Sziasztok!
Na gyorsan meghoztam a folytatást? :) Elérkeztünk az utolsó előtti fejezethez és esküszöm sajnálom, hogy a következő fejezet már az utolsó lesz ebből, mert annyira a szívemhez nőtt ez a történet. :) nem is nagyon rizsázok tovább, inkább jöjjön az olvasnivaló. A kommenteket és pipákat nagyon köszönöm! :)
Puszi:
Detti
Vii-nek ajánlva :)
„Gonzalo szorosan ölelt magához. A mellkasunk összeért és
lassan botladoztunk az ágy felé, miközben egy pillanatra sem szakadtunk el
egymás ajkától. A szívem majd kiugrott a helyéről és azon igyekeztem, hogy egy
hajszálvékony szálat meghagyjak, ami összeköt a külvilággal. Úgy éreztem, hogy
végre eljött az az idő, amire mindeddig vártam, de féltem is ettől az
éjszakától. Gonzalo aprókat lépett
előre, én pedig hátráltam egész addig, amíg meg nem éreztem magunk mögött az
ágyat. Lassan ráereszkedtem a szélére és magammal húztam az argentint is, akinek
a segítségével feljebb csúsztam a fekhelyen. Gonzalo végigsímitott az oldalamon
az érintése nyomán pedig úgy éreztem, hogy ég a bőröm. Lassan becsúsztatta a
kezét közém és a lepedő közé, aztán a hátam kezdte el simogatni, miközben a
másik karját mellettem nyugtatta és úgy fordult, hogy arra nehezedjen nagyobb
súllyal. A légzésem is egyre jobban felgyorsult és csak azt vettem észre, hogy
annyira kapkodom a levegőt, mint még az iskolai dupla tornaórák után sem tettem
soha. Megszakítottam egy pillanatra a csókunkat és megpróbáltam a légzésem ritmusát
az övéhez igazítani, ám mivel Gonzalo is olyan állapotban volt már, mintha most
fújták volna le az El Clásicot és ő végigjátszotta volna, nem volt nehéz
dolgom. Pár pillanat múlva már egyidejűleg emelkedett és süllyedt a mellkasom
az övével. A felsőm cipzárja a mozgástól lejjebb csúszott és a cipzár mellett
kikandikált a fehérneműm csipkeszegélye, az argentinom szeme pedig még jobban
csillogott, mint annakelőtte. A hajam úgy terült el a párnán, ahogy ledőltem rá.
Gonzalo félresöpörte a hajam a kulcscsontomról és a vállamról, aztán épp hogy
érintve végig simított a szabadon hagyott bőrfelületen a kezével, engem pedig
még jobban elöntött a vágy. Éreztem azt a bizonyos bizsergést, ahogy
szétterjedt a testemben. Az argentin odahajolt és lehelletnyire hozzáérintve az
ajkát a bőrömhöz végighaladt a kulcscsontom mentén. Ujjaimmal beletúrta a
hajába és eljutottam odáig, hogy csak a nevét tudtam ismételgetni. Még a
köztünk lévő ruha anyagán keresztül is éreztem, hogy mennyire forró a teste,
amikor hozzámért a mellkasa.
-
Nem
akarom, hogy olyat tegyél a kedvemért, amire még nem érzed késznek magad. –
hajolt fölém újra és úgy mondta halkan. Feltornáztam magam ülő helyzetbe és a
két kezembe fogtam az arcát, aztán mélyen a szemébe néztem.
-
Késznek
érzem rá magam. – jelentettem ki olyan nyugodt és magabiztos hangon, aennyire
csak tőlem tellett akkor, aztán nekitámasztottam a homlokom az övének.
-
Biztos
vagy benne? Nem akarlak kényszeríteni semmire sem, amit nem akarsz.
-
Nem
kényszerítesz semmire sem. Ezt is magamtól teszem. – súroltam végig az ajkammal
az övén.
-
Tudod,
hogy nem akarlak bántani, bármit is érzel majd. – nézett rám aggodalmat tükröző
tekintettel.
-
Ebben
teljesen biztos vagyok. Tudom, hogy fáj az első, de ez teljesen normális. Én
most akkor is veled akarok lenni. – csúsztam közelebb hozzá és megcsókoltam. –
Nem bírok tovább várni...elmondhatatlanul vágyok már rád.
-
Én
is őrülten kívánlak. – dőltünk vissza a párnára. – De ígérd meg, hogy szólsz,
ha úgy érzed, hogy valami nagyon nem jó! – aggodalmaskodott tovább és adott
egy-egy puszit az arcomra. – Nem azt akarom, hogy arra emlékezz, hogy mennyire
rossz volt vagy mennyire fájt.
-
Szólni
fogok, ne aggódj! – fogtam ismét a két kezembe az arcát, mire ő elvette a
kezeimet és lecsúsztatta őket az oldalán.
-
Ez
egy különleges alkalom és azt szeretném, hogy neked is jó legyen. Nekem már így
is az, mert ez egy kiváltság. – fogta meg a kezem és belepuszilt a tenyerembe.
– Nem sietünk sehová, mindent lassan csinálok és olyan gyengéd leszek,
amennyire csak lehetséges. Bízz bennem!
-
Én bízom
benned. – bólintottam és mélyen a szemébe nézve megerősítést adtam neki.
Gyengéden kezdett el csókolni, mintha csak ízlelgetni akarna,
de az érintése már akkor sürgetőbb volt és olyan forró, amihez hasonlót még
azelőtt soha nem éreztem. A kezemmel még mindig kissé görcsösen gyűrőgettem a
hátán a pulcsit, miközben Gonzalo lassan lehúzta a cipzárt az én felsőmön.
Kezével benyúlt a szétnyílt cipzár mellett és egy hatalmas sóhaj szakadt fel a
mellkasomból, amikor megéreztem a meleg és puha kezét, ahogy az ujjaival
végigrajzolja a bordáim vonalát és a tenyerébe seimítja a fekete selyembe és
csipkébe bújtatott melleimet. Gonzalo belemosolygott a csókba és egy fokkal
több szenvedélyt vitt bele. Kezemmel utat találtam a pulóvere alá és megpróbáltam kihámozni belőle.
„Vedd le!” – mondtam, amikor pár pillanatra megszakítottuk a
csókot, hogy egy kis szuszhoz jussunk. Gonzalo elmosolyodott és kibújt a pulóverből,
miközben én is félredobtam a cipzáros felsőmet. Egy pár pillanatig csak
gyönyörködve nézett, amikor visszadőltem az ágyra, aztán is mét fölémgördült és
a számtól elidulva lefelé elkezdett csókokkal kényeztetni. Én már azt sem
tudtam, hogy hányadikán van elseje és hirtelen a szakdolgozatom sem érdekelt,
csak ott pihegtem Gonzalo karjai közt és tudtam, hogy ez lesz életem egyik
legszebb éjszakája. A karját becsúsztatta a hátam mögé és valahogy feltornázott
minket ülő helyzetbe, de mindeközben egy pillanatra sem engedett el és ugyanúgy
faltuk tovább egymás ajkát. Az argentin a kezével a melleim vette kezelésbe és
már-már ösztönösen tudta, hogy hogyan érjen hozzájuk, hogy az örömet okozzon
nekem. Néha-néha belenyögtem a csókunkba, de aztán kicsit eltoltam magamtól.
Feljebb csúsztam és hátranyúlva kikapcsoltam a melltartóm és megpörgetve a
fejem felett elhajítottam a szoba másik sarkába.
-
Sok
rajtad a textil. – kezdtem el a hátát simogatni a póló alatt.
-
Levegyem?
-
Vagy
te veszed le, vagy én tépem le.
-
Hú
de kis vadóc vagy! – bólogatott elismerően - Biztos nem csináltad még sohasem?-
kérdezett nevetve Gonzalo.
-
Még
nem, de ha ilyen csiga vagy, ma sem fogom.
Gonzalo nevetve csóválta meg a fejét, aztán kibújt a pólóból,
amit az ágy szélére dobott, de onnan továbbcsúszott a padlóra. Azelőtt még
egyszer sem érintettem a fedetlen felsőtestét, így még ez az érzés is új volt
számomra. Amikor a karjai bilincsként ölelték körl a derekamat és annyira
magához szorított, ahogy csak tudott és összeért a mellkasunk, a mennyekben
éreztem magam. „Most én jövök!” – csúsztattam fel a kezem a vállára és
kimódolta, hogy én most én legyek kicsit felül. Gonzalo lassan dőlt rá az ágyra
én pedig ráültem a derekára, miközben a két kezét a csipőmön nyugtatta. Egy
hosszabb csók után végigpusziltam az állkapcsát a jobb oldalról a bal felé
haladva, mire ő csak felmordult, én pedig folytattam, amit elkezdtem és a
nyakától lefelé egész a tökéletesen kidolgozott mellkasáig eljutottam. Kissé
hátrébb csúsztam és a két tenyeremmel végigsímitottam a mellkasán fenntről
lefelé haladva, szándékosan a lehető leglassabban. Az argentin egyre jobban
fészkelődött, én pedig elmosolyodtam. Ezek szerint nem csinálom rosszul...jöhet
a második felvonás. Még egy kicsit hátrébb csúsztam és a két mutatóujjamat
végighúztam a mellkasa két oldalán fenntről lefelé a mellizmaitól kezdve az összes kis kockáján át egészen a derékszíjáig
és kicsit még alá is. Kicsatoltam az övet aztán nekiálltam kigombolni a
farmerjét és kíváncsian kutattam, hogy milyen arcot vág ehhez Gonzalo. Hirtelen
még inkább szaporábban kezdte el venni a levegőt és mondani már semmit sem tudott,
csak nyögésre futotta neki. Két kezét a derekamra csúsztatta és fordított egyet
magunkon, így ismét én kerültem alulra.
-
Pedig
olyan jó volt felül lenni! – nyafogtam játékosan.
- Mutatok valami mást, amit még jobban fogsz élvezni. –
hajolt fölém és megcsókolt. Kezével a nadrágom dereka környékén járt és igen
hamar rá is talált a gombokra, amiket lassan kigombolgatott és becsúsztatta a
kezét a nadrág és a fehérnemű közé. Párszor is símitott végig a lenti
domborulatomon, aztán a bugyi derekánál éreztem meg az ujjainak cirogatását míg
utat nem talált velük az anyag alá. Megszakította a csókot és engem figyelt.
Sóhajtottam ismét egy hatalmasat és kicsit fészkelődni kezdtem fektemben.
Ahányszor megéreztem, hogy hozzám ér remegés futott végig a testemen. Gonzalo
lelépett az ágyról és először engem szabadított meg a felesleges
ruhadaraboktól, aztán ő is így tett és visszajött hozzám. Kissé megilletődött
képet vágva fúrtam a fejem a mellkasába, amikor magához ölelt. Már sem rajtam,
sem rajta nem maradt egy gramm ruha sem és nekem furcsa volt ez a helyzet, de
egyben piszok mód izgató is. Visszadőltünk a párnára és ismét a szemembe
nézett. Várta, hogy visszatáncolok-e, de nem tettem. A kezeivel ismét
nekilátott bejárni az összes létező testtájamat én pedig kezdtem elveszni a
mámoros ködben, ami ránk telepedett. „ Azt akarom, hogy érj hozzám!” –súgta a
fülembe, mire én egy pillanatnyit sem késlekedtem a kérésének teljesítésével. A
jobb kezét fokozatosan lejebb csúsztatta a hasamon és még lejjebb. Az ujjai a
belső combomnál kalandoztak, én pedig ismét remegni kezdtem a vágytól, amit az
argentin is érzett. Elérte a legérzékenyebb pontomat én pedig ismét csak
kapkodni tudtam a levegőt.
- Engedd el magad! Nincs itt senki rajtunk kívül, ami itt
történik, arról csak te és én fogunk tudni, senki más. Előttem nem kell
professzorasszonyként viselkedned. – adta elő miközben a nyakamat csókolgatta.
Hirtelen valami furcsa, lüktetőt éreztem
és a testem egy pillanatra ívbe hajlott. A lepedőt pedig két apró gombóccá
gyűrtam össze a kezemben. Még ekkor is jól nevelt lányként próbáltam
viselkedni, de eljött az a pillanat, amikor már semmi sem érdekelt és
félredobtam a párnát, amivel a hanghatásokat igyekeztem tompítani. Gonzalo
abbahagyta a munkát és teljesen fölémgördült. Az ő arcán és az enyémen is
izzadtságcseppek gyöngyöztek és pihenésképp néhány percig csak úgy feküdtünk
nyugton, aztán gyengéden és telve szerelemmel csókolt meg.
-
Készen
állsz? – kérdezte Gonzalo. Erre vártam már mióta, de féltem is egy kicsit.
-
Igen.
– bólintottam határozottan.
-
Szólj
majd, ha fáj. – adott egy puszit az orrom hegyére.
-
ühüm
– bólintottam ismét.
-
Végy
egy mély levegőt! – adta az instrukciót az argentin én pedig úgy tettem, ahogy
mondta. Egy pillanatra teljesen megnémultam és arra koncentráltam, hogy ez a
kellemetlen érzés mindjárt elmúlik. – Jól vagy?- adott egy apró puszit a
számra.
-
Persze,
csak fáj egy kicsit.
Gyengéden és puhatolozón csókolt meg arra várva hogy
visszacsókoljam, aztán lassan kezdett el mozogni és az a kellemetlen érzés is a
köddé vált. Néha-néha édes kis semmiségeket súgott a fülembe, hogy aztán
nevessen egy jót, amikor pár fokkal perverzebb mondatokkal válaszoltam neki. A
kezdeti fájdalmat pedig egy olyan eufórikus öröm és elégedettség váltotta fel,
amilyet még soha nem éreztem azelőtt és egyre többet és egyre jobban akartam
ezt érezni, egész éjjel újra és újra. Késő éjjelre járt az idő, amikor
izzadtan, de boldogan pihegtem Gonzalo karjai közt. Mind a ketten ültünk az
ágyban. Rajtam az ő egyik pólója volt és boldog mosollyal az arcomon döntöttem a
fejem a mellkasának, miközben az ujjammal különféle mintákat rajzolgattam a
meztelen felsőtestére. Évezredekig ki tudtam volna bírni, ha nem kellett volna
semmi mást sem csinálnom, csak úgy lenni a karjaiban.
-
Azt
tudod, hogy most felnyitottad Pandora szelencéjét? – kérdeztem.
-
Mert?
-
Szabadjára
engedted azt az énemet, aminek a létezéséről eddig fogalmam sem volt. Egyébként
úgy az elkövetkezendő 25 évre előre ne nagyon tervezz programot az éjjelekre,
mert lefoglaltalak.
-
Komolyan?
– nevette el magát Gonzalo. – És akkor mi lesz a meccsekkel?
-
Az
csak 90 perc.
-
Ezek
szerint élvezted.
-
Ha
mást hittél, akkor baj van a hallásoddal.
-
Szeretlek
professzorasszony! – simitott végig az arcomon.
- Én is téged csatárok gyöngye. – válaszoltam, aztán kicsit
feljesbb tornáztam magam, hogy meg tudjam csókolni. Ezúttal már ennyi is elég
volt, hogy a vágyam fellobbanjon és ezer fokon kezdjen el égni. Valahogy
leügyeskedte rólam a pólóját, ami ismét a padlón végezte. Kezével ismét bejárta
a testem és egyre lejjebb csúsztatta, amíg ismét el nem érte a lenti
testtájaimat. Belenyögtem a csókba, amikor megéreztem, hogy merre is kalandozik
és egy egész kicsit ráütöttem a vállára.
-
Szólnod
kéne mielőtt ebbe kezdesz.
-
Az
nem lenne ilyen vicces. Ilyenkor a
legszexisebb az arckifejezésed. – mosolygott Gonzalo, aztán kisímitott egy
hajtincset az arcomból. – Képtelen vagyok betelni veled.
-
Az
érzés kölcsönös.
-
Holnap
menned kell az egyetemre, nem?
- De. Viszont addig még bőven van időnk. – sandítottam az
órára, aztán megragadtam Gonzalot a tarkójánál és odahúztam magamhoz. Még
maradt pár óránk az éjszakából és én nem akartam a hátramaradó időből egy
percet sem kihasználatlanul hagyni...”
*jelen*
Felültem az ágyból és megdörzsölgettem a szemeim. Már megint
Gonzaloval álmodtam és újraéltem az első szeretkezésünk minden egyes
pillanatát. Mind a kettőnknek különleges volt az az éjjel, nekem különösen is
az. Eddig Gonzalo volt az egyetlen férfi az életemben. Nyeltem egy nagyot...nem értettem, hogy miért
szedi elő az agyam ezeket a régi képeket az emlékeim közül és játssza le nekem
éjszakánként az első csóktól kezdve az első közös nyaralásunkig. Elvettem a
karórám a szekrényről és kíváncsian néztem meg az időt, aztán visszatettem a
helyére. Felvettem a köntösöm és belebújva a papucsomba a konyha felé vettem az
irányt. Hiába jártunk az éjszaka közepén, én úgy éreztem, hogy menten meghalok,
ha nem ehetek csokis sütit, amiből volt nekem raktáron, mert úgy gondoltam,
hogy az a legjobb, ha minden létező ételből, amiből csak tudok annyit veszek,
amennyit itthon tárolni tudok, felkészülve az olyan esetekre, mint ez a
mostani. Leültem a székre és magam elé vettem a dobozt. Kibámultam az ablakon,
amin keresztül beszűrődött az utcai lámpa fényéből valamennyi. A családi házas
övezet most szokatlanul csendes volt én pedig élveztem a nyugalmat, mert így
jobban tudtam gondolkozni. Lassan körbefordítottam a szemem a konyhán és a
félhomályban megállapodott a tekintetem a hűtőn. A különféle mágnesekkel képek
és cetlik voltak az ajtajára rögzítve, középen a kiemelt helyen az első ultrahangkép
a piciről és mellette a cetli, hogy ma délután ismét egy ultrahangvizsgálat
vár rám. Leírtam magamnak külön, de akkor sem tudtam volna elfelejteni, hisz
aznapra ígérték, hogy végre kideritik, hogy fiút vagy lányt hordok-e a szívem
alatt. A kezem a most már szemmel láthatóan is domborodó pocakomra tettem és
eszembe jutott az is, hogy délelőtt rá kell szánnom magam, hogy elmenjek
bevásárolni magamnak...már ezek a ruhák is kezdenek szorítani. 2 hónap telt el
azóta, hogy elmondtam az exférjemnek, hogy babát várok és Gonzalo azóta úgy él,
mintha valami láthatatlan buborék venné körbe, amin nem jut be semmi rossz
ebből a világból. Időközben végigcsinálta az alapozást a Madriddal és most
gőzerővel készül a többiekkel a bajnoki meccsekre. A vállam felett kinéztem a
nappaliba, ahol néhány virágcsokor illatozott és elmosolyodtam. Eleinte naponta
csengetett be hozzám nagyobbnál nagyobb csokrokkal, bonbonnal és a legújabban
megjelent könyvekkel, de nem telt el egy hét leültettem a kanapéra és
elmagyaráztam neki, hogy mennyire idegesít a túlzott törődése, azóta csak 3
naponta állít be valamivel, általában valami édességgel vagy azzal, amit épp
megkívánok. Az Higuaín família rögtön aznap tudomást szerzett a boldog
kispapától a babánkról és ennek megfelelően két nappal később már a küszöbömön
toporgott a szűk család, akik aztán lekaptak a tíz körmömről, amiért dolgozni
merek...meg is lett ebből a környék esti látványossága, de a harag nem tartott
sokáig, mert nem sokkal később teljes egyetértésben az édesanyámmal Nancy is
elkísért babaruhákat válogatni. Megmosolyogtam az emléket és egy újabb sütiért
nyúltam a dobozba, de abban már csak pár apró morzsa maradt, sütemény egy darab
se. A csodálkozástól kikerekedő szemekkel forgattam a kiürült dobozt a
kezemben. Az éjszaka közepén képes voltam eltűntetni ennyi csokis sütit.
Ránéztem a kerekedő hasamra és mosolyogva megdorgáltam kicsit a pocaklakómat, hisz
elméletileg én nem is szeretem a csokis sütit...
A Real Madrid játékosairól csorgott az izzadtság. Bár a
naptár lapjainak tetején szeptembert volt írva, a hőmérséklet még mindig a
legforróbb nyári napokat idézte. Mourinho és Karanka keresztbetett karokkal
álltak az edzőpálya szélén és felügyelték a játékosok munkáját. Az edző
néha-néha odasúgott valamit a segédjének, aki fellapozta a kezében tartott
mappát és válaszolt a mesternek. Faria
mindeközben a játékosokkal együtt csinálta a gyakorlatokat. Különféle
nyújtásokat végeztek, ami most különösképpen fríssitő volt a játékosok számára,
de pár perccel később Mourinho mindenkit odaküldött a bójákhoz. A fővárosi klub
focistái párokba rendeződtek és nekiláttak a feladatuknak, amelyben megint
kénytelenek voltak futni. Gonzalo az edzőmezbe törölte az arcát, de ez sem
sokat segített. A többiekkel együtt odament a kispadhoz, hogy magához vegyen
egy kis frissítőt és miután jót húzott a kulacsból öntött egy kicsit a vízből a
fejére is. A hideg víz jólesően csorgott végig az arcán, a nyakán és a hátán.
Kezével beletúrt a hajába és kicsit megrázta a fejét is. Kicsit jobban érezte magát
és úgy érezte, hogy ha abban a pillanatban egyedül állítják ki a Barcelona
ellen, akkor is meg tudná nyerni a meccset. Párokba rendeződve sprinteltek
néhányat, aztán Mourinho szétosztotta őket 2 csapatba és egy egymás elleni
meccsbe kezdtek. Már ezt várta, amióta csak elkezdődött az edzés. Lehet, hogy
még izzadtabb lesz és még többet kell majd futnia, mint eddig az edzésen
összesen, de legalább ott lesz a labda is.
Magára húzta a kék mellényt és lepacsizott a többiekkel, akikkel egy
csapatba került. Körbeállták Mourinhot, aki azt ecsetelte, hogy kinek mi lesz a
feladata és figyelmesen hallgatták, amikor Gonzalo ugrott egy nagyot és még fel
is kiáltott. Az edző sosem szerette, ha valaki félbeszakítja ezért csúnyán
nézett a játékosra, aki elnézést kért, miközben a többiek majd megpukkadtak a
röhögéstől. Miután Mourinho elvette a tekintetét az argentinról Gonzalo
belebokszolt a mellette megálló Raúl Albiol vállába.
- Most meg mi van? – kérdezte méltatlankodva a spanyol.
- Tudom, hogy te voltál. Ha vége lesz a fejtágításnak,
visszakapod!
- Gonzalo! – nézett Mourinho egyenesen az argentinra, aki
észre sem vette, hogy róla volt szó, csak akkor kapcsolt, amikor a másik
oldalán álló Mesut diszkréten oldalba bökte. – Érted, hogy mit kell csinálnod?
– kérdezte az edző.
- Igen persze. – bólogatott hevesen az argentin.
- Akkor kezdhetjük is! – adta oda a mappát karankának
Mourinho és a csapatok felálltak egymással szemben. Igaz, hogy ez csak egy
edzés volt és ha valaminek, hát ennek a meccsnek nem volt tétje, ő mégis valósággal
szárnyalt, bár azt sem tudta, hogy tulajdonképpen mit is szeretett volna tőle
látni az edző. Alvaro dolga volt, hogy megpróbálja megállítani, de a spanyol képtelen volt tartani vele a lépést.
Villámgyorsan felmérte a szituációkat és mire Arbeloa észbe kapott, Gonzalo már
rég eltűnt mellőle a labdával együtt és meg sem állt a kapuig, ahol aztán
igyekezett túljárni a világ legjobb kapusának eszén. Szinte minden húzása
bejött és ez még több önbizalommal töltötte el. Még a nyáron, amikor pontot tettek
az ügy végére és elhatározta, hogy nem hagyja itt a Real Madridot azt is
eldöntötte, hogy ha törik, ha szakad megpróbálja visszaszerezni a helyét a
kezdőben. Persze a válás rengeteg energiáját felemésztette, pláne az a kis idő,
amíg el sem tudta képzelni, hogy miként él majd tovább Esperanza nélkül...de
aztán jött az a telefon az exfeleségétől és az a csodálatos hír, hogy apa lesz,
ez pedig szárnyakat adott neki. Újra elkezdett benne reménykedni, hogy idővel
Esperanzát is visszakapja és egy családként élhetnek tovább. Borzasztóan
hiányzott neki az exfelesége, de ha belegondolt, hogy szinte minden héten
találkoztak egyszer- kétszer már nem is festett annyira rosszul a helyzet.
Ezerszer megbánta már azt a félrelépést és Szantoríni óta nem is gondolt
Isabelre. Még mindig haragudott magára, amiért egy ilyen kis kalandért képes
volt hazudni a feleségének. Még most, több hónappal a válása
után sem volt képes úgy gondolni Esperanzára, a gyermeke anyjára, mint
exfeleségre. Mióta megtudta, hogy a közös babájukat hordja a szíve alatt, még
jobban szerette, pedig nem hitte, hogy lehet azt az érzést még jobban
fokozni... de sajnos akkor jött rá, hogy valójában mit is jelent neki Espe,
amikor már nem volt mellette...nem volt az övé... A labda ismét Gonzalohoz
került, akire nem figyelt oda eléggé Alvaro
és ezt az apró hibát megpróbálta könyörtelenül kihasználni. Megindult a
kapu felé, ahol Iker próbált meg olvasni a gondolataiban, de csak egy pár
tizednyi másodperccel később sikerült neki, mint ahogy az argentin kitalálta,
hogy mit fog csinálni. Ellőtte a hosszú alsóba és Iker kesztyűje alatt
átszáguldott a labda, aztán a hálóban táncolt. Mourinho lefújta a meccset és
elindultak az öltöző felé. A kapus a kezét a csapattársa vállára tette és
beszélgetve sétáltak a két szárnyú
üvegajtó felé, ami a főépületbe vezetett. Gonzalo amint elfoglalta a helyét az
öltözőben első dolga volt, hogy megnézze a telefonján az időt. Gyorsan letette
maga mellé a szerkenytűt és nekilátott, hogy minél gyorsabban elkészüljön és indulhasson
Esperanzáért...
-
Szerinted
fiú lesz vagy lány? – kérdeztem meg Gonzalot, miközben a váróban ültünk. A
kezem önkéntelenül is a térdére tettem, amin ő láthatóan meglepődött, de aztán
rásimitotta a tenyerét a kézfejemre. Egy darabig gondolkozott rajta, hogy
megfogja-e inkább, de aztán mégsem tette meg.
-
Teljesen
mindegy, mert ő lesz a legszebb és legaranyosabb gyerek ezen a világon.
-
De
mit szeretnél?
-
Egy
kisfiút, de az sem baj, ha egy kislány lakik odabenn, végülis női foci is
létezik. – nevette el magát.
- Señor és señora Higuaín – szólítottak a rendelőből véget vetve a kis beszélgetésünknek. Hiába
váltunk el, mivel együtt jártunk az összes vizsgálatra az exférjemmel még
mindig úgy szólítottak a kórházban, hogy señora Higuaín. Eleinte idegesített és
ki is javítottam a nővéreket és orvosokat, de hiába tettem, a következő
vizsgálat alkalmával megint az asszonynevemet használták, így inkább
megtanultam elengedni a fülem mellett. Belépve a rendelőbe az argentint
leültették az egyik székre, aztán az orvos feltett nekem pár kérdést és elvégezte
az ilyenkor szokásos kisebb vizsgálatokat is, aztán végre eljöhetett az igazság
pillanata. A szívem a torkomban dobogott, amikor a hideg, zselé szerű anyaggal
bekente az orvos a hasamat és aztán a vizsgálófejet rátette, aztán megjelent a
kép a monitoron. Kezemel megkerestem Gonzalo kezét, mire az argentin
összekulcsolta az ujjainkat. Éreztem, hogy mennyire izzad a tenyere, ami nem
volt csoda, hisz ő is nagyon izgult. A babánk azonban aznap nem nagyon akarta
megmutatni magát, mert elfordult, csak a hátát mutatta. Bármivel is
próbálkoztunk, nem akart megfordulni, pedig már én is hajtogattam neki
suttogva, hogy forduljon meg, de akkor is makacskodott. Gonzalo elengedte a
kezem és ahogy otthon is többször megtette odahajolt a hasamhoz, aztán beszélni
kezdett a picihez. „Kicsi pocakló, én vagyok az, az apukád. Biztos emlékszel
rám. Anyukáddal már nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy kisfiú vagy-e vagy kislány, de nem tudjuk meg
ha nem fordulsz meg szépen. Tedd meg a kedvemért picúr!” egyenesedett fel
ismét, én pedig éreztem valamit. Szóltam is az orvosnak, hogy most próbáljuk
meg és amikor ismét megjelent a baba képe a monitoron a kicsi már nem a hátát
mutatta, de úgy helyezkedett, hogy azt még mindig nem láttuk, hogy kisfiú vagy
kislány-e. Tisztán ki tudtuk venni az apró ujjacskáit a kezein, és a apró
lábacskáit. Aprólékosan megnéztük a kis arcát, az állát, az orrocskáját és
miközben már most megpróbáltuk kitalálni, hogy kire fog a legjobban hasonlítani
összenéztünk Gonzaloval. Magam sem
tudom, hogy mi történt amikor összeakadt a tekintetünk, de egy hatalmasat dobbant a szívem, de akkorát,
hogy azt hittem, hogy még az orvos is hallotta. Az argentin mosolyogva adott
egy puszit az arcomra, de nem húzodott távolabb, hanem egy pillanatra
hozzáérintette az ajkát az enyémhez és csak utána húzodott el. Én megszólalni
sem tudtam, mert tényleg nem értettem, hogy mi történt az előbb.
-
Nézzék,
csak most látszik! – rángatott vissza az orvos hangja a valóságba. A babánk
elkezdte az ujját szopni és meg mertem volna rá esküdni, hogy mosolyog. Ő is
érezte az előbb azt, amit én? Vagy legalábbis valami hasonlót? Jól nézünk ki, még meg sem született, de már most az apja
cinkosa...
- Kisfiú vagy kislány? – kérdezte izgatottan Gonzalo. Az
orvos mégjobban felénk fordította a monitort és végre lehullt a lepel a
titokról...
Szijaa!
VálaszTörlésJaaaj ez a vég. Istenem, de nagyon szép jelenet volt. A picivel, hogy Őt is teljes szereplővé tetted azzal, hogy hallgatott az apukájára és, hogy mosolygott, valami csodaszépet alkottál. Itt könnyezek, de egyáltalán nem vagyok szomorú. És még azért se haragszok mert itt hagytad abba. Nem is olyan fontos kisfiú lesz-e vagy kislány... Remélem ez az érzés Espénél most nem múlik el és ez a valami maradandó lesz... Egyébként teljes egészében nagyon-nagyon tetszett. És köszönöm az ajánlást. Teljesen meg vagyok hatódva! :) Az elején az álom, hajaj mire nem képes a terhesség. És a csokis süti története... Azon olyan jót nevettem. Külön öröm, hogy Gonzalo szárnyal és annyira édes tőle, hogy ennyire törődik Espével. Nekem se nagyon áll a gondolataimra a volt feleség jelző. A volt elmúlt és valami új kezdődik. Érzem! És nagyon fogom sajnálni, hogy vége és már eszméletlen kíváncsi vagyok, hogy is "ér véget" az ő történetik!
Na csajszi még egyszer nagyon köszi, hogy feltetted és reggelire egy ilyen tökéletesen ébresztő és frissítő részt tálaltál nekem! Imádtam!
Legyen szép napod az enyém az lesz!
Puszillak
Szia!
TörlésAz Un sueno 38 fejezete alatt nem sírtál annyit, mint most a Lo juro utóbbi pár fejezete alatt...pedig én tényleg nem akarlak megríkatni, aztán mégis sikerül. :)Nagyon szerettem volna egy ilyen jelenetet írni bele, de nem tudtam, hogy hogyan szőjem a történetbe, aztán ez lett belőle. Csak úgy jött. :) Örülök, hogy tetszett! Igyekeztem, hogy ne csapjam össze és ugyanakkor sikerüljön is feltennem még reggelig, úgy ahogy ígértem. :) Hát igen...érdekes álmai vannak "tőle" Esperanzának. :D Szegény nő most attól van rosszul, amit elméletileg szeret, viszont azt kívánja, amit meg elméletileg utál. Kicsi Higuaín kiszúr vele kicsit...:D Gonzalo meg egy ilyen hír után persze, hogy szárnyal. Esperanza meg csak a gyereke anyja...és még mindig szereti. :) Majd meglátod, hogy mi lesz a történet vége. Készíts majd hozzá zsebkendőt, elég siratósra terveztem. ;)
Szívesen! :)
Köszi így utólag is! Jó napom volt egyébként. :)
Puszillak!
Nincs mentségem. Vagyis van, de mindegy... EZ teljesen nem fontos. :)
TörlésEzzel a jelenettel valami olyan tökéletesen aranyosat és szívhez szólót alkottál. Minden kis csöppség olyan mint egy kis angyal. Annyira tiszták még. ÉS ez szerintem minden embert megérint akinek szíve van. :)
Készítem... Mikorra is kell készítenem?
Már nagyon várom annak ellenére is. hogy sírni fog, mert én ezt egyáltalán nem bánom. :)
Az volt a célom vele. :) Tökéletesen rátapintottál a lényegre. :)
TörlésVagy este vagy hétfőn, még nem tudom mikor leszek vele kész. Azt hiszem elég hosszú lesz...
Nem tudom, hogy fogsz-e, de most gondolj bele: ha rossz lesz, akkor azért, ha meg jó, akkor meg el tudod képzelni, hogy milyenre fogom megírni. :D
Éppen csak felkukkantottam és láttam, hogy fent van a 9. rész!Olyan nagyon jó lett, hogy hirtelen nem is tudom összeszedni a gondolataimat mert mindenfelé cikáznak. De azért megpróbálom pontokba rendezni őket!:)
VálaszTörlés1. Öcsém feljövök itt ebéd után, erre egy ilyen részbe botlok...Detti kiborítasz engem ezekkel a "szösszenetekkel"!:O:P:)
2. Azért nem semmi, ahogy benyomta Espe a csokis sütiket!:)
3. Gonzalo elég vicces volt az edzésen!Még Mou helyretette a rossz kiskölyköt!:P Egyébként tök jó, hogy ilyen jól megy neki!:)
4. Az ultrahangos vizsgálaton nagyon aranyosak voltak ketten!Meg ahogy Gonza beszélt a kicsinek...ahhhhhhhh...:P:)És úgy tűnik tényleg a cinkosa!:P Tulajdonképpen már a létezésével is!:)
Summa-summárum nagyon tetszett és nagyon várom a 10.-et, hogy végre megtudjuk, hogyan végződik Espéék története és én arra is kíváncsi vagyok, hogy kislány lesz-e vagy kisfiú!:)
Viinek megígértem, hogy felteszem neki reggelre, mert már nagyon várta. :) :D Örülök, hogy ennyire tetszett! :)
Törlés1. Direkt csinálom :P Elkapott az ihlet... :D :D
2. Terhes, na...kettő helyett eszik. :D Kicsi Higunak kell a fejlődéséhez. :)
3. Tudod, hogy egyfolytában:
a, dumál :D
b, terrorizál valakit :D
Gondoltam most visszaadok neki valamennyit ebből így virtuálisan. :D :D
4. Nem teljesen olyanok mint egy elvált pár. :) tetszett? :D Mondasz valamit... :)
A következő fejezetből majd megtudod. ;) Hétvégén pedig hozom a 10.-et. :)
Szia!
VálaszTörlésAz előző fejezethez is gratulálok. Ahogy Gonzalo örült a babának, azt nagyon jól megírtad. Rettenetesen tetszett. :)
Ez a fejezet pedig, maga volt a tökély. Az elején az a visszaemlékezés/álom nagyon tetszett. Örülök, hogy írtál róla, hogy mégis hogyan kezdődött. Az pedig, hogy Esperanza eltüntet egy doboz csokis sütit, vicces. :)
Aranyos volt, ahogy a vizsgálaton, Gonzalo neki állt beszélni a babához. :)
Remélem, Esperanza nem fog sokáig tiltakozni, és a kicsi Higuaín, majd változtat a dolgokon.
Így abba hagyni a fejezetet. Iszonyatosan kíváncsi vagyok. Érdekelt volna, hogy mi a reakció, habár ahogy az előző fejezetben megírtad, Gonzalo, bármilyen nemű is a baba, feltétel nélkül örül.
Nagyon tetszett. Még egyszer gratulálok hozzá. Várom a folytatást. Nem sürgetlek vele, mert az csak rossz munkát eredményez, de azért ne várass sokáig. :)
Shadow
Szia!
TörlésKöszönöm! :) A múltkor mindenki utálta szegényt - mondjuk megérdemelte - gondoltam, hogy helyrehozom. :D :)
Örülök, hogy ennyire tetszett.:) Gondoltam, hogy írok bele pár visszaemlékezést. A múltról írtaknak mindig nagy sikere szokott lenni. :) Babát vár, kettő helyett eszik. Kicsi Higu megkívánta, hát na... :D
Az majd a következő fejezetből kiderül, hogy makacskodik-e vagy megbocsát :)
Köszönöm! :) Hétvégén hozom. :)
Detti
Szia Csajszi!
VálaszTörlésNa én is megérkeztem sikeresen. Büszke vagyok magamra. *.*
Egyébként a rész nagyon tetszett, a történet kedvenc része. Legalábbis nálam. Mindenképp. Annyira jól megírtad, annyira annyira szuper lett, és gyönyörű. :) A vége lett a legjobb, annyira aranyosak voltak. Tényleg mindegy, hogy kisfiú, vagy kislány lesz-e a picúr, ilyen szülőkkel, remek élete lesz. Gonzalo is teljesen kivirult, ilyennek nem láthattuk mostanában. :) Espe visszaemlékezős-álmos része tetszett, ahogy visszaidézte azt az éjjelt. Már akkor is jól mutattak együtt, akárcsak most. A csokis ütin jót mosolyogtam, aranyos volt Espe. De hát ez a terhességgel jár. Elképzeltem a Higuaín-familiát ahogy ott tolonganak a küszöbön, és szerintem nem kell mondanom milyen jót nevettem rajta.
Nagyon várom a folytatást, kiváncsi vagyok a baba nemére, de az a lényeg, egészséges legyen :) Siess vele!
puszillak, D.
Szia Csajszi!
TörlésÖrülök, hogy itt vagy. :)
Jaj de örülök, hogy ennyire tetszett Nektek! :) Nagyon izgultam ám, hogy mennyire fog tetszeni ez a rész, de ezek szerint felesleges volt. :)
Jó szülök lesznek ők, csak valahogy össze kellene őket hozni...hogy ez lesz-e vagy már megint csőbe húzlak-e majd kiderül. ;)
Espe, a történész és Gonzalo, a focista különböznek sok mindenben, de épp ezért is annyira jó páros az övék. Espe a munkája miatt mindig komoly és merev, Gonzalo viszont tudja, hogy miként hozza elő belőle a laza, könnyelműbb, szenvedélyes nőt. ;) Esperanza még nem szokta meg, hogy a kívánós korszak az ilyen. Mindent megkíván, még azt is, ami nem kapható ősze elején a piacon. :D
A szűk család is két számjegyű összegre rúg, ha róluk van szó, szóval... :D :D :D
Hétvégén hozom!:)
Puszillak!
Sziaaaaaaaa Detti!
VálaszTörlésVégre itt. :) Hatalmas bocsi amiért az előzőhöz nem tudtam időben kommentelni. Mire odaértem, hogy írtam volna már jött is az új rész. Na, de nem magyarázkodok hanem írom a véleményem. Igaz, nem lesz olyan kilométeres mint a tiéd szokott lenni, de próbálkozom mert annyi gondolat kavarog a fejemben a történetedről, hogy ááá!
IMÁDTAM! Tudom, nem vagyok túl ötletgazdag de képtelen vagyok mást írni. Az elejétől a végéig tökéletes volt. Gonzo egy csupaszív ember és most megmutattad nekünk, hogy mennyire szereti és szerette már régebben is Esperanzát. Hű, a rész első fele igazán elképzelhetőre sikerült ;) A csatár vigyázott a barátnőjére és mindent megadott neki úgy, ahogy illett. Örültem, hogy kicsit "betörte" Esperanzát, néha tényleg olyan komolynak tűnik a lány.
A vége pedig? Detti, anyáááám! Megint potyogtak a könnyek a szememből. Nem hiába mondják, hogy kisbabával és kutyákkal mindent el lehet adni :D Eszméletlen édesek voltak mindketten. Vagyis bocsánat.. mindhárman :) Egy igazi család. Gyanítom, hogy ez a kisbaba nagyon sokmindent elfeledtet majd a múltból ami azt fogja eredményezni, hogy Espe neve mellett újra Higuain lesz :) Nagyon remélem, hogy beigazolódik a gondolatom. Mivel a lány sem tud tőle elszakadni, akármennyire is "idegesítette" őt az, hogy a volt férje mindig hozzá jár és ajándékokkal halmozza el. Tündéri volt az a pár sor amikor apuci arra kérte a babát, hogy mutassa meg magát. Isssssteneeeem. Most gondold el, milyen lehet ő igazából apukának! :) És ez a női foci megszólalása :DDDD
Detti, ismét nagyot alkottál! És alig várom már a következőt, de be kell hogy valljam már az Un sueno folytatására is nagyon kíváncsi vagyok ;)
Puszillak! :)))
Sziaaaaa Csajszi!
TörlésSemmi gond. Most tényleg gyorsan hoztam a folytatást, persze, hogy volt aki lemaradt. Nem a blogolvasás az egyetlen dolga senkinek sem és ha lemaradás, hát én abban verhetetlen vagyok. :D
Örülök, hogy ennyire tetszett. :)
Én ilyennek tudom őt elképzelni, azért is kapott egy ilyen karaktert a történetben. A rész első fele....nos egy kis kulisszatitok:éjjel írta meg azt a részt és át se olvastam, amikor végeztem, csak lementettem a pendrivera. Másnap délután ideültem a géphez, epres joghurt előttem, kiskanál és akkor nekiálltam szépen elolvasni, hogy it is alkottam. Na a joghurt majdnem a monitoron landolt és csak néztem ki a fejemből, hogy ezt én írtam? :D Találtam egy nagyon jó zenét, ami passzolt ehhez és úgy kezdtem el írni, aztán ez lett belőle. Talán eddig a legjobb ágyjelenet. :D Esperanza a komolyságát tekintve olyan, mint én vagyok. Egy argentint ez a tulajdonság az őrületbe tud kergetni - tapasztalat - és vagy elmenekül vagy megpróbál vele valamit kezdeni. Gonza inkább megpróbálta terelgetni és elérni, hogy kicsit lazább legyen. :)
Senkit nem akarok megríkatni és akkor mindenki könnyezik....azt hiszem tudok valamit. :D :) Szóval Happy endet szeretnél, mint gondolom mindenki...hát majd most meglátjátok, hogy gonosz vagyok-e tényleg. :D :D
A baba már most látszik, hogy kötődik az apukájához. :) Elgondoltam...már akkor, amikor megláttam az első képet, amin Gonzalo Renatoval, a keresztfiával van. Az hogy elolvadtam az nem kifejezés... <3 :) Hát focista a szentem, na. :D :D :D
Köszi! :) Ma vagy holnap folytatás, hét közepén pedig Un sueno ;)
Puszillak!