Lo juro otra vez - 9. fejezet

Sziasztok!

Na gyorsan meghoztam a folytatást? :) Elérkeztünk az utolsó előtti fejezethez és esküszöm sajnálom, hogy a következő fejezet már az utolsó lesz ebből, mert annyira a szívemhez nőtt ez a történet. :) nem is nagyon rizsázok tovább, inkább jöjjön az olvasnivaló. A kommenteket és pipákat nagyon köszönöm! :) 

Puszi:

Detti

Vii-nek ajánlva :)

„Gonzalo szorosan ölelt magához. A mellkasunk összeért és lassan botladoztunk az ágy felé, miközben egy pillanatra sem szakadtunk el egymás ajkától. A szívem majd kiugrott a helyéről és azon igyekeztem, hogy egy hajszálvékony szálat meghagyjak, ami összeköt a külvilággal. Úgy éreztem, hogy végre eljött az az idő, amire mindeddig vártam, de féltem is ettől az éjszakától.  Gonzalo aprókat lépett előre, én pedig hátráltam egész addig, amíg meg nem éreztem magunk mögött az ágyat. Lassan ráereszkedtem a szélére és magammal húztam az argentint is, akinek a segítségével feljebb csúsztam a fekhelyen. Gonzalo végigsímitott az oldalamon az érintése nyomán pedig úgy éreztem, hogy ég a bőröm. Lassan becsúsztatta a kezét közém és a lepedő közé, aztán a hátam kezdte el simogatni, miközben a másik karját mellettem nyugtatta és úgy fordult, hogy arra nehezedjen nagyobb súllyal. A légzésem is egyre jobban felgyorsult és csak azt vettem észre, hogy annyira kapkodom a levegőt, mint még az iskolai dupla tornaórák után sem tettem soha. Megszakítottam egy pillanatra a csókunkat és megpróbáltam a légzésem ritmusát az övéhez igazítani, ám mivel Gonzalo is olyan állapotban volt már, mintha most fújták volna le az El Clásicot és ő végigjátszotta volna, nem volt nehéz dolgom. Pár pillanat múlva már egyidejűleg emelkedett és süllyedt a mellkasom az övével. A felsőm cipzárja a mozgástól lejjebb csúszott és a cipzár mellett kikandikált a fehérneműm csipkeszegélye, az argentinom szeme pedig még jobban csillogott, mint annakelőtte. A hajam úgy terült el a párnán, ahogy ledőltem rá. Gonzalo félresöpörte a hajam a kulcscsontomról és a vállamról, aztán épp hogy érintve végig simított a szabadon hagyott bőrfelületen a kezével, engem pedig még jobban elöntött a vágy. Éreztem azt a bizonyos bizsergést, ahogy szétterjedt a testemben. Az argentin odahajolt és lehelletnyire hozzáérintve az ajkát a bőrömhöz végighaladt a kulcscsontom mentén. Ujjaimmal beletúrta a hajába és eljutottam odáig, hogy csak a nevét tudtam ismételgetni. Még a köztünk lévő ruha anyagán keresztül is éreztem, hogy mennyire forró a teste, amikor hozzámért a mellkasa.

-         Nem akarom, hogy olyat tegyél a kedvemért, amire még nem érzed késznek magad. – hajolt fölém újra és úgy mondta halkan. Feltornáztam magam ülő helyzetbe és a két kezembe fogtam az arcát, aztán mélyen a szemébe néztem.

-         Késznek érzem rá magam. – jelentettem ki olyan nyugodt és magabiztos hangon, aennyire csak tőlem tellett akkor, aztán nekitámasztottam a homlokom az övének.

-         Biztos vagy benne? Nem akarlak kényszeríteni semmire sem, amit nem akarsz.

-         Nem kényszerítesz semmire sem. Ezt is magamtól teszem. – súroltam végig az ajkammal az övén.

-         Tudod, hogy nem akarlak bántani, bármit is érzel majd. – nézett rám aggodalmat tükröző tekintettel.

-         Ebben teljesen biztos vagyok. Tudom, hogy fáj az első, de ez teljesen normális. Én most akkor is veled akarok lenni. – csúsztam közelebb hozzá és megcsókoltam. – Nem bírok tovább várni...elmondhatatlanul vágyok már rád.

-         Én is őrülten kívánlak. – dőltünk vissza a párnára. – De ígérd meg, hogy szólsz, ha úgy érzed, hogy valami nagyon nem jó! – aggodalmaskodott tovább és adott egy-egy puszit az arcomra. – Nem azt akarom, hogy arra emlékezz, hogy mennyire rossz volt vagy mennyire fájt.

-         Szólni fogok, ne aggódj! – fogtam ismét a két kezembe az arcát, mire ő elvette a kezeimet és lecsúsztatta őket az oldalán.

-         Ez egy különleges alkalom és azt szeretném, hogy neked is jó legyen. Nekem már így is az, mert ez egy kiváltság. – fogta meg a kezem és belepuszilt a tenyerembe. – Nem sietünk sehová, mindent lassan csinálok és olyan gyengéd leszek, amennyire csak lehetséges. Bízz bennem!

-         Én bízom benned. – bólintottam és mélyen a szemébe nézve megerősítést adtam neki.

Gyengéden kezdett el csókolni, mintha csak ízlelgetni akarna, de az érintése már akkor sürgetőbb volt és olyan forró, amihez hasonlót még azelőtt soha nem éreztem. A kezemmel még mindig kissé görcsösen gyűrőgettem a hátán a pulcsit, miközben Gonzalo lassan lehúzta a cipzárt az én felsőmön. Kezével benyúlt a szétnyílt cipzár mellett és egy hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból, amikor megéreztem a meleg és puha kezét, ahogy az ujjaival végigrajzolja a bordáim vonalát és a tenyerébe seimítja a fekete selyembe és csipkébe bújtatott melleimet. Gonzalo belemosolygott a csókba és egy fokkal több szenvedélyt vitt bele. Kezemmel utat találtam a pulóvere  alá és megpróbáltam kihámozni belőle.

„Vedd le!” – mondtam, amikor pár pillanatra megszakítottuk a csókot, hogy egy kis szuszhoz jussunk. Gonzalo elmosolyodott és kibújt a pulóverből, miközben én is félredobtam a cipzáros felsőmet. Egy pár pillanatig csak gyönyörködve nézett, amikor visszadőltem az ágyra, aztán is mét fölémgördült és a számtól elidulva lefelé elkezdett csókokkal kényeztetni. Én már azt sem tudtam, hogy hányadikán van elseje és hirtelen a szakdolgozatom sem érdekelt, csak ott pihegtem Gonzalo karjai közt és tudtam, hogy ez lesz életem egyik legszebb éjszakája. A karját becsúsztatta a hátam mögé és valahogy feltornázott minket ülő helyzetbe, de mindeközben egy pillanatra sem engedett el és ugyanúgy faltuk tovább egymás ajkát. Az argentin a kezével a melleim vette kezelésbe és már-már ösztönösen tudta, hogy hogyan érjen hozzájuk, hogy az örömet okozzon nekem. Néha-néha belenyögtem a csókunkba, de aztán kicsit eltoltam magamtól. Feljebb csúsztam és hátranyúlva kikapcsoltam a melltartóm és megpörgetve a fejem felett elhajítottam a szoba másik sarkába.

-         Sok rajtad a textil. – kezdtem el a hátát simogatni a póló alatt.

-         Levegyem?

-         Vagy te veszed le, vagy én tépem le.

-         Hú de kis vadóc vagy! – bólogatott elismerően - Biztos nem csináltad még sohasem?- kérdezett nevetve Gonzalo.

-         Még nem, de ha ilyen csiga vagy, ma sem fogom.

Gonzalo nevetve csóválta meg a fejét, aztán kibújt a pólóból, amit az ágy szélére dobott, de onnan továbbcsúszott a padlóra. Azelőtt még egyszer sem érintettem a fedetlen felsőtestét, így még ez az érzés is új volt számomra. Amikor a karjai bilincsként ölelték körl a derekamat és annyira magához szorított, ahogy csak tudott és összeért a mellkasunk, a mennyekben éreztem magam. „Most én jövök!” – csúsztattam fel a kezem a vállára és kimódolta, hogy én most én legyek kicsit felül. Gonzalo lassan dőlt rá az ágyra én pedig ráültem a derekára, miközben a két kezét a csipőmön nyugtatta. Egy hosszabb csók után végigpusziltam az állkapcsát a jobb oldalról a bal felé haladva, mire ő csak felmordult, én pedig folytattam, amit elkezdtem és a nyakától lefelé egész a tökéletesen kidolgozott mellkasáig eljutottam. Kissé hátrébb csúsztam és a két tenyeremmel végigsímitottam a mellkasán fenntről lefelé haladva, szándékosan a lehető leglassabban. Az argentin egyre jobban fészkelődött, én pedig elmosolyodtam. Ezek szerint nem csinálom rosszul...jöhet a második felvonás. Még egy kicsit hátrébb csúsztam és a két mutatóujjamat végighúztam a mellkasa két oldalán fenntről lefelé a mellizmaitól kezdve  az összes kis kockáján át egészen a derékszíjáig és kicsit még alá is. Kicsatoltam az övet aztán nekiálltam kigombolni a farmerjét és kíváncsian kutattam, hogy milyen arcot vág ehhez Gonzalo. Hirtelen még inkább szaporábban kezdte el venni a levegőt és mondani már semmit sem tudott, csak nyögésre futotta neki. Két kezét a derekamra csúsztatta és fordított egyet magunkon, így ismét én kerültem alulra.

-         Pedig olyan jó volt felül lenni! – nyafogtam játékosan.

- Mutatok valami mást, amit még jobban fogsz élvezni. – hajolt fölém és megcsókolt. Kezével a nadrágom dereka környékén járt és igen hamar rá is talált a gombokra, amiket lassan kigombolgatott és becsúsztatta a kezét a nadrág és a fehérnemű közé. Párszor is símitott végig a lenti domborulatomon, aztán a bugyi derekánál éreztem meg az ujjainak cirogatását míg utat nem talált velük az anyag alá. Megszakította a csókot és engem figyelt. Sóhajtottam ismét egy hatalmasat és kicsit fészkelődni kezdtem fektemben. Ahányszor megéreztem, hogy hozzám ér remegés futott végig a testemen. Gonzalo lelépett az ágyról és először engem szabadított meg a felesleges ruhadaraboktól, aztán ő is így tett és visszajött hozzám. Kissé megilletődött képet vágva fúrtam a fejem a mellkasába, amikor magához ölelt. Már sem rajtam, sem rajta nem maradt egy gramm ruha sem és nekem furcsa volt ez a helyzet, de egyben piszok mód izgató is. Visszadőltünk a párnára és ismét a szemembe nézett. Várta, hogy visszatáncolok-e, de nem tettem. A kezeivel ismét nekilátott bejárni az összes létező testtájamat én pedig kezdtem elveszni a mámoros ködben, ami ránk telepedett. „ Azt akarom, hogy érj hozzám!” –súgta a fülembe, mire én egy pillanatnyit sem késlekedtem a kérésének teljesítésével. A jobb kezét fokozatosan lejebb csúsztatta a hasamon és még lejjebb. Az ujjai a belső combomnál kalandoztak, én pedig ismét remegni kezdtem a vágytól, amit az argentin is érzett. Elérte a legérzékenyebb pontomat én pedig ismét csak kapkodni tudtam a levegőt.

- Engedd el magad! Nincs itt senki rajtunk kívül, ami itt történik, arról csak te és én fogunk tudni, senki más. Előttem nem kell professzorasszonyként viselkedned. – adta elő miközben a nyakamat csókolgatta. Hirtelen valami furcsa, lüktetőt  éreztem és a testem egy pillanatra ívbe hajlott. A lepedőt pedig két apró gombóccá gyűrtam össze a kezemben. Még ekkor is jól nevelt lányként próbáltam viselkedni, de eljött az a pillanat, amikor már semmi sem érdekelt és félredobtam a párnát, amivel a hanghatásokat igyekeztem tompítani. Gonzalo abbahagyta a munkát és teljesen fölémgördült. Az ő arcán és az enyémen is izzadtságcseppek gyöngyöztek és pihenésképp néhány percig csak úgy feküdtünk nyugton, aztán gyengéden és telve szerelemmel csókolt meg.

-         Készen állsz? – kérdezte Gonzalo. Erre vártam már mióta, de féltem is egy kicsit.

-         Igen. – bólintottam határozottan.

-         Szólj majd, ha fáj. – adott egy puszit az orrom hegyére.

-         ühüm – bólintottam ismét.

-         Végy egy mély levegőt! – adta az instrukciót az argentin én pedig úgy tettem, ahogy mondta. Egy pillanatra teljesen megnémultam és arra koncentráltam, hogy ez a kellemetlen érzés mindjárt elmúlik. – Jól vagy?- adott egy apró puszit a számra.

-         Persze, csak fáj egy kicsit.

Gyengéden és puhatolozón csókolt meg arra várva hogy visszacsókoljam, aztán lassan kezdett el mozogni és az a kellemetlen érzés is a köddé vált. Néha-néha édes kis semmiségeket súgott a fülembe, hogy aztán nevessen egy jót, amikor pár fokkal perverzebb mondatokkal válaszoltam neki. A kezdeti fájdalmat pedig egy olyan eufórikus öröm és elégedettség váltotta fel, amilyet még soha nem éreztem azelőtt és egyre többet és egyre jobban akartam ezt érezni, egész éjjel újra és újra. Késő éjjelre járt az idő, amikor izzadtan, de boldogan pihegtem Gonzalo karjai közt. Mind a ketten ültünk az ágyban. Rajtam az ő egyik pólója volt és boldog mosollyal az arcomon döntöttem a fejem a mellkasának, miközben az ujjammal különféle mintákat rajzolgattam a meztelen felsőtestére. Évezredekig ki tudtam volna bírni, ha nem kellett volna semmi mást sem csinálnom, csak úgy lenni a karjaiban.

-         Azt tudod, hogy most felnyitottad Pandora szelencéjét? – kérdeztem.

-         Mert?

-         Szabadjára engedted azt az énemet, aminek a létezéséről eddig fogalmam sem volt. Egyébként úgy az elkövetkezendő 25 évre előre ne nagyon tervezz programot az éjjelekre, mert lefoglaltalak.

-         Komolyan? – nevette el magát Gonzalo. – És akkor mi lesz a meccsekkel?

-         Az csak 90 perc.

-         Ezek szerint élvezted.

-         Ha mást hittél, akkor baj van a hallásoddal.

-         Szeretlek professzorasszony! – simitott végig az arcomon.

- Én is téged csatárok gyöngye. – válaszoltam, aztán kicsit feljesbb tornáztam magam, hogy meg tudjam csókolni. Ezúttal már ennyi is elég volt, hogy a vágyam fellobbanjon és ezer fokon kezdjen el égni. Valahogy leügyeskedte rólam a pólóját, ami ismét a padlón végezte. Kezével ismét bejárta a testem és egyre lejjebb csúsztatta, amíg ismét el nem érte a lenti testtájaimat. Belenyögtem a csókba, amikor megéreztem, hogy merre is kalandozik és egy egész kicsit ráütöttem a vállára.

-         Szólnod kéne mielőtt ebbe kezdesz.

-         Az nem lenne ilyen vicces.  Ilyenkor a legszexisebb az arckifejezésed. – mosolygott Gonzalo, aztán kisímitott egy hajtincset az arcomból. – Képtelen vagyok betelni veled.

-         Az érzés kölcsönös.

-         Holnap menned kell az egyetemre, nem?

- De. Viszont addig még bőven van időnk. – sandítottam az órára, aztán megragadtam Gonzalot a tarkójánál és odahúztam magamhoz. Még maradt pár óránk az éjszakából és én nem akartam a hátramaradó időből egy percet sem kihasználatlanul hagyni...”

*jelen*

Felültem az ágyból és megdörzsölgettem a szemeim. Már megint Gonzaloval álmodtam és újraéltem az első szeretkezésünk minden egyes pillanatát. Mind a kettőnknek különleges volt az az éjjel, nekem különösen is az. Eddig Gonzalo volt az egyetlen férfi az életemben.  Nyeltem egy nagyot...nem értettem, hogy miért szedi elő az agyam ezeket a régi képeket az emlékeim közül és játssza le nekem éjszakánként az első csóktól kezdve az első közös nyaralásunkig. Elvettem a karórám a szekrényről és kíváncsian néztem meg az időt, aztán visszatettem a helyére. Felvettem a köntösöm és belebújva a papucsomba a konyha felé vettem az irányt. Hiába jártunk az éjszaka közepén, én úgy éreztem, hogy menten meghalok, ha nem ehetek csokis sütit, amiből volt nekem raktáron, mert úgy gondoltam, hogy az a legjobb, ha minden létező ételből, amiből csak tudok annyit veszek, amennyit itthon tárolni tudok, felkészülve az olyan esetekre, mint ez a mostani. Leültem a székre és magam elé vettem a dobozt. Kibámultam az ablakon, amin keresztül beszűrődött az utcai lámpa fényéből valamennyi. A családi házas övezet most szokatlanul csendes volt én pedig élveztem a nyugalmat, mert így jobban tudtam gondolkozni. Lassan körbefordítottam a szemem a konyhán és a félhomályban megállapodott a tekintetem a hűtőn. A különféle mágnesekkel képek és cetlik voltak az ajtajára rögzítve, középen a kiemelt helyen az első ultrahangkép a piciről és mellette a cetli, hogy ma délután ismét egy ultrahangvizsgálat vár rám. Leírtam magamnak külön, de akkor sem tudtam volna elfelejteni, hisz aznapra ígérték, hogy végre kideritik, hogy fiút vagy lányt hordok-e a szívem alatt. A kezem a most már szemmel láthatóan is domborodó pocakomra tettem és eszembe jutott az is, hogy délelőtt rá kell szánnom magam, hogy elmenjek bevásárolni magamnak...már ezek a ruhák is kezdenek szorítani. 2 hónap telt el azóta, hogy elmondtam az exférjemnek, hogy babát várok és Gonzalo azóta úgy él, mintha valami láthatatlan buborék venné körbe, amin nem jut be semmi rossz ebből a világból. Időközben végigcsinálta az alapozást a Madriddal és most gőzerővel készül a többiekkel a bajnoki meccsekre. A vállam felett kinéztem a nappaliba, ahol néhány virágcsokor illatozott és elmosolyodtam. Eleinte naponta csengetett be hozzám nagyobbnál nagyobb csokrokkal, bonbonnal és a legújabban megjelent könyvekkel, de nem telt el egy hét leültettem a kanapéra és elmagyaráztam neki, hogy mennyire idegesít a túlzott törődése, azóta csak 3 naponta állít be valamivel, általában valami édességgel vagy azzal, amit épp megkívánok. Az Higuaín família rögtön aznap tudomást szerzett a boldog kispapától a babánkról és ennek megfelelően két nappal később már a küszöbömön toporgott a szűk család, akik aztán lekaptak a tíz körmömről, amiért dolgozni merek...meg is lett ebből a környék esti látványossága, de a harag nem tartott sokáig, mert nem sokkal később teljes egyetértésben az édesanyámmal Nancy is elkísért babaruhákat válogatni. Megmosolyogtam az emléket és egy újabb sütiért nyúltam a dobozba, de abban már csak pár apró morzsa maradt, sütemény egy darab se. A csodálkozástól kikerekedő szemekkel forgattam a kiürült dobozt a kezemben. Az éjszaka közepén képes voltam eltűntetni ennyi csokis sütit. Ránéztem a kerekedő hasamra és mosolyogva megdorgáltam kicsit a pocaklakómat, hisz elméletileg én nem is szeretem a csokis sütit...

A Real Madrid játékosairól csorgott az izzadtság. Bár a naptár lapjainak tetején szeptembert volt írva, a hőmérséklet még mindig a legforróbb nyári napokat idézte. Mourinho és Karanka keresztbetett karokkal álltak az edzőpálya szélén és felügyelték a játékosok munkáját. Az edző néha-néha odasúgott valamit a segédjének, aki fellapozta a kezében tartott mappát és válaszolt a mesternek. Faria  mindeközben a játékosokkal együtt csinálta a gyakorlatokat. Különféle nyújtásokat végeztek, ami most különösképpen fríssitő volt a játékosok számára, de pár perccel később Mourinho mindenkit odaküldött a bójákhoz. A fővárosi klub focistái párokba rendeződtek és nekiláttak a feladatuknak, amelyben megint kénytelenek voltak futni. Gonzalo az edzőmezbe törölte az arcát, de ez sem sokat segített. A többiekkel együtt odament a kispadhoz, hogy magához vegyen egy kis frissítőt és miután jót húzott a kulacsból öntött egy kicsit a vízből a fejére is. A hideg víz jólesően csorgott végig az arcán, a nyakán és a hátán. Kezével beletúrt a hajába és kicsit megrázta a fejét is. Kicsit jobban érezte magát és úgy érezte, hogy ha abban a pillanatban egyedül állítják ki a Barcelona ellen, akkor is meg tudná nyerni a meccset. Párokba rendeződve sprinteltek néhányat, aztán Mourinho szétosztotta őket 2 csapatba és egy egymás elleni meccsbe kezdtek. Már ezt várta, amióta csak elkezdődött az edzés. Lehet, hogy még izzadtabb lesz és még többet kell majd futnia, mint eddig az edzésen összesen, de legalább ott lesz a labda is.  Magára húzta a kék mellényt és lepacsizott a többiekkel, akikkel egy csapatba került. Körbeállták Mourinhot, aki azt ecsetelte, hogy kinek mi lesz a feladata és figyelmesen hallgatták, amikor Gonzalo ugrott egy nagyot és még fel is kiáltott. Az edző sosem szerette, ha valaki félbeszakítja ezért csúnyán nézett a játékosra, aki elnézést kért, miközben a többiek majd megpukkadtak a röhögéstől. Miután Mourinho elvette a tekintetét az argentinról Gonzalo belebokszolt a mellette megálló Raúl Albiol vállába.

- Most meg mi van? – kérdezte méltatlankodva a spanyol.

- Tudom, hogy te voltál. Ha vége lesz a fejtágításnak, visszakapod!

- Gonzalo! – nézett Mourinho egyenesen az argentinra, aki észre sem vette, hogy róla volt szó, csak akkor kapcsolt, amikor a másik oldalán álló Mesut diszkréten oldalba bökte. – Érted, hogy mit kell csinálnod? – kérdezte az edző.

- Igen persze. – bólogatott hevesen az argentin.

- Akkor kezdhetjük is! – adta oda a mappát karankának Mourinho és a csapatok felálltak egymással szemben. Igaz, hogy ez csak egy edzés volt és ha valaminek, hát ennek a meccsnek nem volt tétje, ő mégis valósággal szárnyalt, bár azt sem tudta, hogy tulajdonképpen mit is szeretett volna tőle látni az edző. Alvaro dolga volt, hogy megpróbálja megállítani, de a  spanyol képtelen volt tartani vele a lépést. Villámgyorsan felmérte a szituációkat és mire Arbeloa észbe kapott, Gonzalo már rég eltűnt mellőle a labdával együtt és meg sem állt a kapuig, ahol aztán igyekezett túljárni a világ legjobb kapusának eszén. Szinte minden húzása bejött és ez még több önbizalommal töltötte el. Még a nyáron, amikor pontot tettek az ügy végére és elhatározta, hogy nem hagyja itt a Real Madridot azt is eldöntötte, hogy ha törik, ha szakad megpróbálja visszaszerezni a helyét a kezdőben. Persze a válás rengeteg energiáját felemésztette, pláne az a kis idő, amíg el sem tudta képzelni, hogy miként él majd tovább Esperanza nélkül...de aztán jött az a telefon az exfeleségétől és az a csodálatos hír, hogy apa lesz, ez pedig szárnyakat adott neki. Újra elkezdett benne reménykedni, hogy idővel Esperanzát is visszakapja és egy családként élhetnek tovább. Borzasztóan hiányzott neki az exfelesége, de ha belegondolt, hogy szinte minden héten találkoztak egyszer- kétszer már nem is festett annyira rosszul a helyzet. Ezerszer megbánta már azt a félrelépést és Szantoríni óta nem is gondolt Isabelre. Még mindig haragudott magára, amiért egy ilyen kis kalandért képes volt hazudni a feleségének. Még most, több hónappal a válása után sem volt képes úgy gondolni Esperanzára, a gyermeke anyjára, mint exfeleségre. Mióta megtudta, hogy a közös babájukat hordja a szíve alatt, még jobban szerette, pedig nem hitte, hogy lehet azt az érzést még jobban fokozni... de sajnos akkor jött rá, hogy valójában mit is jelent neki Espe, amikor már nem volt mellette...nem volt az övé... A labda ismét Gonzalohoz került, akire nem figyelt oda eléggé Alvaro  és ezt az apró hibát megpróbálta könyörtelenül kihasználni. Megindult a kapu felé, ahol Iker próbált meg olvasni a gondolataiban, de csak egy pár tizednyi másodperccel később sikerült neki, mint ahogy az argentin kitalálta, hogy mit fog csinálni. Ellőtte a hosszú alsóba és Iker kesztyűje alatt átszáguldott a labda, aztán a hálóban táncolt. Mourinho lefújta a meccset és elindultak az öltöző felé. A kapus a kezét a csapattársa vállára tette és beszélgetve sétáltak  a két szárnyú üvegajtó felé, ami a főépületbe vezetett. Gonzalo amint elfoglalta a helyét az öltözőben első dolga volt, hogy megnézze a telefonján az időt. Gyorsan letette maga mellé a szerkenytűt és nekilátott, hogy minél gyorsabban elkészüljön és indulhasson Esperanzáért...

-         Szerinted fiú lesz vagy lány? – kérdeztem meg Gonzalot, miközben a váróban ültünk. A kezem önkéntelenül is a térdére tettem, amin ő láthatóan meglepődött, de aztán rásimitotta a tenyerét a kézfejemre. Egy darabig gondolkozott rajta, hogy megfogja-e inkább, de aztán mégsem tette meg.

-         Teljesen mindegy, mert ő lesz a legszebb és legaranyosabb gyerek ezen a világon.

-         De mit szeretnél?

-         Egy kisfiút, de az sem baj, ha egy kislány lakik odabenn, végülis női foci is létezik. – nevette el magát.

- Señor és señora Higuaín – szólítottak a rendelőből véget vetve a kis beszélgetésünknek. Hiába váltunk el, mivel együtt jártunk az összes vizsgálatra az exférjemmel még mindig úgy szólítottak a kórházban, hogy señora Higuaín. Eleinte idegesített és ki is javítottam a nővéreket és orvosokat, de hiába tettem, a következő vizsgálat alkalmával megint az asszonynevemet használták, így inkább megtanultam elengedni a fülem mellett. Belépve a rendelőbe az argentint leültették az egyik székre, aztán az orvos feltett nekem pár kérdést és elvégezte az ilyenkor szokásos kisebb vizsgálatokat is, aztán végre eljöhetett az igazság pillanata. A szívem a torkomban dobogott, amikor a hideg, zselé szerű anyaggal bekente az orvos a hasamat és aztán a vizsgálófejet rátette, aztán megjelent a kép a monitoron. Kezemel megkerestem Gonzalo kezét, mire az argentin összekulcsolta az ujjainkat. Éreztem, hogy mennyire izzad a tenyere, ami nem volt csoda, hisz ő is nagyon izgult. A babánk azonban aznap nem nagyon akarta megmutatni magát, mert elfordult, csak a hátát mutatta. Bármivel is próbálkoztunk, nem akart megfordulni, pedig már én is hajtogattam neki suttogva, hogy forduljon meg, de akkor is makacskodott. Gonzalo elengedte a kezem és ahogy otthon is többször megtette odahajolt a hasamhoz, aztán beszélni kezdett a picihez. „Kicsi pocakló, én vagyok az, az apukád. Biztos emlékszel rám. Anyukáddal már nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy  kisfiú vagy-e vagy kislány, de nem tudjuk meg ha nem fordulsz meg szépen. Tedd meg a kedvemért picúr!” egyenesedett fel ismét, én pedig éreztem valamit. Szóltam is az orvosnak, hogy most próbáljuk meg és amikor ismét megjelent a baba képe a monitoron a kicsi már nem a hátát mutatta, de úgy helyezkedett, hogy azt még mindig nem láttuk, hogy kisfiú vagy kislány-e. Tisztán ki tudtuk venni az apró ujjacskáit a kezein, és a apró lábacskáit. Aprólékosan megnéztük a kis arcát, az állát, az orrocskáját és miközben már most megpróbáltuk kitalálni, hogy kire fog a legjobban hasonlítani összenéztünk Gonzaloval.  Magam sem tudom, hogy mi történt amikor összeakadt a tekintetünk, de egy hatalmasat dobbant a szívem, de akkorát, hogy azt hittem, hogy még az orvos is hallotta. Az argentin mosolyogva adott egy puszit az arcomra, de nem húzodott távolabb, hanem egy pillanatra hozzáérintette az ajkát az enyémhez és csak utána húzodott el. Én megszólalni sem tudtam, mert tényleg nem értettem, hogy mi történt az előbb.

-         Nézzék, csak most látszik! – rángatott vissza az orvos hangja a valóságba. A babánk elkezdte az ujját szopni és meg mertem volna rá esküdni, hogy mosolyog. Ő is érezte az előbb azt, amit én? Vagy legalábbis valami hasonlót? Jól nézünk ki, még meg sem született, de már most az apja cinkosa...

- Kisfiú vagy kislány? – kérdezte izgatottan Gonzalo. Az orvos mégjobban felénk fordította a monitort és végre lehullt a lepel a titokról...