2012. június 11., hétfő

Un sueno en realidad I. - 28.fejezet

Helló!
Meghoztam a folytatást! :) Extra hosszú rész lett, úgy készüljetek. Talán ez az eddigi leghosszabb, amit írtam. Remélem, hogy ez is tetszeni fog Nektek! :) Ha sikerül, amibe most kezdtem akkor megint hozok majd egy meglepit pár nap múlva. ;) Na de nem szaporítom tovább a szót! Jó olvasást kívánok hozzá!

puszi: Detti



Ana először a szálloda felé vette velem az irányt, aztán elhoztuk az ott lévő ruháimat és kijelentkeztem a Gran Atlantából. Mivel náluk épp nagy családi összejövetel volt és nem volt egy szabad sarkuk sem, mert mindenhol testvérek, unokahúgok és nagybácsik tébláboltak, ezért a régi lakásában szállásolt el, ahol annak idején a fenekemre huppantam kezemben a képpel, amely őt és Sesét ábrázolta. Olyan volt ez az egész, mintha visszapörgetnénk az időt, csak most semmi sem jól sül el, hanem rosszul. Bebicegve a lakásba, rögtön lehuppantam a kanpéra és a fájós lábam felpolcoltam egy párna segítségével. 
-         Nagyon fáj? – ült le mellém és a kezét az enyémre tette.
-         Ez nem nagy ügy. – biccentettem a felpolcolt bokám felé. - Táncosnő vagyok, már hozzászoktam a hasonló sérülésekhez.  Viszont, ami itt van, az ezerszer jobban fáj ennél. – tettem a kezem a mellkasomra.
-         Elhiszem... – sóhajtott egy nagyot a spanyol lány, aztán egy hosszabb beszélgetésbe kezdtünk. Kiöntöttem neki a szívem az elmúlt napokban történtekről, ő pedig figyelmesen végighallgatott és pár kedves szóval meg tanáccsal próbált segíteni, hogy ne érezzem ennyire ramatyul magam.
-         Ana! El tudsz vinni a Bernabeuba? – jutott eszembe valami és rákérdeztem a már épp indulni készülő barátnőmnél.
-         Persze.
-         Akkor most segíts kérlek, át szeretnék öltözni. Na és készítsd elő a sporttáskámat!
-         Alejandra, ugye nem táncolni akarsz? – segített felállni.
-         De.
-         Szerintem te a fejed is beütötted.
- Nem hagyom, hogy az a szemét Javier arassa le a babérokat az én koreográfiámért! – vettem ki az első nadrágot és felsőt a bőröndből, ami a kezembe került. Mivel a művészeti vezető már tudott róla, hogy megsérültem, biztos voltam benne, hogy Javiert is elhívta Madridba, mert Tamara, a másik táncos - koreográfus épp egy fellépésen volt a csoportjával Ávilaban, így ő nem ért rá. Öltözködés közben elmondtam pár imát, annak érdekében, hogy az a görény lehetőség szerint fusson össze Gonzaloval, mert bár ő alapvetően nem egy verekedős fajta, de férfiból van, méghozzá az argentin fajtából és ezt a találkozást nem úszná meg Javier pár színes folt nélkül a szeme alatt. Abban reménykedtem, hogy ha talán laposra verhetik egymást, lenyugszik Gonzalo is és hajlandó lesz meghallgatni. Ahogy kész lettem, kibicegtem a nappaliba, ahol Ana már útra készen várt.
-         Biztos komolyan gondolod?
- A lehető legkomolyabban. – húztam egy vékonyabb kabátot és kézbevettem a sporttáskám. Ahogy bezártunk mindent, beültünk az autóba és már indultunk is. Úgy éreztem, hogy egyre elszántabb leszek, amint egyre jobban közeledtünk a Bernabeuhoz. Egyenlőre legalább a táncparketten visszaadok valamit Javiernek és ha szerencsém van, talán még az argentinnal is tudok beszélni. A stadion előtti parkolóban tett ki a spanyol lány és miután megnyugtattam, hogy nem lesz semmi bajom, elugrott haza, hogy összeszedje a rokonságot, hogy aztán együtt jöjjenek vissza a meccsre. A vállamra vettem a táskám és a legközelebbi bejáraton mentem be a hatalmas stadionba. A biztonsági ellenőrzés után szabad utat kaptam a bolyongásra. Egyből az öltözők felé vettem az irányt, de nem a táncosokat kerestem meg először, akik ekkor indulhattak el a szállodából, hanem a Real Madrid orvosát, Carlost. Megálltam az orvosi szoba előtt és füleltem. Odabennről hallatszott némi motoszkálás, ezért bekopogtam és miután elhangzott, hogy „Szabad!” beléptem.
-         Alejandra! Micsoda meglepetés! – nézett fel a papírjai közül mosolyogva.
-         Buenas Tardes, Carlos! – köszöntem neki. Egyszer az egyik bajnoki után, amíg Gonzalot vártam beszélgettünk egy kicsit és azóta a barátomnak tekintettem. Mindig megállt pár szóra a meccsek után, amikor hazafelé igyekezett a stadionból.
-         Mi történt a lábaddal? – érdeklődött, miután rögtön kiszúrta, hogy sántítok.
-         Épp erről akarok veled beszélni. – ültem le egy székre. – Délelőtt kificamodott próba közben a bal bokám.
-         Akkor most miért nem felpolcolt lábbal ülsz otthon?
-         Ne kezdd, doki! – fenyegettem meg az ujjammal, aztán folytattam – Szóval most lesz egy fellépésem meccs előtt és kérnék valami fájdalomcsillapítót...
-         Ez őrültség! – csapta össze a 2 kezét.
-         Nem a véleményed kértem, hanem valami fájdalomcsillapítót.
-         Még csak pár órája ficamodott ki, ha most táncolsz fenn áll a veszélye, hogy megint ki fog. Inkább menj szépen haza és pihendd ki magad! Szóljak Gonzalonak?
-         Felőlem árulkodhatsz neki, de őt úgysem érdekli. – vontam meg a vállam.
-         Szóval összevesztetek és most játszod a nagylányt. – fonta össze a karját a mellkasa előtt Carlos.
-         Igen összevesztünk, de én most egy utolsó szemétláda levesébe akarok beleköpni. Ezért akarok táncolni. Nem fogom engedni, hogy az én munkámért ő arassa le a babérokat! Úgyhogy mondd meg, hogy adsz-e valamit vagy keressek mást!?
-         Increible. – rázta a fejét és morgott magában Carlos – Ugye nincs gyógyszerérzékenységed? - kérdezte miközben odament a gyógyszeresszekrényhez és kivett belőle egy ampullát.
-         Nincs.
-         Alejandra, amit most beadok, az egy nagyon erős fájdalomcsillapító, úgyhogy csak egy nagyon picit kapsz belőle. Nagyon gyorsan hat, de ha érzed, hogy baj van, azonnal szólj! Érted? – készítette elő az injekciót.
-         Értem. – bólintottam, aztán beadta a fájdalomcsillapítót.
-         Most pár percig feküdj le! – segített fel a vizsgálóasztalra, aztán jó szorosan, valami speciális módon átkötözte a lábamat. – Most már mehetsz. De ha bármi rendelleneset érzel, azonnal szólj! – figyelmeztetett.
- Rendben. Köszönöm! – álltam lábra és azonnal éreztem a gyógyszer hatását, nem fájt a bokám. Kimentem az orvosiból és az utam a táncosaim öltözője felé vitt. Amikor benyitottam, láttam, hogy mindenki a készülődéssel van elfoglalva. Volt aki sminkelt, más pedig nyújtógyakorlatokat végzett vagy a haját lőtte be, hogy tökéletesen mutasson. Hangosan elkiáltottam magam, hogy túlharsogjam a zsivajt, mire csodálkozó tekintetek valóságos erdejével találtam szemben magam. Átlendülve a megjelenésem okozta meglepetésen, elkezdtem nekik sorolni a változtatásokat a koreográfiában, amikor ismét kinyílt az ajtó és Javier állt meg a hátam mögött.
-         Neked nem a focistádnál, ágyban és párnák közt kellene pihenned?
-         Neked meg nem valamelyik táncoslány ágyában? – vágtam vissza.
-         Mondjuk a tiedben?
-         Arról ne is álmodozz! Húzd el a csíkot! Most!
-         Nekem fellépésem van.
-         De nem itt!
-         Mi folyik itt? – jelent meg a művészeti vezető is az öltözőben.
-         Alejandra azt hiszi, hogy képes táncolni.
-         Javier meg azt hiszi, hogy hagyni fogom, hogy lenyúlja a koreográfiámat! – vágtunk egymás szavába.
-         Állj! –emelte meg a hangját - Alejandra, tudod vállalni a fellépést? – fordult felém a művészeti vezető.
-         Különben nem lennék itt.
- Akkor te lépsz fel. – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon és kiment az öltözőből. Javier mielőtt kiment volna onnan, megállt velem szemben és intézett hozzám pár nem éppen kedves szót. „Ezt még megkeserűlöd! És különben sem felejtettem el, hogy van egy befejezetlen ügyünk.” – fordult sarkon, aztán végre békénhagyott. Nem sokkal később szólítottak minket és felsorakoztunk a játékoskijárónál. A klub játékosai szinte mind kinn álltak az öltözőfolyosón és a táncoslányokat stírölték, de Gonzalo nem volt köztük. Nem volt teljesen telt ház, de így is hatalmas élményt jelentett, amikor kiléptünk a gyepre. Beleremegett a térdem a gondolatba, hogy Gonzalo hétről-hétre ezt éli át, amikor itt játszanak. Lélegzetelállító. Jobb szó nem is létezik az élményre. Úgy néztem körül az új perspektívából, mint egy kisgyerek a cukorkaboltban, de amint megszólalt a zene, mindent kizártam és csak befelé figyeltem. Leghátul kezdtem a táncot és csak az első refrénnél kerültem előre. Ahogy meghallottam vettem egy mély levegőt, nekifutottam és felugrottam, aztán megnyugodva fújtam ki, amikor jól érkeztem a talajra. Mindent beleadtam és úgy éreztem, hogy valósággal repülök. Mintha nem is több tízezer ember nézne a stadionban és még több millióan a tévében, hanem csak úgy egy üres próbateremben gyakorolnék. Teljesen elengdetem magam, úgy táncoltam. A lábam nem fájt és a mozdulataim is maguktól jöttek, gondoltam, hogy megint megpróbálkozok a spárgába felugrással. Lendületet vettem és elrugaszkodtam, a spárga megvolt, de a földet érésnél már éreztem, hogy baj van. Megint. Utána szerencsére már csak a végpozicíóban kellett beállni és mennünk is kellett le a pályáról. Még javában dolgozott bennem az adrenalin és még a zenétől sem tisztult ki a fejem, ezért nem is éreztem a fájdalmat egy darabig, de ahogy felértem a lépcsőn és az öltözőhöz igyekeztem, iszonyatos erővel nyílalt bele. Az egyik félreeső sarokban a falnak támasztottam a hátam és lecsúsztam a földre. Ahogy ott ültem eleredt a könnyem, én pedig szabad folyást engedtem neki. Nem igazán a bokámba nyílaló fájdalomtól sírtam, hanem kijött belőlem az utóbbi pár nap minden fájdalma, dühe és keserűsége. Amikor a könnyeim forrása elapadt, felhúztam magam egy szék segítségével, aztán bebicegtem átöltözni és hívtam egy taxit a stadionhoz. Nem akartam semmi mást, csak hazamenni és pihenni ... túlságosan fájt a bokám ...



Hétfőn korán felébredtem és amikor felemeltem a takarót, majdnem elájultam. A bal bokám a többszrösére dagadt fel. Ijedten kaptam a kezem a szám elé és meredten néztem a lábam. A lelki szemeim előtt újra átéltem a múlt estét és az újabb sikertelen ugrásom. Hát mégsem vagyok olyan jó táncos, mint azt hiszem magamról?  Ana kezében a reggelivel egy kopogtatás után belépett a szobába és majdnem eldobta a tálcát, ahogy megpillantotta a bokám. Belémdiktált mindent, ami a tálcán volt és ellentmondást nem tűrő hangon jelentette ki miután befejeztem a reggelit, hogy elvisz a kórházba. Először tiltakoztam, mert nem akartam, hogy miattam valami bajba kerüljön, ugyanis Alicíát elég jól ismertem, de Ana hajthatatlan volt. A kórházban természetesen egy alapos leszúrással fogadott az orvos, aki elöző nap látott el, mint kiderült a második sikertelen ugrásom után ismét majdnem kificamodott a bokám, ám ez a majdnem is elég volt ahhoz, hogy éjjel telemenjen folyadékkal, amitől ekkorára duzzadt.  Kijelentette, hogy másnapig nem hajlandó kiengedni a kórházból, mert látja, hogy bármit is mond, az egyik fülemen bemegy a másikon meg ki és nincs foganatja. Így amíg a bokám kezelésbe vették, hogy lecsapolják belőle a folyadékot, Ana elugrott egy váltás ruháért és másnapig a kórház vendégszeretét élveztem. Az orvos viszont továbbra is benn akart tartani, mert további vizsgálatokat akart még elvégezni rajtam, de csak kikönyörögtem neki, hogy engedjen el és bízzon meg bennem, ha visszarendel, vissza is fogok jönni. Szerdán a Real Madrid Santanderben játszott bajnokit, így én ezt a napot választottam, hogy elmenjek a mirasierrai házba az ottmaradt cuccaimért. Gonzalo volt olyan kegyes, hogy addig, amíg meg nem gyógyul a lábam használhattam az Audit, amit még anno felajánlott nekem, így azzal indultam el az utolsó fordulók egyikére a Calle Peña del Solra. A régi otthonomhoz érve leállítottam a motort és egy darabig csak ültem a kocsiban. Bámultam a kaput és megelevenedett a szemem előtt, amikor először léptem át rajta és amikor kitépve a kezem az övéből otthagytam, hogy elmenjek Zaragozába... megráztam a fejem, mintha azzal ki tudtam volna belőle rázni a rossz emlékeim, de ez semmit sem használt. Vettem egy nagy levegőt és kiszálltam az autóból, aztán beütöttem a kapukódot és a torkomban dobogó szívvel bementem az udvarra. Minden olyan szokatlanul csendesnek és szomorúnak tűnt, pedig semmit sem változtattak a kerten, a házon, a berendezésen. A bejárati ajtó kilincsére téve a kezem éreztem, hogy zárva van. Előkotortam a kulcsom és kinyitva az ajtót, beléptem, aztán lepakoltam a kabátom az előszobában. A pakolást a fürdőszobában kezdtem és az ottmaradt néhány cuccom bepakoltam egy dobozba. A kedvenc parfümöm... az ajándékba kapott csodálatos illatú tusfürdő és testápoló... egy-egy törülköző... mind a dobozban végezte, aztán levittem az egészet a kocsiba. Visszamentem az emeletre és a hálószobában kezdtem pakolászni. Leültem az ágyra és az emlékeimtől indítattva végigsimítottam az ágyneműn. Az éjjeliszekrényből kivettem a pár cetlit és könyvet, ami még az enyém volt, na meg a képet is eltettem, ami a tetejét díszitette. Két kézzel fogtam a fótót, amit épp azelőtt a rosszul végzödő nap előtt cseréltem le a keretben. A képen Gonzalo nevetve ad puszit az arcomra, a párja pedig, ahol én teszem ugyanezt az ő szekrényén állt, így múlt időben, ugyanis ahogy odanéztem, csak hűlt helyét találtam. Ezt nem volt szívem dobozba tenni, hanem belecsúsztattam a táskámba. Felálltam és kezembe vettem a dobozt, aztán még egyszer visszanéztem az ágyra. Nem bírtam elmenni, ezért letettem a dobozt és visszabicegtem a szobába, elvettem a párnát a franciaágyról, amelyik az övé volt és szorosan magamhoz öleltem. Éreztem az illatát rajta és ahogy becsuktam a szemem, magam előtt láttam a számtalan együtt töltött éjszakánk valamennyi pillanatát. Néhány könnycsepp utat tört magának, amit a kézfejemmel töröltem le, aztán megembereltem magam, visszatettem a párnát és kezemben a dobozzal kisiettem onnan. Ezt is betettem az autóba, aztán a ház többi részén heverő dolgaim is bedobozoltam, de már nem volt erőm egyesével ki-be vinni őket és sajgott a bokám is, ezért bevittem az egyik vendégszobába az egészet és hagytam egy üzenetet a hűtőn Gonzalonak, hogy amíg hétvégén a góljai számt próbálja nővelni, eljövök a maradékért, aztán bezártam magam mögött és hazavezettem. Ana segítségével bevittem a dobozokat az átmeneti lakásomba és egy közös vacsora után álomba szenderültem. Csütörtökön szinte egész nap a kórházban voltam, mert ami vizsgálat létezik, annak mindenek alávetették a lábam és másnap rendelt vissza az orvos, hogy megbeszéljük a leleteket.
Pénteken mit sem sejtve mentem vissza a Marañonba. Már kezdtem türelmetlenkedni, amikor az orvosom hívatott. Bebicegtem utána a szobába és miután hellyel kínált, leültem vele szemben. Elgondolkozva nézegette a mindenféle szögből készült felvételeket és nagyokat hümmögöt. A szívem hevesebben kezdett verni. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Már azon gondolkoztam, hogy én kérdezek rá, hogy mit talált, amikor letette a papírokat és ugyanúgy nézett rám, ahogy az az orvos annak idején, aki megtiltotta, hogy táncoljak, aztán hosszan ecsetelte a problémát, hogy a két ficam miatt a szalagokkal baj van és jobb lenne, ha befejezném a táncot egy időre. Van egy műtét, ami talán segíthetne, hogy folytathassam, de ez sem biztos és fél év kényszerpihenőt jelentene. Nekem már egyszer műtőtték a lábam, ez is csökkenti az esélyeimet és ha visszatérhetnék, megint csak önmagam paródiája lennék, mint régen? Én nem akartam, nem tudtam ezt elfogadni és hosszas vitába kezdtem az orvossal, mint annak idején is, de a vége az lett, hogy amennyire a fájó bokám engedte kirohantam a dokitól, aztán kocsiba vágtam magam és gondolkodás nékül indítottam. Nem érdekelt, hogy hová megyek és merre. Kikapcsoltam a telefonom is, csak mentem, amerre vitt az út és egyszer csak benn találtam magam a belvárosban. Kövér gázt adva a Casa de Campo felé vettem az irányt és a titkos kis buvóhelyemre hajtottam. Ahogy felértem az öreg fa mellé, leállítottam a motort, aztán a világítást is lekapcsoltam. Nem akartam, hogy bárki észrevegyen. A szélvédőn kipillantva Madridra nyílt csodás kilátás, nem hiába szerettem ezt a helyet, de most nem érdekelt a panoráma. Ráborultam a kormányra és hosszú ideig csak sírtam. Bárcsak soha nem kezdtem volna el táncolni! Bár soha ne kaptam volna meg azt az állást és soha nem ismertem volna meg Gonzalot.... 1 hét alatt elveszetettem mind a két dolgot, ami az életemet jelentette. Miért? Miért? Miért? Visszhangzottak a kérdések a fejemben, de nem tudtam rájuk a választ. Egy pici vigaszt sem tudott nyújtani, hogy talán máshol készített helyet az Isten számomra. 10 napja még megvolt mindenem, most pedig nem maradt semmim sem. Elhatároztam, hogy másnap elmegyek a maradék cuccaimért Gonzalohoz, aztán az első géppel megyek haza és még azt is megpróbálom elfelejteni, hogy valaha itt éltem. Amikor nem maradt már több könnyem, kiszálltam az autóból és nyújtoztam egyet, aztán nekitámaszkodtam a motorháztetőnek, onnan néztem a spanyol főváros esti fényekbe burkolozó látképét, aztán talán Madridot, talán Istent vagy a saját életemet hangosan kérdőre vontam.
- Miért kell így lennie? Miért? Először nekem adtál mindent, hogy aztán kamatostól vedd vissza?! Tessék itt van! Megfizettem az árát, remélem, most már kiegyenlítettem a számlát! – vágtam be magam ismét az autóba és dél felé vettem az irányt, egész addig vezetve, amíg úgy nem éreztem, hogy elég messze járok a hazug várostól. Félreálltam egy kisebb falu főterén és beburkoltam magam egy plédbe, hogy aztán ott a kocsiban sírjam álomba magam...



Gonzalo félálomban kotorászott a vadul csörgő telefonja után a Mirasierra Hotel egyik lakosztályában. Nem tudta eltalálni, hogy ki keresi ezen a délelőtti órán és mi lehet olyan fontos, hogy nem ér rá a bajnoki után.
-         Gonzalo Higuaín, tessék! – ásított bele a telefonba.
-         Te már megint hajnalig buliztál, mi?
-         Dehogyis, az még tegnapelőtt volt.
-         De azóta se pihented ki magad normálisan! Na mindegy, felőlem úgy baszod el az életed, ahogy akarod.
-         Nagyszerű. Akkor most már aludhatok tovább?
-         Majd ha válaszoltál a kérdésemre. Alejandrát nem láttad?
-         Kellett volna? Ana, tudod, hogy már több, mint egy hete nem vagyunk együtt.
-         Eltűnt, te nagyon hülye! – emelte meg a hangját a spanyol lány – Én meg már azt hittem, hogy megjött az eszed és kibékültetek, aztán nálad van, de látom, hogy tévedtem. Te már klinikai eset vagy.
-         Alejandra eltűnt???? – kérdezett vissza Gonzalo és azonnal felébredt. – Mikor?
-         Múlt éjjel nem aludt itthon és sehol sem találom. – váltott aggodó hangnemre Ana.
-         Hívtad már? Nem hagyott üzenetet? – túrt bele a hajába az argentin idegesen és fel-alá kezdett el járkálni.
-         Szerinted? Ki van kapcsolva, üzenet semmi és az sms-eimre se válaszolt. Azóta, hogy tegnap elindult vissza a kórházba nem láttam.
-         És még csak most telefonálsz?!
-         Joder, most vettem észre. Azt hittem, hogy sokáig beszélt az orvossal, aztán hazajött és lefeküdt aludni.  – csuklott el a hangja - Figyelj, én még felhívok pár embert és ha meg tudok valamit jelentkezem.
- Rendben. Én meg megnézem a kedvenc titkos buvóhelyét. És Ana, ne rágd magad! Nyugodj meg, elő fog kerülni! Tudod, hogy néha elfelejti bekapcsolni a mobilját. – nyomta ki a telefont, miután elköszönt Anától. Remélte, hogy sikerült valamennyire megnyugtatnia a spanyol lányt, holott saját magának is szüksége lett volna pár bátorító szóra. Ledobta a készüléket az ágyra és a kezébe temetve az arcát igyekezett összeszedni magát. Ilyen állapotban nem vezethet, kicsit muszáj összekapnia magát. Borzasztóan aggódott Alejandra miatt. Az előbb olyan nyugodtan mondta ki a szavakat...de hiába hangzott így más számára, belülről igenis remegett az idegességtől. Aleja néha olyan szórakozott tud lenni és elfelejti bekapcsolni a mobilját, aztán mikor eszébe jut mindig talál pár olvasatlan sms-t és pár nem fogadott hívást. Még emlékezett rá, hogy amikor először tapasztalta ezt, kis híján kihívta a rendőrséget, hogy keressék meg Alejandrát, hogy aztán pár percre rá sűrű bocsánatkérések után közepette lépjen be a mirasierrai ház ajtaján. Próbálta magát nyugtatni, de nem ment. Egyfolytában befurakodott a gondolatai közé, hogy itt másról van szó. Valami baj történt. Tudta. Érezte. Határozottan felpattant az ágyról és miközben elmondott egy imát, lesietett a szálloda recepciójára, hogy kocsit szerezzen magának. Az sem érdekelte, ha lebukik és kiteszik a keretből vagy bármi más büntetést kap. Tudni akarta, hogy mi van Alejandrával. Pár perc alatt sikerült elintéznie az autókérdést. A Real Madrid évek óta minden meccs előtt itt töltötte az éjszakát eközött a falak közt és ha valakit igazol a csapat, akkor amíg nem talál lakást, az is itt lakik. Ő is itt töltötte a madridi életének első napjait. Neki mondtak volna nemet? Ahogy kezébe nyomták a slusszkulcsot, rögtön lement a mélygarázsba, hogy megkeresse az autót. Bevágta magát a vezetőülésbe és kilőve a parkolóhelyről, a kijárat felé vette az irányt, hogy aztán Madrid utcáin hajtson a Casa de Campo felé. Amikor a titkos helyre vezető ösvényre fordult magában imádkozott és ahogy közeledett, egyre hevesebben vert a szíve. Remélte, hogy ott találja a lányt, de sajnos csalódnia kellett. Az öreg fa ágai közt csak a szél fütyült és saját magán kívül senkit sem járt ott. Mérgesen csapott a kormányra, aztán amikor meg akart fordulni az autóval, megcsörrent a telefonja. Ana neve villogott a kijelzőn.
-         Mondd, hogy jelentkezett!
-         Sajnos nem, de vannak híreim. Az egyik ismerősöm, aki a Marañonban dolgozik benn volt este és azt mondta, hogy látta, amikor zaklatottan rontott ki a dokitól. Igazából nem árulhatta volna el nekem, hogy tud-e valamit arról, amit az orvos mondott neki, de jött nekem egy szívességgel és utánanézett. – sóhajtott egyet, aztán folytatta az elbeszélést a spanyol lány – Ha még táncolni akar, meg kell műteni a lábát. De közel sem biztos, hogy visszatérhet utána...
-         Mi? – döbbent meg Gonzalo.
-         Jól hallottad. Most leteszem, majd hívlak ha van valami.
-         Jó....
Nem csodálkozott, hogy így reagált rá Alejandra. Neki ugyanazt jelentette a tánc, mint Gonzalonak a foci, így teljes mértékben megértette a lány érzéseit. Elvesztheti azt, ami az egyik legfontosabb a számára. Az argentin maga előtt látta, ahogy a Bernabeuban táncolt akkor délelőtt...és ahogy este. Alejandra valósággal szárnyalt, olyan volt, mint egy angyal. Gonzalo ugyan nem értett annyira a tánchoz, de azt így is látta, hogy a lány a legjobb, akit valaha látott és annyira élvezi a sportot, hogy bármire képes érte. És az az üdvözült mosoly, ami az ajkán játszik, ha táncol... mióta nem látta, hogy boldogan mosolyog? Azóta a délután óta nem... Valami szíven ütötte. Eddig is érezte, de makacsul nem akart róla tudomást venni, ám most teljesen letaglózta: hiányzott neki Alejandra. Hiányzott, mert szereti és semmi mástól nem fél, csak attól, hogy elveszítheti. Már nem érdekelte az a zaragozai este és semmi más sem, csak újra láthassa és szerette volna a fejét a falba verni, amiért így viselkedett vele. Beletaposott a gázba és egy gyors fordulattal elindult vissza a város felé, amikor ismét csengett a telefonja.
-         Alejandra jelentkezett! Figyelj: „ Bocsáss meg, hogy rád ijesztettem, de kikapcsoltam a telefonom! Elugrok a maradék cuccaimért Gonzalohoz, aztán hazamegyek és elmagyarázok mindent.” Aztán ezt írta: „Szeretném ha segítenél összecsomagolnom. Amint lehet hazautazom.”
-         Mikor írta?
-         Az előbb. Nincs 5 perce.
- Köszi Ana! – nyomta ki a telefont meg sem várva a spanyol lány válaszát. Az útra kiérve a Mirasierra felé vette az irányt és amennyire gyorsan csak tudott, ment a calle peña del soli házhoz, ám nem volt szerencséje, mert az Herrera Orián dugóba keveredett. Az első mellékutcában lefordult és leparkolta az autót, aztán kiugrott belőle és futva indult el a háza felé. Meccsenként ugyan több km-t is lefut, de a Bernabeuban nem hegynek felfelé kell futniuk. Gondolatban átkozta magát, hogy miért magaslaton vett házat, de szedte a lábát, ahogy csak bírta. Csak akkor lassított, amikor megpillantotta az Audit a kapuja előtt állni. Nem késett el. Egy utolsó hajrát kivégva elsprintelt a kapuig és bement. A házba lépve először Alejandra kabátja szúrt neki szemet. Beljebb ment, majd a futástól zihálva megállt a nappali ajtajában. Elnézte Alejandrát, ahogy talpig feketében ott ül a kanapén egy csomó papír előtt. Az elmúlt napok nyomot hagytak az arcán. A máskor mosolygós szeme most szomorúságról árulkodott és sokkal sápadtabb is volt, mint szokott lenni.
- Bocsi, nem tudtam, hogy itthon vagy. Gyorsan elhúzok ígérem és nyugodj meg, jó hosszú időre el fogok tűnni az életedből. – jegyeztem meg a kanapén ülve rá sem nézve. Előttem az asztalon katonás rendben sorakoztak különféle papírok és a világ minden kincséért sem pillantottam volna rá. Ha megtettem volna, még nehezebb lett volna én pedig elöző nap feladtam, hogy visszaszerezzem a bizalmát és a szerelmét.
- Hogy tehetted ezt?! – kérdezte idegesen, miközben fel-alá kezdett járkálni, mint a ketrecbe zárt farkasok.
- Jól figyelj Gonzalo! Nem vagyok olyan hangulatban, hogy vitatkozzak, úgyhogy most fogd be a szád és hallgass végig! – Az argentin megállt és kérdőn meredt rám, aztán szólni készült – Ne, ne szólj egy szót sem! – fojtottam belé a szót – Pár nap múlva valószínűleg hazamegyek és többet nem találkozunk. Úgyhogy csak ennyit kérek tőled búcsúzóul, hogy hallgass meg, akkor is ha nem hiszel nekem. Zaragozában nem előre kitervelt bosszúból feküdtem le Javierrel. Leitatott és bár nem voltam részeg, de a józanul sem voltam képes gondolkozni. Naivul hittem neki, hogy csak azért jött el meglátogatni, hogy valakiek kiönthessem a szívem, mert piszkosul fájt az, amit véletlenül meghallottam az apáddal folyó beszélgetésedből, ő pedig kihasználta az alkalmat. Annyira undorodok tőle, hogy ha most nem tiltottak volna el a tánctól, magam hagytam volna ott az állást. – álltam fel és egy papírokkal teli mappát csúsztattam a táskámba – Még ne mondj semmit! Várj, hagy fejezzem be! Nem volt se neked és se apádnak sem igaza. Tudom, hogy mit gondolsz rólam, de egyszer majd rájössz, hogy tévedtél. Én tényleg szerettelek, tiszta szívemből, szerettem volna, hogy megtudd még akkor is, ha nem hiszel nekem. Megnyugodhatsz, most már semmim sem maradt itt és ahogy kilépek az ajtón, elfelejtheted, hogy létezem. – vettem kézbe 3 papírokkal teli, összekötözött mappát és még egyszer átnéztem, hogy minden megvan-e, aztán elindultam kifelé a nappaliból. – Ég veled! - Gonzalo kővé dermedten hallgatta az előbbieket, de amint mellé értem, engem is meglepetésként, hogy elkapta a karom és maga felé fordított. Aztán se szó, se beszéd megcsókolt. Iszonyúan meglepődtem, de ezen hamar túllendültem és elengedve a mappákat, átöleletem a nyakát. A papírok mindenfelé szétszórodtak a lábunknál, de nem érdekelt. A monológomra ugyan egy szót sem szólt, de ebben a csókban ott volt a válasza. Beletúrtam a hajába, ami mindig is szokásom volt, ő pedig olyan szorosan ölelt magához, hogy szinte már fájt. Ameddig csak bírtuk szusszal, ott csókoloztunk a nappali ajtajában és azután sem váltunk el, hanem ott maradtunk összeölelkezve. Gonzalo a homlokát az enyémnek támasztotta és a hüvelykujjával simogatta az arcom.
-         Én az előbb arra gondoltam, hogy miért tűntél el? Van fogalmad róla, hogy mennyire megijedtem, hogy valami komoly bajod esett? – korholt -  Nekem már a legrosszabb dolgok jutottak az eszembe, pláne miután Ana elárulta, hogy mi történt. Sajnálom, hogy így alakult, tudom, hogy mennyit jelent neked a tánc. De túl leszünk ezen is, csak ne menj el!
-         Ezt úgy érted, hogy... – akartam kérdezni, de ő megelőzött a válasszal.
-         Úgy.
-         Zaragozában...
-         Css!- tette az ujját az ajkamra – Ne is beszéljünk róla többet! Elmondtad, hogy mi történt, én elhiszem neked. Most pedig felejtsük el! De azért Javier képét be fogom törni, ha meglátom valahol... – szorult ökölbe a keze egy pillanatra - Borzasztóan hiányoztál, csak az a hülye büszkeségem... Szeretlek érted? És borzasztóan megijedtem, hogy miattam valami hülyeséget csináltál. Megértem, ha most haragszol rám, mert az utóbbi pár napban ahogy viselkedtem veled...nyugodtan pofozz fel, ha úgy érzed! Én egy szót sem fogok szólni... – készült fel rá, hogy megteszem azt, amit mondd, de a pofonok helyett magamhoz húztam és megcsókoltam.
-         Valóban megérdemelnéd, de nem teszem meg. Ez jó lecke volt neked is és én sem vagyok feddhetetlen, csak őrülten szerelmes beléd. – mosolyogtam rá a könnyeimen át. – Te elszöktél az összetartásról? – léptem hátrébb és gyanakvón méregettem Gonzalot.
-         Igen.
-         Akkor most azonnal menj vissza a Mirasierrába! Még mielőtt észrevennék, hogy eltűntél.... Na még csak az kellene, hogy miattam kitegyenek a csapatból, loco!
-         Előbb ígérd meg, hogy eljössz a meccsre, aztán velem töltöd az éjszakát!
-         Megígérem, de most siess! – fordítottam az ajtó felé és kitessékeltem a nappaliból, én pedig nekiláttam összeszedni a szanaszét hullott papírokat, ám egy pillanatra még visszalépett hozzám Gonzalo és megcsókolt. Mosolyogva lódítottam egyet rajta, hogy induljon már végre.
-         Bocsi, de ebből sosem elég! – kacsintott rám és kisietett az ajtón...



Increible -hihetetlen
A Mirasierra pedig a szálloda neve is, ahol az összetartás szokott lenni és Madrid egyik "kerületének" a neve is.  Régen ott lakott Gonza, de azóta átköltözött a La Moralejába. :)

16 megjegyzés:

  1. Jaj, na végre, hogy kibékültek!Jó rész lett, gratula!:)A köv. részben jöhet, ahogy Gonza bucira veri ennek a Javiernek a képét, aztán meg még jobban kibékülnek Alejandrával!:P:)
    Az a kis meglepi remélem nem az lesz, hogy már megint összevesznek, mert akkor Igor felül az első Moszkva-Budapest járatra, aztán pedig meg sem áll Monorig és...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Benned nagyon sok az elfojtott agresszió, nem gondolod? XD
      Jézus, nem dehogyis! :D Csak megint készülök valamivel, de az nem szösszenet lesz.:) Szóval Igor csak nyugodtan iszogassa tovább a vodkáját. (Ha most rám akarod küldeni Igort, mi lesz később? XD Azt hiszem, hogy majd bunkert kell építenem... :P )

      Törlés
    2. Néha szokták mondani, de most ezért kezdtem el boxolni!XD
      Akkor jó! (Igor, nem kell repjegyet foglalnod!:)) Nyugi!Hát hogy is tudnálak én téged bántani bármivel is!XD Inkább várom a következő részt!De igyekezz vele!:)

      Törlés
    3. Értem XD Szegény boxzsák :D
      Na épp ezt akartam felhozni mentségemül: akkor sose tudod meg, hogy mi lesz a sztori vége. XD :D Jó, de közben pótolnom kell a lemaradásom is másban :D

      Törlés
  2. Szija!!!
    Jaaaj imádtam! Imádlak!
    Tökéletes volt... Annyira, de annyira... Sírtam mikor kibékültek. Szerintem én még náluk is boldogabb vagyok! =D
    Na jó ez talán túlzás, de akkor is!
    Nagyon sajnálom a táncolást remélem a fejlett orvostudomány segít majd rajt! :) Viszont amit Javier mondott az nekem egyáltalán nem tetszett... Be fog ő még kavarni úgyérzem. És valami amit nem értek. Most akkor lefeküdt azzal patkánnyal vagy nem? Mert nekem eddig úgy jött le hogy nem most meg Aleja azt mondta igen!... De vágülis nem is számít, mert KIBÉKÜLTEK!!! Rem Gonza nem bukik le! :)
    Jaj nagyon várom a folytatást! Eszméletlen jó fejezetet ítál! <3
    Puszillak,
    Vii voltam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy ennyire tetszett! :) Jaaaj ne hozz zavarba, mert elpirulok! :)
      Majd meglátjuk, hogy elvállalja-e a műtétet és ha igen visszatérhet-e a parkettre.:) Talán igen, talán nem...szerinted felbukkan majd még? Aleja nem feküdt le vele, de Gnzalo azt hiszi, hogy igen. De nem számít, mert ahogy írtad, kibékültek végre. :)
      Köszönöm a dicséretet! Előbb Corazones, aztán meglepi, aztán a folytatás.:)
      puszi:

      Detti

      Törlés
  3. Jajj hát addig én megőrülök... :D NA jó nem... De igen, csak nem biztos hogy a várakozástól... Na jóóó ezt most hagytam abba!
    Szerintem még felbukkan. Javier nem az a fajta pasi, aki elfogadná a nemet válasznak. És szerintem képes durvább dolgokra. De ez csak az én véleményem!
    Ajj éhes vagyok... XD
    Ne köszönd! Megérdemled! :)
    Ugye azt tudod, hogy ennyi várakozás után minimum egy "békülőssexel" tartozol! :P
    Én azért mondtam volna hogy nem jutottak el odáig... De ettől függetlenül igaz amit írtam, tehát nem is feszegetem tovább a kérdést! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kitartás! :D
      Elárulom, hogy jó helyen tapogatózol, de majd olyankor fog felbukkani, amikor nem is számítotok rá.
      Én is XD
      :) :) :)
      Na tessék, kellett nekem belekezdeni a szösszenetezésbe. :D :D Majd meglátom, hogy mit tehetek :P
      Ne keress benne logikát, mert én éjjel írok és néha mellényúlok,de most már marad úgy. :D Az éjszaka közepén már nem úgy forog az agyam és minél előbb hozni akartam a részt. Most már marad így. ;)

      Törlés
    2. Jaaj nem dehogy ez így jó csak én leírtam a véleményem, szigorúan Aleja szemszögéből. Vagyis hogy én elmondtam volna, de ezzel nem a te munkádat akartam bírálni vagy valami ilyesmi. És ugye a lényeg, már úgy sincs jelentősége. Vagyis remélem nem lesz és drága Pipitának se jut majd eszébe ezt a fejéhez vágni a jövőbe. Egyébként én is írok olyat amit nem is úgy akartam aztán mégis úgy maradt. :)
      Lesznek itt még izgalmat én meg már dörzsölgetem a kezem....
      Aaaaa kis szösszenetezést meg csak ne bánd, mert hát ugyan a magánéletemmel semmi gond, de fő a változatosság... ;) XDXD Ja és leszögezném nem vagyok perverz... :P de persze ezt csak nagyon apró betűkkel... :D:D

      Törlés
    3. Értelek. :)Egyébként ha valami bődületesen nagy baromságot sikerül összehoznom, akkor nyugodtan szólj! :)Hajlamos vagyok elsiklani a dolgok felett.:)
      Lesznek és fogtok még utálni is... ;)
      Én se vagyok perverz, csak a tangó hozza ezeket ki belőlem XD

      Törlés
  4. Hola Detti!
    Ajj ez az, ideértem na.:DD
    Ugye én azt mondtam, hogy Aliciát jobban bírom, vagyis néhány résszel ezelőtt na érted. Szóval a lényeg, hogy visszavonom, Alicia inkább mint Javier, bár igaz a rosszfiúkat szoktam bírni, viszont itt nem.,:D
    Viszont a mondatai egyáltalán nem tetszettek, biztos hogy még fel fog bukkanni, valahogy azt érzem, és szerintem nem is tévedek sokat.
    Kibékültek ez az, igen, már alig vártam.:DD olyan aranyosak.:$ végre Gonzalonak meg jött az esze.:D viszont ha lehet azt mondani én támogatnám Javier képének beverését na.:DDD na jó megint lökött vagyok.:DDD
    Remélem Alejandrával minden rendben lesz, vagy visszatérhet a táncoláshoz, én drukkolok neki.:)
    Gonza is talán megússza lebukás nélkül, bár úgyis kiderül még.:D
    szuper lett mint már mondta, imádtam.:$ <33
    puszi, pacsi
    D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csajszi!

      A lényeg, hogy ideértél.:)
      Értem, hogy mit akarsz ezzel mondani. Javier az maga az ördög a köbön, úgyhogy nem csodálom, hogy nem lett közönség kedvenc :D Majd kiderül a folytatásból, hogy felbukkan-e és ha igen mikor...
      Mivel Alejandra kicsit ráhozta a frászt végre észhez tért. Bár csak idő kérdése lett volna a dolog, hogy mikor tér vissza a józan esze, de lehet, hogy addigra már késő lett volna...:) benned is sok az elfojtott agresszió :P :D
      MAjd meglátjuk, hogy végigcsinálja-e a táncért...:)
      Talán igen, talán nem. :)
      Örülök, hogy tetszett! :)

      puszi:
      Detti

      Törlés
  5. Levegő beszív,benntart, kifúj, megkönnnyebbül. Így olvastam a fejezetet. Húh, de nagyon örülök, hogy végre visszataláltak egymáshoz. Hallod én már lassan az életben sem tudok Gonza mellé mást elképzelni, csakis Alejandrát.Úgy összeillenek! :) Amúgy amellett vagyok, hogy Gonza azért mihamarabb verje be Javier képét, még mielőtt csinálna valami hülyeséget! :D Imádtam csajos! és várom a folytatást! Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyit gondolkoztam rajta, hogy milyen legyen Alejandra jelleme. Legyen teljesen elütő Gonzaloétól, mert az ellentétek vonzzák egymást vagy legyen hasonló karakter, mert úgy pedig mint egy kirakós 2 szomszédos darabja pont összepasszolnak? aztán ez lett belőle. :) Hát ha ennyire szeretnétek, hogy verje be Javier képét....hmm...majd meglátom mit tehetek :D Örülök, hogy tetszett :) puszi

      Törlés
  6. Szia!

    Juppujuppujé!!!!!! Megint boldogság van!!!!! Annyira örülök, hogy minden oké! :-)
    Van olyan érzésem, hogy Javier vissza fog jönni, de akkor meg Gonzo majd bemos neki egyet, és megkapja amit érdemel.
    Szegény Alejandra nagyon sajnálom a lába miatt. Remélem hamarosan megint a táncparketten lesz!

    Várom a folytatást!
    Puszika:
    Brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Gonza végre észhez tért, megtörtént a kibékülés úgyhogy minden csupa öröm és boldogság. Lehet ezt még fokozni? :) ;)
      A folytatásból majd kiderül, hogy felbukkan-e vagy nem.:)
      A táncért bármire képes, de hogy ha visszatér lesz-e olyan int régen?...én már tudom.:)

      Igyekszek vele. :)
      puszi:
      Detti

      Törlés