Alma Rebelde - V. rész

Hola!

Meghoztam az Alma Rebelde utolsó előtti részét. :) Holnap pedig érkezik a Lo juro. :)

Jó olvasgatást kívánok hozzá!:)

Puszi:

Detti

A hétvége hamar elszállt és Rosario azon kapta magát, hogy az ütött-kopott autójával már abba az utcába fordul be, ahol az oroszlános ház áll. Vasárnap este volt és a vezetéstől kissé fáradtan szállt ki az autójából. A Junínban töltött napok csodálatosan teltek és nagyon jól érezte magát Natával. Szinte egy percet sem unatkoztak, mindig volt mit csinálniuk és jól is esett mind kettőjüknek kicsit nosztalgiázni és jókat nevetni a réges régi történeteken. Rosario szinte már el is felejtette, hogy mi is történt a boltban mielőtt elment erre a kis kirándulásra. Nem is nagyon gondolt Gonzalora egész addig, amíg meg nem látta az útjelzőt táblát a város határában: Santa Clara del Mar. Ahogy megpillantotta a városka nevét ismét előjöttek a rossz emlékei, mintha a Junínban töltött idő alatt be tudta volna tenni egy kis fiókba, amit gondosan becsukott, de ismét a városba érve kiugrott volna helyéről a fiók, aztán kiborult belőle minden. Rosario kivette a sporttáskáját és becsapta az autó ajtaját, aztán első útja Susana nénihez vezette. Kopogtatott az ajtón, aztán türelmesen megvárta, amíg az idős hölgy a bejárathoz nem csoszog és ajtót nem nyit.

-         Rosario csillagom, gyere be! – tárta ki az ajtót, hogy a lány beléphessen a szobába.

-         Susana néni, nem szeretnék zavarni, csak szólni akartam, hogy hazajöttem. – mondta mosolyogva Rosario, mivel látta, hogy az idős hölgy már a lefekvéshez készülődhetett.

-         Te soha nem zavarsz. – fogta kézen a lányt és behúzta a küszöbön. Rosario megadta magát és követte a nappaliba. A bejárat mellé ledobta a táskáját, aztán helyet foglalt a kanapén, míg Susana előkereste a pótkulcsot és egy borítékot, amit átadott a fiatal lánynak.

-         Hernán keresett és amikor mondtam, hogy nem vagy itthon megkért, hogy ezt adjam át neked és üzente, hogy lenne egy kis munka a számodra, majd keresd meg.

-         Rendben. Köszönöm Susana néni! – tette zsebre a borítékot Rori és felállt a kanapéról.

-         Az a szimpatikus fiatalember is keresett... – jegyezte meg az idős hölgy.

-         Az nem fontos. – legyintett Rosario és már menni készült. – Most már tényleg nem szeretnék tovább zavarni és én is fáradt vagyok.

-         Kikísérlek. – indult utána Susana. Rosario felkapta a táskáját és kinyitotta az ajtót.

-         Jó éjszakát Susana néni!

-         Jó éjszakát neked is aranyom! – köszönt el a lánytól, de aztán még utána szólt. – Rosario! – a lány megállt és kérdőn nézett az idős hölgyre. – Az a fiatalember több, mint egy órát várd rád, miután elmentél.

- Hát ha nem volt jobb dolga... – sóhajtott egyet a lány, aztán elindult fel a lépcsőn miután hallotta, hogy az idős hölgy becsukta az ajtaját. Rosario nem nagyon akart Gonzaloval foglalkozni. Mit tudna azon megmagyarázni, hogy barátnője van és közben még őt is szédíteni akarja? Kinyitotta a lakása ajtaját és belépett rajta. A táskájából nem volt energiája kipakolni, így csak ledobta az előszobában majd az irányt a fürdőszoba felé vette és egy gyors zuhany után bedőlt az ágyába. Próbált elaludni, de a gondolatai nem hagyták békén, mert minduntalan a focistánál kötöttek ki. Azt nem nézte volna ki belőle ezek után, hogy több, mint egy órát képes volt várni rá a ház előtt. Tudta róla, hogy a pályán kitartó, de hogy még szerelmi ügyekben is az? Ugyan milyen okos kifogást talált ki, amit ennyire el szeretne neki mondani? Áttért a muzulmán hitre és ezentúl Gonzalo is a többnejűséget preferálja, ő pedig pont jó lenne második számú feleségnek? Photoshoppal készítették a képeket és valójában ott sem volt az a lány? Keserű iróniával nevetett a saját ötletein, aztán az oldalára fordult és szépen lassan elnyomta az álom...

***

Másnap Rosario már korán reggel felhívta Hernánt. Rögtön ez volt az első dolga, amint visszaért a szokásos reggeli futásából és megegyeztek a munkát illetően. Hernán a városka ezermestere volt, aki képes volt bármit megjavítani és akármi elromlott, mindenki őt hívta. Most egy nagyobb megbízást kapott és szüksége volt két segítő kézre maga mellett, neki pedig rögtön a lány jutott az eszébe. Jól ismerte már Rosariot és tudta, hogy bámulatos érzéke van a különféle dolgok megszereléséhez, ami egy lánynál igen ritka adomány. Rosario ránézett az órájára, aztán körülnézett a konyhában, hogy megnézze, miből is készíthetne magának reggelit. Egy rövidebb mérlegelés után a rántotta mellett döntött, amit gyorsan megcsinált magának, majd miután végzett a reggelivel átöltözött a munkaruhájába. Nem sokkal később Hernán is megérkezett és együtt indultak el az oroszlános ház elől. Rosario a gondolataiba mélyedve ült az anyósülésen és kifelé bámult az ablakon. Hernán nagyon szeretett beszélni és nem nagyon zavarta az sem, ha a körülötte lévők csak  csendben hallgatjak és nem szakítják félbe még helyeslő mondatokkal sem. Rosario úgy tett, mint aki figyel, de valójában nem sokat értett meg abból, amit az utitársa mesélt neki. A lány először nem is sejtette, hogy hol kell majd dolgoznia, csak akkor kezdett gyanút fogni, amikor egyre kijebb haladtak a városka központjától. Egyre érdeklődőbben nézte az ablak előtt elsuhanó utcákat és a keze ökölbe szorult, amikor Hernán Santa Clara del Mar legpuccosabb és legdrágább háza előtt fékezett le. Szinte megkövült a döbbenettől és különféle szitkokat szórt az összepréselt ajkai közül a ház átmeneti lakójára. Mást nem tudott volna mondani, ami jobban hiányzott neki, mint az, hogy már hétfőn reggel egy jót veszekedhssen Gonzalo Higuaínnal Hernán füle hallatára. A férfi már kiszállt az autóból és egyik kezében a cetlire felírt kapukóddal, a másikban pedig a szerszámosládájával a kocsi mellett állt és arra várt, hogy Rosario kövesse, de a lány még mindig csak úgy ült az anyósülésen, mint akit az imént öntöttek le egy jó nagy dézsányi hideg vízzel. „Rosario!” – bökte meg a vállát Hernán, mire a lány kérdőn nézett rá, de aztán kapcsolt és kioldva a biztonsági övet kiszállt az autóból. A férfi a kezébe nyomta a cetlit a kapukóddal és előreküldte. Miközben Rosario beütötte a számokat, lopva benézett az udvarra, ahol nem találta ott a játékos autóját, ami kis megnyugvással töltötte el. A házban szintén senki sem volt így még inkább megnyugodva fújta ki az eddig benntartott levegőt, aztán Hernánt követve bement az előszobába, ahol megbeszélték, hogy melyikük mit fog csinálni. A férfi elvállalta, hogy megnézi a csöpögő csapot, a lánynak pedig a polc jutott a hálószobából, amit le kell onnan szedni még mielőtt fejbevágná Higuaínt. Rosario bement a hálóba és rögtön megpillantotta a nem túl stabilan álló polcot az ágy felett. Egy pillanatig erős késztetést érzett rá, hogy úgy hagyja, hátha nem ártana meg egy kis ütés a fejére és helyrerázódna az esze, na meg végre megtanulná, hogy nem szép dolog több vasat is a tűzbe tartani és mások érzelmeivel játszani, de aztán mégsem hagyta, hogy a vállán ülő kisördög irányítsa és jobb híján lerúgva a cipőjét felállt az ágyra, aztán nekilátott a polc lecsavarásának. Amíg dolgozott a kedvenc dalait dúdolta és észre sem vette, amikor Gonzalo megérkezett. A játékos nekidőlt az ajtófélfának és magában jókat nevetett azon, ahogy Rosario dudorászik munka közben.

-         Inkább írd le Chari, majd elolvasom! – ugratta, mire Rori megijedt és fenékre huppant az ágyon. – nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar az ágyamban fogsz kikötni. – nevetgélt Gonzalo.

-         Inkább köszönd meg, hogy leszedtem ezt innen még mielőtt le ne esett és el nem találta azt a hülye fejed. – mutatott rá a polcra, aztán lemászott az ágyról, megigazította az ágyneműt és összepakolva a szerszámait felvette az éjjeliszekrénynek támasztott polcot és ki akart menni a szobából, de az ajtóban a férfi megfogta a karját megállásra kényszerítve őt.

-         Beszélni akarok veled Rosario. – komolyodott el.

-         Én meg nem akarok veled. – vonta meg flegmán a vállát a lány.

-         De ez az egész nem az, aminek látszik. Engedd már meg, hogy megmagyarázzam!

-         Kinőttem már a mesékből, aranyapám.

-         Látod itt Soniát valahol? – kérdezett vissza rögtön Gonzalo.

-         Most épp nem.

-         Mert már rég nincs is itt. Szakítottam vele.

-         Én meg az angol királynő vagyok. Ide figyelj Higuaín! Jobban teszed, ha békén hagysz. Ne akard hogy bepipuljak, mert akkor Buenos Airesig rugdalom a segged.

-         Rosario!

-         Engedj el! Különben is én most dolgozom.

-         Hát jó. De ezt még nem játszottuk le! – engedte el a lány karját, aztán utánakapott és se szó, se beszéd megcsókolta. – Ne nézz így rám! Elengedtelek....azt nem mondtad, hogy nem foghatlak meg még egyszer.

- Aranyapám...még egy ilyen és én váglak fejbe a polccal. Komolyan mondtam. – fordult sarkon Rosario és otthagyta a hálószoba ajatajában álldogáló Higuaínt. Gonzalo mosolyogva nézett a lány után, mert ő már tudta, hogy milyen meglepetés fogja várni Rosariot, ha hazaér. Lement a nappaliba és ott várta meg, míg hernán is végez a csöpögő csappal, aztán miután kellő távolságba értek a háztól ő is autóba pattant és izgatottan várta, hogy mi lesz Rori reakciója a kis meglepetésre....