2012. május 27., vasárnap

Un sueno en realidad I. - 25.fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a folytatást. :) Jó olvasgatást kívánok hozzá! :)
puszi:
Detti


U.I.: Az egyik barátnőm nem egy szokványos focis történetbe kezdett. Szerintem biztos örülne pár olvasónak. Bátran merem ajánlani az ő történetét is, nekem nagyon tetszik. :) 
http://novelsbymypen.blogspot.com/


Az üdítősdoboz hangos koppanással ért földet, miután lepattant a kerítésről és a szél továbbsodorta magával az üres járdán. Gonzalo ökölbeszorított kézzel támaszkodott neki a kapunak és még mindig az utat bámulta, de nem azt látta maga előtt, hanem Alejandra tekintetét, ahogy ránézett amikor a taxi elhajtott. Vett egy mély levegőt és idegesen túrt bele a hajába, miközben becsukta maga mögött a kaput és elindult befelé a házba. Tudta, hogy ezt alaposan elszúrta. Nem lett volna szabad azt mondania, amit mondott, csak azért, hogy véget vessen a vitának és ezzel nagyon megbántsa a lányt. Ha tudta volna, hogy Alejandra mindent hall, nem mondja ki azt a 2 szót, amivel tönkretett mindent. Mérges volt magára, amiért nem vette fel a kesztyűt és lépett fel határozottabban az édesapjával szemben. Visszament a házba és ledobta magát a konyhában az egyik székre. Az asztalon ott volt a reggelije, de képtelen volt egy falatot is lenyelni. Egyre csak azon járt a feje, hogy mit is csináljon. Azt tudta, hogy vissza akarja hozni Madridba Alejandrát, de azon gondolkoznia kellett, hogy hol keresse? Zaragoza elég nagy város...
-         Jó reggelt fiam! – lépett be a konyhába Jorge. – Mi a baj? - tette a kezét Gonzalo vállára.
-         Alejandra. Mindent hallott, most pedig fogta magát és elment. – nézett villámló szemekkel az apjára, aztán felállt a helyéről. – Hogy ő ki akar használni...ő...Istenem, honnan vetted ezt a sok hülyeséget? – meredt kérdőn Jorgéra, majd fel-alá kezdett járkálni.
-         Bocsáss meg, nem akartam hogy ez legyen belőle. Tegnap túlzásba estem... – ült le ő is és eltolta maga elől a kávéscsészét. Már nem volt szüksége rá.
- Apa, nem tőlem kell bocsánatot kérned, hanem tőle! – támaszkodott neki a konyhapultnak, és azon törte a fejét, hogy hol kezdje a kutatást. Először is megpróbálta felhívni, de a készülék azt jelezte, hogy ki van kapcsolva, ezért úgy döntött, hogy átnézi a nappaliban felhalmozott papírokat. Talán ott talál egy címet, egy nevet vagy bármit, amitől közelebb juthat Alejandra hollétéhez. Már oda se figyelt igazán, a keze már magától mozdult, hogy arrébb dobja egy kisebb kupacba a befizetett számlák, bankszámlakivonatok és a reklámújságok tömkelegét. Már az utolsó jegyzettömbről letépett papírt is a kupac tetejére tette, de még semmi olyasmit sem talált, ami közelebb vitte volna megoldáshoz. Felállt a kanapéról és nyújtozott egyet, aztán felment a hálószobába. Az éjjeliszekrényre odahányt papírok közt kezdett keresgélni. Időpontok, telefonszámok, az órák az iskolában....minden volt ott, de a zaragozai útról semmi. Idegesen pattant fel az ágyról és a szekrényhez sétált, hogy átöltözhessen és nekivághasson a spanyol nagyvárosnak.
-         Találtál már valamit?
-         Nem. De ha minden házba be kell is csengetnem, akkor is előkerítem. – ült le az ágy szélére, hogy bekösse a cipőjét.
-         Neki akarsz vágni Zaragozának? Fiam, ennek így semmi értelme, még annyit se tudsz, hogy hol keresd. Próbáld meg felhívni!
-         Próbáltam, de ki van kapcsolva és ahogy ismerem, most fel sem venné.
-         Az ott mi? – kérdezte Jorge rámutatva az éjjeliszekrényen lévő jegyzettömbre.
-         Már néztem, üres. – legyintett egy odavetett pillantás után -  Egyébként arra szokta Alejandra felírni a fontos dolgokat.
-         Van itt egy ceruza?
-         Toll nem jó?
-         Nem. Ceruza kell. – Gonzalo felállt és kiment egy pár pillanatra a szobából, aztán egy grafitceruzával a kezében tért vissza. Az íróeszközt odaadta az apjának, aztán ő is leült mellé és kíváncsian nézte, hogy mit csinál vele Jorge.
- Hogy ez nekem nem jutott eszembe! – csapott a homlokára, amikor azt látta, hogy az édesapja a ceruzával átsatírozza a jegyzettömb legfelső lapját és a satírozás nyomán láthatóvá válik egy cím. – Zaragoza Avenida de Menedez y Peleyo 17 - olvasta fel hangosan Gonzalo és örült neki, hogy mennyire simán megy minden. Jorge letépte a tömbről a papírt és a fia kezébe nyomta, aki eltette azt a nadrágja zsebébe.
-         Apa, ments ki kérlek a klubnál, ma kihagyom az edzést!
-         Rendben.
-         És köszönöm! – ölelte meg az apját, aztán lesietett az emeletről, de Jorge még utána szólt, azért megállt egy pillanatra.
-         Hozd vissza azt a lányt!
Bevágta magát a fekete Q7-esbe és szinte óráknak érezte, amíg kinyílt a nagykapu és végre kifordulhatott az utcára. Így is már túl sok időt elvesztegetett. Ahogy a szabályokat betartva de mégis a lehető leggyorsabban száguldott Zaragoza felé, megpróbálta elképzelni, hogy körülbelül mit mond majd a lánynak, ha találkoznak. Tudta, hogy nem fog rögtön a karjaiba omlani, már túl jól ismerte. Alejandra nagyon makacs tudott lenni, kiváltképp a szerelmi ügyekben és nem tartozott azok közé, akik könnyen megbocsátanak. Cseppet sem volt olyan, mint akik körbeveszik a híres labdarúgókat, ezért is szeretett bele első látásra. Bár még csak egy autogramot adott neki a határidőnaplójába azon az augusztus végi délutánon és csak pár szót váltottak, mégis érezte, hogy ő más. Már akkor tudta, hogy megszerzi magának a lányt és ha már sikerült is neki, hát nem fogja könnyen elengedni. Pláne nem amiatt a 2 szó miatt. Gonzalo észre sem vette, hogy hol és merre jár, csak arra figyelt, hogy az autópálya hosszan elnyúló aszfaltcsíkját kövesse. Egyszer csak megpillantotta a táblát rajta a felirattal: Zaragoza, a háttérben pedig az aragón nagyváros külvárosának sziluettje tűnt fel, majd jött közelebb a délutáni napsütésben. Szinte észre sem vette, de már benn járt a város szívében miközben a GPS-re figyelve kormányozta az Audit. Egy nagy épület előtt állt meg, mert ez volt az Avenida de Mendez y Peleyo 17. A bejárat felett lévő felírat szerint egy szálloda, de nem az, ahol ők szoktak megszállni, amikor a La Romaredában van meccsük. Kiszállt az autóból és gondosan lezárta, aztán bement a hotel kellemes hőmérsékletű előterébe. Odasétált a recepcióhoz és megszólította a láthatóan elfoglalt nőt a pult mögött.
-         Buenas Tardes! Alejandra Váradyt keresem, úgy tudom itt szállt meg.
-         Buenas Tardes! Máris utánanézek. – tette félre a papírokat és valamit beütött a gépbe. – Igen, a hölgy valóban itt szállt meg, de most nem tartózkodik a szobájában.
-         Értem. Köszönöm!
-         Hagy neki valami üzenetet?
-         Nem köszönöm, majd később visszajövök.
-         Rendben. – bólintott a nő és ismét elmélyedt a papírokban, Gonzalo pedig visszaült az autójába és elhajtott a szálloda elől...

 *

-         Lucas? -  kérdeztem meg a fiatal srácot, akit majdnem felborítottam.
-         Igen, én vagyok tanárnő. – mosolygott rám a volt diákom -  Segítsek vinni a csomagját?
-         Jaj nem kell fáradnod, elbírom. Azért köszönöm!
-         Csak nem Zaragoza felé?
-         De. – bólintottam.  – Te is oda mész?
-         Igen. Az Aragón tévénél készíteni fognak egy napi sorozatot és elmegyek a castingra. – húzta ki magát.
- Drukkolok! – tettem keresztbe az ujjaim, aztán megveregettem a srác vállát, aki felszállt a vonatra, én pedig magam után húzva a bőröndöm elindultam, hogy előrébb keressek helyet magamnak. A saját gondolataimban voltam elmerülve és nem is nagyon szemléltem a körülöttem elsuhanó alakokat, csak egy arctalan tömeget láttam magam körül szüntelenül kavarogni. A vonat közepénél járhattam, amikor az egyik kocsi ajtajából Ana kiabált utánam, én pedig ahogy észrevettem visszasétáltam ahhoz a vagonhoz, amelyiknek az ajtajából vidáman integetett felém. Köszöntünk egymásnak, aztán segített elrendezkednem a mellette lévő helyen.
-         Mész a felvételire? Hát úgy döntöttél, hogy megpróbálod? – huppant le mellém.
-         Igen. – erőltettem mosolyt az arcomra. Nem akartam az elmúlt estéről és a reggeli vitáról beszélni, legalábbis akkor nem.
-         De minek oda ennyi cucc?
-         Mert  ha megkapom az állást lehet, hogy rögtön utaznom is kell majd a következő fellépésre.
-         Ja értem. – bólintott, közben pedig egy kisebb rándulást éreztünk és a vonat kigördült a Chamartínról.
-         És te? Hová mész?
-         Oda ahová te is, csak én a testvéremet szeretném meglátogatni. Pár napot nála szeretnék tölteni, majd hétvégére utazom vissza a fővárosba, Sergio is úgy gondolta, hogy ez lesz a legjobb.
-         Mi történt? – kaptam fel erre a fejem.
-         Tegnap emlékszel, hogy elmentünk piknikezni. Na nem sokáig élvezehettük a csendes magányt, mert alighogy odaértünk, fordulhattunk is vissza. Sese kapott valami telefont és nem igazán értettem, hogy mit hablatyol össze útközben, de amikor hazaértünk kiderült. Egy paparazzit kaptak el a kertben....érted? A kertünkben! Képes volt betörni hozzánk egy szaftos képért cserébe! Hát a pofám leszakad...szerencséje, hogy a zsaruk már addigra elvitték onnan, mert a saját két kezemmel öltem volna meg. Most munkálatok lesznek nálunk, megmagasíttatjuk a kerítést és a kaput is lecseréljük.
-         Egy lesifótós olálkodott a kertetekben?  Úristen.... Ezeknek semmi sem szent? Az otthon sem?
-         Hát látod... de hagyjuk is inkább, mert megint elkap az idegbaj. Higuval mi van? – érdeklődött kedvesen.
-         Otthon maradt.
-         Biztos halálra izgulja most magát érted. – mosolygott rám.
-         Igen. – csak ennyit tudtam kinyögni.
-         Jaj ne csináld már! Most a mi a bajod? Mész, mindenkit letáncolsz a színpadról és tied az állás. Kicsit lelkesebben! – próbált meg kicsit felrázni Ana.
-         A táncomban nem lesz hiba, csak kicsit fáradt vagyok.
-         Ha hunyni akarsz egyet, szólj és befogom.
- Á nem. Inkább beszélgessünk! – indítványoztam, mire ő megvonta a vállát és elkezdett faggatni az elmúlt este fejleményeiről. Elmeséltem neki mindent a véletlen kihallgatott beszélgetést kivéve, aztán újabbnál újabb témákat vetettünk fel és csak néhány percnek tűnt az az idő, amit a vonaton töltöttünk, holott több órát zötykölödtünk a síneken. Amikor leszálltunk a zaragozai pályaudvaron, Ana bemutatott a nővérének utána pedig elindultak haza, én pedig fogtam magamnak egy taxit és előkotorva egy cetlit a táskámból, bemondtam a rajta szereplő címet a sófőrnek. Bejelentkeztem a hotelbe, aztán átöltöztem és pár ruhát belegyömöszölve a sporttáskámba, elindultam gyalogszerrel a próbaterem felé. A múlt este elmagyarázták nekem telefonon, hogy merrefelé kell mennem, valóban igazuk volt, tényleg nem volt messze. Odabenn rajtam kívül még ketten vártak hasonló öltözékben, mint én. Egyikük sem fogadta a köszönésem, amikor beértem, de nem nagyon érdekelt. Leültem az egyik székre a folyosón és kezembevéve a telefont eszembejutott, hogy még be sem kapcsoltam. Pótoltam ezt a hiányosságom és a készülék rögtön jelzett pár nem fogadott hívást, mind Gonzalotól jött. Töröltem a listát, aztán ismét kikapcsoltam, egyrészt mert nem akartam Gonzalo mentegetőzését hallgatni, másrészt pedig a folyosó végéről közeledett felénk 4 alak, akikről kiderült, hogy ők a társulat vezetői. Üdvözöltek mindenkit és együtt léptünk be a próbaterembe, ahol ott volt az egész társulat. A tagokat szétosztották hármunk között aztán kiadták a feladatot: Loona La Hijo de la Lunájára  kellett mindegyikünknek egy-egy koreográfiát készíteni, aztán egy listáról választani és azzal is ugyanezt tenni. A szabadon választott dalom Innata Me encanta bailar-ja lett és bevonultam a hozzám beosztott kis csoporttal az egyik oldalsó próbaterembe. Lévén, hogy a táncosok profik voltak, egyből megértették, hogy mit szeretnék viszont látni a parketten és szerencsére nagyon jól sikerült együtt dolgoznunk. Amikor a kiszabott idő lejárt, az én csoportomat szólították be legelőször, hogy megnézzék az elkészített koreot. Ahogy a terem egyik sarkából lélegzetvisszafojtva figyeltem őket nem gondoltam sem az elmúlt esti sérelmeimre, sem a ma reggelre. Ha dolgoztam, akkor a külvilág megszűnt számomra létezni és akár kifordíthatták volna a világot a négy sarkából a próbatermen kívül, azt sem vettem volna észre. A táncosok tökéletesen adták elő a koreográfiát, ezért én is megtapsoltam őket majd pedig árgus szemmel figyeltem a másik két vetélytársam produkcióját. Miután mindegyik csoport végzett közölték velünk az utolsó feladatot is. Nekünk kellett improvizálni arra a lírai zenére, amit elindítottak. Örültem a feladatnak, mert mindig szerettem improvizálni. Ekkor nincs megkötve a kezem, szabadon mozoghatok a zene ütemére kötött lépések nélkül, teljesen átadva magam az érzésnek. Én a második voltam a sorban és nagyon szurkoltam, hogy valami jót kapjak. Magabiztosan sétáltam be a terem közepére és megállva a balett korlátnál vártam a zenét. Amikor meghallottam a dalt, pillanatok alatt szétmállott a profi táncos álarcom belülről, de kiűlről igyekeztem, hogy ne lássák meg rajtam. A lelkem tombolt, de megpróbáltam elnyomni magamban ezt az érzést és csak a mozdulataimra figyelni, csak azzal elárulni valamit ebből, amit bárki tulajdoníthat a jó beleélőképességemnek. A dal Margen Tuya otra vez-e volt. „Besame otra vez” – szólt a refrén  én pedig csak táncoltam és táncoltam alig várva, hogy végre elengedjenek. A refrén után lekapcsolták a zenét és kiküldtek, behívva a következőt. Az első utam a mosdóba vezetett és bezárkózva az egyik wc-be adtam ki magamból mindazt sírás formájában, ami már a múlt este óta bennem volt. Miután elapadtak a könnyeim, megmostam az arcom és visszamentem a többiekhez. Idegesen vártuk, hogy közöljék a döntésüket, ami végül is rám esett, de mégsem bírtam örülni neki. Kívülről bár mosolyogtam, de a felszín alatt egyáltalán nem éreztem jól magam. 1 hónapra felvettek próbaidőre és mindenki kezet rázott velem, aztán elvonultak én pedig egyedül maradtam. Az emeleten valaki zongorán gyakorolt,  Mecanotól pont az egyik kedvencemet játszotta és gyönyörűen énekelt is hozzá. Eleinte csak a hátam az egész falat betöltő tükörnek támasztva, a földön ülve hallgattam, de aztán felálltam és felelevenítettem a régi balettórák anyagát a zenére. Amikor a dalnak vége lett egy klasszikus darabba kezdett a lelkes gyakorló, én pedig elindítottam a HiFit, amiben benne felejtették a CD-t. A Del Buen Ayre hangjai kúsztak elő a hangszóróból én pedig igyekeztem megfogni a hangulatot. Az argentin tangóban az a jó, hogy bármilyen kedve van is az embernek, ezt akármikor táncolhatja. Ha boldog vagy, hát tangózz, ha fáj valami, tangózz...meggyógyítani nem fogja a szíved, de úgy érzed majd, hogy kitáncoltad magadból, miközben a lelked együtt sírt a bandoneón hangjával és ennyi bőven elég. Nekiálltam az alaplépéseket táncolni, amikor is valaki megfogta a karom és maga felé fordított, aztán ő kezdett el vezetni. Együtt táncoltuk végig a számot, bár azt sem tudtam, hogy ki a partnerem, de így is éreztem, hogy nem egy kezdő amatőrrel van dolgom. Amikor vége lett a számnak elengedett és végigmért.
-         Ügyes. Nagyon ügyes! És milyen csinos!– lépett egyet hátrébb a férfi és a farmerja zsebébe akasztott hüvelykujjal méregetett tovább.
-         Köszönöm! – kezdtem el szedelőzködni.
-         Javier Velasco vagyok, a koreográfus. – mutatkozott be.
-         Én pedig Alejandra Várady, az új próbaidős.
-         Eljössz velünk ünnepelni egyet? Végül is megkaptad az állást ez elég ok rá, nem?
-         Köszi, de inkább nem! Fáradt vagyok és gondjaim is vannak, nem szeretném ha miattam romlana el a buli. – mentegetőztem, közben pedig a vállamra vettem a sporttáskám.
-         Ugyan! Gyere el, rúgj be, aztán addig sem gondolsz a bajaidra!
-         Nem, inkább kihagyom. Megyek lepihenek. Örülök, hogy megismerhettelek! Szia! – mentem ki mellette az ajtón és elindultam vissza a szállodába...

10 megjegyzés:

  1. Szija csajszi!
    Nagyon tetszett! EZ is. :)
    Szemét leszek, jó volt olvasni Gonza szenvedését. Az apja meg inkább gondolkodna. Legközelebb biztos hatszor meggondolja mindkettő, hogy mit mond. :) Azt hittem a srác az állomáson valaki más, de örültem, hogy nem. És végre kiderült mi történt a másik párral. Azért ez komoly. Átkozott lesifotósok. :@
    Örülök, hogy megkapta az állást. Hohó de ki a táncoslábú ismeretlen? :D
    Kíváncsi vagyok hogy fogsz majd csavarni a szálakon. :) Mert oké, hogy Gonza odament, de tény, hogy Aleja nem fog a nyakába borulni. :) Ami érthető. Én is utálnám, ha a párom nem állna ki mellettem...
    Várom a folytatást és a Rexből is, na meg a közös sztoritokból is. :)
    Puszi:
    Vii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hola Amiga!

      Örülök neki, hogy tetszett! :)
      Ez majd jó lecke lesz a számukra és talán megtanulják majd, hogy nem árt néha előbb 10-ig elszámolni és csak utána beszélni...Sejtettem, hogy nem fogjátok kitalálni, hogy ki az.:)
      Hát igen a paparazzi az egy külön állatfaj...:/
      A folytatásból majd kiderül, hogy ki ez a táncoslábú ismeretlen. ;) Egy jó nagyot csavarok majd rajta, kíváncsi leszek, hogy ki írja majd azt, hogy számított erre... :D
      Előbb a Rexből, aztán talán majdnem egyszerre fel tudom majd tenni a Corazonest meg ezt is. :)

      Puszi:
      Detti

      Törlés
  2. Hola csajszi!
    Sajnálom, hogy az előzőhöz nem írtam komit, csak mire végre a végére jutottam már jött az újabb rész és, hát akkor gondoltam írok inkább ide. Na szóval az előzővel kapcsolatban az apja nekem nagyon fura, mármint Gonza apja. Nem szimpi, na meg ez a kijelentés, na meg Gonza mondata..bár segített neki hol szált meg Alejandra, de hát enm tudom.. valamivel nőt a szememben, de ne essünk túlzásokba.
    Én először Aliciára gondoltam aki a reptéren lesz, de pozitívan csalódtam :D Aztán Ana kertes sztorija. Hát igen, ezért rossz a híres emberek élete. Ja és ez a Javier se nagyon szimpi..
    Várom a következőt, nagyon. :) Siess vele!
    Puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hola Csajszi!

      Semmi gond. :)
      Azért kicsit helyrerázta Jorgét, hogy Alejandra elment. De hogy mennyire?....
      Beugrasztottalak Téged is a bokorba, látom. :D Életük minden egyes percét árgus szemekkel lesik, pláne az ilyen sztárok életét, mint Serg.
      Rendben, sietek majd. :)
      Puszi

      Törlés
  3. Hello csajos!

    Imádtam ezt a részt is! Gonza most egy kicsit megérdemli a bűnhődést! Persze azért remélem, hogy még időben helyre tudja rakni a hibát! Javier, Javier... csak nem ő fog bekavarni a mi kis álompárosunk életébe... na de az élet nem egyszerű, mindenki követ el hibákat. Szegény Ana és Ramos, rossz lehet a hírnévnek ez az oldala...Amúgy örülök, hogy Alejandra megkapta az állást, bár még reménykedem, hogy inkább visszamegy a suliba tanítani, ha elmúlikAlicia pünkösdi királysága! Várom a folytatást! Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló Csajszi!

      Igen, meg. Ettől talán majd észhez tér kicsit. Majd a folytatásból kiderül, hogy Javier bekavar-e vagy nem.
      Hát igen, nem minden fenékig tejfel a híres embereknél sem...
      Vissza fog menni, ennyit elárulok, de azt nem, hogy mikor.;)
      puszi

      Törlés
  4. Szia!

    Sajnálom Gonzót, de előbb gondolkodott volna aztán beszél. Az apja meg...Legalább a címet előkerítette. Ennyi a mentsége.
    A paprazzis stori meg....őket külön bolygóra kellene fellőni. Nem lehet könnyű így élni.
    Kíváncsi vagyok, ki lesz a táncos ismeretlen,na meg hogy Javier-el mi lesz?!
    Félek, hogy baj lesz!

    Siess a kövi résszel!

    Fantasztikus volt ez is!!!!

    Pusszantás:
    Brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Néha tényleg nem árt elszámolni 10-ig,mielőtt kimondunk valamit... Igen, mert belátta, hogy nem volt igaza.
      Ezért nem irigylem a hírességek életét.
      Már fenn is van :)

      puszi:
      Detti

      Törlés
  5. Hola Detti!
    Na sikerült ideérnem, és elolvasnom jókor mondhatom. Ég is érte a fejem...
    A rész az remek lett, tetszett.:)
    Itt szimpi volt Jorge, na jó csak egy kicsit. És még az ötlete sem volt rossz.:) Azért valljuk be Gonzalo megérdemelte egy kicsit.
    Hát teljesen meglepődtem, nem Lucasra számítottam, de tényleg.:)
    Örülök, hogy megkapta a munkát, de nagyon kiváncsian megyek tovább olvasni, hogy mi is lesz most.:D
    szóval megyek tovább.:))
    puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csajszi!

      Semmi gond. A rész nem szalad el. :)
      Örülök, hogy tetszett!:)
      Rájött, hogy talán még sincs igaza.Na meg gondolom nem volt neki jó látni Gonzalot, ahogy kb. az őrület szélén áll, mert nem tudja, hogy hol keresse Alejandrát.
      Csőbe húztalak. :D

      Törlés