!", akkor megette a fene az egészet. Na meg nem vagyok mazochista...
      Mindig csodáltam a breakeset meg a hiphop táncosokat. Ehhez a vonalhoz nekem nem sok tehetségem volt, de néha el-elnéztem, amikor próbáltak. Mindig is tetszett ez a műfaj:)
      Azt hiszem, hogy ez valami táncos betegség lehet, hogy képtelenek vagyunk megülni a seggünkön. :D Én csak alkalmanként járok el táncolni, akkor is csak a tangó :) <3

      Mi az álommelód, ha szabad kérdeznem? :) én anno a buenos airesi magyar református gyülekezet lelkésze akartam lenni, de az már nem leszek, szóval valami mást kell kitalálnom.:D
      Még csak terv...vagyis jobban mondva egyenlőre még csak álom. De egyszer nagyon szeretném az argentin válogatottat ott látni.Még a streamen is átjön mindig, hogy milyen a hangulat a Monumentalban, amikor a válogatott játszik és mindig libabőrös leszek ilyenkor. Egyszer ott lenni és Gonzáékkal együtt énekelni a himnuszt valahol a lelátón állva miközben a Monumental tetején fújja a zászlót a szél az valami csodálatos lehet. :) <3 Különben is, amikor Madridban voltam Higu nem rúgott gólt és azért kíváncsi vagyok, hogyan reagálnám le élőben a dolgot. :D Talán egyszer összejön, de azért Argentína nem a szomszédban van...leginkább ez jelenti az akadályt.

      Bocsi, hogy ilyen hosszan írtam! :)

      Törlés
    7. Hola!

      Hidd el semmi gond, örülök annak, hogy válaszoltál, és nagyon sajnálom, hogy én még csak most jutottam el eddig!

      Édesanyádat nagyon sajnálom, de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy jobb úgy neki. Természetesen a fájdalom, a gyász felemésztheti az embert, de ott legalább már nem szenved. Legalábbis ahogy a nagy könyvben le van írva, elvileg ott már nem szenvedhetnek az emberek!
      Hihetetlen mennyi erő volt benned, és ez teljes mértékig tisztelendő! Én nem biztos, hogy képes lettem volna mindezt végigvinni, de Te nem zuhantál össze. Igaz magadban ordítottál, de a fájdalmadat nem mutattad ki, és ezért le a kalappal előtted. Anyukád most biztos büszke lenne rád!!
      Egy ember addig gyerek, ameddig annak érzi magát. Sajnos az élet segít abban, hogy ne élvezhessük sokáig ezt a dolgot, mert mindig történik valami olyan, ami megvisel, és ezáltal érettebbé is tesz.

      Nekem a Real Madrid hasonló életérzést adott, mint Neked. Erre a meccsre tisztán emlékszem! És az-az igazság, hogy hiába szidnak egy-két sportolót, akkor is ők azok, akik a végsőkig küzdenek. A lefújás pillanatáig futnak, védenek, támadnak, és helyzeteket alakítanak ki. Még akkor is, ha az egész meccsbe szívüket-lelküket beleadták, és a végére már elfáradtak. Mindig a mérkőzések végén mutatnak 120%-os teljesítményt, mert tudják lehet azon a pár percen fog múlni a meccs végkimenetele.
      Akárhányszor nézem a mérkőzéseket, a hideg ráz. Igaz engem csak a térdműtét viselt meg, de az is elég nagy törés volt az életemben, persze nem panaszkodom, mert Te sokkal kegyetlenebb dolgokat éltél már át, de remélem, hogy a terveid bejönnek, és a továbbiakban nagyon boldog életet fogsz élni!!:)

      Igazából én azt az elvet követtem az első műtétem után, hogy a focisták is szenvednek sérülést, és ők is képesek felállni, és menni, harcolni tovább. Ezért is volt az, hogy még a rehabilitációs időt sem vártam meg végig, már eljártam futni. Természetesen az kisebbnek számított a mostanihoz képest, talán azért is döntöttem olyan egyszerűen. Hihetetlen, hogy egy csapat tudtán kívül mennyi erőt, reményt és hitet tud adni az embereknek.
      Én is hasonlóképpen vélekedek Raúlról, és az elején örültem is, meg nem is, hogy Iker kapta a karszalagot. Viszont a kapus is teljes mértékig megérdemli!

      Az álomállásom a sportfotós szakma,és az újságírás között váltakozik. Írni egyszerűen imádok, viszont a fotózás már általános iskolás korom óta velem van, így az is elég kézenfekvő lenne.:)
      Igen, elég messze van, de higgy benne, és sikerülni fog!:) Viszont ahogy most leírtad ezt a jelenetet, kirázott a hideg. Valóban fantasztikus élmény lehet, és ilyenkor még jobban utat tör a gondolataim között a 2014-es VB döntő, amire szeretnék eljutni. Csak nálam is ugye Brazília az akadály, ami ugyancsak nem a szomszédban van...

      A táncos dolognál én pont fordítva vagyok összerakva. Engem is vonzanak a latin táncok, de valahogy soha nem voltam elég ügyes hozzá, így is jött a hiphop, majd később a break. De fantasztikus volt, viszont ha valami apró gond adódott az életemben, én mindig kitáncoltam a dühömet, és igaz a végére majd megszakadtam, de legalább megkönnyebbültem, és elfelejtettem mindent. :)

      Nem tudom láttad-e már ezt a videót (nem focis), de szerintem nagyon megéri végignézni, és hihetetlen igazságok vannak benne. Csak ajánlani tudom: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=iNn-VH5Lx58

      Törlés
    8. Hola!

      Semmi gond, mostanában nekem sem volt túl sok időm.Látszik, hogy nem is hoztam frisst, de már készül. :)

      Én is ezzel vigasztalom magam. Anya is sokat szenvedett, pláne az utolsó napokban voltak nagy fájdalmai és így legalább már nem szenvedett tovább és az orvos szerint az igazán nagy fájdalmaktól megmenekült. Ahogy ez már gondolom kiderült számodra én mélyen hívő református keresztény vagyok és az is vigaszt nyújt ha emlékeztetem magam az Apostoli hitvallás utolsó mondatára:"Hiszem az örök életet." Hiszek benne, hogy ez tényleg így van és jó helyre került, ahol már nem kell szenvednie. Neki már jó, csak nekünk rossz, akiket itt hagyott.
      Tettem, amit tennem kellett. Néha mikor visszanézek erre az időszakra, én is elcsodálkozom saját magamon, hogy miként tudtam ezt az egészet végigcsinálni. De nem hiába mondják, Isten csak akkora keresztet tesz a hátadra, amekkorát elbírsz. Amikor egyszer elmeséltem ezt az egészet a lelkésznek, akinél gyakorlaton voltam elintézte, hogy a kerületi rádióban is elmondjam ugyanezt. Megtettem és nem bántam meg, mert örömmel töltött el, amikor írtak nekem különféle oldalakon, hogy hallották amiket meséltem és nekik is erőt adott. Ennél nem is kell több. Anya pedig biztos valahonnan figyel és nem tudom, hogy mit érezhet, de remélem, hogy nem kell szégyenkeznie miattam.
      Akik ismerik az egész élettörténetemet, mindig azt mondják, hogy ha megírnám könyvben és kiadnák biztos sokan elolvasnák. Gyerekként túléltem egy súlyos agyvelőgyulladást, 3x kellett lemondanom az álmaimról (a táncról, a teológiáról), édesanyám halála, aztán a nagyival is végig kellett ugyanezt csinálni tavaly és meg kellett tanulnom a picit is beosztani, hogy megéljünk valahogy és nem volt olcsó a tanulópénz, mert volt, hogy csak zsíros kenyeret ettem és vizet ittam pár napig, mert ami volt félretettem az öcsémnek, hogy egyen valami főtt ételt, ha hazaér az iskolából, de ezt is túléltem, itt vagyok. Bármi is történt a múltban, egy valamit igyekeztem nem elfelejteni: az élet szép és sok ajándékot is kaptam mellé. Madrid volt a legnagyobb ezek közt de ide tartozik sok olyan dolog is, amit mindenki evidensnek vesz, pedig nem az: egy szerető családban nőhettem fel, a testvéremmel soha nem volt probléma, mindig került és kerül kenyér az asztalra, kaptam tehetséget a tánchoz és amíg csinálhattam rengeteg örömet okozott, járhattam 2 évet a Teológiára és sok értékes embert ismerhettem meg, mindig kapok ihletet az íráshoz és mások értékelik, amit papírra vetek vagy épp itt van a rajongás öröme, amit más nem ért meg, csak az, aki szintén szenvedéllyel szeret egy csapatot...

      Akkor nem kell ecsetelnem, hogy mire is gondoltam. Azt a meccset azóta sem tudom sírás nélkül végignézni és egyszer szívesen beszélnék azokkal a játékosokkal,akik akkor pályán voltak meg persze a mostani kerettel és elmondanám, hogy mit jelentett nekem akkor. Amit a sportolókról írsz abban teljesen igazad van. Nem hiába mondják, hogy a sport mindenre megtanít.
      Átérzem, hogy mekkora törés lehetett Neked a műtét és az sosem fájdalommentes, ha valamiről le kell mondanunk, amit szeretünk. Sokan ezt sem bírják ki ép ésszel.
      Köszönöm! Én is szívemből kívánom, hogy teljesüljenek az álmaid! :)

      Törlés
    9. Erről 2 játékos jutott az eszembe. Az egyik Ronaldo, akit bár nem szerettem túlságosan, (miatta nem volt helye Morientesnek a csapatban) de azt tudom, hogy még interesként olyan sérülése volt, amilyen még azelőtt senkinek ilyen magas szinten. De visszatért és a Madridban lőtte a gólokat tovább. A másik pedig Gonza, ki lenne más? Totálisan rácáfolt az orvosokra, mert vagy 1 hónappal előbb tért vissza, mint várták a műtét után és októberre elérte a 100%-os állapotot, mikor csak december-januárra várták. "Ez nem csoda, ez Higuaín" :) Igen...fogalmuk sincs róla, hogy lényegében csodát tesznek sok emberrel, pedig így van. Mert az olyanoknak, mint Neked vagy nekem nagyon sokat jelentenek azok a 90 percek és a játékosok tettei...
      Én örültem neki, hogy Ikeré lett, mert nála jobban nem sokan érdemlik meg azt a karszalagot. A mostani 4 csapatkapitányról úgy gondolom, hogy mind a négyen megérdemlik ezt a kitüntetést. Ikert nem kell magyarázni, Sese is már a klub egyik ikonja lett és már-már el is felejti az ember, hogy Sevillában kezdte, olyan " a mi kutyánk kölyke" már, Marcelo méltó az elődjéhez Robi Carloshoz már évek óta Madridban van, Gonzalot meg szerintem nem kell magyarázni, meg amúgy is ha belekezdenék, abból a "Háború és béke" hosszúságával vetekedő iromány születne. :D

      Értem.:) Hát sok sikert hozzá, hogy teljesüljön valamelyik! :) Az újságírás nekem is eszembe jutott egyébként, de nem tudom, hogy érdemes lenne-e belevágnom.:)
      Amióta ezt először láttam streamen az Argentína-Peru meccs közvetítése során ezt a jelenetet, rögtön teljesen és totálisan belezúgtam az argentin válogatottba és abba, ami őket körülveszi. Dél-Amerikában más szemmel nézik a futballt -kiváltképp Argentínában -, ezzel kelnek, ezzel fekszenek, a válogatott pedig Isten után a legfontosabb és legszentebb, Argentínában mondjuk még ott van Maradona is a sorban. A legjobb játékosaikat pedig úgy tisztelik, mint egy szentet szokás. Már előre várom a Világbajnokságot, mert Brazíliában lesz és biztos vagyok benne, hogy ott majd ízelítőt kapunk ebből. :) Egyébként én is nagyon szeretnék a VB-n legalább egy meccsre kijutni.Mondjuk a döntő pont jó lenne, pláne ha Argentína játszaná és pont megnyerné...:D
      Na meg más oka is van, hogy szeretnék Argentínába menni...La Platában él egy srác, aki nekem nagyon sokat jelent és csak egy akadály van kettőnk közt: a piszkosul nagy földrajzi távolság....

      Ez jó :D Egyébként én is ilyen vagyok. Még ma is... ha bármi bajom van, táncolok. :) Mindig azt mondták, hogy ha dühös vagyok jobban megy, úgyhogy a versenyek előtt egyfolytában igyekeztek felhúzni. :D Képzelheted mi ment mindig... :D XD

      Köszönöm a linket! megnéztem a videót és tényleg sok olyan gondolat van benne, amit érdemes fejben tartani.

      Törlés
  6. Hola Detti!
    Nagyon, nagyon, nagyon, és nagyon szuper rész lett. annyira, de annyira imádom.*.*
    Arra a meccsre ki ne emlékezne? Az aki nem szereti a csapatot, és aki nem követi a dolgokat. A Mesternégyes. Gonzától a legnagyobb kedvenc meccsem.♥
    tök jó, hogy rendeződött Jorge és a csajszi viszonya.:))
    Felipe nagyon aranyos.:$ Laura is szimpatikus. aranyos volt Gonzától, amit tett a gyerekekért.:)
    és hát a végére, khm.. elég forró lett a hangulat. aranyosak együtt.:))
    várom a folytatást!
    puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hola Deveczke!
      Látom Te se tudsz aludni :D
      Örülök, hogy ennyire tetszett! :)
      Most meglepődsz, ha azt mondom, hogy az én kedvencem is :D Hát igen, aki már akkor is nézte a meccseket, az emlékszik is rá.:)
      Felipe tudtam, hogy kedvenc lesz :) És még mit fog tenni a gyerekekért Sesével ;)
      Csak egy picit lett korhatáros a vége XD :P
      Sietek majd vele!
      puszi:
      Detti

      Törlés
  7. Szia Detti! :) Nos, én imádom az efféle sztorikat mint a tiéd, de bevallom, még egyiket sem tudtam végigolvasni :( Gonza nagyon szimpatikus, sőt mi több! :DD A vége különösen tetszett, pláne ahogy átszőtted a szálakat ;) :3 Egy részt sem hagytál megmagyarázatlanul, nem lett sablonos és ez szuper *-* Ha végeztél a következő fejezettel, szólj és jövök olvasni. :)(L)
    Puszi: niiki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Niiki!:)
      Ráuntál vagy az írók sem fejezték be? :)
      Örülök neki, hogy tetszik. :) Igyekszem nem a megszokott sablonokat használni, persze azért vannak jellemzők, amik ebben is ugyanúgy megvannak, mert a "műfaj" hozza ezt magával, de próbálom izgalmasan csavarni a szálakat és fenntartani az érdeklődést, próbálom megoldani, hogy ne laposodjon el.:) rendben :)
      puszi:
      Detti

      Törlés
  8. Szia Detti!

    Szerintem kevés az a Madridista, vagy talán nincs is olyan aki erre a meccsre ne emlékezne. Természetesen borongós délutánokon az ilyen meccsek kerülnek elő nálam, és utána minden bánatom elfelejtem!
    A rész szuper lett. Minden alkalommal tátott szájjal olvasom a soraidat, mert fantasztikus amit te itt művelsz!

    Csak dicsérni tudlak!

    Tetszett a rész nagyon, örülök hogy Jogrével is szent a béke, Felipét meg meg kell zabálni olyan aranyos!
    Bízom, benne, hogy még látjuk!!!!

    Argentína szuper ötlet, Alejandra is boldog hogy mehet!

    Várom a folytatást!!!

    Puszika:
    Brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Brigi!

      Van olyan, aki nem emlékszik rá, tapasztalat...:/ De gondolom az ilyenek azért nm emlékeznek rá, mert nem akarnak rá emlékezni. Na mindegy hagyjuk is. Mi és még sokan emlékszünk rá és ez a lényeg. :) Én is néha-néha megnézek 1-1 kedvenc meccset és rögtön jobban érzem magam utána. Az ilyen meccseket mindig öröm újra nézni.:)

      Köszönöm szépen a dicséretet! :)Ami az írást illeti Te sem panaszkodhatsz. ;)
      Felipével még fogtok találkozni a történetben, nem is olyan sokára.:)

      Sietek majd vele, ahogy időm engedi.:)

      Puszi:
      Detti

      Törlés
  9. Szia Detti!
    Nagyon jó rész lett!:) Ahogy leírtad a Bernabeu hangulatát, ami ott van, az valami fenomenális volt!:) Úgy éreztem magam, mint ha én is ott lennék és szurkolnék a fiúknak :D Hatalmas élmény volt olvasni :D Örülök, hogy Jorge és Aleja kibékültek és megbeszélték a dolgokat:D Ez nagyon jó, mert így Gonzo-nak se kell választania a szerelme és az édesapja között!
    A Felipes-s rész.... az nagyon édes volt:D Nagyon tetszett, ahogy Gonzo leguggolt a kissráchoz és aláírta a füzetét, utána pedig odaadta neki a mezét!:) Ez nagyon édes volt tőle:D Nagyon becsülöm egyébként a srácokban, hogy ennyire tudnak jótékonykodni! Ez nagyon kedves tőlük! Az öltöző látogatás is nagyon tetszett:D
    Kíváncsian várom, hogy Aleja mit talált ki Sesével kapcsolatban :D Nagyon kíváncsi vagyok:D
    Argentína.... szép hely lehet:D Remélem, hogy most már minden oké lesz velük! Argentínához meg csak annyit fűznék, hogy hasonló kellemes éjszakákat kívánok nekik, mint amit most olvastam :D
    Oh, a zuhanyzós részről meg csak annyit...*pirulós fej* Nagyon jól leírtál mindent:D
    Várom a folytatást!:)
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csajszi!
      Köszi, örülök, hogy tetszett!:)
      A Bernabeu hangulatról írtak saját tapasztalatomon alapszanak.;)De igazából a leírtak meg sem közelítik azt, amilyen ez az egész élőben. Azt érezni kell, ott kell lenni. :)
      Igen, így megúsztak egy családi viszálykodást.:)
      Megpróbáltak örömet szerezni a kicsiknek, hogy legalább egy kis időre mosolyt csaljanak a szegény kisgyerekek arcára.Sikerült is nekik. :)
      Majd a következő részben már fog kiderülni belőle valamennyi.;)
      Személy szerint nagyon imádom Argentínát <3 Lesz majd 2-3 fejezet, ami ott játszódik. :)
      Kössz...igyekeztem :D
      puszi

      Törlés
  10. Hola Detti ! :)

    Kb éjfélkor elkezdtem olvasni a töténetet és nem tudtam abbahagyni.Annyira jóóóó!!!!! Van amikor nevettem ,van amikor sirtam áááááhhw nagyon szuper.Imádom amikor Madridról és a Bernabeuról irsz .Ez a rész pedig különösen aranyos lett.A kis Felipe és barátai milyen aranyosak lehettek=)♥Remélem hogy mostmár minden oké lessz Gonzo és Aleja között.
    Már nagyon várom a folytatást!
    xoxo:Titania

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hola Titania!

      Örülök, hogy tetszik a történetem. :) Amikor Madridról vagy a Bernabéuról írok meg később Argentínáról, mindig csak az írom le, amit érzek, ha ezekre gondolok.:)
      Sietek vele, ahogy időm engedi. :)

      puszi:
      Detti

      Törlés