Un sueno en realidad I. - 14.fejezet

Helló!
Egy kis előszó. Elindítottam egy másik blogot is, ide a Rex felügyelő c. sorozaton alapuló történetem kerül fel. Ha valaki szereti,vagy csak kíváncsi nyugodtan nézzen át oda is. ;)


Most pedig következzen egy extra hosszú rész.:)
Jó olvasgatást!

Nem tudom mennyi ideje ültem már a kanapén, lehet, hogy csak pár perc telt el, lehet, hogy fél óra, amikor végre feltápászkodtam és odamentem a konyhasarokba. Már elég későre járt az idő, én mégsem tudtam aludni, mert rosszul éreztem magam a Gonzaloval való újabb vitám miatt. Elgondolkozva igyekeztem előkészíteni mindent egy kései forró csokizáshoz, mert attól reméltem, hogy majd elálmosít. Nem tett volna túl jót, ha fenn maradok egész éjjel, mert másnap rögtön egy kimerítő táncóra és egy értekezlet várt rám, amihez szükségem volt minden energiámra. Már a gőzölgő csokit kavargattam, amikor valaki rátenyerelt a csengőmre.

-         Jól van, jövök már! – kaptam fel a pultról a kulcsom és idegesen mentem ajtót nyitni. Valahogy senkit sem volt kedvem látni, ezért elhatároztam, hogy a tőlem telhető legfinobban de elküldöm, még akkor is ha maga a spanyol király áll az ajtómban személyesen. – Te vagy az? Mit hagytam ott a kocsiban? – kérdeztem meg a küszöbön toporgó Gonzalot.

-         Engem, köszönés nélkül. – támaszkodott az ajtófélfának.

-         Nem mondod komolyan, hogy egy "Jó éjt! "– ért jöttél ide hozzám az éjszaka közepén?!

-         Nem is azért jöttem. Beszélni akarok veled, most! – kukucskált be a vállam felett a lakásomba.

-         Már megint előlről akarod kezdeni az egész vitát? Nincs ehhez túl késő?

-         Addig nem megyek el innen, amíg nem vagy hajlandó beszélni velem!

-         Na jó. – sóhajtottam egyet – Gyere! – álltam félre az ajtóból, miután beláttam, hogy előbb szabadulok, ha beengedem. Gonzalo belépve a lakásba az orrára hagyatkozott és a konyhapult felé vette az irányt, aztán leült az egyik székre.

-         Forró csoki? – kérdezte.

-         Aham. Kérsz?

-         Elfogadom.- válaszolt, aztán előszedtem egy bögrét és neki is töltöttem egy kis édességet.

-         Tessék! – tettem le elé a gőzölgő forró csokit.

-         Köszönöm! – kortyolt bele a bögrébe. - Kérdezek tőled valamit, de kérlek őszintén felelj! Mi volt ez az egész a reptéren?

-         Mire gondolsz? – dőltem neki a konyhaszekrénynek háttal.

-         Tudom,hogy nem mondtál igazat és szó sincs itt semmiféle noteszről.

-         Ha azt hiszed, hogy miattad, akkor nagyon nagy tévedésben vagy. – kortyoltam bele a forró csokimba és a bögre széle felett ránéztem.

-         Beszélni akartál velem, igaz? – nézett rám, mire elkaptam róla a tekintetem.

-         Nem. Csak látni akartam, hogy minden rendben van-e veletek, mert én is nagyon megijedtem, amikor láttam, hogy mi történt Rubénnel. – álltam elő egy részigazsággal. – Na de most már mondd, hogy mit szeretnél, aztán hagy menjek aludni, mert holnap dolgoznom kell. – sürgettem meg.

-         Hát jó. Miért vagy ilyen átkozottul makacs? Miért nem hallgatsz meg egyszer engem is?

-         Azért, mert ami volt az elmúlt. Így is elég fájdalmat okozott nekem ez az egész Carolina dolog. Maradjunk barátok és kezdjük az egészet tiszta lappal, ami pedig köztünk volt, azt felejtsük el!

-         Az érzéseket parancsszóra nem lehet megváltoztatni. Kötve hiszem, hogy neked ez sikerült.

-         Most az következik, hogy még mindig szeretlek és tévedtem ezzel az egésszel kapcsolatban? – kérdeztem rápillantva az argentinra.

-         Te mondtad, nem én. – dőlt hátra a széken.

-         Én mondom azt is, hogy hagyjuk ezt a szerelem dolgot. – replikáztam, miközben a mosogatóhoz mentem és beletettem a kiürült bögrémet.

-         Féltékeny vagy, azért beszélsz hülyeségeket. –legyintett - Azt hiszed, hogy nem látom?

-         Nem vagyok féltékeny! – vágtam dühösen a száradó tányérok közé a mosogatórongyot.

-         De az vagy!

-         De nem! – fordultam felé dühösen.

- De igen! – hajolt előre a széken és párc perc csend állt be az emelt hangon folyó vitatkozás után.– „Hagyjuk ezt a szerelem dolgot...nem vagyok féltékeny” – utánzott, miközben a bögre fülét kezdte piszkálni – A fenébe is! – pattant fel a székről és megkerülve a konyhapultot odajött hozzám, bal kezével nekitámaszkodott a hűtőnek, ezzel engem sarokba szorítva. Szinte sistergett közöttünk a levegő, ahogy ott álltunk egymással szemben.- Egyszer elmondhatom azt, ami történt? Ennyi nekem is jár!

-         Na jól van. Mondd el a sztorit! – mondtam szemforgatva, aztán lehajtottam a fejem, mert nem bírtam állni a tekintetét.

-         Azon a napon, amikor Carolina felbukkant, fogalam sem volt róla, hogy idetolja a képét. Hazaértem az edzésről és kis híján rám hozta a szívbajt, amikor hangtalanul a hátam mögé osont és úgy köszönt rám. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak vele, annyira meglepett a felbukkanása és mire elhatároztam magam, hogy kidobom a házból elment bulizni. Másnap reggel azt hittem, hogy álmodtam ezt az egészet csak aztán megjelent a fürdőszobában és akkor szívta ki a nyakam is, de semmi olyan nem történt köztünk, erre megesküszöm neked a saját életemre. Még aznap reggel beszéltem vele és kiraktam a házból, még a kulcsait is visszakértem. Én vittem el edzésre menet az Emperadorba, akkor látott minket a főnököd. Úgy volt, hogy még aznap hazamegy, de valami miatt még csak tegnap utazott el, hogy a többi napon mit csinált azt nem tudom és nem is érdekel. Még a nyár elején szakítottam vele, csak ő ezt egész eddig nem volt hajlandó felfogni egész eddig. Tudom, hogy hibáztam, hogy nem nem szóltam neked már akkor és meséltem el az egész történetet... – hallgatott el egy pillanatra és kereste a szavakat – Alejandra, én csak téged szeretlek, érted? Életemben nem éreztem még olyat, mint amikor először megláttalak. Egyfolytában csak rád gondolok és borzasztóan hiányzol. Nézd el, hogy balfék módon intéztem ezt az egészet és adj nekünk még egy esélyt! Kérlek!

-         Miért higyjek neked? – kérdeztem, elgondolkozva az előbb hallottakon.

-         Azért, mert ha hazudni akarnék neked sokkal jobbat is kitalálhattam volna. Ha pedig csak szórakozni akartam volna veled, nem törném a kezem-lábam, hogy bocsáss meg. – állt elő kikezdhetetlen érvekkel.

Lassan felemeltem a fejem és belenéztem abba a gyönyörű barna szempárba, ami várakozón szegeződött rám. Szólni semmit sem tudtam, hiába fogalmaztam meg gondolatban, hogy mit mondok majd neki, csak bambán bámultam rá és ilyen szerelmes még sohasem voltam. A szívem mélyén éreztem, hogy igazat mond, ezért nem kezdtem tiltakozni, amikor az argentin egyre közelebb hajolt hozzám és egész addig közelített, amíg az ajka hozzá nem ért az enyémhez. Rögtön ebben a csodálatos pillanatban az összes haragom és ellenállásom köddé lett, hogy a helyüket a szerelem és a vágy vegye át. Belekapaszkodtam a zakója hajtókájába és még jobban magamhoz húztam, úgy mint aki soha többé nem szándékozik elengedni. Hosszú percekig csak álltunk ott összeölelkezve és csak csókoltuk egymást egész a kifulladásig.

-         Gonzalo, itt inkább nekem kellene bocsánatot kérnem. – szólaltam meg miután szétváltunk – Igazságtalan voltam veled szemben, pedig meg kellett volna hallgatnom a te verziód is. Tudom, párszor beléd rúgtam, pedig nem is tettél semmi olyat, amiért megérdemelted volna. Szörnyen viselkedtem... olyan hülye vagyok! – folyt végig egy könnycsepp az arcomon.

-         Felejtsük el! – mosolygott rám, aztán a hüvelykujjával letörölte azt a szemtelen könnycseppet.

-         Szeretlek és irtóra hiányoztál, cariño!

-         Ccss! Most nem kellenek a szavak. – érintette meg gyengéden az ajkam, aztán magához húzott és szorosan ölelt át.

-         Soha többé ne engedj el! – szólaltam meg egy kis idő után.

- Megígérem Alejandra. – megpuszilt a fejem búbján, aztán ráemeltem a tekintetem és újabb csókcsatába kezdtünk, amiben aztán egyre több lett a szenvedély és a követelés. Elemi erővel tört rám a vágy és egyre inkább úgy éreztem, hogy belehalok, ha nem vele tölthetem az éjszakát. Gonzalo a kezével a pólóm alatt indult felfedezőútra és az érintése nyomán perzselő forróságot éreztem. Jól eső bizsergés futkározott végig rajtam minduntalan, akárhányszor csak a gerincvonalamon simított végig. Mindeközben pedig én sem tétlenkedtem és igyekeztem a zakótól megszabadítani, ami sikerült is, aztán nekiálltam az ing kigombolásának is. Gonzalo egy pillanatra megszakította a csókot és a folytatást illetően megerősítést várva kérdőn nézett rám, én viszont válasz helyett beletúrtam a hajába és magamhoz húztam, hogy ismét megcsókolhassam.

-         Hol a hálószobád, tesoro? – kérdezte alig hallhatóan, vágytól csillogó szemmel.

-         Ott az ajtó mögött. – mutattam a nappaliból nyíló egyik ajtóra.

- Remélem, hogy strapabíró az ágyad! – kcsintott rám, megvillantva azt a csibészes mosolyát, amitől akármikor el tudtam olvadni. A nyakam kezdte el csókolgatni, ami csak olaj volt az eddig is egyre jobban égő tűzre. Egymást egy percre sem elengedve botladoztunk el a szobáig, menet közben pedig a pólóm is lekerült rólam. Amikor az ajtóhoz értünk, Gonzalo kitárta, hogy bebotladozzunk rajta, aztán a háta mögé nyúlva be is csukta. A hálószobámban félhomály volt, csak a kinnről beszűrödő fény nyújtott némi világosságot. Az asztalon egy vázában egy csokor rózsa, az ágyon pedig a frissen húzott piros – fehér ágynemű, amelynek levendula illata volt. Lassan érkeztünk el az ágyamhoz, amikor is megfogtam az ingjét és egy egy szenvedélyes csók után rálöktem az ágy szélére. Gonzalo nagyon meglepődött, de egyben tetszett is neki a határozottságom. Ledobva az inget feljebb mászott az ágyon, én pedig kicsit húzni kezdtem az agyát. Ráültem a derekára, lassan végigcsúszva az izmos combján, ami láthatóan még jobban tetszett neki. Nem is várt vele sokáig, hogy tudtomra adja, hogy mennyire élvezi a dolgot, fordított egyet magunkon és ismét a nyakamat kezte el csókolgatni, ahonnan egyre lejjeb haladt, miközben a nadrágomtól igyekezett megszabadítani és csak annyit éreztem, hogy a vászon végigsiklik a lábamon. Szerencsére közben a kezeim szabadon kalandozhattak, így az ujjaimmal kezdtem el felderíteni a felsőtestét az izmos mellkasától egyre lejjebb, mígnem egy ponton meg nem álltam és egy hirtelen ötlettől vezérelve végig nem simítottam a hátán. Éreztem,ahogy megremegett az egész teste. Egyre szaporábban vettük a levegőt mind a ketten és a tér és idő megszünt számunkra létezni. Feltérdelve folytattuk tovább, kioldottam az övét, aztán minél gyorsabban meg akartam szabadítani a nadrágjától, de nem ment túl egyszerűen, mert szó szerint remegtem a vágytól.

-         Olyan gyönyörű vagy! – mondta miközben visszahanyatlottunk a párnára. – Őrülten kívánlak! – kezdett el a fehérneműmmel bíbelődni.

-         Soha nem vágytam rád ennyire, mint most.

-         Te quiero Alejandra!

-         Szeretlek! – mondtam ki magyarul, mire elmosolyodott. – Bocsi! Ez azt jelenti, hogy Te quiero.

-         Tudom.

-         Honnan?

- Éreztem abból, ahogy mondtad. – nézett mélyen a szemembe és ott láttam benne a bizonyosságot, ami az én tekintetemben is ott volt: itt most meg fog történni az, ami a világ egyik legcsodálatosabb dolga, ami egy férfi és egy nő közt megtörténhet. Fél perc alatt megszabadultunk a maradék ruháinktól is, aztán végre magamon érezhettem a meztelen testét, ami mámorító érzés volt. Még egy kis ideig csak pár simogatással és forróbbnál forróbb csókokkal szítottuk tovább a tűzet, magnem Gonzalo meg nem érezte az a pillanatot, amikor már nem bírtam volna tovább és ajka visszatalált az enyémhez, hogy szinte ugyanabban a pillanatban, amikor ajka az enyémhez ért, a szívem és lelkem után a testem is az övé legyen. Fokozatosan gyorsított, de még is hihetetlenül gyengéd volt velem. Egyre jobban éreztük egymást, ígnem a szenvedély hullámai át nem csaptak a fejünk fölött, hogy aztán pár pillanatra rajtunk kívül, minden megszűnjön létezni és fontosank lenni. Ezen az éjszakán értettem meg, hogy mit jelent az, hogy „Lesznek ketten egy testté”. Semmi mást nem akartunk, csak érezni egymást. Ahogy egymáshoz simul test és lélek... ahogy vágytól remegve bújok oda hozzá... ahogy az ujjaim alatt érzem a pulzusának dobolását, amint egyre gyorsabbá válik...ahogy szeretjük egymást...

Kiláttam a függőny résein, már pirkadt az ég alja. Lassan elkezdett ébredezni a természet is, hogy egy új nap vehesse kezdetét. A szokatlanul meleg őszi kora hajnalon a résnyire nyitott ablakon beáramló enyhe szellő táncoltatta meg a függönyt. A közeli Paseo de la Castellanáról behallatszodott az élénkülni kezdő forgalom zaja keveredve a buliból hazatérő fiatalok vidám kiabálásaival. A hálószoba meghittségében mi viszont semmit sem fogtunk fel a kinti világból érkező zajokból. Ott feküdtünk az ágyon szorosan ölelve egymást. Még mindig szaporábban vettük a levegőt, mintha a maraton után pihegnénk a Retiro egyik árnyékot nyújtó gesztenyefája alatt, felőlünk pedig akkor odakinn akár Madridot is kiforgathatták volna a négy sarkából, az sem érdekelt volna, annyira el voltunk merülve egymás szemében. Egy idő után Gonzalo magához húzott és lágyan megcsókolt.

-         Azt hiszem tartozom neked még egy válasszal. – tettem a fejem a mellkasára.

-         És mi lenne az a válasz?

-         Igazad volt, azért mentem ki a Barajasra, mert beszélni akartam veled, csak aztán megláttam Carolinát és elvesztettem kicsit a fejem. Épp kimentem inni egy kis baracklevet, amikor meghallottam a tévében, hogy a Madrid egyik játékosa összeesett a pályán és először a te mezszámod mondták. Még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom, hogy azt élje át, amit én éreztem abban a néhány másodpercben, ami egy egész örökkévalóságnak tűnt. Persze sajnálom szegény Rubént is, de ha te lettél volna az én abba belehaltam volna. – fészkeltem be mégjobban magam az argentin két karja közé – Hosszas tépelődés után elhatároztam, hogy kimegyek a repülőtérre, ahol aztán megláttam azt a libát és rögtön átmentem egy pálforduláson, a többit meg már te is tudod.

-         Persze. Megpróbáltad a jégkirálynőt játszani, csak én rájöttem, hogy hogyan tudlak megolvasztani. – kezdte el a hátam simogatni.

-         Még mindig azt szeretnéd, hogy folytassuk? Néha kibírhatatlanul viselkedek...

-         Ez az éjjel nem volt elég határozott igen? – nevetett fel az előbb hallottakon. – Te sem vagy tökéletes és én sem vagyok az, de én a hibáiddal együtt szeretlek kupakos csajszi, ha te is annak fogadsz el, ami vagyok. A világ számára én a Real Madrid csatára vagyok, akinek nem csak a pályán mutatott játéka az érdekes, hanem a magánélete is. Igyekszek ettől megvédeni azokat, akiket szeretek, de ez nem mindig sikerül és előfordulhat, hogy egyszer a saját fotóddal találkozol majd szembe az újságosnál. Neked pedig még fogalmad sincs róla, hogy milyen világ is ez. Nem csak a hírnévből és gazdagságból áll, mint ahogy ezt az emberek elképzelik...

-         Nem azt akarom, hogy az egész világ megismerje a nevem és csak azért keressék a társaságom, mert én vagyok Higuaín barátnője. A háttérben akarok maradni és onnan támogatni téged, hogy nyugodtan koncentrálhass arra, ami az életed. Ha rajtam múlna, már most 2040-ig előre megnyernéd az összes Pichichit, Aranycipőt és Aranylabdát még ha az is kellene hozzá, hogy én pöcköljem be azt a labdát a gólvonalon. Ha boldognak látlak, akkor én is az leszek, hidd el. Nem érdekel, hogy a bankszámládon hány nulla áll, hogy mennyire vastag a pénztárcád, én nem ebbe szerettem bele Mister Augusztus 24.-e, hanem ebbe az aranyos, kedves, huncut mosolyú argentin kölyökbe, aki a játékos mögött van. – csikiztem meg kicsit.

-         Örülök, hogy így gondolod.-kapta el a kezem és végigpuszilta mind az 5 ujjam. – Na de gyere, bújj ide mi vida! Most már jó lenne aludni egy kicsit, mert fáradt vagyok. 90 percet végigjátszottam Irúnban, hazajöttem és még lepedőakrobatikáznom is kellett.

-         Nem volt kötelező – nyújtottam nyelvet rá. – Ne mondd, hogy nem élvezted!

- Jól van na! – néztt rám fáradtan. Arrébb másztam és a saját párnámra fektettem a fejem, ő a jobb kezét átvetett a derekamon, én pedig rátettem az övére az enyém, így ért minket az álom. Reggel korábban felébredtem, mint szoktam és bár nem aludtam túl sokat mégsem éreztem magam fáradtnak. Ahogy csendben öltözködtem és összeszedtem a ruháinkat a lakás különböző pontjairól, néha-néha megálltam és csak néztem ahogy alszik...olyan volt, mint egy édes kisgyerek. Miután végeztem kiosontam a konyhába, hogy reggelit csináljak és mire az álom utolsó foszlányait eltüntetni igyekvő Gonzalo kitámolygott a konyhába, már a terített asztal várta.

-         Buenos Días, mi Amor! A reggelid az asztalon vár, én viszont most megyek összeszedem a dolgaim, ami a mai napra kelleni fog. – léptem oda hozzá és adtam egy puszit a szájára.

-         Buenos Días Bonita!  Már fel is öltöztél? – ült le az asztalhoz.

-         Igen, mert nekem nem adtak szabadnapot, mint egyeseknek. – dobtam be a váltócipőmet a táskámba.

-         Én sem kaptam szabadnapot, csak épp nem délelőtt lesz edzésem, hanem délután. – szedett ki pár dolgot a tányérjára. – Te nem eszel? – harapott bele a szendvicsébe, amit az imént készített magának.

-         Majd útközben bekapok valamit, mint általában. – mosolyogtam rá, miközben elsétáltam mellette a hűtőszekrényhez.

-         Egészségtelen szokás - fogta meg a karom és az ölébe húzott, amikor ismét elmentem volna mellette. – Ezt most szépen elcsámcsogod, mert addig nem engedlek el innen. – fogott egy kisebb kenyeret, tett rá egy kis sonkát és sajtot, aztán a kezembe nyomta – Ügyes kislány! – dicsért meg vigyorogva, amikor elkezdtem enni.-  Most pedig jól figyelj, mert szeretnék neked valamit mondani! Emlékszel, hogy aznap, amikor Carolina felbukkant, megbeszéltük, hogy találkozunk, mert beszélni akartam veled? – bólintottam, aztán folytatta – Akkor most elmondom, hogy miről van szó. Sokat gondolkoztam és arra jutottam, hogy nekem kevés az az idő, amit együtt tudunk tölteni az iskola, a meccsek és utazások miatt, ezért azt szeretném, ha hozzám költöznél. Na mit szólsz hozzá? – nézett rám kérdőn. Még szerencse, hogy addigra végeztem a reggelimmel, így nem volt, mit félrenyelnem, csak meglepetten néztem rá. – Alejandra, mondj már valamit! Nem tetszik az ötlet?

-         Ne kérdezz ilyen hülyeségeket, mikor úgyis látni rajtam a választ! Persze, hogy hozzád költözöm!

-         Akkor majd megbeszéljük, hogy mikor jössz. Remélem, hogy minél előbb!

-         Amilyen hamar csak lehetséges. – csókoltam meg. – De most kapd össze magad, mert mennem kell dolgozni! – álltam fel az öléből.

-         Elviszlek. – állt fel ő is és a karjára terítette a zakóját aztán kijött utánam a bejárati ajtón, hogy bezárhassam a lakást...


Lábjegyzet :)
cariño - kedvesem
tesoro - kincsem