Un sueno en realidad II. - 6.fejezet

Sziasztok!

Boldog Mikulást Minden Kedves Olvasómnak! :) Váratlanul rám szakadt a vizsga után 2 szabad nap és gyorsan meg is írtam a folytatást. Nem tudom, hogy ez mennyire felel meg Mikulás-ajándéknak, mert tudom az lenne az igazi, ha kibékíteném Alejandrát és Gonzalot, de én ennél gonoszabb vagyok. :D A pipákat és kommenteket továbbra is nagyon köszönöm! :) A részhez pedig jó olvasást kívánok!

A vizsgám egyébként 80% -ra sikeredett, ez egy baromi erős négyes. Kedd óta biztonsági őr vagyok. :) Köszönöm Mindenkinek, aki gondolt rám!:)

Puszi:

Detti

Guillo karja lassan lecsúszott a derekamról és egy horkantás után a fejét a másik irányba fordította. Óvatósan mozogva kibontakoztam az öleléséből és kicsit arrébb csúsztam az ágyon. A tekintetem az ablakra szegeztem és a kis résen, amit nem takart a sötétítő a külvilágot kémleltem. Egész éjjel ott feküdtem a spanyol karjai közt, még sem tudtam aludni, csak alig valamit, pedig nagyon fáradt voltam. Lassan felkeltem az ágyból és halkan betéve magam mögött az ajtót kimentem a konyhába, hogy feltegyem főni a kávét. Fél kezemmel az asztal szélén könyököltem és csak hallgattam, ahogy a gépben lefő a friss fekete lötty. Ránéztem a hálószoba csukott ajtajára és sóhajtottam egyet. Odabenn alszik Guillo, akivel már pár hónapja együtt élünk és eddig minden rendben is volt...eddig, amíg Gonzalo le nem ütött az ajtóval. A kezembe ökölbe szorult és rácsaptam egyet az asztalra, ugyanis elég volt csak rágondolnom az argentinra és rögtön dühös lettem. Miért kellett tegnap ott lennie és miért kellett teljesen összezavarnia? Egyáltalán miért mentem bele, hogy hazahozzon? Kissé felpaprikázott hangulatban mentem oda lekapcsolni a kávéfőzöt és tölteni belőle a bögrémbe, a frissen főzött kávé illata pedig egyre jobban kezdte betölteni a konyhát. Kimentem az erkélyre egy kis friss levegőt szívni és rákönyököltem a korlátra. Belekortyoltam a forró kávéba, ami kicsit megégette a szám, de nem bántam. Végignéztem az elém táruló látványon és szemmel végigkövettem a többi épület körül kiemelkedő toronyházak körvonalait, mígnem meg nem állapodtam a Torres Kio két egymás felé dőlő épületénél. Innen messziről, úgy festett, mintha összeérne a tetejük, mintha egy szerelmespár lennének, akik összebújnak. Arrafelé van a Mirasierra negyed, ahol most, a calle peña del soli házban talán Gonzalo is épp a reggelijéhez készülődik és ahol annyiszor ébredtem fel levakarhatatlan mosollyal az arcomon...Kihúztam magam és egy újabb nagy sóhaj kíséretében idegesen túrtam bele a hajamba. Annak már vége, azóta lett egy új életem itt Guillo mellett és nem mondhatom, hogy sokkal rosszabb lenne, mint az volt. Megint itt vagyok Madridban, itt vannak a barátaim, itt van a spanyol mellettem és ismét az iskolában dolgozhatok, a munkám a hobbim. Kérhetnék-e ennél többet? Annak idején sértődötten hagytam itt mindent, de azóta rájöttem, hogy volt, amiben hibáztam, de nem abban, hogy táncot választottam. Szeretem ezt a várost és jól tettem, hogy visszajöttem, még akkor is, ha még mindig úgy érzem, hogy hiányzik egy kis darab a kirakósból, amit meg kell találnom ahhoz, hogy teljes legyen a kép.

-         Buenos Días! – ölelt át hátulról Guillo, amitől rettenetesen megijedtem és reflexből elengedtem a bögrémet, ami meg sem állt az utcai járdáig.

-         Joder! – kiáltott egy ismerős hang odalenn.

-         Remélem eltalált! – kiabáltam le Javiernek, amikor lenéztem az erkélyről.

-         Szerencsére nem, de azért köszönöm, hogy ennyire aggódsz a testi épségem miatt. Vagy meg akarsz hívni reggelizni?

-         A bögrém után küldjem a kenyérpirítót is?

-         Én meg ideküldjem a focistád?

-         Lapítson ki egy úthenger! – kiabáltam le neki és dühösen fordultam el a korláttól, amikor szembetalálkoztam Guillo mellkasával.

-         Ki volt ez a majom?

-         Javier...

-         Az a Javier?

-         Az. Kollégám lesz az iskolában.

-         Ha bármivel próbálkozik....bármivel. Szólj és akárhol vagyok, rögtön odamegyek és megmutatom neki, hogy egy andalúz torreádor unokájának a barátnőjével nem szórakozhat senki!

-         A nagypapád torreádor volt? – néztem rá csodálkozó tekintettel.

-         Igen. Szegény a corridán halt meg, felöklelte egy bika, én nem is ismerhettem, de a nagymamám sokat mesélt róla. A halála napjáig szerelmes volt belé és nem is ment férjhez utána, hűséges maradt hozzá.

-         Istenem, ez olyan szép! Most mondja valaki, hogy nem létezik sírig tartó szerelem... – remegett meg a hangom kicsit.

-         Vannak olyan szerencsés emberek, akiknek sikerül megtalálniuk és ha sikerül rátalálni, akkor soha nem szabad elengedni. – dőlt neki háttal a korlátnak. Én erre nem tudtam mit válaszolni, csak hozzábújtam, ő pedig átölelt. Mind a ketten a gondolatainkba merülve álltunk a reggeli napsütésben. – Egyébként nem akartalak ennyire megijeszteni. – szólalt meg egy idő után.

-         Semmi gond, csak a kedvenc bögrém bánta.

-         Majd veszek neked másikat. – adott puszit a fejem búbjára.

-         De az is cicás legyen! – fenyegettem meg a mutatóujjammal, miközben elléptem tőle és visszamentem a lakásba az erkélyről.

-         Mert ha nem? – jött utánam.

-         Ne legyél olyan kíváncsi, mert hamar ráncos lesz az a helyes pofikád! – vágtam hozzá egy párnát a kanapéról.

-         Nagyon harcias vagy ma – fogta meg és légi úton küldte vissza hozzám. – Megjött?

-         Nem  - vágtam hozzá megint a párnát.

-         Akkor szexhiányod van. – ült ki egy perverz mosoly az arcára.

- Ezért mit fogsz kapni Carrasco! – ragadtam meg egy másik párnát és rátámadtam Guillora, de ő elég gyakorlott volt a párnacsaták terén, ezért elég kevésszer sikerült eltalálnom, mert mindig kivédte az ütéseimet. Egy idő után meg is untam az aránytalan küzdelmet, ezért a hátára ugrottam és úgy folytattam tovább a spanyol püfölését egy díszpárnával, miközben ő megpróbált ledobni a kanapéra. Sokadszori próbálkozásra sikerült neki a művelet, de nem örülhetett sokáig, mert megbotlott a szőnyeg sarkában és rajtam kötött ki. Csak úgy zengett a ház a nevetésünktől, mi is a könnyeinket törülgettük, de aztán Guillo lesöpörte az összes párnát a kanapéról és gyengéden leszorította a kezeim a fejem fölött.

-         Mit szólnál hozzá, ha most megpróbálnék valamit tenni a szexhiányod enyhítésére? – mosolygott rám pimaszul, aztán a szájával kezelésbe vette a nyakam legérzékenyebb pontjait, mire épp valaki csöngetett, de ez Guillot nem nagyon érdekelte.

-         Öhm...Guillo! Meg kellene nézned, hogy ki az. Lehet, hogy fontos...

-         Akkor majd visszajön, ha végeztünk. – mondta, mire az a valaki még egyet csöngetett.

-         Guillo! – néztem rá csúnyán.

- Jól van. Nézd meg, hogy ki az, én pedig addig lezuhanyzom. – mászott le rólam. - Nem hiszem, hogy ezt másnak is látni kéne. – nézett rá a nadrágjára, amin eléggé észrevehetően látszott, hogy a biológia tökéletesen műkődik. Guillo hátat fordított nekem és eltűnt a hálószoba ajtaja mögött, ahonnan a fürdőszoba nyílt. Odabattyogtam az ajtóhoz és a kémlelőn kinézve láttam, hogy Ana álldogál a bejárat előtt. Kinyitottam az ajtót és beengedtem a barátnőmet, akivel két puszival üdvözöltük egymást.

Bocsáss meg, hogy ilyen korán zavarlak, de addig akartam szólni, amíg el nem felejtem. – kezdte el hadarni a mondanivalóját a spanyol lány. - Tegnap szólt Jauregui, hogy lesz egy előadás valamikor szeptember elején, a Grease-t viszik színpadra a harmad és negyed évesek. Te felelsz a koreográfiákért és azok betanításáért elméletileg karöltve Javierrel. Ma lesz az első próba.

-         Elméletileg? Az mit jelent?

-         Azt, hogy Javiernek nincs ideje rá, valamit hadovált valamilyen lezáratlan ügyről, amit mielőbb le kellene zárnia és kijelentette, hogy ebben nem tud részt venni, de ha segítségre van szükséged, akkor szólj neki.

-         Értem. Szóval az a tetű kihúzza magát a munka alól, az én nyakamba sózza az egészet, de azt igényli, hogy majd az előadás végén ő is sütkérezhessen a dicsfényben.

-         Nem akarom szépíteni, szóval igen...

-         Hogy vágta volna fejbe a kávésbögrém! – csaptam a combomra mérgesen.

-         Milyen kávésbögre?

-         Reggel az erkélyen szívtam egy kis friss levegőt és véletlenül elejtettem a bögrét, ami a járdáig meg sem állt. Valamilyen megmagyarázhatatlan módon pedig Javier itt sündörgött a kapu előtt. Már másodszor láttam erre.

-         Ezen ne csodálkozz. Két sarokkal arrébb lakik...

-         Ajj...Mi jöhet még? – fogtam a fejem. – El sem hiszed, hogy mi történt tegnap...

-         Mi? – fordult felém teljes testtel Ana.

-         Miután hazaindultam az iskolából gondoltam, hogy elmegyek görkorizni a Retiroba. Ki akartam kerülni egy turistacsoportot és a parkoló autók mellett mentem tovább, amikor szembetaláltam magam egy autó ajtajával.

-         Dios Mio! Jól vagy? 

-         Persze-persze. Csak néhány horzsolásom lett, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy ki ütött le. – tartottam egy kis hatásszünetet és élveztem, hogy Anát majd szétveti a kíváncsisága – Higuaín.

-         Ééééééésssss? Beszéltél vele? Mi volt? Hogy viselkedett veled? És te mit mondtál neki? – zúdított rám milliónyi kérdést a spanyol lány.

-         Nem nagyon beszélgettünk. Őszintén szólva azt sem tudtam, hogy mit mondhatnék neki...

-         Basszus nem is mondtad, hogy zavarok – kezdett el fészkelődni Ana, mire én hátra néztem a vállam felett és Guillot pillantottam meg a hálószoba ajtajában állni egy szál törülközővel a derekán. – Hola Guillo!

-         Hola Ana! – intett neki. – Beszélgessetek csak, én megyek és felöltözök. – csukta be maga mögött az ajtót.

-         Szóval ott tartottál, hogy nem tudtad, hogy mit mondj neki.

-         Kinek? – néztem rá értetlenül.

-         Gonzalonak!

-         Ennyi. Hazahozott és nálam maradt tőle egy zacskó mirelitborsó.

-         Miért harapofogóval kell belőled mindent kihúzni?! Nekem most sajnos rohannom kell, de még a próba előtt elrabollak és kifaggatlak. Részleteket akarok! – állt fel Ana. – Maradj csak nyugodtan, kitalálok egyedül is. Majd az iskolában találkozunk! – intett a spanyol lány, aztán kilépett a beárati ajtón, mire ezzel egyidőben Guillo jött be a nappaliba.

-         Nem is mondtad, hogy találkoztál Gonzaloval. – állt meg mögöttem és a kezeit a vállamra tette.

- Azért nem mondtam, mert Higuaín szóra sem érdemes. – ráztam le a kezeit a vállamról és elindultam, hogy én foglaljam el Guillo helyét a fürdőszobában...

Ana ígéretéhez híven a próba előtt elhívott magával egy kávéra és aprólékosan kifaggatott minden egyes másodpercről, amit az argentinnal töltöttem. A barátnőm bármennyire is próbálta leplezni, szinte hallottam, ahogy a fogaskerekek nyikorogva megindulnak, hogy valamiféle tervet kovácsolhasson, amit aztán véghez is visz majd, mert addig úgy sem nyugszik. Egy pszichológus komoly arckifejzésével jelentette ki, hogy szerinte hiába is próbálom tagadni, még mindig érzek valamit Higuaín iránt, ami ellen én ágáltam, de Ana szerint a tagadás is csak azt bizonyítja, hogy neki van igaza, mert valami első fázisról meg a tagadásról értekezett nekem. Az útjaink az iskolában váltak szét, neki Carmennél volt jelenése, én pedig a tanáriba mentem, hogy lepakolhassam a táskám. A hirdetőn már ki volt függesztve minden tudnivaló a tanárok vizsgájáról. Elővettem a naptáram és végigböngészve a táblázatot bejegyeztem a fontosabb időpontokat és a tudnivalókat, amelyek nekem fontosak voltak. Észre sem vettem, hogy közben Javier is belépett a szobába és megállva mögöttem egy puszit nyomott a nyakamra. Reflexből hátracsaptam a határidőnaplómal, de sajnos még időben elugrott az ütésem elől a kollégám. Elkapta a csuklóm és maga felé fordított.

-         Majdnem megütöttél.

-         Sajnos ott a majdnem. Engedj el! – sziszegtem dühösen.

-         Jól van. – engedte el a kezem.

-         Hallottam, hogy a nyakamba varrtad a Grease-t.

-         Remélem örülsz neki!

-         El sem hiszed, hogy mennyire. – forgattam meg a szemeimet.

-         Ki foglak csinálni Alejandra! Vagy te fogod itthagyni az iskolát vagy kidőlsz és akkor nem lesz kérdés, hogy hármunk közül melyik két ember marad.

-         Milyen három ember? – néztem értetlenül Javierre.

-         Nem hallottad? Carmen még egy tánctanárt szerződtetett, a fejesek szerint viszont kettő is elég, ezért a vizsga eredménye alapján fogják eldönteni, hogy kinek kell mennie. Te leszel az. – mutatott rám, ám mielőtt még barátibbá vált volna köztünk a csevegés Ana jött be. Javier barátságosan köszönt neki és még Ana is mosolygott rá, én pedig nem hittem a szememnek.

-         Ne nézz így! Csak azért barátkoztam vele, mert ki akarom csinálni. Sokkal könnyebb úgy, ha először azt hiszi, hogy jóban vagyunk. Egyébként nekem is hányingerem van tőle.

-         Ana maradj ki ebből, nehogy bajod essen.

-         Amíg jól meg nem tudom szorongatni a tökeit, addig nem nyugszom. – csapott az asztalra a barátnőm. – Egyébként visszakapta Carmentől, hogy kiszúrt veled. Jövő héten a Periodista Latino gálára neki kell elkísérnie a másod- és harmadéveseket.

- Isten nem ver bottal. – mondtam, aztán összeszedve a cuccaim elindultam a színházterembe, hogy részt vegyek a Grease első próbáján. Ana ránézett a karórájára és mivel némi lélegzetvételnyi szünethez sikerült jutnia elővette a magával hozott nasiját és a Hola legújabb számát kezdte el evés közben lapozgatni. Az egyik oldalon egy rövid cikk szólt a Periodista Latino díjátadó gálájának előkészületeiről a rajta résztvevő spanyol és latin-amerikai sztárok és a díjazottak névsorával. A kanalát majdnem lenyelte keresztben, akkora ötlet jutott eszébe. Már előre dörzsölte a kezét, ha arra gondolt, hogy milyen este elé sikerül nézniük a következő hét péntekjén, ha minden jól fog elsülni...

A Valdebebas egyik edzőpályáján a Real Madrid első csapatának játékosai vezettek le egy kis egymás elleni játékkal az edzés végén. A narancssárga színű megkülönböztető mellényt viselő csapat nem bírt a sima edzőmezt viselő játékosokkal, amint sikerült megszerezniük a vezetést, a többiek rögtön kiegyenlítettek. Már csak egy perc volt hátra a játékból, amikor a narancssárgák megszerezték a labdát, amit Arbeloa passzolt át Kakának és a brazil aranylabdás rögtön adta is tovább a legelől elhelyezkedő Gonzalonak, aki a leshatárról éppen kiugorva maga mögött hagyta Pepét és Ikeren is túljutott. Egyedül az üres kapu állt vele szemben, ahová csak be kellett volna passzolnia, ő mégsem tudta úgy meglőni a labdát, ahogy szerette volna és a játékszer a kapufáról a Marcelohoz került, aki már meg is indult vele és miután az edzőmezes csapat belőtte a győztes gólt, az edző lefújta a meccset. A játékosok elindultak az öltöző felé, az argentin viszont még mindig ott térdelt a kapuval szemben és dühében két hatalmasat csapott a földre.

-         Ne is törödj vele amigo, ez csak egy edzés végi levezetés volt. – állt meg mellette Ezequiel.

-         Ezt akkor is be kellett volna lőnöm. – tápászkodott fel a földről.

-         Majd belővöd éles helyzetben. Nem felejtettél el focizni, tavaly te intézted el az egész La Ligát.

-         A csapat intézte el, aminek én is a tagja vagyok.

-         Meg tudtalak volna ölni, amikor mellőlem lőttél gólt. El se hiszed mennyivel jobban érzem magam, hogy egy csapatban játszunk. Kész rémálom volt téged szemmel tartani.

-         Ne udvarolj már, még azt hiszem, hogy ferde hajlamaid vannak! – bokszolt a barátja vállába Gonzalo.

-         Jövő hét pénteken nem megyünk el valahová bulizni? – váltott témát a másik argentin. – A Pachában ott lesz Pilar is.

-         Hú de rég láttam már! – csillant fel Gonzalo szeme - De...izé...nem érek rá.

-         Jaj tényleg a díjátadó! Mondtad a múltkor. Na nem baj, majd máskor. – legyintett Eze.

- Azért átadhatod neki az üdvözletem...meg az új kapukódomat. – bökte oldalba a barátját Gonzalo és eltüntek az edzőközpont főépületének ajtaja mögött...